Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Híreink, eseményeink 2014-től 2019-ig

2019. december 25-26.: KARÁCSONY

2019. december 22-én, vasárnap, a 10 órai istentisztelet után gyermekkarácsonyi ünnepség került megrendezésre a hittanos tanulók műsoros szolgálatával és a fiatalok gyülekezetünk részéről történő megajándékozásával. További fotók ide kattintva tekinthetők meg.

2019. december 1-jén kezdődött idén az Advent, az Úr eljövetelét - a Karácsonyt - váró lelki felkészülés négy héten át tartó időszaka. Szimbóluma a fenyőágakból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. Ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész hozta létre. Az első, a második és a negyedik gyertya színe a bűnbánatot jelképező lila, míg a harmadik az örömöt hirdető rózsaszín. A gyertyákat hetente egyesével növelve, a karácsonyt megelőző negyedik hétvégétől kezdődően, szombat esténként vagy vasárnaponként gyújtják meg. A gyertyák egy-egy fogalmat is szimbolizálnak a hit, a remény, az öröm és a szeretet sorrendben.

Isaszegen, a város főterén felállított óriás adventi koszorúnál is szombatonként este 19 órakor került sor az ünnepélyes lámpagyújtásra. December 21-én - az esős időre való tekintettel - a római katolikus templomban a református gyülekezet trombitával kísért éneklését, majd a helyi Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium tanulóinak műsorát követően, a negyedik lámpást Csiba Tíbor katolikus esperes plébános és Gergely Szabolcs református lelkész kapcsolta be.

 


Az eseményről készült további képek ide kattintva nézhetők meg.

2019. OKTÓBER 31. A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE

Az ünnep alkalmával, 2019. október 31-én, csütörtökön és november 1-én, pénteken, délután 17 órakor bibliaórára, majd november 3-án, vasárnap, délelőtt 10 órakor úrvacsorás istentiszteletre került sor a templomunkban.

Luther Márton (1483-1546) német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én, Wittenbergben szögezte ki a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát. Állást foglalt az egyedül a hit által történő üdvözülés mellett, és elítélte a búcsúcédulák (a bűn alól feloldozó pápai levelek) pénzért való árusítását.
Zwingli Ulrich (1484-1531) Svájc német nyelvű részén hirdette az igét. 1519-ben Zürich főtemplomának a lelkésze lett. Tanai nyomán a templomokból eltávolították a képeket, a szobrokat és az oltárokat, eltörölték a misét a kenyér és a bor átváltoztatásának misztériumával, s az úrvacsora során a kenyeret fatányérokról, a bort pedig fakupákból szolgáltatták ki a lelkészeknek és a híveknek egyaránt.
Kálvin János (1509-1564) Svájc francia nyelvű területén, Bázelben, 1535-ben írta meg világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel. 1541-től Genf egyházi életének vezetője lett. Fő tanításaként a predesztinációt, az Istentől jövő elrendeltetést hirdette.

2019. október 30-án, szerdán, a gyülekezet gondnoka, Szendrő Dénes fizikus, ünnepélyes keretek között vehette át aranydiplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem dísztermében, melyet az Egyetem Szenátusa adományozott részére a természettudományok területén 50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseként. Az erről szóló tudósítás a Geodézia és Kartográfia folyóirat 2020. évi 2. számában jelent meg, amely ide kattintva olvasható.

2019. október 27-én, vasárnap, a délelötti istentisztelet végén az egyházközség gondnoka a gyülekezet nevében köszöntötte Gergely Szabocs lelkészt abból az alkalomból, hogy négy éve szolgál Isaszegen. Igehirdetését a gyülekezet azonnal megszerette, mivel annak teológiailag megalapozott, a bibliára történő felépítése és elmondása szinte teljesen hasonló, mint amilyen az a korábbi lelkészünké, Bajusz Árpádé volt. Az iskolai hittanra járó tanulók száma azóta a duplájára emelkedett. Bevezette a diákok műsoros szolgálatával járó tanévkezdő és tanévzáró istentiszteleteket, melyekre a gyerekek rokonai mellett az iskolák tanárai is meghívást kapnak. A legtöbb református gyülekezet szokásaihoz hasonlóan meghonosította, hogy a gyermek istentiszteletek a felnőttekével együtt kezdődjenek, majd a főének közben vonuljanak át a fiatalok a gyülekezeti teremben való folytatásához. Érkezésével került bevezetésre a hittanos fiatalok részére az évenkénti nyári táborozás is Mezőtárkányban. 
Az építmények fejlesztései Gergely Szabolcs lelkész idejében - nagyrészt pályázatokon elnyert pénzekből - a következők voltak: 2016-ban a gyülekezeti ház konyhájának berendezése. 2017-ben a templom villanyhálózatának felújítása. 2018-ban a templom karzatára vezető új lépcső elkészítése, a Kossuth utcai nagy- és kiskapu kicserélése, a kerítés alapzatának felújítása és festése. 2019-ben a nagykapu és garázskapu automatizálása, a parókia hőszigetelése és fűtési rendszerének korszerűsítése, valamint a belső járda díszkövezése.

2019. szeptember 15-én, vasárnap, délelőtt 10 órakor ünnepi istentiszteletre került sor az isaszegi református "Szabadságtörekvések Emléktemploma" felszentelésének 70. évfordulója alkalmából. Igét hirdetett Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese Pál apostolnak a Korinthoszi gyülekezethez írt 2. levelének 3. fejezete 17. verse alapján: "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság" . Utána szeretetvendégség keretében baráti beszélgetésekkel lehetett feleleveníteni a múlt eseményeit. További képek ide kattintva érhetők el, míg az ünnepségről készült videófelvétel itt nézhető meg.

2019. július 27-én, szombaton, autóbuszos gyülekezeti kirándulást szerveztünk Debrecenbe. Útközben megálltunk Hortobágyon, ahol megtekintettük a kilenclyukú hidat és környezetét. Debbrecenben meglátogattuk a református Nagytemplomot, majd a Nagyerdei Termálfürdőben strandoltunk. A kirándulásról készült további fotók ide kattintva láthatók, illetve Székelyné Opre Mária gyülekezeti tagunk által a Nagytemplomban készített fényképek itt nézhetők meg.

2019. július 1-től 5-ig a Füzesabony melletti Mezőtárkány község Mátravíz nevű horgásztavánál került megrendezésre idén is az isaszegi gyülekezet szokásos nyári táborozása a hittanos fiatalok számára 42 fő részvételével a Magyar Kormány Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-jének támogatásával. A többi fotó ide kattintva nézhető meg.

2019. június 17-én, hétfőn, az Északpesti Református Egyházmegye Erdőkertesen megtartott közgyűlésén nagytiszteletű Nyilas Zoltán esperes úr és Dr. P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnok úr emléklapokat adott át a gyülekezetekben jubiláló, kerek 20, 25 és 30 éve szolgáló presbitereknek, így az Isaszegi Református Egyházközségből 30 éve munkálkodó Mácsai Jenőnének és Szendrő Dénesnek, a 25 éve tevékenykedő Barkóczi Lászlónénak, Hohmann Péternének, Körmöndi Tibornének és Ónodi Józsefnénak, valamint a 20 éve szolgáló Almási Józsefnek, Kelemen Csiki Istvánnak és Szathmári Zoltánnak. További képek ide kattintva érhetők el.

2019. június 16-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet a hittanos fiatalok számára egyben tanévzáró ünnepség volt, melyen szüleik, rokonaik és tanáraik közül többen is részt vettek.


2019. június 9-én, vasárnap
, a délelőtt 10 órakor kezdődött pünkősdi istentiszteleten konfirmációra is sor került. A zsúfolásig megtelt templomban készült fényképek ide kattintva nézhetők meg.

2019. június 9-10.: PÜNKÖSD

2019. május 5-én, vasárnap, a délelőtti istentisztelet végén anyák napja alkalmával a fiatalok énekszóval köszöntötték a jelenlévő édesanyákat és nagymamákat, majd Nagy Miklósné saját versével emlékezett meg a már elhunyt édesanyákról.


2019. április 7-én, vasárnap, 15 órakor
a Mátravidéki Kiskör
presbiteri konferenciája 
az isaszegi református templomban
került megrendezésre, melynek
programja a következő volt:
15.00 Áhítat. Szüntelen imádkozzatok 
.........Gergely Szabolcs isaszegi lelkipásztor.
15.15 Az isaszegi templom építésének története -  
........Szendrő Dénes isaszegi gondnok
15.30 Egy konfirmandus káté olvasása - ÚRNAPJA (kérdés-felelet)
15.35 Van-e üdvösségem? Az üdvbizonyosság valósága
.........Az üdvösséghez vezető út. 
.........Sipos Aba Álmos békásmegyeri lelkipásztor
16.15 Szünet, szeretetvendégség
16.45 Kérdések az előadóhoz, az előadás megbeszélése
17.15 Imaközösség
17.25 Zárszó
A konferencián készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

2019. április 5-én, pénteken, 18 órakor, az 1849. április 6-i, az osztrákok felett fényes győzelemmel végződött isaszegi csata előestéjén, városi koszorúzási ünnepség volt a református templomban. Gergely Szabolcs lelkész igei gondolatai után ünnepi műsorral a Gaudium Carminis Kamarakórus és a Berle Sanford Rosenberg és Barátai Együttes szolgált, majd a lengyel légió emléktáblájának megkoszorúzását követően, 19 órakor, fáklyás felvonulás indult a mintegy négy és fél kilométerre lévő Szentgyörgypusztai Kőkereszt Emlékműhöz  a Hadak Útja Lovas Egyesület felvezetésével, ahol az ünnepség folytatódott. Az eseményen készült fényképek ide kattintva láthatók.

