Lelkünk horgonya

A Balaton-NET idei rendezvényét online tartják meg a járványveszély miatt. Kapocs Attila koordinátorral arról beszélgettünk, hogy mindez milyen kihívásokkal, változásokkal és áldásokkal járhat.

Idén már tizennegyedik alkalommal kerül sor a Balaton-NET elnevezésű, felekezetközi és nemzetközi keresztyén evangéliumi találkozóra, amelynek szervezője a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) Balaton-NET munkacsoportja. A sokszínű rendezvény otthona eredetileg most is Balatonszemes lett volna, a koronavírus miatti járványveszély azonban keresztülhúzta a terveket, így az idei alkalmat – sok más ez évi programhoz hasonlóan – online, az interneten közvetítve tartják meg 2020. augusztus 22-én, szombaton. Hogy pontosan hogyan zajlik majd ez a virtuális találkozó, arról Kapocs Attilával, a Balaton-NET koordinátorával, az Operation Mobilization (a továbbiakban: OM) nevű nemzetközi és felekezetközi keresztyén missziós szervezet munkatársával beszélgettünk.



Miért döntöttek úgy, hogy nem kockáztatnak, és online tartják meg a találkozót?
Mostanában sokan kérdezik ezt tőlünk. Úgy kellett a döntést meghoznunk, hogy még nem tudtuk, augusztus 15. után feloldják-e az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvények korlátozását. Egyrészt emiatt túl sok bizonytalansági tényező maradt még, másrészt a szemesi tornacsarnok zárt tere veszélyes helyszín lett volna a járvány terjedése szempontjából, ezért a Balaton-NET munkacsoport és az Aliansz elnöksége egyöntetű döntést hozott arról, hogy ebben a helyzetben az online platform a felelős döntés. Az idei Balaton-NET a korábbiakkal ellentétben csak egy délutánt és egy estét foglal magába augusztus 22-én szombaton, hogy ne szögezzünk senkit se napokon át a gép elé.

Mekkora mértékben húzta ez keresztül a korábbi terveket?
Az egész programot újra kellett gondolnunk, az idénre tervezett témát pedig eltettük jövőre. Ez utóbbi ironikus módon az Egészséges közösség lett volna, de ez a járványveszély idején nem maradhatott. Helyette A zsidókhoz írt levél hatodik része alapján a Lelkünk horgonya lett az új téma, azaz a hit a bizonytalan időkben. Bizonyos szolgálók maradtak a programkínálatban, például a főelőadónk, Uzonyi Barnabás baptista lelkipásztor. Átbeszéltük vele az új témánkat és tetszett neki, tudott igazodni hozzá. A korábban felkért dicsőítő csoport is elvállalta az online fellépést. A szemináriumokat viszont le kellett cserélni, részben az új tematika miatt, részben pedig azért, mert úgy éreztük, hogy nem működnének olyan jól az online térben. Helyettük teljesen új, online webináriumokat hirdetünk meg.

Az új téma hogyan született és miképpen illeszkedik a Balaton-NET rendezvényéhez?
A Lelkünk horgonya a munkacsoport közös ötletelései nyomán született. A Balaton-NET logója egy kis vitorláshajó, ezért még illik is hozzá. A logóban szereplő hajó vitorlaárbóca keresztet formál, a hajóteste pedig a Balaton körvonalait idézi. A keresztyénséghez és a Balatonhoz is igen szorosan kötődünk. Nagyon sok mindent át tudunk emelni pusztán a logónk képi világából, és idén is igyekeztünk ehhez köthető, aktuális témát találni. Innen jött a horgony képe. Két történet volt előttünk: az egyik, amikor Jézus lecsendesíti a vihart, a másik A zsidókhoz írt levél 6. részének 19. verse: „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé...



Nem kelthet ez a tematika olyan asszociációkat, hogy a horgony statikus valami, amely helyhez köti, megláncolja a hajót, és gy akadályozza a haladásban?
A horgony a megbízhatóságot és a kapaszkodást jelenti ebben a kontextusban. Amikor szeretnénk eljutni valahonnan valahová, de bizonytalan helyzetben vagyunk és a hajónk viharba kerül, akkor jó, ha van egy biztos pont, amire számíthatunk. Nem tudjuk Münchhausen báróként kiragadni magunkat a veszélyből. Ilyen helyzetben a hitünk jelenti a stabilitást és a remény zálogát. Hiszünk benne, hogy Isten sokaknak üzenni fog a Balaton-NET tematikáján keresztül is. Többen mondták már, hogy a téma rezonál velük, és ez is arra utal, hogy időszerű és ideillő gondolatról van szó.

