Két évvel ezelőtt választották meg esperesnek a Vértesaljai Református Egyházmegye élére. 38 évesen ön a legfiatalabb egyházkerülete esperesei között. Akik ismerik, tevékeny, lendületes, precíz emberként jellemzik. Honnan fakad az ambíciója?

Inkább a szolgálat talált meg, nem nevezném ezt ambíciónak. A napokban beszélgettünk a lelkészkollégákkal, egyikük igen pesszimista jövőképet festett. Úgy vélte, hogy az egyház 10-15 éven belül magába zsugorodik, ha nem találja meg a missziói útját. Mint mondta, ma egy lelkész munkája kilencven százalékát a rendszer fenntartása és adminisztrációja teszi ki, és csak tíz százalék jut arra, hogy a misszióval és az igehirdetéssel foglalkozzon.

Nem jók az arányok?

Most kell csiszolni a rendszeren, de a hatását valószínűleg csak évek múlva érzékeljük majd. Hangsúlyeltolódásokat látok több területen, elsősorban a humángazdálkodásban, az emberek túlterhelésében. Nem drasztikus intézkedésekre inkább finomhangolásra van szükség. Ha egy vonat elindul egy sínpáron és a sín 5 kilométer után két millimétert elcsúszik egymástól, akkor 20 kilométer után a vonat leesik a sínről. Néha csupán ennyin múlik, hogy jól mennek-e a dolgok. Ha a lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok, munkatársak, vagyis mindannyian egy kicsit többet teszünk hozzá a közös szolgálathoz, lesz eredménye. Az egyházmegyénkben már elindult egy jó irányba tartó folyamat.

Mire gondol?

Mire elkezdtem az esperesi szolgálatot, addigra láttam már kollégákat megfáradni, kiégni, megtörni, mert nagyon sokat vállaltak magukra. Mi csapatban gondolkodunk, a kollégákkal együtt tervezünk, és közösen oldunk meg feladatokat.

Kikkel dolgozik szívesen együtt, akik önhöz hasonló mentalitásúak, vagy éppen ellenkezőleg, más tulajdonságokkal rendelkeznek?

Szeretem, ha valaki céltudatos, és látja az adott feladat lényegét, miértjét. Könnyű azokkal megértetni magam, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, de nagyon fontosnak tartom az enyémtől eltérő szempontokat is, hiszen új látásmódot adhatnak különböző kérdésekben. Éppen ezért jó, ha vegyes a csapat.

Mindhárom főjegyzőjelölt elküldött a gyülekezeteknek egy bemutatkozást. Ebben ön hangsúlyozza a partneri és testvéri viszony fontosságát a presbiterekkel. Miért kell ezt kiemelni, ez nem természetes?

A húsz-harminc évvel ezelőtti lelkészi modell ma már nem működik, mert sok minden megváltozott. Régen egyszemélyes feladatnak tekintették a lelkészek a szolgálatot, de ez nem tartható napjainkban. A presbitereknek, gyülekezeti tagoknak is vannak talentumaik, kegyelmi ajándékaik, tehetségük, ezeket be kell csatornázni a közös szolgálatba. A mi egyházmegyénk kilencven százalékban kis, falusi gyülekezetekből áll. Fontos feladatunk, hogy az ott szolgáló presbiterek látását tágítsuk, hogy megértsék, mennyi mindent hozzá tudnak tenni Krisztus ügyéhez.

Jól motivál?

Nagyon lényeges, hogy mi mozgatja az embereket belülről, hogy mit miért csinálnak. Ha a kálvini alapelvet valóban a szívünk mélyén magunkévá tesszük, akkor mindennap Isten dicsőségére szolgálunk. Felvetődött a közelmúltban egy lelkészi beszélgetésben, hogy miért nem adakoznak a gyülekezetekben. Miért nincs annyi bevétel, hogy akár egy kis gyülekezet is eltarthassa magát? A motiváció az istenkapcsolattól és az istentapasztalattól függ. Ha valaki valóban megérti, hogy mit tett érte Isten Krisztusban, attól kezdve hálás lesz. A hálás embernek pedig megnyílik a szíve, örömmel adja az idejét, energiáját, tudását a közösségnek, és szívesen adakozik. Szolgálni csak az Isten iránt érzett hálából lehet. Nem ismerek más utat.