2019. március 15-én, pénteken, 9 óra 15 perckor, nemzeti ünnepünk alkalmával városi koszorúzási ünnepségre került sor a református templom falán lévő, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emlékét megörökítő márványtáblánál. Ünnepi beszédet Gergely Szabolcs református lelkész mondott, ünnepi műsorral pedig a Klapka György Általános Iskola tanulói szolgáltak. Az eseményen készült fotók ide kattintva nézhetők meg.

2018-ban az Isaszegi Református Templom - a Szabadságtörekvések Emléktemploma - Települési Értéktárba való felvételét "kulturális örökség - történelmi emlékhely" kategóriában  Verseczkyné Sziki Éva presbiter, az Isaszegi Művelődési Otthon igazgatónője kezdeményezte. Az 1/2018 (II.26) ITÉB számú határozat elfogadásához szükségessé vált szakmai javaslatot Szendrő Dénes gondnok írta meg. Ez utóbbi ide kattintva olvasható.

2019. január 13-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet végén lelkészi és gondnoki beszámolóra került sor az elmúlt 2018. év történéseiről.

2018. december 23-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet keretében a hittanos fiatalok karácsonyi énekek, szavalatok és jelenetek bemutatásával szolgáltak a zsúfolásig megtelt templom híveinek, majd pedig a gyülekezet tagjainak erre az alkalomra készített ajándékcsomagjainak örülhettek. Az ünnepségről készült fotók ide kattintva láthatók.

2018. december 22-én, szombaton este, az Isaszeg főterén felállított óriás adventi koszorúnál, Csiba Tibor római katolikus esperes plébános és Gergely Szabolcs református lelkipásztor igei gondolatai, majd a katolikus énekkar és a Kaszta Miklós trombita szólójára éneklő református énekkar szolgálatát követően, a két lelkész közösen kapcsolta be a koszorú negyedik gyertyájának lámpását. Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.


2018.12.19-én,
szerdán, 18 órakor
a református
templomban
Adventi 
koncert volt 
Dél-Koreai fiatalok
szolgálatával.
Az eseményről
készült fotók
ide kattintva
nézhetők meg.

2018. december 1-jén kezdődött idén az Advent, az Úr eljövetelét - a Karácsonyt - váró lelki felkészülés négy héten át tartó időszaka. Szimbóluma a fenyőágakból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. Ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész hozta létre. Az első, a második és a negyedik gyertya színe a bűnbánatot jelképező lila, míg a harmadik az örömöt hirdető rózsaszín. A gyertyákat hetente egyesével növelve, a karácsonyt megelőző negyedik hétvégétől kezdődően, szombat esténként vagy vasárnaponként gyújtják meg. A gyertyák egy-egy fogalmat is szimbolizálnak a hit, a remény, az öröm és a szeretet sorrendben.

2018. november 28-án volt 15 éve, hogy az Isaszegen leghosszabb ideig, 1960. április 1-től 1984. október 31-ig, 24 évet és 7 hónapot szolgáló Szikszai János református lelkész életét egy zebrán történt felelőtlen halálos gázolás oltotta ki. Életrajza és munkássága ide kattintva olvasható.

2018. november 18-án, vasárnap, a 10 órakor kezdődött istentiszteleten Dr. Palavics József orvos, korábban Kanadában, most pedig az Amerikai Egyesült Államokban lakó online prédikátor hirdette az igét Pál apostolnak a Római gyülekezethez írt levele 1. fejezetének 17. verse alapján: "Az igaz ember pedig hitből él".

2018. OKTÓBER 31. A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE


Luther Márton (1483-1546) német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én, Wittenbergben szögezte ki a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát. Állást foglalt az egyedül a hit által történő üdvözülés mellett, és elítélte a búcsúcédulák (a bűn alól feloldozó pápai levelek) pénzért való árusítását.
Zwingli Ulrich (1484-1531) Svájc német nyelvű részén hirdette az igét. 1519-ben Zürich főtemplomának a lelkésze lett. Tanai nyomán a templomokból eltávolították a képeket, a szobrokat és az oltárokat, eltörölték a misét a kenyér és a bor átváltoztatásának misztériumával, s az úrvacsora során a kenyeret fatányérokról, a bort pedig fakupákból szolgáltatták ki a lelkészeknek és a híveknek egyaránt.
Kálvin János (1509-1564) Svájc francia nyelvű területén, Bázelben, 1535-ben írta meg világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel. 1541-től Genf egyházi életének vezetője lett. Fő tanításaként a predesztinációt, az Istentől jövő elrendeltetést hirdette.

2018. október 21-én, a vasárnapi istentisztelet végén a gyülekezet nevében Szendrő Dénes gondnok és Nagyné Szikszai Katalin presbiter köszöntötte Gergely Szabolcs lelkészt három éves isaszegi munkálkodása és 40. születésnapja alkalmából.

2018.10.14-én, vasárnap 16 órakor szeretetvendégség keretében "Ki mit tud"-ot rendeztünk a gyülekezet tagjai számára Péter apostol 1. levele 4. fejezete 10. versének jegyében: "Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szogáljatok ezzel egymásnak." Az esemény  fotói ide kattintva nézhetők meg, a meghívója pedig az alábbiakban látható.

2018. október 6. Az aradi vértanúk napja. Az 1849. április 6-i, osztrákok elleni győzedelmes isaszegi csata sebkötöző helyén, a várostól délkeletre eső Katonaparlagon, a márványkövekkel jelzett tömegsírokban a harc során életét áldozó több száz honvéd nyugszik. 2008-ban Makovecz Imre tervezésével itt került felállításra az „Emlékező Angyal" alkotás is az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett tizenhárom vértanú tábornok tiszteletére. Közülük hatan az isaszegi csatában is részt vettek. Az akkori rangjukat használva ők a következők voltak: Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, Dessewffy Arisztid gróf alezredes, Knézich Károly ezredes, Leiningen-Westerburg Károly gróf ezredes és Nagysándor József ezredes. A szintén Aradon, 1849. október 25-én kivégzett, Kazinczy Lajos honvéd ezredes Isaszegen még alezredesi rangban harcolt. Emlékezzünk rájuk ma is kegyelettel.

2018. szeptember 16-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet egyben tanévnyitó hálaadás is volt, melyen a hittanoktatásra beiratkozott tanulók, szülőik és tanáraik is részt vettek. A fiatalok énekek előadásával szolgáltak a gyülekezetnek. További fényképek ide kattintva láthatók.

2018. július 21-én, szombaton került sor a gyülekezetünk szokásos nyári autóbuszos kirándulására. Idén 54 fő részvételével a Balatonhoz látogattunk. Tihanyban felkerestük a Bencés Apátságot, s megnéztük a múzeumát is. Utána - az északi partról a délire kompon átkelve - Siófokon megismerkedtünk az ottani gyülekezet templomával és életével, majd az Aranyparton balatoni fürdőzésre volt lehetőség. A kiránduláson készült fényképek ide kattintva nézhetők meg.

2018. július 16-tól 20-ig rendeztük meg nemzetközi hittanos táborunkat a horvátországi Drávaközből, az ukrajnai Kárpátaljáról és Isaszegről érkező magyar fiatalok részvételével a Füzesabony melletti Mezőtárkány község Mátravíz nevű horgásztavánál. A költségek fedezése az Emberi Erőforrások Minisztériumától elnyert pályázati pénzből történt, a szállást pedig Nemes István tiszteletbeli presbiterünk biztosította. A programok között az egri vár megtekintése is szerepelt. Varga György csúzai lelkész táborozásról szóló bővebb beszámolója itt érhető el, míg további fotók ide kattintva tekinthetők meg. A helyszínről további információ a www.matraviz.hu internetes honlapon található.




2018. július 8-án, vasárnap, a délelőtti istentisztelet végén az előző heti nyári hittanos táborban részt vett fiatalok számoltak be az ott töltött napok programjairól, s az ott tanult énekszámokkal szolgáltak a gyülekezetnek. További fényképek ide kattintva láthatók.

2018. július 2-től 6-ig tartott nyári hittanos táborunk 40 fő részvételével a Füzesabony melletti Mezőtárkány község Mátravíz nevű horgásztavánál. A költségek fedezéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériumától, az Északpesti Református Egyházmegye Elnökségétől és Isaszeg Város Önkormányzatától kaptunk támogatást, a szállást pedig Nemes István tiszteletbeli presbiterünk biztosította. A programok között a gyöngyösi Mátra Múzeum megtekintése is szerepelt. A táborozáson készült fotók ide kattintva nézhetők meg, míg a helyszínről bővebb információ a www.matraviz.hu internetes honlapon található.

2018. június 10-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet - a hittanra járó tanulók, szüleik és tanáraik részvételével - egyben tanévzáró hálaadási alkalom is volt. A fiatalok énekszámok előadásával szolgáltak a gyülekezetnek.

2018. június 3-án, vasárnap, délután 16 órakor, szeretetvendégségre került sor a gyülekezeti házban, melynek keretében Dr. Békefy Lajos református lelkész, a teológiai tudományok doktora, börtönpasztrológus, publicista és kutató tartott vetítőképes előadást  "Keresztény ébredés a Távol-Keleten" címmel.

