A lelkipásztori hivatás: sáfárság

Isten igéit prédikálni és az Istentől kapott erővel végezni a szolgálatot – így foglalja össze Péter apostol, hogyan is kell sáfárkodni Isten sokféle kegyelmével (1Pt 4,10). A Dunamelléki Református Egyházkerület idei lelkészhetén ez a gondolat áll majd a középpontban. A szervezők június 19. és 24. között nagy szeretettel várják az érdeklődő lelkészeket Tahitótfaluban, a Sion hegye konferenciatelepen.

Isten a lelkipásztorokra emberi ésszel felfoghatatlan üzeneteket, lelki kincseket és a keresztyén testvéri életközösségre felkészítendő embereket bíz. A lelkészi hivatás tehát igazából a sáfárság legnemesebb formája. De hogyan is gondolkodik és viselkedik egy sáfár (vagy más szóval: gazdatiszt)? A lelkipásztornak pontosan milyen isteni titkokkal, kegyelmi kincsekkel és rábízott emberekkel kell „gazdálkodnia”? És hogyan lehet ezt gyümölcsözően, Isten dicsőségére és országa építésére tenni? Többek között ezek a kérdések állnak a középpontban a Dunamelléki Református Egyházkerület idei lelkészhetén.

1987-től haláláig Cseri Kálmán lelkipásztor vezette ezeket a heteket, az ő biztatására pedig azóta is minden évben egyszer találkozhatnak a személyes hitéletükben és/ vagy szakmai gyakorlatukban elmélyedni vágyó lelkipásztorok egy nyitott lelkületű és őszinte légkörű konferencián. A program 14 kreditpontot ér a református lelkészek továbbképzési rendszerében. Az előadások és csoportos feldolgozásuk mellett egyéni elcsendesedésre, pihenésre vagy akár egy baráti focimeccsre is elég idő áll majd rendelkezésre.

Az idei konferencia időpontja: június 19–23. (hétfő­–péntek). A lelkipásztori sáfárságról szóló bibliatanulmányozásokat Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa fogja megtartani, az elhangzottakat a résztvevők kiscsoportokban dolgozzák fel. A délutánok folyamán három másik érdekes téma kerül terítékre. Az éltető útról szól majd ft. Takaró Károly nyugalmazott tábori püspök és lelkipásztor, saját tapasztalatai alapján is. Nt. Korsós Tamás dunavarsányi lelkipásztor bepillantást ad a Református Fiatalok Szövetségének (Refisz) életébe, mivel ő ennek a szervezetnek a lelkésze. Nt. Molnár Ambrus pedig beszámol a Balassagyarmaton folyó gyülekezetépítő munkáról, ezzel folytatva azt a lelkészheti gyakorlatot, hogy egyházközségek bemutatása által a résztvevők új ötleteket és talán újra kedvet is kapjanak a különféle szolgálati területekhez.

A tábornyitó áhítat nt. Nyilas Zoltán, az Északpesti Egyházmegye esperese tartja majd, az esti szolgálatokat nt. Barthos Gergely (Hévízgyörk), nt. Sebestyén Győző (Fót-Központ) és nt. Sipos-Vizaknai Gergely (Alsógöd–Felsőgöd–Sződliget) végzik. A hét a személyesen levont tanulságok megosztásával (úgynevezett „morzsaszedegetéssel”), valamint úrvacsorai istentisztelettel zárul pénteken. Ez utóbbin nt. Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor szolgál.

A hétre elsősorban az aktív szolgálatban álló lelkészeket és házastársukat várják a szervezők, függetlenül szolgálati helyüktől és felekezeti hovatartozásuktól. A konferenciadíj előreláthatólag 37.000 Ft/fő, amely magában foglalja a teljes ellátást a hétfői ebédtől a pénteki ebédig. A helyszín: Sion hegye Református Konferenciatelep, Tahitótfalu (Nagykert). Jelentkezni május 31-ig lehet a lelkeszhet.tahi@gmail.com e-mail címen.