A közösség megtartó ereje

A jövő egyházának az egyik legfontosabb motívuma a közösség – véli Takaró András délpesti esperes, kiskunlacházi lelkipásztor. A közösség megtartó erejéről tettek bizonyságot a Pest megyei gyülekezetben, ahol a majdnem egy évtizede tartó építési és felújítási munkálatok elkészültéért adtak hálát vasárnap.

Megújult a gyülekezeti ház, a műemlék parókia, a nyugdíjas ház, a templom tetőszerkezete és külseje, valamint az első és második világháborúban elesett katonáknak emléket állító Hősök kertje is. A munkálatok során nyílászárócserét, festést, térkövezést, a villámvédelmi rendszer telepítését, a templom díszkivilágítását és fűtéskorszerűsítést is végeztek a szakemberek – ismertette Galambos Lajos gondnok az ünnepi istentiszteleten.

Isten, a meghallgató
„Azért építünk templomot, hogy az emberek jelet kapjanak ma is Isten csodálatos szeretetéről és türelméről. Isten hívja és várja az embereket, hogy hozzá térjünk, kegyelme királyi székéhez, és tudjuk, hogy oda szabad az út Jézus Krisztus áldozatával” – fogalmazott Bogárdi Szabó István püspök igehirdetésében. A napi ige vezérfonalát követve Manassé történetéről beszélt. Mint mondta, a bálványimádó, hamis szövetségeket kötő király letért Isten útjáról, majd fogságba hurcolták Babilonba. Ott azonban Istenhez fohászkodott, megalázta magát az Úr előtt, aki megkönyörült rajta és hazavitte őt. „Isten ilyen: meghallgatja az esedező kiáltását, nem fordul el, ha bűnbánó könnyeket lát, nem mondja, hogy azt kaptad, amit megérdemelsz. Manassé ötven évig járt gonoszságban, megtérése pedig uralkodása utolsó öt évére tehető. Ez az evangélium: lehet a kegyelem trónusához menni minden időben vigaszért, támogatásért, kegyelemért és a hazajutás csodájáért.”

Igazságra épülő ház

A templom nemcsak az evangélium hirdetésének helye lehet, de a hálaadásé is. Balog Zoltán lelkipásztor köszöntő beszédében azt mondta: „Nemcsak az épületekért adhatunk hálát, hanem azért is, hogy vannak olyan közösségeink, amelyek össze tudnak fogni, egymást meg tudják becsülni, egymást szeretni tudják. Hiába épülnek a legcsodálatosabb épületek, ha nincs bennük közösség, és legalább ilyen fontos az is, hogy a közösségnek legyen vezetője. A mi igazi vezetőnk pedig Jézus Krisztus.”

Az ünneplő gyülekezetet köszöntötte Pánczél Károly országgyűlési képviselő, valamint Répás József polgármester is, aki úgy fogalmazott: „A jézusi példázat szerint a bölcs nem homokra, hanem sziklára épít. Ma sokan hirdetnek könnyebb utat, de ha közösségeket akarunk építeni, nem térhetünk le arról az útról, amit a Biblia mutat. Igazságra és nem hazugságra építeni: feladat és felelősség. A templom az a hely, ahol az ember a gondolatait rendezni tudja. Itt mindenki választ és iránymutatást kap.”

„Itthon vagyok”

Az istentiszteletet az Immánuel Kórus szolgálata zárta, az ünnepi szeretetvendégségen Gyenes Bálintné, a vegyeskar egyetlen női tenorja mesélt kérésünkre a gyülekezethez fűződő kapcsolatáról. „Több mint huszonöt éve járok ide, a közvetlen családomon kívül ez az egyetlen közösség, amellyel tartom a kapcsolatot. Hétköznap bibliaórára és énekkarra is eljövök. Jól kijövünk egymással, és mióta a lányom meghalt, különösen sokat jelent a gyülekezeti közösség. Sokat fohászkodom Istenhez, és Ő valóban segít elhordozni a gyászt, megpihentet.”

„Nagyon szeretem azt a légkört, amiben itt vagyunk, hogy teljes szívvel, lélekkel egymásért dolgozhatunk” – mondja egy másik énekkari tag, Antal Katalin. Helyi általános iskolai tanítóként a nyári napközis hittantáborokban is segít, ilyenkor a kis udvar megtelik gyerekekkel, nem ritkán száznál is többen eljönnek táborozni. „A hittanoktatás már nagyon régóta az órarend része Kiskunlacházán. A táborba sokféle háttérből jönnek gyerekek, többen itt tudnak igazán megnyílni, mert ez a közösség ad nekik biztos hátteret. Tudják, hogy hozzánk bármikor fordulhatnak.”

