„Jó helyen vagytok”

Itt kössetek ki, itt jó helyen lesztek! – július 8-án, csütörtökön Balatonfenyvesen hivatalosan is útnak indult a Magyarországi Református Egyház (MRE) Bárka táborának negyedik évada.

Bárka tábor megnyitó 2021

Röpködtek a színes óriáslufik a Bárka táborban Balatonfenyvesen

Fotó: Bazánth Ivola

Táborozók és vendégek közös játékával kezdődött el a Bárka tábor negyedik évadának aktuális turnusa a nyár eddigi talán legforróbb napján Balatonfenyvesen. Kovács Nikoletta, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere vezetésével röpködtek a színes óriáslufik, megismerkedett táborozó és meghívott vendég, hogy néhány perccel később már mindannyian önfeledten énekeljenek együtt Szalóki Ági és Pápai Joci énekesekkel.

– Mi azért vagyunk itt, hogy ti tudjátok, hol vagytok. Az a lényeg, hogy jó helyen vagytok – biztosította a jelenlévő gyermekeket Balog Zoltán. A Zsinat lelkészi elnöke, a Bárka tábor egyházi fővédnöke úgy fogalmazott, szeretnének a szervezőkkel mindenkit és mindent összegyűjteni, aki és ami ahhoz kell, hogy a Bárkában lévőknek „jó, szép és boldog életünk legyen”. – Én itt állok a parton, és próbálok integetni, hogy itt kössetek ki, mert ez jó hely – mondta az egyházra utalva Balog Zoltán, és hozzátette: – Itt azt tanuljuk, hogyan lehet egymást szeretni és segíteni. Nem mindig sikerül – de minél többen vagyunk, annál jobban tudjuk egymást tanítani – hangsúlyozta a püspök, kiemelve: büszke a tábort megszervező munkatársakra.

Bárka tábor megnyitó 2021 (Balog Zoltán, Novák Katalin, Pápai Joci)

Balog Zoltán, a Zsinat lelkészi elnöke, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Pápai Joci, a Bárka jószolgálati nagykövete

Fotó: Bazánth Ivola

– Mi az, amit érdemes tovább vinnünk? Ezt a kérdést néha nem árt feltenni magunknak – fogalmazott Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a járvány elmúlt másfél éve arra tanított bennünket, hogy értékeljük azt, ami értékes, és megtanuljuk mi fontos, és mi kevésbé az. – Itt a Bárka táborban a legnagyobb kincs a közösség, hogy együtt lehettek – maszk és távolságtartás nélkül – mutatott rá a politikus.

Móring József Attila országgyűlési képviselő is üdvözölte a táborozókat, akik ezt követően együtt énekeltek Szalóki Ágival, a tábor világi fővédnökével, valamint Pápai Jocival, a Bárka jószolgálati nagykövetével, majd felvonták a Bárka tábor zászlaját, és eljárták a tábortáncot.

Bárka tábor megnyitó 2021

„Itt azt tanuljuk, hogyan lehet egymást szeretni és segíteni. Nem mindig sikerül – de minél többen vagyunk, annál jobban tudjuk egymást tanítani”

Fotó: Bazánth Ivola

A Bárka tábor a Magyarországi Református Egyház eddigi legnagyobb esélyteremtési programja, amelynek jóvoltából – az eredetileg tervezett négy helyett – öt év alatt hatezer-ötszáz gyermek táborozhat ingyenesen két helyszínen, Balatonfenyvesen és Balatonszárszón. A nyolcszázmillió forintnyi európai uniós pályázati forrásból megvalósuló eseménysorozatban többek között hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, valamint sérült gyerekek vehetnek részt. A gyerekek az MRE önkénteseinek és a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely munkatársainak köszönhetően élménypedagógiai fejlesztő foglalkozásokon és jól szervezett szabadidős programokon keresztül szerezhetnek életre szóló élményeket. A Bibliából származó elnevezés adja a program kerettörténetét is: a résztvevők ehhez kapcsolódó szerepeket kapnak. Így lehetnek a főszervező Zsinati Hivatal munkatársai „hajóácsok”, a turnusvezetők „felfedezők”, az élménypedagógiai foglalkozásokat vezetők „kapitányok”, a szabadidő-szervezők „kormányosok”, a gyerekek szükségleteiért felelős önkéntesek „fedélzetmesterek”, a lelki vezetők „halászok”, a gyermekek pedig „matrózok”.