Hogyan lehet jól megtalálni az arányokat a szolgálatban és magánéletben, hiszen az esperesi munka nem a sok szabadidőről szól.

Meg kell találni az időt a hétköznapok darálójában is. Valamelyik nap, amikor hazamentem, a kislányom éppen rajzfilmet nézett. Megöleltem, leültem mellé, és néhány percet együtt töltöttünk. Reggelente én viszem a kisfiamat oviba, persze mindez kevés ahhoz, hogy igazán megéljük az összetartozást a családban. Időt kell szakítani arra, hogy együtt lehessünk.

Azt értem, hogy kell, de sikerül-e?

Kedden délután nem dolgozom, hanem én hozom el a kisfiamat az oviból, és együtt megyünk az uszodába. Csütörtökön a lányaimmal úszunk, aztán beülünk valahová, megeszünk egy hot dogot, közben beszélgetünk. A szombat pedig a családé, általában kimozdulunk a természetbe. Ilyenkor lehalkítom a telefont, az csakis a mi időnk, hasonlóan a közös étkezésekhez a családi asztalnál. A múltkoriban egy lelkész azt újságolta nekem büszkén, hogy öt éve nem volt szabadságon. Én ezt nem értem.

Miért?

Mert Isten adott erőt, szívet, lelket, rendet. Munkaidőt és feltöltődést. Nekünk ugyan nem a vasárnap a pihenőnapunk, de más időpontot kell találni a kikapcsolódásra. Szükséges pihenni, szabadságra menni, különben nem lesz erő a szolgálatra.

Úgy tudom, hogy sportol is, de gyakran éppen a sportot hagyjuk el elsőként, ha kevés az idő.

Amikor uszodába járok, nemcsak a gyerekeket kísérem, hanem én is úszom. Akár korán reggel vagy későn este mozgok egy órát, és ezt nem szeretném elhagyni, mert ez feltölt. Ha tehetném, minden kollégámnak ugyanezt javasolnám. A gőzt ki kell ereszteni.

Többször is említi a kollégáit, a beszélgetéseiket. Kap visszajelzést a világiaktól is, hogy mit gondolnak az egyházról?

Mindig örömmel tölt el, ha a világ észreveszi az egyház létét, szolgálatát. A múltkoriban fölhívott egy újságíró, és megkérdezte, hogy írhat-e cikket a gyülekezetünk kávéházáról. Jó érzés volt, hogy egyáltalán észrevette, van kávéházunk. Jó benne lenni a világban, mint kovász.

Mondták már, hogy ne pezsegjen annyit?

Inkább féltenek. A feleségem és a lelkésztársaim is.

Talán azért, mert az előző két főjegyző öröksége igen nehéz, hiszen Simonfi Sándor lemondott, Hegedűs Béla pedig váratlanul meghalt. Mi van önben?

Elődeim példája számos tanulságot hordoz, ami felkiáltójel számomra. Hiszem, hogy lehet másként csinálni. Nem lehet egy emberre pakolni öt ember feladatát. És azt is tudom, hogy nem kell mindent a lelkészeknek végezni. Ezt a látást szeretném átvinni a főjegyzői munkába, ha megválasztanak. Nehéz, de megoldható. A humánerőforrás-gazdálkodást mindenképpen fejleszteni kell. Az esperesi szolgálatomban jó megélni, hogy nem az ügyek visznek engem, hanem én viszem az ügyeket. Úgy intézem, hogy mindig legyen egy-két hét fórom a dolgokban, és nem érzem, hogy a körmömre ég a munka, hanem előretervezek. A gyülekezetben és az egyházmegyében is megosztjuk a feladatokat, így senkinek nem kell a kardjába dőlnie. Talán másképpen szocializálódtam, mint az esperesek, lelkészek, presbiterek többsége.

Ezt hogy érti?

Nincsenek lelkész felmenőim, a családom gyermekkoromban nem járt gyülekezetbe, így nincs olyan előképem, ami megkötne. 14 évesen kerültem a bicskei gyülekezetbe, mint hittanos, majd a konfirmáció utáni nyáron tértem meg. Isten zöldmezős beruházása vagyok ennek minden előnyével és hátrányával. Tudom, hogy magas a mérce a főjegyzői posztra, de szükség van a kiáltó szóra a pusztában. Az más kérdés, hogy meghallják-e, de bele kell kiáltani!

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás