„Ha nem Krisztusnak, akkor a káosznak adjuk meg magunkat.”
E. Stanley Jones
Nagyobb bátorsággal és többet keressünk Téged!
Imaéjjel a Reformáció 500. évében
A belvárosi szürkületben hömpölyögve száll le a tömeg a Blaha Lujza téri villamosmegállóban. Péntek este. Csapatosan vonulnak le fiatalok a metró aluljáróba. A lányok kifestve, jókedvűek, cigarettával a kezükben, folyamatosan csetelnek okosmobiljaikon. Ismét egy bulizós este. Egy megállóval innen mintha nem is a világváros forgatagában járnék. Az elnéptelenedett Salétrom utcában csend, fény árad ki a református templom ajtaján.
Belépek. A padsorokban csupa fiatal, mindössze egy-két középkorú ember. Az ének betölti a termet, rabul ejt. „Nekem nincs más rajtad kívül, Jézus, Életem forrása vagy” – énekli egy fiú. Később, amikor bemutatkozik a Parókia portálnak, megtudom, Kovách Bendegúz, a Károli Gáspár Református Egyetem elsőéves teológushallgatója. Zenésztársai közül ketten, Viola és Kincső ugyancsak a Károlira járnak, Bendegúz évfolyamtársai. A billentyűssel, Misivel, egy másik zenekarban is együtt játszik, innen az ismeretség. Összeszokott, mély átéléssel zenélő szolgálói csapat.
Mint a lélegzetvétel
A Pintér Béla által szerzett dicséretet együtt éneklik a 2017-es imaéjjelen itt, a Salétrom utcai Református Gyülekezet templomában összegyűlt fiatalok.
„Kézzel, lábbal, szívvel, szájjal dicsérlek, Uram.
Ez a Hús-Vér templom Érted épült, Neked ég a tűz bent, oltárainál.
Ez a Hús-Vér templom Téged dicsér, szívem minden húrja rólad muzsikál.”
A hallgatóság kivetítőn követheti a szöveget, ki halkan, ki teljes átéléssel imádságként mondja. Egy lány annyira átéli, hogy feláll, úgy imádkozik, közben a többiek énekelnek a zenekarral. Az arcokon öröm, de egészen másfajta, mint a bulira igyekező tinédzsereké, akiket a Blahán láttam. Ugyanaz a korosztály, kiskamasztól a fiatal felnőttekig, mégis egészen más cél vezérli őket. Mások a kérdéseik és másutt keresik a válaszokat is, mint amit a világ kínál nekik.
Az október 27-i imaéjjelre Budapest minden részéből érkeztek ide. Sőt, az agglomerációban működő gyülekezetekből is. Kis túlzással mindenki ismer mindenkit, mert ugyanabba a gyülekezetbe vagy egyetemi imaközösségbe jár, esetleg együtt konfirmáltak. Egymás után jönnek a mikrofonhoz, ki-ki elmondja az imádságát. Van, aki a különleges alkalomért ad hálát. Más azért, hogy társak lehetnek az imádkozásban. Jó hallani, ahogy egyszerű szavakkal, természetes módon szólítják meg Istent.
Erről beszél Bobok Ágnes is, a Salétrom utcai gyülekezet beosztott lelkésze az esti áhítaton: ne csak különleges alkalmakra tartogassák a fiatalok az Istennel való kapcsolattartást, hanem legyen olyan természetes számukra, mint a levegővétel. Pál apostolnak a Kolossébelieknek írt levelét idézte. „Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!” (Kol 4,2)
Mit szólnának a szeretteink, ha csupán hetente egyszer, mondjuk vasárnap szólnánk csak hozzájuk, a hét többi napján pedig nem? – kérdezi a padsorokban ülő fiatalokat a lelkipásztor. Elképzelik, s derültség fut végig az arcokon. Egyszersmind nagyon is plasztikus a példa, hiszen egy családban tényleg elképzelhetetlen, hogy heti egy napon egy órát szóljunk csupán a másikhoz. Akkor valami nagyon nincs rendben. S éppen ez az. Értsük meg, Isten is így várja, hogy szóljunk Hozzá! Ne csak vasárnap délelőtt, az istentisztelet keretében, hanem mindenkor. „Életünk valamennyi kérdésével, örömeivel, nehézségeivel mehetünk Hozzá. Ha szüntelenül imádkozunk, az imádság életformává válik, így lehet az életünk imádságos élet ”– hangsúlyozza Ági. Ha pedig valamit imádságban elé vittem, azzal a bizalommal élhetem tovább az életem, hogy ez az Úr előtt van, s teljes szívvel rá hagyatkozom, mikor és hogyan teljesíti. A lelkipásztor még arra irányítja a fiatalok figyelmét, ne csak a bajban fussanak Istenhez, hanem mindenért adjanak hálát. Nem is gondolnánk, milyen fontos megköszönni életünk minden történését, a legkisebbektől a legnagyobbakig! Amikor hálás vagyok, Istenre tekintek. Az ajándékról az Ajándékozóra. Így még inkább megismerem. Ha sorra veszem, amit adott, akár már az életem előtt is, találkozhatok vele. „Megismerem végtelen szeretetét, s a hálaadással erősödik az Istennel való kapcsolatunk. Mind jobban bevonjuk Őt az életünkbe, s mi is többet szeretnénk magunkból neki átadni” – magyarázza Ági. Másfelől, a környezetünkben élőkre is hatunk, példa lehet az életünk, ha látják, hogy a mi örömünk Istenben van. Az imádkozásban állhatatosnak és ébernek kell lennünk, miként az Úr Jézus is az volt, aki egész éjszakán át kitartóan imádkozott a Gecsemáné-kertben. Éberen figyelt, mi az Atya akarata, hogyan tudja küldetését betölteni. „Ő legyen a példa, ugyanezzel az állhatatossággal és éberséggel imádkozzunk mi is! – figyelmeztet az áhítat zárásaként a lelkipásztor.
Lyukas imaszőnyegek
Az imaéjjelen, ha különböző megfogalmazásban is, de számtalanszor visszaköszön az a gondolat, hogy az imádság létkérdés. Az élő Úrral való kapcsolat nagybetűs, örök Élet, a Tőle való elfordulás halál. Keressük az Ő akaratát! – hallom ifjú imádkozó társaim kéréseit, amikor két kört alkotunk, s ki-ki megfogalmazza gondolatait. „Szent Fiad által fiaid lehetünk, életünk minden kérdésével jöhetünk Hozzád. Te adsz békességet, keresztény testvéreket, itt a Kárpát-medencében és mindenütt a világon. Köszönjük, hogy közösségünk lehet Veled, s gyümölcstermő az életünk. Kérlek, add, nagyobb bátorsággal és többet keressünk Téged!” – imádkozza egy egyetemista fiú. A kört alkotó fiatalok megköszönik, hogy nem egy távoli, elérhetetlen Istent dicsőítenek, hanem akit Jézus Krisztuson keresztül megismerhetnek. Őszinte szívvel kérik, hogy legyen velük ebben a felgyorsult világban. A legtöbb kérés arra vonatkozik, hogy segítse, támogassa őket útjukon. Egy hosszú, barna hajú lány imája, mintha csak válasz volna a többiekére, meglepő bölcsességről tanúskodik: „Bár tudjuk, Uram, hogy minden ima eljut Hozzád, nem teljesítheted valamennyit, csak ha a Te bölcs szereteted is jónak tartja azt. Köszönjük, hogy ez így van, mert mindig a Te gyermekeid javát munkálod.”
Az imaéjjelen hallhattuk, hogy a nagy reformátor elődök tényleg teljesítették azt a parancsolatot, hogy „Szüntelenül imádkozzatok!” Kálvin Jánosról és Luther Mártonról is feljegyezték, imaszőnyegeik lyukasan maradtak az utókorra, annyit térdepeltek belső szobáikban. A magyar nyelvű Biblia megalkotója, Károli Gáspár is azért könyörgött, hogy legalább addig éltesse az Úr, amíg lefordítja a Szentírást. Minden fejezet után hálát adott, hogy sikerült egy-egy részt befejeznie. Egy évvel a magyar nyelvű Biblia kinyomtatását követően halt meg. Bobok Ágnes azt kívánta a jelenlévőknek, s mindenkinek, aki ezen a Kárpát-medencei Imaéjjelen részt vett a Reformáció 500. évében, hogy legyen az ő életük is imádságos, mindenért hálát adó élet.
Soli Deo Gloria!
