„Azért aki vallást tesz rólam az emberek előtt,
én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt"
Mt.10:32
Régen azt gondoltam, hogy egy prédikáció, egy előadás vagy egy újszövetségi ige indíthatja az embert arra, hogy az életét átadja Krisztusnak. De Istennek ennél jóval több eszköze van arra, hogy döntésre késztessen minket. Sosem tudhatom, hogy kit mikor és hogyan érint meg Isten.
A Refisz Nyári Ifjúsági Táborában a csoportfoglalkozások és sportprogramok mellett különleges helye volt a bizonyságtételeknek.
Sokan tettek bizonyságot arról, hogy megérintette őket Isten szeretete, megvallották bűneiket Krisztusnak, és átadták Neki az életüket.
Vajon mi okozta bennük a változást? Hogyan, mi által érlelte Isten bennük a döntést?
Egy személyes beszélgetés, egy ének vagy éppen egy pantomim előadás? Valamennyire volt példa. A hét végéhez közeledve pedig egyre többen vették a bátorságot és az egész tábor előtt elmondták, amit Isten elvégzett bennük.
Vajon ránk, keresztyénekre igaz az, amiről a tábor legtöbbet énekelt „slágere" szól?
„Életünkkel mondjuk el, hogy élsz.
Hirdetjük Megváltónk dicsőségét."
Lehetőségünk van a szavainkkal, a zenével, az életünkkel egyaránt bizonyságot tenni Róla. A fent említett jutalom pedig igazán kecsegtető.
Dobó Márta riportja
Látogatóink száma a mai napon: 1778
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 3149076
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.