2018. május 20-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött pünkösdi istentiszteleten konfirmációra is sor került, melynek keretében tizenegy fiatal - tíz lány és egy fiú - adott számot bibliai és egyházi ismereteiről, s tett fogadalmat hitének megerősítéséről. Az ünnepségen készült fotók ide kattintva láthatók.

2018. május 6-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet keretében, anyák napja alkalmából, fiataljaink ünnepi műsorral és virággal köszöntötték az édesanyákat, a nagymamákat és dédmamákat, majd Nagy Miklósné szavalta el a tiszteletükre írt versét.

2018. április 5-én, este 18 órakor, az 1849. április 6-i osztrákok elleni győztes isaszegi csata előestéjén, a zsúfolásig megtelt református templomban városi koszorúzási ünnepségre került sor. Gergely Szabolcs lelkész köszöntője után a kőbányai lengyel nemzetiségű Szent Kinga Kórus énekelt, Gecse Gábor szavalta el Vályi Nagy Géza költő Görgey című versét, majd Szendrő Dénes gondnok a csata 200 éve született fővezéréről, Görgey Artúr tábornokról, "A kereszthordozó Görgey" címmel tartott előadást. Ezt követően a Gaudium Carminis Kamarakórus tagjai énekszámokkal szolgáltak, Berle Sandford Rosenberg és barátai (Hebetler András, Molnár Levente, Szabó Noémi, Monica Rembach, Gulyásik Attila és Irena Szaveljava) verseket és operaáriákat adtak elő. Utána a résztvevők megkoszorúzták a templom homlokzatán lévő lengyel hősök emléktábláját.
Az ünnepség lovas huszárok felvezetése mellett fáklyás felvonulással folytatódott az 1901-ben felavatott Honvédszoborhoz, melynek talapzatára 1934-ben került fel Görgey Artúr tábornok kőböl faragott domborművű mellképe (reliefje). Itt Szendrő Dénes az országban és Isaszegen található Görgey-emlékhelyekről beszélt, Gecse Gábor pedig elszavalta vitéz Somogyvári Gyulának az isaszegi Görgey relief felavatására 1934-ben írt versét. Az ünnepség a Gyergyóditrói, valamint az isaszegi Csata és Csatangoló népitánc együttesek műsorai után - zsíros kenyér, tea és forralt bor fogyasztása mellett - jókedvű társalgással ért véget. A rendezvénysorozat szervezője Verseczkyné Sziki Éva presbiter, az isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon igazgatónője volt.

2018.03.30-án, Nagypénteken, a délelőtti istentiszteleten Daedo Lee koreai lelkész hirdette az igét. Az istentisztelet keretében isaszegi fiatalok, valamint Budapesten tanuló koreai és spanyol diákok húsvéti énekek előadásával szolgáltak. Az eseményről készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

2018. március 15-én, nemzeti ünnepünkön, 9.15 órakor városi koszorúzási ünnepség vot a református templom falán elhelyezett, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emlékét megörökítő márványtáblánál. Itt az ünnepi beszédet Gergely Szabolcs lelkész tartotta, a műsort pedig a Klapka György Általános Iskola diákjai szolgáltatták. Az ünnepség 10 órakor az 1849. április 6.-i, osztrákok felett győztes isaszegi csata Honvédszobránál folytatódott. Ott a műsort a Gábor Dénes Oktatási Központ tanulói mutatták be, míg a megemlékezés szónoka Kis Ágnes igazgatónő volt. Az ünnepségekről készült fotók ide kattintva nézhetők meg.

EGYETEMES IMANAPOK ISASZEGEN
2018. január 22-én, hétfőn, 18 órakor a  római katolikus templomban (Templom u. 1.) Szabó Endre pünkösdi szolgálattevő hirdetett igét. 
2018. január 23-án, kedden, 18 órakor a református templomban (Kossuth Lajos u. 71.) dr. Csiba Tibor római katolikus esperes plébános szolgált.
2018. január 24-én, szerdán, 18 órakor a pünkösdi gyülekezet imaházában (Bercsényi u. 14/a)  az istentiszteletet Gergely Szabolcs református lelkész tartotta.


2018. január 14-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő Istentisztelet végén lelkészi beszámolóra került sor az egyházközség 2017. évi történéseiről és a 2018. évi terveiről. Ezt követően gondnoki visszatekintés hangzott el az elmúlt hat éves presbiteri ciklus főbb eseményeiről, gazdálkodásáról és fejlesztéseiről, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától, az Északpesti Református Egyházmegyétől és Isaszeg Város Önkormányzatától kapott támogatásokról.

2017. december 25-én, hétfőn és 26-án, kedden, Karácsonykor, a délelőtt 10 órakor kezdődött úrvacsorás istentiszteletek keretében, az első napon a gyülekezet fiatal tagjaiból álló énekkar, a második napon pedig a városi Gaudium Carminis (Éneklés Öröme) kamarakórus karácsonyi énekeket adott elő.

A karácsonyi istentiszteletek végén - a reformáció 500. évfordulója alkalmából - az egyházközség gondnoka  a következő 71 személy és családja részére adott át  díszoklevelet a gyülekezetüket támogató sok éves munkálkodásukért:
Almási József, Bajusz Árpádné, Bajusz Dániel, Bajusz Dóra, Bajusz Gergely, Barkóczi Lászlóné, Bartha József, Batár Gyula, Berei Sámuel, Bíró Lajos, Dr. Boldizsár Gábor, Chriszt János, Csekeő Ervin, Csóry Józsefné, Danielovits Irén, Farkas István, Garai Ferenc, Gergely Szabolcs, Gyarmati Ferenc, Halmos Erika, Hargitai Mihályné, Harmati Károlyné, Hohmann Péterné, Incze Mózes, Jankovicsné Körmöndi Ildikó, Jeney Béláné, Kaszta Miklós, Kelemen Csiki István, Király Csaba, Király László, Kovács Józsefné, Körmöndi Tiborné, Kővágó Józsefné, Laskovicsné Pintér Etelka, Lőke Károlyné, Mácsai Jenőné, Marosi Mariann, Máté Domokos, Nagy Miklós, Nagy Tamás, özv. Nemes Istvánné, Nemes István, Németi Sára Lenke, Onodi József, Orosz Tibor, Pál Pálné, Paudics Sándorné, özv. Péter Mihályné, Polényi Istvánné, Rabb Sándor, Simon István, Szabó Gyula, Szabó Gyula, Szabó Józsefné, Szabó Róbert, özv. Szabó Sándorné, Szabó Tibor, Szatmáry Zoltán, Szendrő Dénes, Dr. Székely András Bertalan, Szikszai Jánosné, Szikszai Jolán, özv. Szőke Andrásné, Dr. Takács Ferenc, Telek Zsuzsanna, Tichony Istvánné, Udvari Sándorné, Vass Attiláné, Verseczkyné Sziki Éva, Vida Imre.

2017. december 24-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet keretében a hittanos fiatalok karácsonyi énekek, szavalatok és színdarab bemutatásával szolgáltak a zsúfolásig megtelt templom híveinek, majd pedig a gyülekezet tagjainak erre az alkalomra készített ajándékcsomagjainak örülhettek. Az eseményről készült fényképek ide kattintva nézhetők meg.

2017. december 17-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődőtt istentisztelet keretében - a hat éves megbizatású ciklus lejártával - került sor ünnepélyes keretek között a leköszönő presbiterek szolgálatának megköszönésére és a gyülekezet által újonnan megválasztott presbiterek eskütételére. A fényképeken a beiktatott új presbitérium tagjai láthatók.

2017. december 15-én, pénteken, a 17 órakor kezdődött bibliaóra után, fehér asztal mellett tartotta - hat éves ciklusának lejártával -  utolsó ülését a gyülekezet leköszönő presbitériuma. Az év végén szokásos napirendek mellett sor került ezen az elmúlt hat év mozgalmas eseményeinek és elismerést kiváltó eredményeinek baráti légkörben történő felelevenítésére is.


2017. december 9-én, szombaton este, az isaszegi katolikus templom előtti téren felállított óriás adventi koszorúnál, a római katolikus és a református gyülekezet tagjainak jelenlétében,  a református énekkar adventi szolgálatát követően, Gergely Szabolcs református lelkipásztor kapcsolta be a  koszorú második gyertyájának lámpáját.

2017. december 2-án kezdődött idén az advent, az Úr eljövetelét - a karácsonyt - váró lelki felkészülés négy héten át tartó időszaka. Szimbóluma a fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. Ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el. Az első, a második és a negyedik gyertya színe a bűnbánatot jelképező lila, míg a harmadik az örömöt hirdető rózsaszín. A gyertyákat hetente egyesével növelve, a karácsonyt megelőző negyedik hétvégétől kezdődően, szombat esténként vagy vasárnaponként gyújtják meg. A gyertyák egy-egy fogalmat is szimbolizálnak a hit, a remény, az öröm és a szeretet sorrendben.

2017. november 19-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentiszteleten úrvacsora kiszolgáltatására került sor. Előtte csütörtökön, pénteken és szombaton, délután 17 órakor úrvacsorára felkészítő bibliaórát tartottunk.
.

