Miről szól az életünk?

Ha tudni akarjuk a választ a kérdésre, vizsgáljuk meg tetteinket – mondta Wollner István töki református lelkész vasárnapi beiktatásán. A lelkipásztor az ünnepi istentiszteleten a hitből fakadó cselekedetekről, az Istenről szóló életről és a kísértésekkel szembeni ellenállásról beszélt.

Az új kezdetért adhatunk ma hálát – kezdte igehirdetését Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke a töki református templomban tartott ünnepi istentiszteleten, Wollner István lelkész július 4-ei beiktatásán. A püspök a Prédikátor könyvének 12. fejezete alapján hirdette Isten Igéjét. Mint mondta, az emberi bölcsesség azzal is megelégszik, ha a hosszú bezárkózás után visszatérünk régi életünkhöz, mert már tudjuk, hogy mi benne az érték, és azt is, hogy min érdemes változtatni. „Ennek is van megtartó ereje, ám ha azt az újat, amit nap mint nap kapunk Isten Igéjéből, nem fogadjuk meg, akkor kevés lesz visszatérni a régihez” – fogalmazott.  

Az egyházvezető arra emlékeztette az ünneplő gyülekezetet, hogy lelkészükkel egymás gondjaira bízta őket az Úr, a tágabb református közösséget pedig arra hívta, hogy hordozza imádságban a töki reformátusok jelenét és jövőjét. Az imádságban teremtő és megtartó erő van – emlékeztetett.

„Hány embertől hallottuk mostanában, hogy azért gyógyultak meg, mert imádkoztak értük!” A püspök biztatott arra is, hogy ne csak imádságban, hanem személyes találkozások alapján is tartsuk nyilván egymást. „Amit ilyenkor egymásnak adhatunk, az a jó szó – rossz, értelmetlen, ostoba szavak helyett.” Végül figyelmeztetett arra is, hogy a bölcs tanulságokat, amelyek alapján az életünket kívánjuk élni, mérjük meg Isten szavának mérlegén. „A református lelkészi szolgálatnak azt kell adnia, amit más nem tud adni: Isten Igéjét hirdetni úgy, ahogy az a Bibliában van.”

Az ünnepi igehirdetést követően Wollner Istvánt Matyó Lajos zsámbéki lelkipásztor, az Északpesti Református Egyházmegye főjegyzője iktatta be e szavakkal: „Szeresd a rád bízottakat.” Miután átadta neki a templom kulcsait és az egyházközség pecsétjét, a jelen lévő lelkipásztorok áldást mondtak. A beiktatott lelkészt köszöntötte Bősze András, a település polgármestere; Galambos László nyugalmazott lelkész, a gyülekezet korábbi lelkipásztora; Enghy Sándor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora, valamint Zila Péter Nagyvárad téri lelkipásztor is.

A Zsámbéki-medencében fekvő, 1317 lelket számláló Tök település református gyülekezete mintegy négyszáz éves múltra tekint vissza. Egy, az 1800-as évek végén készült összeírás szerint az akkori 1500 lakosból 1403 volt református. A színmagyar faluban sok módos gazda élt, ám a téeszesítés, az 1948-as iskolaállamosítás, valamint a hatvanas évek politikája megtette romboló hatását. A közösség napjainkban mintegy 300 egyházfenntartó tagot tart számon, státusza missziói egyházközség. Előző lelkésze, Galambos László 2019-ben vonult nyugdíjba, a gyülekezetben egy ideig a szomszédos zsámbéki gyülekezet lelkésze, Matyó Lajos helyettesített. A megújulásra kész közösséget 2020. február elseje óta Wollner István gondozza. A rendszeresen templomba járók száma jelenleg harmincra tehető. A töki gyülekezethez tartozik a perbáli szórvány is maroknyi reformátusságával.

A Töki Református Missziói Egyházközség nevében Asbóth Gábor gondnok köszöntötte a beiktatott lelkészt. A gondnok kérdésünkre elmondta: a gyülekezeti közösségnek újjá kell épülnie a hosszú bezárkózás után, a lelkész és a közösség pedig együtt indulhatnak el ezen az úton. „Hiányzik a közösség, a személyes találkozás, ezért már gondolkodunk újabb összejöveteleken, várjuk, hogy ha a korlátozások engedik, ősszel például elmehessünk együtt kirándulni azokkal is, akik elmaradoztak a templomból.” A gondnok a lelkészválasztással összefüggésben elárulta: azért is döntöttek a lelkész mellett, mert a presbitérium szeretett volna egy fiatal házaspárnak otthont biztosítani a parókián.

