"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Megmutatni a küzdelmet
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Elige Vitam (Válaszd az életet) díjat kapott a Parókia portál munkatársa, Fekete Zsuzsa szerkesztő-újságíró, mentálhigiénés szakember. A miniszteri elismerést a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján adták át Budapesten.
„Egyszer életet mentettem úgy, hogy nem is tudtam róla” – mesélte Fekete Zsuzsa a díjátadó után.
„Egy átlagos napon felhívott valaki és azt mondta: nekem köszönheti az életét. Nem igazán értettem, mit akar ezzel az ismeretlen; azt gondoltam, félrekapcsolták a hívást. De aztán folytatta: hallgattam egy riportját a rádióban. Nagyon rossz passzban voltam, már régóta öngyilkosságon törtem a fejem, és éppen arra készültem, hogy véget vetek az életemnek. A rádió azonban szólt a háttérben, és ön beszélgetett egy nehézsorsú férfival, aki igen nagy mélységeket élt meg, reménytelen volt az élete, mégis megszabadult. Ezt a riportot „hallottam meg”, és ez adta vissza a hitemet, hogy érdemes élni. Új erőre kaptam és küzdeni fogok. Köszönöm.”
„Vannak pillanatok, mikor az ember nem jut szóhoz, vagy csak idétlenül nyekeg valami nem oda valót. Mert mit lehet erre felelni?” – teszi fel a kérdést kollégánk. „Azt hiszem, nem is mondtam semmi értelmeset, hirtelen fel sem fogtam, amit hallottam. Azóta is sokat gondolkodom ezen a híváson. Mi lehet ezzel az emberrel, hogyan alakulhatott a sorsa? Az jár a fejemben, hogy a napjainkban mindenért felelős és agyonszidott média mégiscsak tehet valami jót, hasznosat, értelmeset. Hála Istennek, a református médiában, a Parókia portálnál dolgozhatok. Olyan közösségben, ahol természetes, hogy példaértékű emberi sorsokat mutathatunk be, és sosem kell futni a szenzáció után. Számomra az egyszerű ember élete a legszívbemarkolóbb. Amikor a református egyház Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonát megismertem – ahogy írtam róla korábban is –, a legegyszerűbbnek számító történet is úgy kezdődik, hogy a kissrác már az óvodában cigizett, iskolás korától lopni járt, a bűnözői lét az életformájává vált, bármit elvett ismerősöktől, idegenektől, hogy droghoz juthasson, gátlásai semmiben nem voltak. A család és a tanárok gyakran észre sem vették, hogy mi történik az orruk előtt, vagy ha igen, egyszerűbb volt szemet hunyni fölötte. A szenvedélybeteg fiúk többsége már lemondott önmagáról, a normális, tiszta életről, amikor a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba került gyógyulni.
Sok megváltozott életet láttam Ráckeresztúron. Boldog vagyok, ha belebotlok egy-egy srácba, aki korábban sárgán, reszketve, agyonszúrva érkezett meg a terápiára, és ma tisztán, családdal, gyerekekkel a karján sétál az utcán, dolgozik és normális életet él. Ezek a történetek erősítenek meg abban, hogy érdemes minderről írni, megmutatni a világnak, hogy mindig van remény.”
Mivé formálódtak
„Nem eldugni kell a problémát, hanem megmutatni a szakemberek kemény küzdelmét. Nem tudunk eredményesen társadalmi szinten harcolni a drog ellen, ha nem mutatjuk meg, honnan jöttek (drogfüggő) emberek és mivé tudtak formálódni” – mondta a díjátadó ünnepségen Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Hozzátette: a megelőzés nagyon fontos, de legalább ilyen fontos az is, hogy felhívják a függők figyelmét arra, hogy van esély a szabadulásra.
Czibere Károly az ünnepségen a szenvedélybetegségek ellen fellépő embereknek és szervezeteknek odaítélhető Elige Vitam (Válaszd az életet) díjakat, valamint miniszteri elismerő okleveleket adott át. Elige Vitam díjat vett át kollégánk, Fekete Zsuzsa újságíró, mentálhigiénés szakember, Bereczki Sándorné szociális munkás, Kassai-Farkas Ákos addiktológus és Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront-részlegének vezetője.
Miniszteri elismerő oklevelet kapott tíz szakember, valamint a Forrás Lelki Segítők Egyesülete, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ közössége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet XXIII. kerületi addiktológiai központjának közössége és a Szegletkő Gyermekotthon szakmai közössége.
Az ENSZ-közgyűlés határozata alapján 1988 óta június 26. a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a droghasználat veszélyeire és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára.
A témával összefüggésben itt olvashatja néhány korábbi cikkünket: