Hiszen mindenkinek más lehet egy-egy lépés hossza. Viszont annyi tény van, amiről érdemes beszélni. Például az, hogy idén az 500. évforduló jegyében más dátumok talán kissé hátrébb szorultak. Így az is, hogy ezen a nyáron éppen 100 éve fejezték be az építkezést, vagyis kerek születésnapot ünnepel a reformátorok fala is. Igaz, eredetileg két évvel korábban kellett volna elkészülnie, de a dátum ismeretében nem csodálkozhatunk a csúszáson, mivel még minden fronton dúlt az I. világháború.

Az alapkövet egyébként 1909-ben tették le, igazodva Kálvin születésének 400. évfordulójához. De időben még visszább kell mennünk, hiszen az elképzelés, hogy valamilyen emlékmű készüljön, 1902-ben fogalmazódott meg. Ahogy lenni szokott, az ötletet lelkesen fogadták, csak éppen mindenki másképp képzelte el a helyszínt is, az emlékművet is.

A századik évforduló kapcsán Genfben látható kiállítás a fal történetéről, ott szerepel több tervrajz, amely a város tavának partján jelölte ki az építendő talapzatot. Bár kétségtelen, ezt hamar elvetették, mivel ott már ekkor állt a Nemzeti emlékmű, Rousseau szobra és a Brunswick-emlékmű. Utóbbi senkit ne tévesszen meg, nincs köze a hazánkban is ismert Brunszvik családhoz, csupán Braunschweig hercegéhez.

A reformátoroknak maradt végül a Bástyák parkja, amihez még ideológiát is lehetett gyártani: Genf a reformáció erős bástyája.

Arról, milyen legyen az emlékmű, nemzetközi pályázat útján döntött a bírálóbizottság. Majdnem egyhangú volt a döntés, amely négy svájci építész – Alphonse Laverrière, Jean Taillens, Eugène Monod és Charles Dubois – pályamunkáját jelölte meg győztesnek a 71 beérkező terv közül. Igaz, a város polgársága sokkal inkább a magyar Horvay János elképzelését díjazta volna. Ezt nem csupán az elfogultság mondatja velünk, hiszen Camille Martin neves svájci építész Horvay művéről az anyagok nyilvános kiállítása kapcsán azt írta, hogy ez az egy makett önmagában értékesebb, mint a kiállítás többi darabja együtt. A művek jelentős többsége csupán puszta formai szépség, látványos történelmi lecke, egyedül Horvay pályaműve, középpontjában az ég felé tekintő Jézus alakjával, igazi vallási emlékmű. Fájdalom, a szakmai zsűri másképp döntött.

Az első pályázatot még egy második is követte, ezen az dőlt el, kik készítik a nyertes koncepcióhoz a szobrokat. A választás Paul Landowski és Henri Bouchard francia szobrászművészekre esett. Talán nem mindenki tudja, hogy Landowski néhány évvel később aktív résztvevője volt egy másik, világszerte ismert kompozíció kivitelezésének is, hiszen az ő műhelyében készült a Rio de Janeiro fölé magasodó Megváltó Krisztus szobor feje és kitárt karja.

A genfi szoborcsoport központi alakjain is ő dolgozott. Azonban a négy kiemelkedő alak (Farel, Kálvin, Béza, Knox) jobb és bal oldalán is állnak további szobrok. Közöttük Bocskai fejedelem is, bár érdekesség, hogy Horvay János említett pályaművében Bethlen Gábor kapott helyet a korabeli svájci sajtó szerint.

Az emlékműnek érdekes sorsa volt az elkészülte óta eltelt 100 esztendőben. Hamar Genf egyik jelképévé vált, megjelent rajzokon, képeslapokon. De éppen ismertsége miatt szerepelt képregényben éppúgy, mint karikatúrán. A rajzokon volt szamárfül, adtak tangóharmonikát a hit hőseinek kezébe, szerepeltek sportrendezvény plakátján, valamint megdöbbentő módon, a központi alakokat terhesként ábrázolva a terhességi biztosításhoz kapcsolódó svájci népszavazás előtt politikai plakáton is. Miként a vandalizmust sem kerülhette el. A legismertebb eset, hogy 1965. április 23-án festékkel öntötték le a központi alakok fejét. Christo pedig, aki közismert alkotások becsomagolásával vált híressé, 1977-ben a reformátorok falát is beburkolta.

Az emlékmű mindezt túlélte, és továbbra is olyan hely, ahová sokan azért szeretnének eljutni, hogy hitünk nagy alakjaira emlékezzenek.

Júliusban a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében lezajlott Reformáció 500 elnevezésű túrán ott álltunk az emlékmű előtt teológus és vallástanár szakos hallgatók, más szakon tanuló egyetemisták és középiskolások, valamint teológiai és középiskolai tanárok. Közös áhítattal ülve a park füvén éltük át, hogy ott lehetünk. Aztán egyénileg, ki így, ki úgy. Volt, aki először járt ott, volt, aki már sokadszor. Volt, aki Bibliával a kézben, volt, aki valóra vált álomként. Talán mindent kifejezi az egyik hallgató internetes bejegyzése: Még mindig nem tudom elhinni. Könnyeztem is egy kissé, de nem a naptól.

Képek:

Rajz a nyertes pályaműből (Acm-EPFL)

A nyertes svájci építészek – Taillens, Dubois, Laverriere, Monod (Acm-EPFL)

Kálvin-fej a 100 éves évfordulóhoz kapcsolódó kiállításról (Szabó Zoltán Levente felvétele)

Karikatúra 2003-ból (Patrick Chappatte)

Nyomozók vizsgálják a festékkel leöntött szobrokat (Bibliotheque de Geneve)

Henri Bouchard és Paul Landowski az utolsó simításokat végzi a központi alakokon (Alain Leprince – Roubaix, La Piscine musée d’art et d’industrie André Diligent)