2015. január 07., szerda - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

TÉVTANÍTÁSOK 1.

Talán sokaknak kezébe került már az új MAGYARÁZATOS BIBLIA. Egy IFI-VÁZLAT sorozat bevezetéséhez most ebből indultunk ki. A sorozat a TÉVTANÍTÁSOKKAL foglalkozik.

Tanítás nélkül elvész a nép.

Sokszor egy ifi-óra nagyobb segítség a fiataloknak, mint egy internetes fórum, ahol nem tudnak eligazodni. Beszéljünk róla, legyen közös a hitvallásunk, legyen hitünk meggyőződéses hit, hogy ne tudjanak eltántorítani, elcsábítani hamis ígéretekkel, s ne keveredjünk el egyiken sem! Nagy felelősség ez - minden ifivezető érzi. Segítség lehet ez a sorozat is, ha felvállaljuk.

Szekták tarolnak, mit tehetünk?

Honnan lesz erő, honnan lesz bölcsesség - a nemet mondásra, a tisztánlátásra, hogy el ne veszítsük hitünket, hitvallásunkat?

Az egyik legfontosabb VÉDELEM - MAGA A HITGYAKORLAT. Ebben kíván erősíteni ez a vázlat.

 

A vezető felkészüléséhez:

Vegyük kezünkbe a KOLOSSÉ LEVELET és egy szuszra olvassuk el.

Majd vegyük elő a MAGYARÁZATOS BIBLIÁT és olvassuk el a Kolossé levél bevezetését: HARC A SZEKTÁKKAL SZEMBEN.

Gondoljuk végig - akár helyi közösségi szinten, akár a könyvek, akár a média fórumain - milyen szekták fenyegetik ma a fiatalokat.

Érdemes utána olvasni SZALAI ANDRÁS OLDALÁN IS: http://www.apologia.hu/

Mit nevezhetünk szektának?

Mi Pál legfőbb érve a tévtanításokkal szemben?

Nekünk is ez a legfőbb érvünk?

Figyeljük meg hányféleképpen nevezi meg Jézus Krisztust a levél - akár számoltassuk is meg majd a fiatalokkal J

Érdemes megfigyelni, hogy az 1365 oldalon mennyi utalás van más bibliai versekre - s ha valamelyik igevers nem egyértelmű, ott is olvassunk utána (szinte Pál összes levele megemlítésre kerül, s sok ószövetségi szakasz is - kontextuális tartalommal)

A leglényegesebb, hogy a KRISZTUS név szerepel többször, kiemelve is, önmagában.

Mit jelent-e név - mint érv a szektákkal szemben?

 

 

Az ifi-óra menete:

Magasztaló énekek

Imádság: A Kolossé 1,12-19 verseivel

Igeolvasás: Kolossé 2,1-23

 

Bevezető kérdések:

Miért kell Pál apostolnak küzdeni a Kolossé gyülekezetért?  (2.v.)

Mi a célja a levél megírásával? (6-7.v.)

Milyen „tévtanítások" voltak Kolosséban? (8.v. 16-18.v. és 20-23.v.)

Ma milyen tanítások forognak, s ígérnek teljesebb, titkosabb ismereteket a világhálón, vagy a környezetetekben - amitől megjavul, kiteljesedik a személyiségetek, vagy amivel hatalmat szerezhettek mások felett? Mennyire vonzóak ezek? Miért vágyik az ember mindezekre?

Ismertek más felekezetek, szekták tanításait, amelyek hasonlítanak a Pál apostol által említett szokásokra, „hitető beszédekre"?

Gyűjtsük össze, amit felsorolnak, hogy a következő alkalomra megfelelően felkészülhessünk!

Beszélgetés:

Mindenki olvassa el csendben a teljes levelet! (legyen annyi Biblia kéznél)

Mindenki írja fel egy papírra, hogy mit tudhatunk Krisztusról a levélből olvasva?                          (legalább 3 információt) - Jó, ha a vezető is olvas és gyűjt, mert mindig vannak új felfedezések a régi szövegben J

Mindenki olvassa fel, amit leírt (nem baj, ha egy infó többször is elhangzik!!!)

Gyűjtsük egybe a kis cetliket, s ragasszuk fel egy nagy papírra, hogy mindenki láthassa!

Valaki olvassa fel a 2,6-7 verseit - milyen cselekvéseket említ a múltból (elfogadtátok és tanítottalak), mi a jelen feladata (járjatok, meggyökerezve, felépülve, megerősödve, bővölködve a hálaadásban) a kolosséiak számára?

Mi a dolgunk a tévtanításokkal szemben tehát?

NEM A TÁMADÁS, NEM A VITA, NEM A LEKICSINYLÉS, HANEM A SAJÁT HITÜNKBEN VALÓ HITELES JÁRÁS. SAJÁT KRISZTUS-KÉPÜNK KITELJESÍTÉSE.

 

Zárás:

Írjunk egy közös hálaadó imát a cetlik kiemelései alapján, s állva mondjuk egy mondatról mondatra közösen!

Áldás: Kolossé 1,9-11

Feladatot is adhatunk a következő alkalomra:

Mindenki gyűjtse össze az általa érdekesnek tartott szekták tanításait, s a kérdéseit azokról a tévtanításokról, amelyekkel találkozott! Beszélgessenek egy Jehova tanújával, vagy egy Krisna hívővel, stb.

 

VEZETŐKNEK FONTOS LEHET:

Jó, ha a következő alkalom a következő hét - így ők is számon tudják tartani! Tudnak hívogatni is.

A téma kikerülhetetlen, mert nagy a sodrás. ma mindenféle ezoterikus tartalom elérhető, s szinte minden nagy mozifilm érinti ezeket.

Saját hitünk megerősítése, újabb - saját kérdéseink - tisztázása az alap, amiről el lehet indulni.

A legnagyobb veszély a MAJDNEM, vagy a MINTHA.

Mi nem mehetünk felkészületlenül - mert bennünket is be lehet csapni (saját önigazságunk veszélyeztet elsősorban).

Ezek a szekták nem veszélytelenek - a „LELKI FEGYVERZET FELÖLTÖZÉSE" szükséges - nehogy mi veszítsünk el „bárányokat" a téma kapcsán. Mert valódi szellemi hatalmakról van szó, amelyek sokkolják a világot. A hívők kevesen vannak a hitetők sokan - a hiszékenység, mint valami fertőző betegség terjed.

Csak imádsággal, imaközösséggel induljunk neki ezeknek a témáknak - különösen, ha megtudjuk valamelyik ifi-tagról, hogy érintett.

Jó, ha van egy kis imacsoport is, aki már ifi előtt imádkozik a közösségért, a növekedésért, a védelemért.

Áldott alkalmakat kíván: FAM

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 196, összesen: 1463147

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...