2017. november 5-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet után, a jelenlegi presbitérium hat éves megbizatási ciklusának évvégi lejártával, gyülekezetünk presbiterválasztó közgyűlést tartott. A megválasztott presbiterek a decemberben esedékes eskütételük után lépnek hivatalba. Névsoruk és rövid életrajzuk három híradással lejjebb olvasható.

2017. OKTÓBER 31.

A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPE


Luther Márton (1483-1546) német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én, Wittenbergben szögezte ki a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát. Állást foglalt az egyedül a hit által történő üdvözülés mellett, és elítélte a búcsúcédulák (a bűn alól feloldozó pápai levelek) pénzért való árusítását.
Zwingli Ulrich (1484-1531) Svájc német nyelvű részén hirdette az igét. 1519-ben Zürich főtemplomának a lelkésze lett. Tanai nyomán a templomokból eltávolították a képeket, a szobrokat és az oltárokat, eltörölték a misét a kenyér és a bor átváltoztatásának misztériumával, s az úrvacsora során a kenyeret fatányérokról, a bort pedig fakupákból szolgáltatták ki a lelkészeknek és a híveknek egyaránt.
Kálvin János (1509-1564) Svájc francia nyelvű területén, Bázelben, 1535-ben írta meg világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel. 1541-től Genf egyházi életének vezetője lett. Fő tanításaként a predesztinációt, az Istentől jövő elrendeltetést hirdette.

2017. október 29-én, vasárnap, a délelőtti istentisztelet után, a gyülekezeti házban ünnepélyes keretek között került megnyitásra az Északpesti Református Egyházmegye 18 tablóból álló, "Reformáció 500" nevű vándorkiállítása. A prezentáció november 3-ig, péntekig volt megtekinthető. Ugyanaznap délután - a reformáció 500. évfordulója alkalmából - a Luther Márton életét bemutató film is levetítésre került.
2017. október 31-én, kedden, délután 18 órakor ünnepi istentiszteleten emlékeztünk meg a reformáció 500 éves évfordulójáról.

2017. október 6-án és 8-án tartott ülésén az egyházközség év végén leköszönő presbitériuma - a választási bizottság előterjesztését figyelembe véve - úgy határozott, hogy a november 5-én megtartandó közgyűlés felé azzal a javaslattal él, hogy a következő hat évre az alábbi összetételű presbitériumot válassza meg:
Gondnok: Szendrő Dénes. Presbiterek: Dr. Boldizsár Gábor, Csóry Józsefné, Danielovits Irén, Halmos Erika, Kelemen Csiki István, Nagyné Szikszai Katalin, Orosz Tibor, Szabó Róbert, Dr. Székely András Bertalan, Varga Melinda, Verseczkyné Sziki Éva. Pótpresbiterek: Király Csaba, Rabb Sándor, Szikszai Jolán. A presbiterjelöltek életrajzai ide kattintva tekinthetök meg.

2017. szeptember 24-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet egyben tanévnyitó hálaadás is volt, melyen ünnepi műsorral szolgáltak az isaszegi iskolák hittanra járó tanulói, s a Dél-Koreában lévő központtal rendelkező Good News Mission Magyarországon működő tagozatának egyetemista tagjai.

2017. szeptember 16-án, szombaton, a horvátországi Csúzai Református Gyülekezet küldöttsége két napos viszontlátogatásra érkezett egyházközségünkhöz. Délután megtekintették Isaszeg nevezetességeit, este 6 órakor pedig - ismerkedés céljából - szeretetvendégséget rendeztünk a tiszteletükre. Vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött ünnepi istentiszteleten Varga György csúzai lelkész hirdette az igét, míg az úrvacsorát az új kenyér alkalmából Gergely Szabolcs isaszegi lelkésszel együtt közösen szolgáltatták ki. Ebéd után a vendégek egy Egerbe történt kirándulással fejezték be a látogatásukat. Az itt tartózkodásukrol készült fotók ide kattintva nézhetők meg.

2017. augusztus 31-én a presbiteri gyűlés - a hat éves ciklus végéhez közeledve, - a novemberben esedékes új presbitérium gyülekezet által történő megválasztását előkészítően, három tagú jelölő bizottságot hozott létre Gergely Szabolcs lelkész, Onodi Józsefné presbiter és Hohmann Péterné tiszteletbeli presbiter személyében. A gyülekezet tagjai a 12 fős presbitérium tagjaira szeptember 25-ig tehetnek írásban javaslatot a jelölő bizottság valamelyik tagjának átadva.


2017. július 29-én, szombaton, autóbuszos kirándulást szerveztünk a Velencei-tóhoz. Délelőtt a tó északi partján   megtekintettük a Don-kanyari csaták magyar hőseinek kápolnáját, majd  a Katonai Emlékparkban az 1848. szeptember 29.-i pákozdi csata emlékművét, az 1848-as, valamint az I. és II. világháborús kiállítást. Ezt követően a tó déli partján látogatást tettünk  a Gárdonyi Református Egyházközségnél, s megismerkedtünk templomukkal. A délutánt az Agárdi Napsugár Strandon a Velencei-tóban való fürdőzéssel töltöttük el. A kiránduláson készített fényképek ide kattintva láthatók.

2017. július 3-tól 7-ig tartott nyári hittanos táborozásunk a Füzesabony melletti Mezőtárkány község Mátravíz nevű horgásztavánál. Az összejövetel témája a bizalommal  kapcsolatos bibliai részek áttekintése volt. A programban az egri várba történő kirándulás is szerepelt. A költségek fedezéséhez az Északpesti Református Egyházmegye Elnökségétől és Isaszeg Város Önkormányzatától kaptunk támogatást, míg a szállást Nemes István tiszteletbeli presbiterünk biztosította. A helyszínről bővebb információ a www.matraviz.hu internetes honlapon található. A táborozáson készült fotók ide kattintva nézhetők meg.

2017. június 17-én és 18-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-je és az Északpesti Református Egyházmegye támogatásával 20 tagú küldöttségünk - Mohácson megállva - testvérgyülekezeti látogatáson vett részt a horvátországi Csúzai Református Egyházközségnél, amely Délvidék egyik legrégebbi gyülekezete, s ahol az 1500-as évek közepén a híres reformátor, Sztárai Mihály, majd az 1840-es években Kossuth Lajos későbbi tábori lelkésze, Ács Gedeon is szolgált. A vasárnapi istentiszteletükön Gergely Szabolcs isaszegi lelkész hirdette az igét. Csoportunk - Varga György csúzai lelkész kalauzolásával - felkereste Hercegszöllősön és Vörösmarton a református templomot, valamint Eszéken a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ magyar nyelvű iskoláját és ovodáját is. (A helyszíneken készült fotók a településnevekre kattintva tekinthetők meg.)

2017. június 11-én, vasárnap, délelőtt, a 10 órakor kezdődött istentisztelet a hittanra járó fiatalok, szüleik és tanáraik részvételével egyben tanévzáró hálaadási alkalom is volt. A fiatalok versek és énekek előadásával szolgáltak a gyülekezetnek. Utána szeretetvendégségre került sor, melynek keretében a közelmúltban Izráelben járt Szendrő Dénes gondnok Újszövetségi emlékhelyek a Szentföldön címmel tartott vetítőképes előadást. Ennek továbbfejlesztett változata a honlap hasonló nevű menűpontjában tekinthető meg.

2017. június 4-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött pünkösdi istentiszteleten konfirmációra is sor került, melynek keretében kilenc fiatal - hét lány és két fiú - adott számot bibliai és egyházi ismereteiről, s tett fogadalmat hitének megerősítéséről. Az ünnepségen készült fotók ide kattintva láthatóak.

2017. május 7-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött istentisztelet keretében, anyák napja alkalmából, fiataljaink ünnepi műsorral és virággal köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, majd Nagy Miklósné szavalta el a tiszteletükre írt versét. Az eseményről készült fotók ide kattintva nézhetők meg.

2017. április 14-én, Nagypénteken, a délelőtt 10 órakor kezdődött családi Istentiszteleten az igehirdetés mellett - Gergely Szabolcs lelkipásztor gitárkiséretével - énektanulásra is sor került. Nagy Miklósné gyülekezeti tagunk pedig Jézus kereszthalálára írt saját versének elmondásával szolgált.

2017. április 5-én, szerdán, 18 órakor, az osztrákok felett fényes győzelemmel végződött, 1849. április 6-i isaszegi csata 168. évfordulójának előestéjén, koszorúzási ünnepségre került sor a zsúfolásig megtelt református templomban. Az emlékesten részt vettek Isaszeg határon túli testvérvárosainak polgármesterei, és a városban vendégeskedő Farkaslaki Táncművészeti Egyesület tagjai is. Szendrő Dénes gondnok köszöntő beszédében ismertette a csata isaszegi emlékhelyeit. Kiemelte, hogy a Szabadságtörekvések emléktemploma a csata 100. évére, 1949-re épült fel azon a helyen, ahol a lengyel légió védte meg a magyar tüzérség ágyúit az osztrák rohamoktól. Homlokzatára immár 45 éve,  1972-ben került elhelyezésre a lengyel légió emlékét őrző, a lengyel kormány ajándékaként Varsóban készült márványtábla, amelynél a koszorúzás történik. A megemlékezésen az isaszegi székhelyű Gaudium Carminis (Éneklés Öröme) Kamarakórus Surmann Mária karnagy vezetésével hazafias énekek előadásával szolgált, majd az Amargant Színházi Műhely két művésze - Kása Júlia énekes és Ilyés Lénárd szinész - Pilvax minirevű címmel megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A színvonalas és lélekben felemelő ünnepség a Tavaszi Emlékhadjárat huszárjainak közreműködésével lefolyt koszorúzással ért véget.

2017. március 15-én, szerdán, délelőtt 9 óra 15 perckor, az 1848-as forradalom évfordulóján, városi koszorúzási ünnepségre került sor a református templom falán lévő Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emléktáblájánál, majd 10 órakor a Szoborhegyen álló honvédszobornál. Ünnepi beszédet mindkét helyen  Gergely Szabolcs lelkész mondott, ünnepi műsorral a templomnál a Klapka György Általános iskola diákjai, a honvédszobornál pedig a Damjanich János Általános Iskola tanulói szolgáltak. Az eseményeken készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

2017. március 5-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő Istentiszteleten - a húsvét előtti böjt kezdetének alkalmából - úrvacsora kiszolgáltatására került sor. Ezt megelőzően, március 3-án, pénteken, és március 4-én, szombaton este 18 órakor úrvacsorára felkészítő bibliaórát tartottunk.

2017. február 19-én, vasárnap, a délelőtt 10 órai Istentisztelet, a házasság hete alkalmával,  a családok tagjainak - felnőtteknek  és gyerekeknek - együttes részvételével került megtartásra. Ezen az igehirdetés  mellett a házastársak megáldására, felnőtt keresztelésre és közös énektanulásra is sor került. Az összejövetelről készült fényképek ide kattintva nézhetők meg.

EGYETEMES IMANAPOK ISASZEGEN
2017. január 23-án
, hétfőn, 18 órakor a Szent István király római katolikus templomban (Templom u. 1.) Gergely Szabolcs református lelkész szolgált.
2017. január 24-én, kedden, 18 órakor a Szabadságtörekvések református emlék-templomában (Kossuth Lajos u. 71.) Szabó Endre pünkösdi szolgálattevő hirdetett igét.
2017. január 25-én, szerdán, 18 órakor a Pünkösdi gyülekezet imaházában (Bercsényi u. 14/a) dr. Csiba Tibor római katolikus esperes plébános szolgált.

2017. január 15-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő Istentisztelet végén lelkészi és gondnoki beszámolóra került sor az egyházközség 2016. évi történéseiről és gazdálkodásáról, valamint a 2017. évi terveiről.

2017. január 12-én, csütörtökön, a 17 órakor kezdődő bibliaórát követően presbiteri gyűlés volt, melynek napirendjén a 2016. évi gazdálkodás zárószámadásának és a 2017. évi költségvetés tervének megvitatása és elfogadása szerepelt.

 


2016. december 18-án, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében a hittanos gyerekek karácsonyi műsorral szolgáltak. Az alkalomra pótszékekkel zsúfolt templomban szüleik, nagyszüleik, rokonaik, tanáraik és a gyülekezet tagjainak részvételévek került sor. Az ünnepség végén a gyülekezet karácsonyi ajándékcsomagját vehették át a fellépő és a résztvevő gyerekek egyaránt. Az eseményről készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

 

2016. december 11-én, vasárnap, a délelőtti istentiszteletet követően a Szent Mihály Szekere Vándorszínház karácsonyi műsort adott elő a templomunkban. Az előadás fotói ide kattintva nézhetők meg.

 

2016. december 4-én, vasárnap, a délelőtti istentisztelet keretében az isaszegi székhelyű, 25 éve alapított, több kitüntetéssel elismert Gaudium Carminis Kamarakórus - Surmann Mária karnagy vezetésével - adventi és karácsonyi énekek előadásával szolgált.

2016. november 27-én kezdődött az advent, az Úr eljövetelét - a karácsonyt - váró lelki felkészülés négy héten át tartó időszaka. Szimbóluma a fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. Ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el. Az első, a második és a negyedik gyertya színe a bűnbánatot jelképező lila, míg a harmadik az örömöt hirdető rózsaszín. A gyertyákat hetente egyesével növelve, a karácsonyt megelőző negyedik hétvégétől kezdődően, szombat esténként vagy vasárnaponként gyújtják meg. A gyertyák egy-egy fogalmat is szimbolizálnak a hit, a remény, az öröm és a szeretet sorrendben.

 

GYERMEK ISTENTISZTELET ISASZEGEN

Vasárnaponként délelőtt 10 órakor, a felnőttek részére tartott Istentisztelettel egy időben a 12 éven aluli gyerekek részére külön összejövetelt tartunk a templom mögötti gyülekezeti ház Szikszai János termében. Ezen éneklés és imádkozás mellett, a bibliából Jézus egy-egy példabeszédének felolvasása és megbeszélése, a témához tartozó rajzfilm megtekintése, s ehhez kapcsolódó rajzok készítése is szerepel. A 2013. november 13-i alkalom fotói ide kattintva tekinthetők meg.

 

2016. OKTÓBER 31. A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE


Luther Márton (1483-1546) német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én, Wittenbergben szögezte ki a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát. Állást foglalt az egyedül hit által történő üdvözülés mellett, és elítélte a búcsúcédulák (a bűn alól feloldozó pápai levelek) árusítását.
Zwingli Ulrich (1484-1531) Svájc német nyelvű részén hirdette az igét. 1519-ben Zürich főtemplomának a lelkésze lett. Tanai nyomán a templomokból eltávolították a képeket, a szobrokat és az oltárokat, eltörölték a misét, s az úrvacsora során a kenyeret fatányérokról, a bort pedig fakupákból szolgáltatták ki a híveknek.
Kálvin János (1509-1564) Svájc francia nyelvű területén, Bázelben, 1535-ben írta meg világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel. 1541-től Genf egyházi életének vezetője lett. Fő tanításaként a predesztinációt, az Istentől jövő elrendeltetést hirdette.

 

2016. október 31-én, hétfőn, a refomáció napján, délután 3 órakor tartottunk ünnepi Istentiszteletet.

 

ISASZEG MÁRTÍR LELKÉSZÉRE EMLÉKEZTÜNK

2016. október 23-án, a 10 órakor kezdődött ünnepi  Istentisztelet végén, a gyülekezet gondnoka emlékezett meg az 1956-os forradalom, s az azt követő megtorlások idején Isaszegen szolgált mártír lelkipásztorról, Tánczos Dezsőről. Őt 1959. Húsvét vasárnapján, közvetlenül az Istentisztelet előtt kézbesített ügyirattal, kémkedés vádjával azért függesztették fel állásából - s tiltották el később hivatásától, - mert az egyetemistaként 1956-ban nyugatra disszidált két fiával levelezett. Tánczos Dezső 1904-ben Magyarbarnagon, Veszprém megyében született, lelkészi oklevelét 1927-ben Pápán szerezte, majd segédlelkészi beosztások után 1931-től Somogyvisonta (most Csokonyavisonta) választott lelkésze volt. A második világháború idején, tábori lelkészként 1941-től a Déli hadjáratban, majd 1942-től a IV./2. számú Tábori Kórháznál a Don-kanyarban teljesített katonai szolgálatot. 1947-től a Balassagyarmati Egyházközség, majd 1956-tól 1959-ben történt felfüggesztéséig az Isaszegi Missziós Egyházközség lelkipásztoraként tevékenykedett. Utána szűkös anyagi körülmények között még hosszú évekig tengette életét, majd az 1980-as évek közepén egy gödöllői szeretetotthonban hívta magához az Úr. Őrizzük és ápoljuk emlékét kegyelettel!


 

2016. október 23-án, ugyancsak az Istentisztelet végén köszöntötte a gyülekezet családjával együtt jelenlegi lelkipásztorát - Gergely Szabolcsot, - aki egy esztendeje, 2015. október 20-tól szolgál Isaszegen, s október 25-én ünnepli 38. születésnapját. Tevékenységét fémjelzi, hogy azóta húsz százalékkal emelkedett az egyházfenntartói járulékot fizetők száma, ez év szeptemberétől pedig az előző tanévhez viszonyítva másfélszer több tanuló jár hittanra. Isten áldását kívánjuk további munkájára is.

 

750 ÉVES ISASZEG ELSŐ OKLEVELES EMLÍTÉSE
HÁROM TEMPLOM AZ EMLÉKHARANGON

2016. október 15-én, az 1265. évi első isaszegi csata 750. évfordulója alkalmából emlékmű avatására került  sor az Árpád-kori Szent Márton műemléktemplomnál a helyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat rendezésével. A költségeket a rendező szervezetnek  a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott nyertes pályázata biztosította. Ünnepi beszédében Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja, gyülekezetünk tagja, Isaszeg öt csatájáról adott tájékoztatást, majd ismertette az 1265-ös csata körülményeit és lefolyását, melyben IV. Béla király serege ütközött meg fia, István ifjabb király (a későbbi V. István) hadával. A szobrot bemutató előadásában Seres János szobrászművész elmondta, hogy a "Nagy harang" emlékművén a nevezetes évszámok mellett Isaszeg templomai közül hármat, a római katolikus Szent Márton műemléktemplomot és a Nagytemplomot, valamint a református Szabadságtörekvések emléktemplomát a túlélés, az újrakezdés és az együttélés szimbólumaként ábrázolta. Az alkotást Dr. Csiba Tibor katolikus plébános és Gergely Szabolcs református lelkész áldotta meg. A rendezvény jelentőségét Dr. Surján László, az Európai Parlament korábbi alelnöke és Fuzik János, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának elnöke méltatta.
Az 1265-ös isaszegi csatáról részletesebb leírás itt olvasható. Az ünnepség meghívója, programja és fényképei ide kattintva tekinthetők meg. Az emlékmű avatásának 15 perces összefoglaló videófelvétele itt nézhető meg.