„Ebben a gyülekezetben nőttem fel én is, most pedig már az idősebb gyülekezeti tagok munkatársként tekintenek ránk” – ezt már Becze Katalin tanító, hittanoktató, a délpesti esperesi hivatal vezetője mondja. „Abból a generációból, ami a mi ifis korosztályunk volt, stabil gyülekezeti mag jött létre, jó néhányan presbiterek, pedagógusok közülünk. A református hit számomra az életet jelenti, itt van egy olyan alapom, ami nélkül a hétköznapok feladatait, nehézségeit nem biztos, hogy tudnám viselni. Itt vagyok a helyemen.”

 

Bibliaórás közösség

A gyülekezeti élet másik pillére a bibliaórás közösség, amely az utóbbi időben új színnel gazdagodott: Gunyits Ottó beosztott lelkész vezetésével a beszélgetős bibliaórát is bevezették. „A gyülekezet részéről jött a megkeresés, hogy mi lenne, ha ilyet tartanánk mi is más gyülekezetek példáját követve. Tavaly havonta egy beszélgetős bibliaórát tartottunk, így a gyülekezet is ismerkedett ezzel a műfajjal. Idén már fele-fele arányban osztozunk a hagyományos bibliaórás alkalmakkal. Először arról beszélgetünk, ki hogy van, majd egy rövid témafelvezetés után közösen elolvassuk és értelmezzük az aznapra kijelölt Igét. Ezután kérdések mentén haladunk tovább, majd imaközösséggel zárjuk az összejövetelt. Ez jó lehetőség a megismerkedésre, a megnyílásra és a gyülekezeti tagokban felmerülő hitbeli kérdések megfogalmazására is.”

Üzenet az utókornak
Kiskunlacházán feltehetően már a 16. század közepe óta van református gyülekezeti élet, a jelenlegi templom – a helyi református templomok sorában időrendben a negyedik – a reformkor idején épült. A legutóbbi felújítások alkalmával a toronysisakban megtalálták az elődök üzeneteit 1824-ből, 1868-ból és 1913-ból, melyeket a korábbi renoválások alkalmával helyeztek el a gömbben.

„Amikor leemeltük a gömböt, tudtuk, három dokumentumot fogunk találni, mert ezeknek a szövegeknek a másolatai a korabeli jegyzőkönyvekben is szerepeltek. Amikor lekerült a gömb, láttuk, hogy tizennégy golyó ütötte seb tátong rajta, az orosz katonák az időkapszulát is eltalálták. Így a dokumentumok valamelyest meg is sérültek, de azonnal restauráltattuk őket. Százéves papírra az eredetihez hasonló kézírással átmásoltuk, és úgy tettük vissza a másolatokat a gömbbe, hogy olvashatók legyenek az utókor számára is. Egy generáció életében egyszer történik ilyen. Megható volt kézbe venni ezeket a nekünk szóló üzeneteket, és bezárni velük együtt a miénket is” – számolt be Takaró András délpesti esperes, a kiskunlacházi református gyülekezet lelkipásztora.

Ami a jövő nemzedék integrálását illeti, a Pest megyei településen érvényesül a főváros elszívó ereje, ennek ellenére két ificsoport is újraindult a református közösségben. Akár idősekről, akár fiatalokról van szó, a közösségteremtés kulcsfontosságú Takaró András szerint.
„Ez lelkipásztori küldetésem egyik kulcsszava. Önző világot élünk, amelyben elszakadtak egymástól az emberek, a családok, idős és fiatal egyaránt magára marad. Ezért kapcsolódunk be évről évre az országos Szeretethíd programba, ilyenkor harmincan, negyvenen összejövünk, takarítunk, azután leülünk egy asztalhoz ebédelni. A presbitereknek és a gyülekezeti munkatársaknak időről időre vacsorát szervezünk, minden presbitert felköszöntünk a neve napján. Ezzel is azt fejezzük ki, hogy nem vagy egyedül, gondolunk rád, figyelünk rád. Egy szeretetvendégség alkalmával beszélgetések alakulhatnak ki, nagyszerű barátságok születnek ablakmosás közben, idősek és fiatalok között is akár. Onnantól kezdve másképp mennek a templomba is, szóba elegyednek egymással, sokszor még húsz perccel az istentisztelet után is csoportokba verődve beszélgetnek. Ez is lehet a jövő egyházának az egyik motívuma – több közösség, beszélgetés, nyitottság. Amíg nem ismerjük egymást, amíg nem tekintünk egymásra úgy, mint testvérünkre és barátunkra, addig az imaközösség sem lesz őszinte, hiszen egyik feltételezi a másikat. Ha ezek megvannak, akkor lehet majd továbblépni lelki értelemben is egy fokkal tovább.”

Képek: Kovács János, Kiskunlacházi Református Egyházközség