Regeneráció

Határaink meghúzása, engedelmesség Istennek, szabadság korunk szépségtársadalmának felfogásaitól – néhány olyan feltétel, amely szükséges a fiatal generációk regenerálódásához. A REFISZ nyári táborában Lukács evangéliumának történetei által kínálnak megújulást.

A Református Fiatalok Szövetsége a biztonsági előírásoknak megfelelően várja a 13–25 év közötti korosztályt a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferecia-központba, augusztus 3–9. között. A 150 férőhely már a regisztráció első heteiben betelt, így az érdeklődők várólistára jelentkezhetnek. A tábor központi témája a regeneráció lesz, a részletekről Pálfi-Ferencz Lilla főelőadót, a budafoki református gyülekezet beosztott lelkipásztorát kérdeztük.

Személyes jelenlét
A szervezők számára nem volt kérdés, hogy a karanténba kényszerült kamasz és fiatal felnőtt korosztálynak a szervezettel együtt megújulásra, regenerálódásra van szüksége. A szó magában hordozza a generációt is, a tábor az Y és Z generációkat szeretné megszólítani, és segítséget adni a küzdelmeikben. A REFISZ nyári táborának egyik régi alapeleme a beszélgetés. Ez most különösen hangsúlyos lesz, hiszen a járványhelyzetben nagyon sok fiatal is megtapasztalta a személyes jelenlét hiányát.

A regeneráció egyik feltétele a határaink meghúzása, feltérképezése.
„Vállalnunk kell, hogy emberek vagyunk, és elfogyhat az erőnk. Sokszor elméleti szinten kezeljük a megújulást, és nem jutunk el a tényleges pihenésig. Akkor szolgálhatunk igazán, ha teszünk a kiégés ellen, és elengedjük a megfelelési kényszert. Sokaknak nehéz kimondaniuk, hogy elfáradtak, de enélkül nem beszélhetünk a regenerálódásról.”

Ki vagyok?
A 13–25 év közötti korosztály küzdelmei az evangéliumokban is megjelennek.
„Célunk, hogy a fiatalok valóban átéljék, Jézus tanításai ma is igazak és relevánsak, az evangélium a saját korosztályuk legnagyobb küzdelmeiben ad segítséget. A fiatalok nagy kérdésére, a ki vagyok-ra Jézusnak konkrét válasza van, amikor a Megváltó bemutatkozik, önmagunkról is újabb ismeretet kapunk. Hisszük, hogy a vele való találkozás megújult élet kezdetét jelentheti.”

Sok fiatal egyik legnagyobb küzdelme az önelfogadás és persze, mint mindenkinek, a sikeres élet.
„E küzdelem hozadéka lehet akár az önbántalmazás, ennek egyik megjelenési formája az anorexia. Amikor erre utaló jeleket látunk, megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a családdal. Komoly alázatra vall, ha valaki szülőként szembe tud nézni ezzel,és segítséget kér. Rengeteg tehetséges és szorgalmas fiatallal találkozunk, akik tele vannak félelmekkel a jövőt illetően. Ma már nemcsak a tehetség, becsületesség számít a munka világában, hanem a ravaszság, a kapcsolatok, akár a manipuláció, és nem utolsósorban a szép megjelenés. Nem mindenkinek olyan az arca és az alkata, mint azt a médiában sugallják, ez a fiatalok lelkében komoly bizonytalanságot teremt.”

Aki teljesen megváltoztat
Korunk egyik jelensége a beautizmus: ez azt a szépségtársadalmat jelenti, amelyben a siker egyik feltétele a vonzó külső megjelenés. Az ebből fakadó lelki és szellemi sebekre ma is gyógyírt kaphatunk az evangéliumokban, a Megváltó minden nemzedéknek ugyanazt a gyógyulást kínálja.

„Jézus első lépésként szóba áll a lenézett és értéktelennek ítélt emberekkel. Egy asztalhoz ül velük, de nem hasonul sem hozzájuk, sem pedig a rosszalló farizeusokhoz.Ő teljesen új életre hív, új gondolkodásmódot ad, és ez radikálisan különbözik attól, amit a világ hirdet, vagy amit önmagunknak elképzelünk. A regenerálódás is erre reflektál: a megújulás nem az aktuális közeghez való igazodást jelenti, hanem az Istennek tetsző életút megtalálását. A főelőadások, csoportbeszélgetések során szó esik a test elfogadásáról is, amit például a leprások és a Jézushoz cipelt béna ember történetén keresztül vizsgálunk meg. Amikor Jézus gyógyít, akkor egyszerre a lelket és a testet gyógyítja."

„Pétert a csodálatos halfogás történetében eredménytelen, reményt vesztett halászként látjuk, aki a többi halásszal együtt szürke, veszteséggel teli időszakot él meg. A Jézussal való találkozás teljesen megváltoztatja őt, a Megváltó emberhalásznak hívja el azt a Pétert, aki nagyon sokat küzd az önelfogadással, aki kudarcokat él át a „halász-karrierjében”, és azt olvassuk, vesztegel. Olyan küldetést kap Jézustól, ami a legnagyobb kiváltság. Péter azt mondja magáról: »menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok«. Jézus pedig így válaszol: »Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!« Ő látja a kudarcot átélt, bűnös emberben az emberhalászt.
Péter belső vívódása nagyon rezonál a mai fiatalok dilemmáira, félelmeire, Jézus az ebből fakadó bizonytalanságra ad választ. Olyan célt kapunk, amely az örökkévalóságra mutat, nem néhány hónapos fellángolásról van szó.”

Gyógyulást kérve
A REFISZ nyári táborában rendszerint szó esik a nemzedékek közötti szakadékokról és az előző generációktól kapott sebekről. Ezek leküzdésében is segítenek a lelkigondozói beszélgetések.

„A mit viszünk magunkkal kérdés nagy hatással van az identitásunkra, ezért ezt a problémakört nem lehet megkerülnünk, ahogy a jelenkori krízisek feldolgozását sem. Amit Tari Annamária leír az Y és Z generációval kapcsolatban, azt az evangéliumi történeteken keresztül vizsgáljuk meg. Fontos, hogy miközben szüleink, nagyszüleink múltja hatással van ránk, hatalmas távolságokat is látunk köztük és a gyerekeik, unokáik között, ez ma sokkal szélesebb a korábbi időszakok generációihoz képest. Keretek és viszonyítási pontok nélküli, kifejezetten bizonytalan világban növünk fel, ez nehezebb, mint amikor kitaposott utakat kell járnunk. Most ezer közül kell kiválasztani a legjobbat, de mi alapján tesszük ezt? Tizenévesen ez még nehezebb kérdés, és ezzel párhuzamosan sok-sok sérült mintát látunk magunk előtt. Hisszük, hogy Jézus az a biztos pont, aki által kibontakozhat az életünk, és Isten szerint gyümölcstermő emberekké válhatunk.”

A szervezők különösen fontosnak tartják, hogy olyan keresztyéneket hívjanak meg délutáni vendégnek, akik hitelesen beszélnek Isten szabadító munkájáról; az ő bizonyságtételeik komoly hatással vannak a fiatalokra. A meghívott vendégek között találunk házaspárt, drogtól szabadult fiatalt, keresztyén színészt.

Akik az augusztusi táborban nem tudnak részt venni, azokat a REFISZ szeretettel várja az őszi regionális találkozókra és a jövő évi téli találkozóra. A tábor további részleteiről a REFISZ honlapján olvashatsz.


Képek: refisz.hu