„A gyülekezeti tagok nagy szeretettel fogadtak minket” – számolt be érdeklődésünkre Wollner István a gyülekezet új lelkipásztora is. Nem volt könnyű dolga: 2020 februárjában kezdett szolgálni a gyülekezetben, másfél hónap múlva a járvány miatt bezártak a templomok. „Nekem ez az első önálló gyülekezetem, de nemcsak az új helyszín, hanem a járványhelyzet is kihívások elé állított. Az első néhány hónap arra lett volna jó, hogy jobban megismerjem a gyülekezetet, szerettem volna gyülekezetépítő programokat is szervezni. Sajnos ezt mind áthúzta a járvány, de azért reméltem, hogy ami késik, nem múlik, eljön ennek is az ideje.”

Azért nem tétlenkedett, igyekezett fölismerni, hogyan tudja Istent szolgálni a megváltozott körülmények között – tette hozzá. „Tartottuk a kapcsolatot a gyülekezeti tagokkal, az istentiszteleteket online közvetítettük. A felvételek azokhoz is eljutottak, akik egyébként sem tudtak volna eljönni a templomba az egészségi állapotuk miatt.”

Wollner István Kazincbarcikán született 1990-ben. Budapesten, a Nagyvárad téri gyülekezetben konfirmált. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián végzett katechéta–lelkipásztor szakokon. Gyakorlati évét a tahitótfalui református egyházközségben végezte, majd Gyomaendrődön szolgált Papp Tibor mellett beosztott lelkészként. 2020 februárja óta a Töki Református Missziói Egyházközség lelkipásztora. Nős, felesége, Kertész Adrienn szintén református lelkész, első gyermeküket várják.

A lelkész a fiatalok megszólítását is szem előtt tarja, erre jó lehetőségnek tartja a hittanoktatást. Tökön van református óvoda, azonban nincs sem állami, sem egyházi iskola, ezért a nagyobb gyerekeknek a többségében katolikusok lakta, szomszédos Perbálon tart református hittant. Márciusban az online nyílt napon animációs videóval hívta fel a gyerekek figyelmét arra, miért érdemes református hittanórára járni.

Tavaly nyáron már tartottak napközis gyermektábort is, a gyerekek annyira jól érezték magukat, hogy elhívták barátaikat is, így napról napra egyre többen lettek. Idén már kéthetes tábort hirdetnek nekik a gyermek-istentiszteletek mellett. A felnőttek számára közösségépítő alkalmakat, filmklubot, baba-mama kört és hétközi igei alkalmakat terveznek – árulta el a lelkipásztor. „Ahová Isten vezet, ott minden szükségest meg fog tudni adni ahhoz, hogy a feladatainkat el tudjuk végezni. A szolgálatomat ugyanakkor nem számban akarom mérni, mert a Bibliában is úgy van, hogy Jónás elment Ninivébe, és egy prédikációjára megtért a város, Jeremiás viszont sokat küszködött az igehirdetéseivel, a nép mégis vonakodott Isten követésére indulni. Mégsem a két ember között volt különbség, hanem Isten adta úgy a növekedést, ahogy Ő eltervezte. Hiszem, hogy a mi gyülekezetünkben is megadja, ha Ő úgy akarja, mi pedig örömmel leszünk ebben az Ő munkatársai, eszközei.”

Beköszönő igehirdetésében Wollner István Jakab levele 1. fejezetének 22. verse alapján hirdette Isten Igéjét: „Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Mint mondta, a cselekedeteink elárulják, miről szól az életünk. „A hitünket nem élhetjük meg úgy, hogy az ne befolyásolja tetteinket. A hívő ember élete nem önmaga, hanem Isten akaratának megvalósításáról kell, hogy szóljon. Abban kell egyre inkább fejlődnünk, hogy az Igének legyünk a cselekvői.”

A lelkipásztor figyelmeztetett: ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy a világban jobb sorunk lenne, ha végre gondolnánk kicsit magunkra. „Isten az, aki megszabadít a megpróbáltatásainkból, és végül az élet koronájával jutalmaz meg, ahogy Ő megígérte. A Kísértő viszont folyamatosan arra próbál rávenni, hogy saját vágyainkat valósítsuk meg, addig sem Isten akaratára figyelünk, idővel pedig egyre kevésbé Ő lesz a fontos számunkra.” Az igehirdető emlékeztetett: Jézust sem a kánai menyegzőn kísértetett meg, hanem amikor már negyven napja nem evett, és később a kereszten is. „Ha Jézus leszáll a keresztről, nem kellett volna kiállnia azt a sok szenvedést, fájdalmat, de az nem az Isten által meghatározott út lett volna, és akkor nem történt volna meg a megváltásom. Krisztus azzal bizonyította Isten voltát, hogy feltámadt a halálból, mert nem elkerülte, hanem legyőzte azt. Isten arra hív minket is, hogy megmutassuk: az élet nem rólunk, hanem Istenről és keresztyén küldetésünkről szól.”

Képek: Füle Tamás

Wollner István beiktatása