Égi jel: de mire utal?

Valóban a betlehemi csillagot láthatjuk-e, ha ma este feltekintünk az égre? Milyen üzenetet hordozhat a szabad szemmel is megfigyelhető bolygóegyüttállás 2020 karácsonyán? A jelenségről Farkas Levente református lelkipásztort, amatőr csillagászt kérdeztük.

Utoljára mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt figyelhettek meg szabad szemmel olyan szoros bolygóegyüttállást, amelynek ma este szemtanúi lehetünk. A nagyobb, ezért csillogóbb Jupiter és a gyűrűjéről ismert Szaturnusz hónapok óta közelítenek egymáshoz. Különösen az Egyenlítő környékéről nézve ma kerülnek legközelebb egymáshoz pályájukon; a Svábhegyi Csillagvizsgáló közlése szerint hat ívpercnyire. Fényességük és színük csaknem összeolvad, de az éles szeműek így is el fogják tudni különíteni őket tiszta égbolt és kedvező horizont esetén.

Felerősíti a látásunkat
Farkas Levente bölcskei lelkipásztor több mint egy évtizede amatőr csillagász, ma már egész távcsőparkja van, hiszen mint mondja, a különböző égi jelenségek megfigyelésére más-más eszköz az alkalmas. „Az egyik nagyszerű dolog a csillagászatban, hogy új világ nyílik meg az ember előtt: az, amit szabad szemmel nem lát. Más szóval: felerősíti az ember látását. Ha ráirányítom a távcsövet az égboltnak olyan részeire, ahol semmit sem látok, kiderül, hogy az tele van mindenféle objektumokkal.”

Nem véletlen, hogy az asztronómiát missziós céllal is igyekszik megismertetni az emberekkel, csakúgy, mint a paleontológiát (őslénytant), időről időre részt vesz hazai és külföldi teremtéstudományi konferenciák szervezésében. Ma este megvizsgálja a bolygóegyüttállást is, amelyre legközelebb 2080-ban lesz példa, így legtöbbünk már nem láthatja. De vajon a betlehemi csillagról van-e szó? – tettük fel a kérdést neki.

„Két nagy elképzelés tartja magát azzal kapcsolatban, mi lehetett a Bibliában csillagnak nevezett jelenség. Vannak, akik szerint vagy bolygóegyüttállás, vagy pedig valamilyen különleges csillag – nóva vagy üstökös – lehetett. Ezek a természetes jelenségek sorába tartoznak. A másik nézet szerint a betlehemi csillag természetfeletti jelenség lehetett.” Csillagászati ismereteit a bibliai szöveggel összevetve fejtette ki, szerinte melyik verzió az igaz.

Bolygóegyüttállás lehetett-e a betlehemi csillag?
Azt, hogy a betlehemi csillag esetleg bolygóegyüttállás lehetett, Johannes Kepler német matematikus, asztronómus és asztrológus felvetésére vezetik vissza. A tudós 1603–1604-ben a Jupiter és a Szaturnusz együttállása mellett egy szupernóvát is megfigyelt az égbolton, ez utóbbiról úgy vélte, éppen a planéták konstellációja váltotta ki. Szerinte a betlehemi égen feltűnt új csillagot is ilyen jelenség okozta. Farkas Levente szerint ezt ma már bárki könnyen ellenőrizheti.

„Manapság léteznek olyan számítógépes programok, amelyek hűen szimulálják az égboltot évszázadokra, sőt, évezredekre visszamenőleg. Ezekbe ugyanis betáplálták az emberi történelem során katalogizált csillagászati feljegyzéseket. Csak annyi a dolgunk, hogy visszafuttassuk az időt, így bármilyen folyamatot vagy időpillanatot megfigyelhetünk a korábbi évszázadokból. Én is megtettem: visszafuttattam az időt a Krisztus születése körüli hat évbe. Akkoriban valóban volt egy időszak, amikor a Földről nézve annyira megközelítette ez a két égitest egymást, ami viszonylag ritkaságszámba megy.

Ám a legszorosabb együttállásnál sem voltak annyira közel egymáshoz, hogy egymás fényével átfedték volna egymást, tehát egy földi szemlélő számára is határozottan két égi fénylő jelenség volt az akkori égbolton, nem pedig egy. Ráadásul, még ekkor is volt kb. egy foknyi távolság a Jupiter és a Szaturnusz között.”

A fok csillagászati távolságmérési egység, ha feltartja az ember az ujját az égre, nagyjából az ujja egyik szélétől a másikig való távolság felel meg egy foknak. Vagyis, amikor a legközelebb voltak egymáshoz, az általunk látott fénypontok közé akkor is befért volna az ujjunk – tette hozzá.

Csillag és nem csillagok
A bibliai leírás ezzel szemben egyetlen csillagról tesz említést. „Az Újszövetség eredetileg görög nyelven íródott. A Máté evangéliumában használt görög kifejezés az asztér, amely csillagot jelent, viszont a görögben van egy másik kifejezés a bolygóegyüttállásra, az pedig az asztron. A nyelvnek van tehát külön kifejezése arra, csakhogy tudatosan nem ez szerepel az eredeti szövegben, hanem az asztér, vagyis a csillag.”

Északról Délre mozgott
A napkeleti bölcsek először Jeruzsálembe mentek, de a királyi udvarban nem tudtak a gyermek születéséről, ezután a csillag vezette őket Betlehembe. „Betlehem Jeruzsálemtől délre van, az égitestek azonban nem mozognak észak–déli irányban. A Földről nézve keleten felkelnek, majd nyugaton lenyugszanak, persze, valójában a Föld forog a saját tengelye körül nyugat–keleti irányban. Ráadásul a két település alig tíz kilométerre van egymástól, a bölcsek pedig valószínűleg teveháton tették meg ezt a rövid utat. Ennyi idő alatt nem figyelhették meg egy természetes égitest elmozdulását. Ha kimegyünk a szabad ég alá megfigyelni egy égi jelenséget, több órát kell várni, hogy egy újabb észleléskor megállapítsuk: kicsit elmozdult a helyéről.”

Megállt a hely fölött
A bolygók a Föld forgása és saját pályájuk miatt tehát folyamatosan mozognak, de mi ezt szabad szemmel alig észleljük, hiszen olyan távol vannak tőlünk, hogy a Földön egymástól több ezer kilométerre lévő megfigyelők ugyanott látják őket az égen ugyanabban az időpontban. „Hogy tudott volna így konkrét helyhez vezetni egy nagyon távoli égitest – egy bizonyos városban, a városon belül is egy bizonyos helyhez?” – teszi fel a kérdést Farkas Levente.

Az, hogy a csillag megállhatott egy bizonyos hely fölött, akkor lehetséges, ha az égbolton nagyon alacsonyan lévő fényjelenség volt. Mindezek alapján egyértelmű, hogy a betlehemi csillag nem bolygóegyüttállás lehetett, vagyis amit ma este az égre tekintve láthatunk, nem a betlehemi csillag.

De lehetett-e – ahogy Kepler is állította – a Jupiter és a Szaturnusz együttállása által kiváltott nóva?

A nóva is csillag
„A nóva új csillag, ami úgy keletkezik, hogy bizonyos csillagok életük végén felrobbannak, és kidobják magukból a bennük lévő anyagaikat. A robbanást hatalmas fényjelenség kíséri, ezt a felvillanást, amelynek lecsengése évtizedekig is eltarthat, nevezik nóvának.” A robbanást a megfigyelő a csillag fényességének hirtelen növekedéseként látja, a lelkész szerint azonban a betlehemi csillag nem lehetett nóva sem. „Már a Krisztus előtti időkből pontos csillagászati feljegyzéseket készítettek. Nóvajelenségek Krisztus előtt 134-ben és Krisztus után 173-ban voltak, Krisztus születése körül nem volt nóva az égen.”

