Mesekönyvek a Gyermekosztálynak

A kecskeméti Ráday Múzeum munkatársai a Megyei Kórház Gyermekosztályán jártak, hogy a korábbi Népmese Napja rendezvényükön a résztvevők felajánlásaként összegyűlt 77 mesekönyvet átadják. A jeles közgyűjtemény múzeumpedagógusai a lábadozó gyerekek örömére egy-egy mesét el is mondtak. A gondoskodó szolgálat közepette dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos, Nyilas Marianna vezető ápoló és munkatársaik néhány percre maguk is meghatottan osztoztak a mese varázsában.

 

A kecskeméti Ráday Múzeum ebben az évben is nagy sikerrel vett részt a Népmese Napja megünneplésében. Egész napos meseolvasó programjukon, amelyen többek között Laczkóné Pálfi Alojzia, Kriston Vízi József, Varga Nándor, Haui József valamint Danyi Judit szerepelt meghívott mesemondóként és amellyel az olvasás és különösen a meseolvasás népszerűsítését tűzték ki célul, a város iskoláiból, óvodáiból mintegy 600 kisgyermek vett részt.

Ebben az évben a múzeum jótékonysági akcióval is kiegészítette a mesék hallgatásának örömét. Arra kérték a mesélő felnőtteket és a látogatócsoportokat, hogy hozzanak magukkal (egy-egy akár használt, de jó állapotú) mesekönyvet a múzeumi Ládafiába, amely erre a napra Meseládává vált. Az így összegyűjtött mesekönyvekkel a Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát ajándékozták meg, hogy a beteg gyerekek is örvendezhessenek a bennük rejlő gyógyító meséknek.

November 27-én délután a Ráday múzeumpedagógusai nagy könyvcsomagokkal érkeztek a kórház a Gyermekgyógyászati Osztályára, ahol Nyilas Marianna vezető ápoló és a lábadozó gyerekek már nagyon várták őket. A mesés számú – hetvenhét! – mesekönyv rögtön olvasókra talált, a gyerekek örömmel válogattak az ajándékkönyvek sokszínű kínálatában.

Dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos néhány munkatársával együtt személyesen köszönte meg a múzeum által összegyűjtött ajándékot.

Hogy a kórházban fekvő gyerekek se maradjanak ki a mesehallgatás élményéből, a múzeum munkatársai: Bencsik Orsolya, Kriston-Bordi Zsuzsanna és Mikulás Kata rögtönzött meseolvasást tartottak az osztály hangulatos, sok remek játékkal, színvonalasan berendezett játszószobájában.