A Jakab Miklós emléknapon vakok és siketek idézték fel személyes emlékeiket a református lelkipásztorról, aki befogadta és egész életében lelkigondozta őket. Az „agapé”, az elfogadó szeretet gyakorlása tette egészen sajátossá Jakab Miklós kapcsolatát a vakokkal és a siketekkel. Ismerte a Braille írást és a jelnyelvet, mert vallotta: „közölni kell a szót, a fogalmat, a vallomást. Közölni kell önmagadat, és közölni kell készségedet, hogy elfogadod a másikat Istentől olyan küldöttként, akin keresztül hozzád közelít az Atya különleges kegyelmével.”

Hittel és tudománnyal
A lelkész születésének 105. évfordulóján Tolnayné Csattos Márta, a Vakok Elemi Rehabilitációjának vezetője és Mikesi György a Cházár András EGYMI igazgatója emlékeztek meg Jakab Miklós szakmai eredményeiről és hitelességéről. Hangsúlyozták, hogy Jakab Miklós hittel és tudománnyal szolgált. Evangéliumot hirdetett, közösséget épített, lelkigondozott és igyekezett megnyerni a lelkészeket a fogyatékkal élők befogadásának. Mikesi György elmondta, hogy tavaly, a felvidéki Jólész községben felújított Cházár András emlékházban elhelyezte Jakab Miklós fényképét, tiszteletadásul a siketek között végzett szolgálat elismeréseként.

Emlékezünk és emlékeztetünk
Versek, énekek tették emlékezetessé az emléknapot, amelynek zárásaként a temetőben koszorút helyeztek el a résztvevők. Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatója hangsúlyozta, hogy egész egyházunk közösségét ébresztjük akkor, amikor emlékezünk és emlékeztetünk.

Könyv, kopjafa, emléktábla
Jakab Miklós lelkipásztorra  emlékezve nemcsak most, hanem születésének 100. évfordulóján is számos megemlékezést is tartottak. 2012 szeptemberében Tahiban, a Dunamelléki Református Egyházkerület Konferenciaközpontjában emléktáblát helyezett el Bogárdi Szabó István püspök annak emlékére, hogy a Christoffel – Blindenmission az épület létrehozásával támogatta Jakab Miklós vakok és siketek közötti szolgálatát. Novemberben a Fiumei úti sírkertben kopjafát állított a Református Missziói Központ, amelyet Bölcskei Gusztáv püspök avatott fel. Az egyház zsinata is megemlékezett a 100 éve született lelkipásztor szolgálatáról, a Kálvin Kiadó gondozásában pedig megjelent a Jakab Miklós naplói alapján készült önéletrajzi kötet Alkalmazkodó szeretet címmel. Jakab Miklós özvegye Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett a Parlamentben, mint igazságügyi jeltolmács.

Jakab Miklós életről és szolgálatáról

Jakab Miklós a Csík megyei Szépvíz – Pricsketőn született 1912. november 10 –én. Édesanyja, Dancs Ilona kisgyermekkorától készítette a lelkészi szolgálatra. Önéletrajzi írásában megrendítően és tényszerűen írja le azt a heroikus küzdelmet, ahogyan teológiai tanulmányainak első két évét elvégezte. A Mexicói úti iskola vastábláinak segítségével ismerkedett meg a pontírással. Több gyógypedagógiai tanfolyam elvégzése után szakképesítő vizsgát tett.

A Siketek iskolájának igazgatója, Istenes Károly és Simon József szakfelügyelő, aki Ravasz László püspök hallássérült fiának nevelője volt, részt vett a vizsgán. A fogyatékkal élők közötti szolgálatra elkötelezett Jakab Miklós nagy benyomást tett rájuk. Készítettek egy ötéves tanulmányi tervet, amelyben külföldi tapasztalatcserék segítségével is támogatták a szükséges missziói vállalkozást, amelyre Jakab Miklóst alkalmasnak találták. A Teológiai Akadémia fönnállása óta először történt meg, hogy egy lelkészhallgató, egész életére nézve vállalta a vak és siket emberek lelkigondozását.

A Vakok Országos József Nádor Királyi Intézete mellett már létezett a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület is. Szabó Imre esperes felkarolta a vakok és siketek lelkigondozásának szolgálatát azzal, hogy az intézeti szolgálatokat az egyházmegye vállalta fel. Bilkei Pap István látta el az igehirdetési szolgálatokat, Matolcsy Miklósné és Pilder Mária bibliakört vezetett. Az első világháborút követően nagy számban jöttek haza megvakult katonák. Ekkor kezdte el Matolcsy Miklósné a pontírásos Bibliák nyomtatását. Ravasz László püspökkel 1934-ben létrehozták a Vakok Világossága Társaságot, amely a kiadásért vállalt felelősséget. Ebbe a munkába kapcsolódott be Jakab Miklós, akinek missziói szolgálata 1938-ban kezdődött. 1938 júniusában már jelnyelvi Istentiszteleteket tartott a Fasori Egyházközség templomában. A Baross téri Egyházközségben siket gyermekeknek tartott Istentiszteleteket. A Vakok Intézetében és Iskolájában rendszeres Istentiszteleteket tartott. A Vakok Világossága Társaságnak Matolcsy Miklósné halála után Nagy Sándor felkérésére, titkára lett.

Felhívást készítettek a pontírásos Bibliák iránti igény felmérésére és kidolgozták a támogatás és hozzájárulás lehetőségét. 250 db pontírásos Bibliát postáztak vakok számára. 1942-ben több ezer példányban elkészült a Filippi és Kolossé levél, egy kötetben. 1948 – ban még pontírásos körlevelet küldhettek szét, de 1949-ben egy törvény következtében a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos minden feladat ellátása az állam kezébe került.

Az iskolai hitoktatás először a fogyatékos iskolákban szűnt meg. Aki ugyanis hitoktatást igényelt, annak nem biztosítottak bentlakást. Az intézetben 1950-ben tartották az utolsó Istentiszteletet.1950-től Jakab Miklós szolgálata a gyülekezetekbe tagolódott vak és siket emberek között folytatódott. Egy munkacsoport vezetőjeként, gyülekezeteket látogatott, hogy a látókat és hallókat a fogyatékkal élők helyzetéről és a hozzájuk való helyes viszonyulásról informálja.  A látogatások másik célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők lelkigondozásának fontosságára. Ezeknek a gyülekezeti látogatásoknak óriási szemléletváltoztató hatása volt. Eközben a fasori egyházközségben folytak tovább a rendszeres Istentiszteletek, bibliaórák a hitoktatás, és a felkészítés a konfirmációra. Nem volt egyszerű megszervezni és bonyolítani a gyermekek iskolából ki – és visszaszállítását. Ebben lett segítéségére odaadó felesége Rácz Erzsébet, aki 42 éven át hűséges segítőtársa volt. Gyermekeikkel együtt, családként szolgáltak, vállalva az általuk többször szavakban és cselekedetekben megvallott „alkalmazkodó szeretet” szolgálatát.

1975 –től feleségének aktív részvételével, folyamatosan készültek a pontírásos Bibliák, az újfordítású Újszövetség és az Ószövetség négy könyve. Nagy erőfeszítéssel elkészült a nagybetűs Újszövetség és az első hangkazettás bibliai válogatás is. Rendszeresen, mintegy száz résztvevője volt a jelnyelvi tolmácsos istentiszteleteknek, amelyre az ország minden részéből érkeztek a vakok és a siketek. Bizonyos, hogy a lelkészi szolgálatot az odaszánt szív határozza meg. Jakab Miklós lelkipásztor szíve arra a szolgálatra volt elkötelezve, amelyről Jézus így beszél: „…vakok látnak és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és siketek hallanak, halottak támadnak fel és szegényeknek hirdettetik az evangélium…” (Máté evangéliuma 11. rész 5-6. vers).

Személyes életében megélt valóság volt „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket, mindeneknek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezeket pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.” (Pál apostol 1. levele a korintusiakhoz 9. rész  22-23. vers). Jakab Miklós, aki kivételes szolgálatot végzett a Magyarországi Református Egyházban, kivételes erőt is kapott. 1995-től, egyre gyengülő fizikai állapotában is kapcsolatot tartott a vakokkal és a siketekkel. Felesége segítségével levelezett, tanította, bátorította és erősítette a fogyatékkal élőket. Munkáját „különleges szeretetszolgálatnak” nevezi jelentéseiben, nem mulasztva el megvallani Jézus Krisztus dicsőségét, Akinek erejében bízott.

Egyik önéletrajzi írásában arról vall, hogy csak segítői voltak a szolgálatban: mind családja, mind pedig egyházi elöljárói és szolgatársai. „Nem emlékszem rosszakarókra csak egyre is, annál több jóakaróm, nevelőm, tanítóm volt…Isten áldja meg őket!”

Jakab Miklós 1976 –ban Luis Braille emlékérmet vehetett át, majd ennek arany fokozatát 1992 –ben kapta meg, 1978 –ban a Cházár András emlékérem bronz, majd 1988 – ban az ezüst fokozatát kapta szolgálata elismeréséül. 1988 –ban a Vakok Szövetségének tiszteletbeli tagjává választották.

Fekete Zsuzsa