Üstökös, mint a rajzokon?
A természetes jelenségek közül már csak az üstökös van versenyben. Ki ne látott volna már gyermekrajzot, vagy kóstolt volna mézeskalácsot, amely üstökösként ábrázolja a betlehemi csillagot? Farkas Levente azonban ezt a lehetőséget is kizárja. „A csillagászati programokban olyan üstököst kell keresnünk, amely a nappali égbolton is szabad szemmel látható. Ellenőriztem: Krisztus előtt 44-ben, 17-ben és Krisztus után 66-ban jelent meg csupán szabad szemmel is látható üstökös az égen, Krisztus születése környékén nem. Az üstökösöket ráadásul háborúk, szerencsétlenségek okozóinak tartották. Kizárt, hogy Jézus születésére ebből következhetett volna bárki, hiszen az a legnagyobb örömhír, ahogy a bejelentést tévő angyal is ezzel kezdte szózatát.”

Különös fényforrás
De ha nem bolygóegyüttállás, nóva vagy üstökös, akkor mi lehetett a szóban forgó csillag? Segítségünkre van, hogy a Bibliában nem az evangélium az egyetlen szövegrész, ahol szerepel a csillag szó. „Megtaláljuk már a teremtéstörténetben is, amely a Nap és a Hold mellett csillagként nevez meg minden más, világító égitestet. A Biblia tehát gyűjtőfogalomként használja ezt a kifejezést minden olyan égi jelenségre, amely fényforrásként észlelhető a Földről” – magyarázza a lelkész.

Vagyis: a betlehemi csillag nem természetes, hanem természetfeletti jelenség lehetett – állítja. „Olyan fényjelenség, amit meghatározott időre adott az Úr, és miután a bölcseket elvezette ahhoz a helyhez, ahol a gyermek volt, meg is szüntette a jelet.”


A betlehemi csillag természetfeletti mivolta mellett érvel Szalai András valláskutató, az Apológia Kutatóközpont vezetője is.
 Mint írja: „fényjelenségről volt szó, amit jobb híján csillagnak neveztek, mert világképük szerint jelentős földi események természetes kísérője az égi jelenség, de nem csillag volt, inkább angyal, hiszen Isten a (csillag- és angyal)seregek Ura is.”

Miért éppen a napkeleti bölcseknek jelent meg?
Farkas Levente ennél is továbbmegy: szerinte csupán néhány ember láthatta a fényjelenséget, hasonlóan ahhoz, amikor például Sault – a későbbi Pál apostolt – megszólította az Úr, földre esett, és három napra megvakult. A vele lévők hallották ugyan a hangot, mégsem láttak senkit. Vagy egy másik eset, amikor Bálám szamara látta az angyalok jelenéseit, Bálám viszont nem.

Kérdés azonban, miért éppen a napkeleti bölcseknek adatott meg, hogy láthassák a csillagot. „A szövegben a magoi szó áll, többes számban. Mágusoknak is lehetne fordítani ezt a kifejezést, de inkább azt mondhatnánk: korabeli természettudósok voltak ők, matematikusok, csillagászok, valamelyest csillagjósok is, hiszen akkoriban a csillagászat nem volt annyira egzakt tudomány. Maga Kepler is foglalkozott csillagjóslással, főleg megélhetési szempontból.”

Valószínűleg ezért tartja magát máig az a nézet, hogy a tudósok arra a következtetésre jutottak: a bolygóegyüttállás a Halak csillagképben üzenetet hordoz. E szerint a felfogás szerint a Szaturnusz a zsidók bolygója, a hatalmas Jupiter királyi planéta, a Halak pedig a születés szimbóluma, de Palesztinát is jelképezi.

A lelkipásztor érvei cáfolják ezt, a napkeleti bölcsek személye szerinte más miatt érdekes.

Az, hogy messzi földről érkeztek, előrevetíti, hogy az evangélium végső soron nem csak a zsidóságnak szól, hiszen az egész világ Üdvözítője jött a világra.

De miért volt akkor jelentősége, hogy éppen ők legyenek a szemtanúk? Csak találgatni tudunk: talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, a csillagászoknak valóban elhiszik, hogy csillagot láttak, ami elvezette őket a zsidók királyához.

