2011. augusztus 29., hétfő - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Konfirmandus evangélizáció megyénként

 

 

KERESEM A HELYEM,

TE TUDOD HOL VAN?

 

 

KERESEM A HELYEM, TE TUDOD HOL VAN?

KONFIRMANDUS EVANGÉLIZÁCIÓK SZERVEZÉSE EGYHÁZMEGYÉNKÉNT


Örömmel írom, hogy ebben az esztendőben lehetőségünk volt arra, hogy egy közös nagy téma körül együtt gondolkodva minden megyében ugyanaz a program lehessen

baár-madas

a konfirmandbaár-madasusok számára. Ilyen két évenként van csupán, de nagyon fontos alkalom lehet.

A programot a kerület szervezte – az előadót és a nap felépítését, de minden megyében volt ennek egy helyszíni felelőse: az evangélizátor, a csoportvezetők és a zenekar lehettek különbözőek a helyi adottságokhoz illeszkedően.

A helyszínen a gyülekezet adta az étkezést, ez illeszkedhetett a megye missziói programjába: hol volt szükség megerősítésre, a sok fiatal jelenléte bátoríthatta a helyi gyülekezetet.

Minél nagyobb számban jöttek a fiatalok, annál többen érezhették meg az összetartozás fontosságát, s kereshetik majd egymást a későbbiekben is!

TÉMA: az EGYHÁZ, ahová a fiatalok hovatartozásukat megerősítik.

Fő játékvezetőnk volt: Surányi Zoltán élménypedagógus, aki nagyon sokat dolgozott azon, hogy felépítse gondolatban, sok közös játékkal ezt a napot.

Az időpontok voltak:

2011. március 26. MÓR – a izsákizsákTolnai egyházmegye konf. hétvégéje
2011. április 16. IZSÁK – a Bács-Kiskunsági egyházmegye konf. napja
2011. április 30. BAÁR-MADAS a Bp. Déli egyházmegye konf. napja
2011. május 7. GÁRDONY – a Vértesaljai egyházmegye konf. napja
2011. május 14. PÉCS – a Baranyai egyházmegye konf. napja
2011. május 28. ÓCSA - a Délpesti egyházmegye konf. napja
KECSKEMÉT – Emmaus-ház
2011. június 4. GÖDÖLLŐ - Északpesti egyházmegye konf. nap


A program felépítése hasonló volt minden helyszínen:

Kezdőáhítat
Közös éneklés
Bemelegítő játékok
Csoportalakítás (kiscsoportban 8-12 fő)
- ismerkedős játékok
- közös rajz egymásról
- témajáték: Híd építése szívószálakból

Feldolgozás
Bizonyságtételek
Záró áhítat – EVANGÉLIZÁCIÓ


A „hídépítés”, ha mindenki a helyén van és megteszi azt, amit Isten neki lehetőségül adott – elkészült a híd!!


Egy őszi konferencia van még hátra:

2011. október 2. Rákoskeresztúr – Bp. Északi egyházmegye konf. nap

 

Kapcsolódó galériák:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 81, összesen: 1463453

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...