 

2016. október 13-án, csütörtökön, a 18 órakor keződő bibliaóra után presbiteri gyűlést tartottunk, amelyen áttekintettük a gyülekezetünk pénzügyi helyzetét és az előttünk álló aktuális feladatokat.

 

2016. szeptember 18-án, vasárnap, délután 15 órakor - a templomunk 1949-ben történt felszentelésének 67. évfordulóján - szeretetvendégséget rendeztünk gyülekezeti tagjaink és a város érdeklődői számára. Az összejövetelen a fegyveres rablásaiért hosszú börtönbüntetést töltött személy - Boros Lajos - tett bizonyságot megtéréséről. Az esemény fényképei IDE kattintva tekinthetők meg.

 

 

2016. szeptember 11-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődött Istentisztelet egyben tanévnyitó hálaadó alkalom is volt, amelyen részt vettek a város református tanulói, szüleik, rokonaik és tanáraik egyaránt.

 

2016. szeptember elsején kezdődött a 2016/17-es tanév, amelynek örömteli jellemzője, hogy Isaszegen a református hittan és erkölcstan tantárgy tanulását az előző tanévhez képest másfélszer többen választották.


2016. július 23-án, szombaton, egésznapos autóbuszos kirándulást szerveztünk egyházközségünk tagjai számára. Reggel nyolc órakor  indultunk Jászberénybe, ahol a délelőtt folyamán rövid városnézést tartottunk, majd felkerestük az ország egyik legrégebbi, 1541-ben alakult Jászberényi Gyülekezetét, megnéztük templomukat, s megismerkedtünk  történetükkel. Utána a Jász Múzeumba látogattunk, ahol megtekintettük a Jászság történelméről, néprajzáról és vízi életéről szóló kiállítást, az 1848/49-es szabadságharc gyermekhősei című bemutatót, a matyó népművészetet szemléltető tárlatot, valamint Lehel vezér kürtjét. A délutánt Jászapáti gyógyvizű termálstrandján töltöttük, majd - lelkileg és testileg egyaránt felfrissülve és megerősödve - este fél nyolcra értünk vissza Isaszegre. A Jászberényben készült fotók IDE kattintva érhetők el.

 

2016. július 4-től 8-ig rendeztük meg nyári hittanos ifjúsági táborozásunkat 29 fő résztvételével a Füzesabony melletti Mezőtárkány község Mátravíz nevű horgásztavánál. Az összejövetel témája az éltető vízzel, folyókkal, patakokkkal, tengerekkel és tavakkal kapcsolatos bibliai részek áttekintése volt. A programban Poroszlón a Tiszaparti Ökocentrum meglátogatása is szerepelt. A költségek fedezéséhez az Északpesti Református Egyházmegye Elnöksége 100 ezer forint, Isaszeg Város Önkormányzata pedig 130 ezer forint támogatást nyújtott, míg a szállást és az ebédet Nemes István tiszteletbeli presbiterünk biztosította. A helyszínekről bővebb információ a www.matraviz.hu és a www.tiszataviokocentrum.hu internetes honlapokon található, míg a táborozásról készült fényképek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

2016. június 12-én, vasárnap, a 10 órás Istentisztelet egyben tanévzáró hálaadási alkalom is volt, amelyen a hittanra járó református tanulók is részt vettek. A gyerekek szavalatokkal és énekszámokkal  szolgáltak a gyülekezetnek. A vendégek között a város mindkét általános iskolájának igazgatónőjét és több tanárát is üdvözölhettük.  Az Istentisztelet után a gyülekezeti teremben batyus ismerkedési találkozó került megrendezésre, ahol a beszélgetések előtt - a szülők gondoskodása révén - mindenki finom hideg ételeket és süteményeket fogyaszthatott, illetve üdítők közül választhatott. A jól sikerült összejövetelt gitár melletti énektanulás, és tréfás bemutatkozás tarkította. Az esemény fényképei  IDE kattintva nézhetők meg.

 

2016. június 5-én, vasárnap, 15 órától, a templomban Banka Gabriella költő és színművész (Újvidék - Pécs) most megjelent "Csak, ami örök" című verseskötetéből adott elő vallásos témájú költeményeket. A szerzőt és a könyvet Dr. Székely András Bertalan presbiter mutatta be, majd az előadás után szeretetvendégség megrendezésére került sor. Az irodalmi délután fényképei IDE kattintva láthatóak.


2016. május 29-én, vasárnap, 11 órától az 1920. június 4-én aláírt, tragikus következményekkel járó Trianoni békediktátumra való emlékezés keretében "Nem lehet feledni, nem, soha!"   címmel Valter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese, és Kassai István Liszt-díjas zongoraművész korabeli költők, írók és zeneszerzők műveiből mintegy 50 perces műsort adott elő. Az eseményen készült fényképek a műsorszámok felsorolásával együtt IDE kattintva tekinthetők meg.

 

2016. április 21-én egyházmegyei vizitáció keretében a gyülekezetet nagytiszteletű Nyilas Zoltán esperes és Dr. P. Tóth Zoltán gondnok látogatták meg, akik az esti bibliaórán is részt vettek, majd az egyházközség tagjaival értékes konzultációt folytattak.

 

2016. április 5-én, kedden, 18 órakor - az 1849. április 6-i, osztrákok felett győzedelmes isaszegi csata évfordulójának előestéjén - városi ünnepség volt a Szabadságtörekvések Emléktemplománál. Köszöntőt Gergely Szabolcs református lelkész mondott, ünnepi beszédet Kerékgyártó László, a Görgey Kör elnöke tartott, közreműködött a Gaudium Carminis Kamarakórus. Utána a magyar tüzérség ágyúit e helyen hősiesen védő lengyel légió emléktáblájának koszorúzására került sor. (Az itt készült fényképek IDE kattintva láthatóak.)
19 órakor fáklyás felvonulás indult a templomtól a 3.5 kilométerre, Szentgyörgypusztán lévő Kőkereszt-emlékműhöz, ahol az ünnepi műsort a Club Színház, a Csatangoló Tánccsoport és a Csattanó Tánccsoport szolgáltatta, majd a csatában elesett magyar előőrs 52 honvédjének emlékére állított kőkereszt koszorúzása történt meg.

 

2016. március 20-án, virágvasárnap, 15 órakor, a gyülekezet ősszel megválasztott új lelkészének, nagytiszteletű Gergely Szabolcsnak az ünnepélyes beiktatására került sor. A hálaadó Istentiszteleten Igét hirdetett főtiszteletű Dr. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.  A beiktatási szertartást nagytiszteletű Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese végezte. A vendégek és a gyülekezeti tagok részére az istentisztelet után szeretetvendégség került megrendezésre. Az eseményen készült fényképek IDE kattintva nézhetők meg, a gondnoki köszöntő pedig az "Isaszeg nevezetességei" menűpontban olvasható.

 


2016. március 15-én, kedden, 9 óra 15 perckor, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulóján, városi koszorúzási ünnepség volt a  templom falán lévő, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor nevét megörökítő emléktáblánál. Ünnepi beszédet Gergely Szabolcs lelkész mondott, a műsort a Klapka György Általános Iskola énekkara szolgáltatta. Az ünnepségen készült fotók IDE kattintva láthatóak.

 

2016. március 13-án, vasárnap, 15 órakor a Mátra-vidéki kiskör presbiteri továbbképzésére került sor mintegy 50 résztvevővel a templomban. Az összejövetel programja a "Letölthető dokumentumok" menüpontban található. A konferenciáról készült fényképek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

2016. február 14-én, vasárnap, szeretetvendégséget rendeztünk a gyülekezet egy éve  elhunyt lelkészének, Bajusz Árpádnak az emlékére, s felelevenítettük a gyülekezeti ház bővítésének és a parókia felújításának közelmúltban történt eseményeit is. Nagy értékű társadalmi munkájuk elismeréséül emléklapot adományoztunk Kolláth Gyuláné Radó Krisztina mérnök asszonynak tervezői tevékenységéért és Nemes István tiszteletbeli presbiternek gépi földmunkálataiért. Az eseményről készült fényképek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

2016. január 18-án kezdődött az egyetemes imahét, melynek során hétfőn, kedden és szerdán 18 órakor a református templomban voltak az összejövetelek. Az alkalmakon a város többi egyházának tagjai is részt vettek.

 

2016. január 17-én, vasárnap, a 10 órai Istentisztelet végén gondnoki beszámolóra került sor az egyházközség 2015. évi gazdálkodásáról és történéseiről. Utóbbiakat - időben visszafelé - alábbi híreink is tartalmazzák.

 

2016. január 8-án, pénteken, a 18 órai bibliaórát követően presbiteri gyűlést tartottunk, melynek napirendjén a 2015. évi gazdálkodás zárószámadásának és a 2016. évi költségvetés tervének a megvitatása és elfogadása szerepelt.