Rövid szünet. Közben az asztalokra kávé, tea, szendvics kerül. A fiatalok odasereglenek. Később párokat alkotunk, s így ismerkedünk egymással, akik itt vagyunk az imaéjjelen. Az esten Irodalmi Kávéház és Imaösvény várja az érdeklődőket. Majd újabb imádságok és újabb dicsőítő énekek emelik szíveinket az Úrhoz. S hogy érzik magukat a résztvevők?
Kovách Bendegúz, Károli Gáspár Egyetem elsőéves teológus hallgató: „Ilyen imaéjjelen még nem voltam, ez az első alkalom, bár egész éjszakás imádságokon már vettem részt, s ott is szolgáltam. Nemrég állt össze a csapatunk, örömmel vállaltam a felkérést Kincsővel, Violával és Misivel. Istené legyen a dicsőség, ha a zenénk imádságként hangzik, s közelebb visz Istenhez!”
Pálfalvi Viola: „Biatorbágyon élek és a Külső-Kelenföldi Református Gyülekezetbe tartozom. Bendegúzzal egy évfolyamra járok a teológiára, mellette gyógypedagógus hallgató vagyok. Isten a lelkipásztori szolgálatra hívott el, de létezik fogyatékos misszió, s abban is szeretnék részt venni. Azt gondolom, imádság nélkül nincsen hívő keresztény szolgálói élet! Úgy kell imádkoznunk, ahogy Krisztus elénk adja a közös imádságot, s ahogy a reformátorok is elénk adták. Nem gondolom, hogy kevés fiatal szólítható meg Isten Igéjével. Egyre több fiatallal találkozom, akiknek Isten, a Szentírás és az ima életük része. Azok is nyitottak, akik nem egyházi iskolákba járnak. Ezért fontos, hogy elérjük őket. S ilyen alkalom lehet akár ez az imaéjjel is.”
Sándor Kincső: „Én is elsőéves teológushallgató vagyok, a Pestszentlőrinc-Kossuth téri gyülekezetből érkeztem, s ott is élek. Csodálatos dicsőítésen vehettünk részt, az Irodalmi Kávéházat és az Imasétát nézem meg. Számomra is fontos az imádság, én is fontosnak tartom, hogy elérjük azokat is, akik nem járnak rendszeresen gyülekezetbe.
Hamar Mihály: „Az érdi gyülekezet tagja vagyok. Bendegúzzal egy zenekarban zenélek. Számomra az imádság erő, reménység, ahova mindig visszatérhetek, s ami mindig a segítségemre van.”
Bobok Ágnes, Salétrom utcai Református Gyülekezet, beosztott lelkipásztor: „Tavaly óta vagyok itt, de már azelőtt is itt szolgáltam, itt töltöttem a gyakorlatom hatodéves teológusként. Nagyon örülök, hogy ide kerültem. Nem véletlenül ad otthont az imaéjjelnek ez a gyülekezet, ugyanis nagyon jellemző rá az imádságos élet. Az egyik legfontosabb hétközi alkalmunk a hétfői imaóra, amelyen minden korosztály részt vesz. Imádkozunk a gyülekezetért, a lelkipásztorokért. Nekem is sokat jelentett, hogy tudtam, értem is imádkoztak, amikor hatodévesként itt szolgáltam. Teljesen más úgy készülni az alkalmakra vagy úgy hittanórára menni, és kiállni Isten Igéjét hirdetni, hogy tudom, erős imaháttér és támogatás van mögöttem. Egészen kicsi gyerekeken látom, óvodás kortól gimnazista korig, hogy vágynak imádkozni és szoktak imádkozni. Természetüknél fogva azokban is benne van, akik nem ilyen családban élnek, vagy nem szokták meg, hogy minden étkezés előtt és minden este imádkozzanak. Azt várom ettől az imaéjjeltől, hogy Istenre mutassunk! És nemcsak ettől az imaéjjeltől, hanem minden keresztény testvéremtől, hogy ne csak egy-egy kitüntetett alkalmon dicsőítse Istent, hanem az egész élete Istenre mutató élet legyen! Legyen érezhető az életünkön az Istenbe vetett bizalom, hála és öröm. Egész életünkkel próbáljuk visszatükrözni azt, hogy a mi életünk a legjobb helyen van. Istennél.”
Cseke Hajnalka
Képek: Bobok Ágnes, Czentnár Simon, Molnár Mónika
Címlapkép: fellowshipnwa.org/prayer-care