Akkor a Balatont csak a hajó és a horgony fogja idén megidézni?
Fontosnak tartottuk, hogy ismerős legyen a környezet, ezért a balatonszemesi baptista gyülekezet megengedte, hogy két napra használhassuk az imaházukat, amely egyébként is az egyik helyszínünk szokott lenni. Pénteken az előkészületekre, szombaton pedig az élő online közvetítésekre vesszük igénybe. Azt szeretnénk, hogy olyan hátteret lássanak a közvetítést nézők, amely ismerős lehet nekik a korábbi alkalmakról. Tudjuk azonban, hogy egy online rendezvénytől nem lehet ugyanazt elvárni, mint a személyes részvételtől. Ennek nem is futunk neki, de ilyen körülmények között is szeretnénk egy pici ízelítőt kínálni a Balaton-NET atmoszférájából. A lényeg viszont nem a hangulat lesz, hanem az üzenet.

Az online programokra kell előzetesen regisztrálni?
Csak a webináriumokon való részvételhez, mert szeretnénk látni, hányan lesznek, és szeretnénk összevetni az idei érdeklődést a korábbi évek statisztikáival. A webináriumok Zoomon keresztül zajlanak majd, és bár vezetőik eddig még nem hirdettek létszámkorlátot, de ha túl sokan jelentkeznének egy-egy témára, akkor lehet, hogy több csoportra lesznek bontva. Emiatt is hasznos az előzetes regisztráció. A többi programra azonban nem kell regisztrálni, élőben közvetítjük majd őket a YouTube-csatornánkon és a Facebook-oldalunkon is. Ez a közvetítés utólag is visszanézhető lesz majd, ha valaki lemaradna róla szombaton, a webináriumok kapcsán azonban még bizonytalan, készül-e róluk felvétel, ezért érdemes inkább részt venni rajtuk.



Milyen témákat járnak körbe a webináriumok?
Délután 13 órától két egymást követő blokkban lesz párhuzamosan három-három másfél órás webinárium, a két blokk között egy félórás szünettel. Az első blokkban Szalai Zsolt, a KEVE (Keresztény Vezetők és Üzletemberek Szövetsége) elnöke és Jóföldi Endre, a KEVE vezetőségi tagja a vezetők magányosságát járják körbe; Révész Szilvia kommunikációs szakember és lelkészfelség női szemináriumot tart; az OM és Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének munkatársai pedig egy külmisszió témájút. A második blokkban Hamar Dániel, az XCC Magyarország vezetőjének férfiaknak szóló foglalkozása mellett Hámori Attila a „nem vagy egyedül” gondolatát fejti ki; az OM munkatársai pedig napjaink emberkereskedelmének problémakörét járják körbe. A blokk 17 órakor zárul, utána megint egy félórás szünet jön az élő közvetítés előtt.

A webináriumok, gondolom, jellegükből adódóan interaktívak lesznek. A többi program kapcsán ez mennyire valósítható meg?
Mindenképpen törekszünk az interaktivitásra, a webináriumokon túl is. Szeretnénk, hogy bizonyos tanítások és beszélgetések kapcsán is legyen lehetőség online kérdezni. Például néhány online feltett kérdést odatennénk a beszélgetők elé és akkor tudnának ezekre válaszolni. Ezzel élőbbé válik a rendezvény, és azért is teszünk valamit, hogy a személyesség valamilyen mértékben megmaradjon. Szerintem az is segíteni fogja ezt, hogy nem lesznek gyors váltások a blokkok között, és lesz lehetőség elmélyülésre. Reméljük, hogy Isten is az interaktivitásra bátorítja majd a résztvevőket!

Hogyan épül majd fel a webináriumok után következő élő online közvetítés?
Öt órakor rövid köszöntő és bevezető után dicsőitő könnyűzenei blokk jön, majd Uzonyi Barnabás tart tanítást fél órán át. Ezt kerekasztal-beszélgetés követi, majd rövid videókat sugárzunk a Balaton-NET múltjáról. Ezután újabb dicsőítő blokk következik, majd újabb tanítás, végül egy interjú. Zárásképpen pedig Révész Dániel tart akusztikus koncertet. Fél tízkor elbúcsúzunk azzal a reménységgel, hogy legközelebb már élőben köszönthetjük a résztvevőket. A részletes programkínálatért érdemes felkeresni a honlapunkat és nyomon követni a legfrissebb Facebok-bejegyzéseinket!

Mi lehet a pozitív hozadéka annak, hogy a rendezvény idén a virtuális térbe kényszerül?
Áldássá lehet ebben a helyzetben az, hogy sokan, akik egyébként nem jutnának el a Balaton-NET rendezvényére, mert például határon túliak, mozgáskorlátozottak vagy csak anyagilag nem engedhetnék meg maguknak, most be tudnak csatlakozni az interneten keresztül. Minket pedig arra kényszerít mindez, hogy a szokásosnál jóval koncentráltabbak legyünk abban a néhány órában. Ez jó lehetőség arra is, hogy a szervezőcsapat és a szolgálatban részt vevők szeretetközössége felelősségteljesebben tudja átadni Isten üzenetét. Bár az idei év különlegesnek bizonyult sok szempontból, reménységünk van abban, hogy talán jövőre már személyesen is találkozhatunk Balatonszemesen.


Barna Bálint
Fotók: balatonnet.hu; Mészáros Péter; pexels.com