2015. december 20-án, vasárnap délután, műsoros gyermek karácsonyi ünnepség került megrendezésre a református templomban. Gergely Szabolcs lelkipásztor bevezető gondolatait követően a fiatalok szavalatait, énekeit, zeneszámait és színdarabját - melyeket Nagyné Szikszai Katalin és Szikszai Jolán  tanított be - nagy tetszéssel fogadta a gyerekekből, szülőkből és nagyszülőkből álló szépszámú közönség. A jól sikerült összejövetel végén a gyerekhad örömét a gyülekezet karácsonyi ajándékcsomagjainak kiosztása tetőzte be. Az ünnepségről készült fényképek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

 

2015. december 19-én, szombaton este, az isaszegi katolikus templom előtti téren felállított óriás adventi koszorúnál, a római katolikus gyülekezet tagjainak és a református gyülekezet képviselőinek jelenlétében Gulyka József prépost tartott ünnepi beszédet, majd a hit, a remény, az öröm és a szeretet jegyében Hatvani Miklós polgármester és Gergely Szabolcs lelkipásztor közösen gyújtották meg a  koszorú negyedik mécsesét.

 

2015. október 25-én, vasárnap, délelőtt 10 órai kezdettel tartotta első isaszegi  Istentiszteletét Gergely Szabolcs lelkipásztor, a gyülekezet új lelkésze. Ennek kapcsán, és éppen erre a napra eső 37. születésnapja alkalmából, az egyházközség gondnoka köszöntötte, majd Nagy Miklósné gyülekezeti tag szavalta el ezen ünnepi eseményre írt versét.

 

2015. szeptember 20-án, a vasárnapi Istentiszteletet követő közgyűlésen, a gyülekezet tagjai egyhangú szavazással nagytiszteletű Gergely Szabolcs kárpátaljai lelkészt választották meg lelkipásztoruknak. Az Istentiszteletet nagytiszteletű Sárosi Gábor százhalombattai lelkipásztor, egyházmegyei lelkészi tanácsos tartotta, s az összejövetelen részt vett még Pályi Gyula dunabogdányi gondnok, egyházmegyei világi tanácsos is.
Gergely Szabolcs lelkész 1978-ban Kárpátalján, Halábor községben született. Diplomáját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 2001-ben szerezte. Azóta is Kárpátalján, a Fornosi Egyházközségben végezte szolgálatát. A Beregi Református Egyházmegyében 2006 és 2008 között jegyzői, 2008 és 2014 között föjegyzői tisztséget töltött be, 2015-től pedig a Kárpátaljai Református Zsinat tagja. Vallás- és angol tanár feleségével - Eszterrel - 2001-ben kötött házasságot, három gyermekük van: Johanna 12, Sámuel 8, Zelma pedig 3 éves.
Gergely Szabolcs lelkipásztor a családjával 2015. október 6-án kezdte meg költözését Isaszegre. Búcsú Istentisztelete Fornoson október 18-án volt, isaszegi szolgálata pedig október 20-án kezdődött.

 

2015. szeptember 15-én a presbitérium lelkészjelöltje, nagytiszteletű Gergely Szabolcs kárpátaljai lelkipásztor, sikeres honosító vizsgát tett a Magyar Református Zsinat Egységes Lelkészképesítő Vizsgabizottsága előtt, így minden akadály elhárult a gyülekezet által történő megválasztása elől.

 

2015. szeptember 4-től 6-ig került megrendezésre mintegy 120 résztvevővel Borson a XXI. Partiumi Honismereti Konferencia, melyet nagytiszteletű Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese nyitott meg. Az összejövetelen Szendrő Dénes, a gyülekezet gondnoka, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány képviseletében "125 éve született Nagyenyed diákja, Isaszeg orvosa, Afrika gyógyítója: Dr. Sáska László" címmel tartott vetítőképes előadást. Az előadás a címmel azonos nevű menűpontban tekinthető meg.

 

2015. szeptember 1-től Isaszeg két általános iskolájában az órarendbe illesztett református hittanoktatást  - az új lelkész megérkezéséig - a gyülekezetben helyettesítő szolgálatot ellátó nagytiszteletű Balogh Tamás gödöllői vezető lelkipásztor és Szikszai Jolán presbiter asszony tartja.

 

2015. augusztus 31-én befejeződött a lelkészlakás belső felújítása az Északpesti Református Egyházmegye Elnökségének 2.100.000 forintos támogatásával. Az emelet festése társadalmi munkában történt, amelyért köszönet illeti Bajusz Árpádné, Bajusz Gergely, Bajusz Áron,  Kercsmár Zsolt, Kercsmár Mónika és Poós Péter gyülekezeti tagjainkat valamint Bíró Áron és Pertis Szabolcs tanár urakat a Gödöllői Református Líceumból. Hálával tartozunk Szabó Gyula presbiternek, aki szintén társadalmi munkában tárolásra alkalmas polcokat készített a garázsban és a külső WC épületében. Ugyancsak elkészült az előző két évben duplájára bővített gyülekezeti ház külső hőszigetelése és színezése is az egyházközség tagjainak 1.384.000 forint összeget kitevő céladományaiból.

 

2015. július 5-én, vasárnap, került sor a presbitérium lelkészjelöltjének, nagytiszteletű Gergely Szabolcs kárpátaljai lelkipásztornak a bemutatkozó Istentiszteletére Isaszegen. Ezt követően a presbitérium ismerkedési ebédet rendezett vendégei és gyülekezeti tagjai számára a Káposztás-vendéglőben. Ezen a svédasztalos szeretetvendégségen emléklappal és virágcsokorral köszönték meg a februárban elhunyt lelkészük özvegyének, Bajusz Árpádnénak, az egyházközséget segítő 22 éves hűséges szolgálatát, valamint lányuknak, Bajusz Dórának, 15 éves lelkiismeretes kántori tevékenységét.  Mindkét eseményen jelen volt az Északpesti Református Egyházmegye Elnökségének képviseletében Dr. P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnok a feleségével, s nagytiszteletű Szaszák Imre törökbálinti lelkész, egyházmegyei tanácsos is. A 2015. július 3-án kelt esperesi rendelkezés szerint Gergely Szabolcs lelkész úr gyülekezet által történő megválasztására csak azt követően kerülhet sor, miután sikeres honosító vizsgát tesz a Magyarországi Református Zsinat által kinevezett Egységes Lelkészképesítő Vizsgabizottság előtt, amely évente egyszer, szeptember közepén ülésezik.

 

2015. június 29-től július 3-ig, hétfőtől péntekig tartott bejárós ifjúsági hetünk (napközis hittan táborunk) 35 református gyermek részvételével. Ennek során autóbusszal a jászberényi állatkert is meglátogatásra került. Isaszeg Város Önkormányzata 100 ezer forinttal, az Északpesti Református Egyházmegye Elnöksége pedig 94 ezer forinttal támogatta a rendezvényt. A tábor sikeres megrendezéséért köszönet illeti annak szervezőit, vezetőit és segítőit, név szerint Bajusz Árpádné, Nagyné Szikszai Katalin, Szikszai Jolán, Szabó Tiborné Szikszai Anikó, Hegedűsné Bejkó Mónika, Kercsmár Mónika, Incze-Varga Melinda, Incze Mózes, Kiss Zsuzsanna, Stoffer Henrietta és Cselőtei Ildikó testvéreinket. A napközis tábor résztvevőinek fotója:

 

2015. június 15-én az Északpesti Református Egyházmegye közgyűlése titkos szavazással gyülekezetünk presbitériumának elnökét, Szendrő Dénest, egyházmegyei világi bíróvá választotta. A közgyűlés után az Egyházmegye Elnöksége Gergely Szabolcs lelkész isaszegi bemutatkozó Istentiszteletét 2015. július 5-re, a gyülekezet által történő lelkészválasztást pedig 2015. július 12-re tűzte ki.

 

2015. június 13-án elkezdődött az Északpesti Református Egyházmegye finanszírozásával  a parókia belsejének felújítása, valamint egyházközségi tagjaink céladományaiból a gyülekezeti ház külsejének hőszigetelése és festése.

 

2015. május 27-én a presbitérium titkos szavazással a gyülekezet új lelkészének Gergely Szabolcs kárpátaljai lelkipásztort jelölte. Diplomáját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 2001-ben szerezte. Azóta is a Fornosi Egyházközségben végzi szolgálatát. A Beregi Református Egyházmegyében 2006 és 2008 között jegyzői, 2008 és 2014 között föjegyzői tisztséget töltött be, 2015-től pedig a Kárpátaljai Református Zsinat tagja. Vallás- és angol tanár feleségével 2001-ben kötött házasságot, három gyermekük van. Gergely Szabolcs lelkész még jelölése előtt, 2015. május 21-én - a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, Simonfi Sándor és világi főjegyzője, Veres Sándor által történt mintegy két órás meghallgatását követően - a Püspöki Hivataltól befogadó nyilatkozatot kapott. Az eseményen részt vett az Északpesti Református Egyházmegye esperese, Nyilas Zoltán és az Isaszegi Református Egyházközség gondnoka, Szendrő Dénes is.