De miért is indultak el napkeletről, hogy imádják őt? Farkas Levente szerint ezek az emberek feltehetően káldeusok voltak. „Káldea Palesztinától délkeletre terült el. Igaz, hogy jöhettek volna akár Arábiából vagy Perzsiából is, de ezek közül is Káldeában volt a legfejlettebb a csillagászat. Káldea az egykori Mezopotámia területén jött létre. Ott már jóval Krisztus előtt igen magas szinten művelték a csillagászatot. Ezt a területet foglalták el később a perzsák, és az ott élők valószínűleg még magasabb szintre emelték a már meglévő csillagászati ismereteket.

Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből – ez az ősi, Messiásra utaló prófécia (4Móz 24:17b) közismert volt a Közel-Keleten akkoriban.

A zsidóság ugyanis nemcsak Palesztinában élt, hanem a környező országokban is: Egyiptomban, Asszíriában, Babilóniában (Káldeában) – többször fogságba hurcoltatva, otthagyva leszármazottaikat is. Hatottak tehát a környező kultúrákra, népekre hitükkel, meggyőződésükkel. El tudom képzelni, hogy ezek a káldeusok is tudhattak valamilyen szinten az általuk nemzedékről nemzedékre továbbadott próféciákról.

Vagyis, hogy a Messiás megjelenését fényjelenség kíséri, ami egy király születését jelzi.”
A napkeleti bölcsek imádják Jézust

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: „Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt! Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

(Máté evangéliuma 2. rész, 1-12. vers)

Milyen üzenetet hordozhat számunkra a bolygóegyüttállás ma?
Bár csalódást okozhat, hogy ma este mégsem a betlehemi csillagot láthatjuk az égen, a bolygóegyüttállás így is hordoz üzenetet – mondja a lelkész. „Sajnálom, hogy mítoszromboló vagyok, de van egy másik olvasata is ennek a dolognak. Isten sokszor természetes jelenségen keresztül vidámít vagy vigasztal meg minket. A betlehemi csillag nem ilyen, ezért nem is ismétlődhet meg. De van egy másik olvasata annak, ami szerintem történt. Mégpedig az, hogy az Úr természetfeletti módon nyúl bele ebbe a világba. Már a teremtéskor is ez történt, amikor létrehozta az egész világmindenséget, az égitesteket a bolygókkal együtt. Amikor felnézünk az égre, Isten nagyságát, hatalmát, dicsőségét hirdeti a menny – ahogy a zsoltáros is mondja. Ma este én is felnézek az égre, hiszen a bolygóegyüttállás ritka eseményei az égi mechanikának, ahogy Isten beállította a bolygók precíziós működését. Ettől függetlenül Isten nem egy nagy órásmester, aki felhúzta a gépezetet, aztán az megy magától. Isten gondviselésében fenntartja ezt a világmindenséget. És ez most is így van! Isten a világjárvány közepén nemcsak természetes módon vigasztalhat, hanem természetfeletti módon bele is nyúlhat a dolgok alakulásába, és bizonyára alakítja is a világ történelmét és benne a mi életünket is.”

A bolygóegyüttállás tehát csak emlékeztet a betlehemi csillagra, ám ez önmagában is vigasztaló jel. Ahogy akkor megszületett Immánuel, úgy most is velünk az Isten.

A Jupiter csak 18:14-kor, a Szaturnusz 18:15-kor nyugszik, a naplemente után eddig lesz időnk megfigyelni az együttállásukat a délnyugati égbolton. A jelenség a hét közepén lesz a leglátványosabb, amikor napnyugta után a közelben kel fel a Hold. A holdillúzió hatására ugyanis nagyobbnak tűnik minden olyan égitest, amely a horizont közelében látható a Földről. Ha nem a betlehemi csillagot pillanthatjuk is meg, de a látvány emlékeztethet a betlehemi éjszakára, Isten vezetésére és arra, hogy értünk lett emberré.

 

Képek: National Geographic