Református újság mindenkinek

Országos viszonylatban sokan olvassák a Reformátusok Lapját, amely sikeres hetilapnak számít. A hat évtizede megjelenő újság most átfogó külső, tartalmi és nyelvezeti változáson megy keresztül, és a református nyilvánosság egyik szócsöve lesz a szerkesztők tervei szerint.

A református egyház hivatalos orgánuma 1957-ben jött létre, a pártállami időkben. Az egyház vezetősége elfogadta a változások szükségességét, amelyek elsősorban a lap megjelenését érintik, de ezzel együtt tartalmában is megújul a hetilap. Az átalakulás részleteiről Fekete Zsuzsa, a Zsinati Hivatal Kommunikációs Szolgálatának irodavezetője és Németh László főszerkesztő számolt be november 7-én Berekfürdőn a Kárpát-medencei Református Sajtótalálkozó résztvevőinek.

Számos magazin, hetilap és egyéb újság áttekintését követően fogalmazták meg a tervezett változásokat a szerkesztőségben.

Az eddigi tendenciákat, az újság szerkezetét, megjelenését Fekete Zsuzsa, Ablonczy Bálint újságíró és Németh László tette mérlegre – fogalmazott a Kommunikációs Szolgálat irodavezetője. Az újítás azért szükséges, mert korunkban mást jelent a nyomtatott sajtó, mint tíz-húsz vagy épp hatvan évvel ezelőtt.

Mint kiderült, heti 6000 eladott példányával a Reformátusok Lapja nagyon előkelő helyet foglal el a hazai újságok piacán, miközben az újság szerkesztői, írói szerény apparátussal végzik ugyanazt a munkát, amelyet egy világi közéleti hetilap harminc-negyven fős stábbal végez. Ez az ellentmondás teszi szükségessé, hogy bővüljön a munkatársi kör.

A szerkesztőség nagyon szorosan együttműködik a reformatus.hu újságíróival. Ez az együttműködés teszi lehetővé, hogy a lap hétről hétre megjelenjen, egyúttal problémaforrás is: az olvasók előtt nem egyértelmű, hogy miért olvassák el a reflap cikkeit, ha azokat már egyszer látták az egyház hivatalos honlapján. A cél tehát az, hogy az újság másfajta megközelítésben, magazinszerűbben adja közre írásait.

A megújult lap harminckét oldalas próbaszámát már kezükbe vehették az olvasók. A szerkesztők megtartják a lap eddigi értékeit, az újítás tehát nem teljesen más tartalmat jelent. Megmaradnak azok az írások, amelyek a református egységről szólnak, ezt erősítik. Az eddigi tapasztalatok szerint nagy az igény a gyülekezeti riportokra, ez a témakör sem kerül ki. Szintén megmaradnak a teológiai vonatkozású anyagok, és a szerkesztők szeretnének minél több érdekes és értékes portrét közölni a református egyházban jelen lévő és szolgáló személyekről.

A jövőbeli Reformátusok Lapját színesnek, érdekesnek szeretnék a szerkesztők, amelyet szívesen olvasnak az emberek, és amely kényesebb témákról is ír, reflektálva a közbeszédre. Az újság mindezt közérthetően tárgyalja majd, kerülve a túlságosan egyházias hangnemet, megfogalmazásokat.
Németh László elmondta, hogy az új Reformátusok Lapja kerülni fogja a protokolláris anyagokat, ez már nem fér bele abba a keretbe, amelyet a magazinszerű hetilap jelent. Ez többek között az jelenti, hogy a tudósítások, beszámolók összegzők lesznek, ez új szemléletet mutat. Nem napi hírekben, hanem témák szerint lesz aktuális az újság.



Az új Reformátusok Lapja a református nyilvánosság eszköze szeretne lenni. Az eddigi tapasztalatok szerint több lelkész, gyülekezeti tag nem meri nyilvánosan vállalni a saját véleményét, ezért a szerkesztők remélik, az újság ennek feloldásában is segítség lesz. A lap megújítása tehát minőségi változásokat jelent majd. A szerkesztők bíznak abban, hogy az új reflap megtartja, sőt emeli az olvasói létszámot, megszólítja nemcsak a reformátusokat, hanem az egyháztól, keresztyén hittől távol álló érdeklődőket is.

 

 

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás