Arról most nem akarunk szólni, hogy az érdemes Eleázár rabbi bibliamagyarázatai aligha értek többet egy szem borsónál; hanem csak azt akarjuk felmutatni, hogy a rabbiknak az a bámulatos nagy hatalma, mellyel vallásukat annyi hányattatás közt is fenn tudták tartani, igénytelenségükben és buzgó bibliamagyarázásukban gyökerezett. Istentiszteleti rendjük is olyan volt, hogy azokban az időkben, amikor a könyv még olyan drága volt, hogy egy ótestamentum ára felért három faluéval, a templomba eljáró zsidók mégis jól ismerték az Írást, mert a templomban rendre felolvasták azt esztendőnként.


A keresztyén istentisztelet főrésze is a Biblia olvasása és magyarázása volt eleintén. És azt mondhatjuk, hogy sokkal többet olvastak, mint magyaráztak. Mert amit úgyis ért mindenki, minek annak a magyarázásával tölteni az időt. A könnyen érthető igék magyarázata tehát csak annyi volt, hogy azokat magukra alkalmazták a hívők. A bibliaolvasás mellett természetesen volt ének és ima is. Később azonban a Biblia olvasása és magyarázása meglehetősen kiszorult. Kiszorította azt először a művészies prédikáció, azután a sok ceremónia. Nálunk ceremónia már nincs; de van művészies prédikáció. És nincs bibliaolvasás. Sőt magyarázás is kevés. Egy vers, két vers az egész textus. Ennél több igét a gyülekezet nem hall. Magyarázatot pedig sokszor erről se sokat. Mert ismerünk olyan prédikációt, amelyiknek mikor a végére értünk, már el is felejtettük, hogy mi volt a textus.
Mindezt azért mondtuk el, mert most hivatalos körökben istentiszteleti rendünk szabályozásáról folyik a beszélgetés. Hát nekünk ebben csak az az egy kívánságunk van, hogy több igét adjunk a hívek gyülekezetének. Istentiszteleteinkben rendszeresen kellene a Bibliát olvasni, úgy, hogy a hívek annyira megismerjék, hogy kedvet kapjanak annak otthon való további tanulmányozására. Sőt, emellett prédikációinkat is úgy kellene szerkeszteni, hogy azok ne csak szép szónoklatok, hanem valósággal az igének közlői legyenek. Még a hétköznapi istentiszteleteken is szokásba kellene hozni a rendszeres bibliaolvasást. Hiszen az a lélek kenyere. Márpedig, bár a kenyérlevest, kivált, ha híg lére van eresztve, hamar megunjuk, a kenyeret minden nap megkívánjuk.

Kis Tükör, XII. évf.
(1904. április 16.)
16. sz.

Újra megjelent a Beszéljünk nyíltan c. kötetben, 2003 Koinonia Kiadó, Kolzsvár.