Szándékos gyújtogatás okozta a kollégiumtüzet

A rendőrség péntek délután 13 órakor tartott sajtótájékoztatót a Ráday utcában keletkezett kollégiumi tűzesetről a Teve utcában, ahol bejelentették, hogy a nyomozás adatai szerint szándékos gyújtogatás történt, a fiatal gyanúsítottakat el is fogták – közölte az MTI. 

A tájékoztatót Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Palotai Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának szakmai helyettese tartotta, és bejelentették, hogy  az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. Egyikük 16, a másik kettő 15 éves. Ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek.

Terdik Tamás elmondta: a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta, majd elmenekültek a helyszínről.

A fiatalokat csütörtökön fogták el, a tettüket „egyfajta heccnek" tekintették, motivációjuk ebből fakadt – mondta el Terdik a sajtótájékoztatón.

Palotai Zsolt Gábor azt közölte, hogy a falhoz támasztott szivacs mögött egy használaton kívüli ajtó volt, és a mögötte lévő berendezési tárgyak is begyulladtak. Az ajtó a kollégium egyik lépcsőházának aljába nyílt, aminek tetején nyitva volt az ablak, így „kéményhatással" tudott a tűz terjedni. Ez volt az oka, hogy a tűzoltókat a kiérkezésükkor már komoly tűz fogadta.

„Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a Ráday Kollégium szándékos gyújtogatás áldozata lett” – reagált Bogárdi Szabó István püspök a nyomozás eredményeire. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszönetet mondott a hatóságok alapos vizsgálatért, bízva abban, hogy a következő időszakban teljes körűen feltárják az okokat és a körülményeket.
„Mélyen fájlaljuk, hogy kamaszok ragadtatták magukat erre az emberéletet is követelő szörnyű tettre. Imádkozunk értük is a minden kegyelem Istenéhez” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István.