 

2015. május 17-én, a vasárnapi Istentiszteleten konfirmáció volt, melynek keretében - Balogh Tamás helyettesítő lelkész és a gyülekezet előtt - 14 fiatal adott számot elhivatottságáról és tett hitéről ünnepélyes fogadalmat:

 

2015. május 3-án, a vasárnapi Istentiszteleten - melyen Turcsik Ferenc lelkész hirdette az igét - gyermekműsorral és Nagy Miklósné  gyülekezeti tagunk versmondásával köszöntöttük az édesanyákat anyák napja alkalmából:

 

2015. április 19-én a vasárnapi Istentisztelet keretében egyházi énekeket adott elő - dr. Székely Árpád igazgató és karnagy vezetésével - a Kolozsvári Református Kollégium 40 tagú kórusa, majd utána felkeresték az 1849-es isaszegi csata honvédszobrát, ahol 1848-as dalok éneklésével adóztak a hősök emlékének:

 

Gyerekek szolgálata a Húsvéti Istentiszteleten, melyen Turcsik Ferenc lelkész hirdette az igét:

 

2015. április 5-én a Szabadságtörekvések Emléktemplomában városi  koszorúzási ünnepség volt az 1849. április 6-i, osztrákok felett győztes isaszegi csata hőseinek emlékére. Köszöntőt Szendrő Dénes, az Isaszegi Református Egyházközség Presbitériumának elnöke mondott, ünnepi beszédet Horváth Lajos, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség első elnöke tartott, 1848-as dalokat pedig Nemcsics Kinga népdalénekes adott elő. A magyar és lengyel hősök emléktáblájánál a Tavaszi Emlékhadjárat résztvevőinek és Isaszeg társadalmi szervezeteinek képviselői koszorúztak. A csata évfordulójának napján az emléktáblánál Andrzej R. Kalinowski, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének konzulja is elhelyezte a kegyelet virágait.

 

2015. március 17-én, 31-én és április 9-én kibővített presbiteri összejövetel volt, melyen részt vett az egyházközség helyettesítő lelkipásztora, nagytiszteletű Balogh Tamás gödöllői vezető lelkész is. A presbitérium kialakította a gyülekezet lelkészválasztásának szempontjait, s áttekintette az állás iránt azidáig érdeklődődést tanúsítók körét. A presbitérium egy kérdőívet szerkesztett, amely a gyülekezet internetes honlapjáról volt letölthető, s  amelyet kitöltve és visszaküldve lehetett érdeklődni a lelkészállás iránt. Ily módon április végéig hét komoly pályázó jelentkezett, akik közül a presbitérium négy lelkészt hívott meg egy-egy bibliaóra tartására, melyek témája mindig a református Bibliaolvasó kalauz aznapi igéje volt.

 

2015. március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmával koszorúzási ünnepség volt az isaszegi Szabadságtörekvések Emléktemplománál. A Klapka György Általános Iskola tanulóinak énekszámai és szavalatai után Szendrő Dénes, az egyházközség gondnoka tartott ünnepi beszédet, majd a város társadalmi szervezeteinek képviselői megkoszorúzták Kossuth Lajosnak és Petőfi Sándornak a gyülekezeti ház falán lévő emléktábláját. Az ünnepi beszéd szövege az "Isaszeg nevezetességei" menűpontban érhető el.

 

2015. február 26-án, a  presbiteri összejövetelen részt vett az Északpesti Református Egyházmegye esperese, nagytiszteletű Nyilas Zoltán úr, és az Egyházmegye gondnoka, Dr. P. Tóth Zoltán úr is. Nagyszámú gyülekezeti tag jelenlétében tartottak tájékoztatót az egyházközség új lelkészének megválasztási lehetőségeiről, s az addig tartó átmeneti állapotról.

 

2015. február 22-én, vasárnap, 15 órakor Bajusz Árpád lelkipásztor emlékére a gyászoló család szeretetvendégséget rendezett az Isaszegi Református Egyházközség tagjai számára a templom hátsó részéhez simuló gyülekezeti házban. Ennek kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán elnyert összegből, az Északpesti Református Egyházmegye támogatásából, az Egyházmegye gyülekezeteinek erre a célra átutalt perselypénzeiből, valamint a helyi gyülekezet tagjainak adakozásából és társadalmi munkájából duplájára bővített ház elkészült belső része felavatásra került. A gyülekezeti ház két terme az Isaszegen leghosszabb ideig szolgáló két lelkészről, Bajusz Árpádról és Szikszai Jánosról került elnevezésre. Nevük a templom előterében lévő márványtáblán - az Isaszegen szolgáló többi lelkésszel együtt - már korábban, a templom építésének 50. évfordulóján, 1999-ben megörökítésre került.

 

2015. február 10-én, 64. életévében, hosszantartó, súlyos, de türelemmel és méltósággal viselt betegség után elhunyt Bajusz Árpád, a gyülekezet lelkipásztora, Isaszeg város díszpolgára. Hamvasztás utáni búcsúztatása több száz tisztelője jelenlétében 2015. február 21-én, szombaton 14 órakor volt a gödöllői temetőben. A gyászszertartást - családjának kérésére - Barthos Gergely hévizgyörki lelkész végezte. A búcsúztatáson nagytiszteletű Nyilas Zoltán esperes úr vezetésével részt vettek az Északpesti Református Egyházmegye lelkészei, akik egy-egy bibliai igével köszöntek el elhunyt lelkipásztor-testvérüktől.
"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg ..., mert megnyugszanak a  fáradságuktól, és a cselekedeteik követik őket." (Jel 14,13)

 

2015. január 11-én az Istentisztelet keretében gondnoki beszámoló volt a 2014. évben történtekről. Szendrő Dénes ismertette, hogy a gyülekezeti ház duplájára bővítéséhez a Kormány - az Emberi Erőforrások Minisztériumánál elnyert pályázatunk révén - 2013-ban 2.5 millió, 2014-ben pedig 3.0 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. 2014-ben az Északpesti Református Egyházmegye Elnöksége ezt 1.0 millió forintos támogatással toldotta meg, míg egyházmegyénk gyülekezetei egy-egy vasárnapi perselypénzt, összesen 651.780 forintot utaltak át bankszámlánkra. Örvendetes, hogy gyülekezeti tagjaink is példamutatóan adakoztak az építkezés céljára: 2013-ban 850.000, míg 2014-ben 1.308.000 forinttal, és legalább ugyanennyi értékű gépi, fizikai  és adminisztratív önkéntes munkával járultak hozzá ahhoz, hogy a kibővített gyülekezeti ház az év végére használatba kerülhetett, s csak a külső hőszigetelése és színezése maradt hátra.


2014. december 1-től Bajusz Árpád isaszegi lelkész urat - betegsége miatt - az Istentiszteleteken Turcsik Ferenc lelkész úr helyettesíti.
Turcsik Ferenc 1974-ben született Nagykőrösön. Gimnáziumi tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. 1994 és 1998 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, majd 1999-től 2001-ig a holland Theologische Universiteit te Kampen hallgatója volt. Hazatérése után Berettyóújfaluban szolgált, majd 2004-től 2011-ig a Miskolci Egyetem közösségében végzett lelkészi szolgálatot. 2011-től 2014-ig az Ökumenikus Diakóniai Év Hálózat (Ecumenical Diaconal Year Network, EDYN) menedzsereként, illetve ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. Ez a keresztény szervezet intézi önkéntesek küldését és fogadását Európában, Észak-Amerikában és az egész világon a szociális, oktatási és diakóniai intézmények, projektek és templomi gyülekezetek támogatására.

 

2014. július 1-jén, Isaszeg várossá avatásának hatodik évfordulója alkalmából, Isaszeg Város Önkormányzati Képviselő-testülete Bajusz Árpád református lelkésznek "Isaszeg Diszpolgára" kitüntetést adományozott.

Bajusz Árpád 1951. júliusBajúsz Árpád 7-én, Tiszafüreden született. Budapesti teológiai tanulmányainak évei alatt 1972-től 74-ig Gödöllőn gyakornokoskodott. 1975-ben diplomázott, utána beosztott lelkészként Budafokon és a Budapest, Szilágyi Dezső téri Református Egyházközségben szolgált. 1979-80-ban ösztöndíjjal Genfben folytatott tanulmányokat. 1980-tól Pestszentlőrincen, az Erzsébet-telepi Egyházközségben teljesített szolgálatot. 1993. július 1-től az Isaszegi Református Egyházközség lelkésze. 1980. augusztus16-án kötött házasságot Ágnessel, gödöllői származású feleségével, aki ma a Gödöllői Református Líceum igazgatónője. Négy felnőtt gyermekük van. Bajusz Árpád 21 éves isaszegi önálló gyülekezetvezetői, lelkipásztori és templombővítő szolgálatáért, valamint nemzeti érzelmeket erősítő közéleti munkásságáért és az 1848-49-es szabadságharc emlékének ápolásáért méltó  módon érdemelte ki az önkormányzat által adományozott "Isaszeg díszpolgára"  kitüntetést.



2014. április 4-től 6-ig került megrendezésre Isaszegen, a Gábor Dénes Gimnázium és Szakközépiskola aulájában, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány szervezésében az V. Isaszegi Nemzetközi Konferencia "Az 1848-49-es szabadságharcról másképpen" címmel. A konferencia hallgatósága - köztük mintegy hatvan partiumi, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki honfitársunk - is részt vett április 5-én, az 1849. április 6-iki győzedelmes isaszegi csata 165. évfordulójának előestéjén, a Szabadságtörekvések Emléktemplomában megtartott Istentiszteleten. Bajusz Árpád lelkipásztor igehirdetése után  Szendrő Dénes gondnok tartott ünnepi beszédet.

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 42, összesen: 121366

  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...
  • 2024. április 25., csütörtök

    A Krisztusban kapott szabadságról gondolkodtak a lelkésznők és lelkésznék a Ráday Házban tartott közelmúltbeli találkozójukon.