Az ünneplő gyülekezetet elsőként Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntötte. A budahegyvidéki református templomban tartott hálaadó istentisztelet kezdetén azt az újszövetségi igeszakaszt idézte, amelyben Péter apostol háromszor tagadja meg Jézust (Lukács evangéliuma 22.rész, 54-62. vers), és ez alapján hirdette Isten Igéjét.

Tekintsünk Jézusra!
Tanítványságunk kezdetén – amikor elszánjuk magunkat, hogy Krisztus útján fogunk járni –, egy régies kifejezéssel élve még „szépreményűek” vagyunk. Megfogadjuk, hogy Jézus szolgatársai leszünk. Ezzel a hittel, reménnyel és szeretettel fogunk eljutni odáig, ahova talán még senki sem ért el. Péter is úgy indult, hogy hűséges lesz és mindvégig kitart, de egyszer csak kevésnek bizonyul az emberi elszánás és a fogadkozás – mutatott rá a püspök.

„A Sátán tudja, hogy kiket kell kikérni és megrostálni. Azokat, akiknek feladatuk van. Létezik olyan keresztyén vagy tanítvány, akinek nincs feladata? A tét az, hogy benne legyünk Krisztus művében és megváltó cselekedetében! A Sátán ezt akarja megakadályozni. A keresztyén ember életében minden bűn, ami megakadályoz abban, hogy amire elhívást kapunk és ami a feladatunk, azt Krisztussal tegyük. Tagadás az is, ha elhagyjuk a helyet, ahová tartozunk. A tagadás oka pedig a félelem és ennek egy változataként a szorongás.

Péter elveszti önmagát és mindazokat az adományokat, azt a lelki gazdagságot: a jóságot, szépséget és igazságot, amit Jézustól eddig kapott. Ez a tagadás, a félrehúzódás és az eloldalgás tétje. A Jézus-kapcsolaton túl elveszíthetjük mindazt, amit neki köszönhetünk és amit eddig neki tulajdonítottunk. Ha megtagadjuk azt, amit tőle kaptunk, a hivatásunkban, az életünkben, a családunkban, akkor Őt tagadjuk meg.”

Balog Zoltán hangsúlyozta: a tagadás célja saját gyengeségünk megtapasztalása, nehogy azt higgyük, hogy „saját erőből is megy.” Aki vezető lesz, annak ez különösen fontos. A lelkipásztori hivatás évében kiváltképpen megszívlelendő Péter apostol példája: „Péter a lelki vezetők esendőségét mutatja meg előttünk, és ennek kettős haszna van. Az egyik: ha már reformátusok vagyunk, akkor ne a papnak higgyünk, hanem Jézus Krisztusnak! Mi nem a lelkipásztoron keresztül jutunk el újra és újra Jézus Krisztushoz, hanem közvetlenül. Ehhez Ő csak eszközként használja azokat, akiket a szolgálatra hívott. A másik haszna pedig az, hogy aki szolgálatra vagy feladatra készül – és ehhez nem kell lelkipásztornak lenni –, ráismer saját gyengeségére. Így lesz felnőtt hite a híveknek, még akkor is, ha csalódnak a lelkipásztoraikban, mert Jézus Krisztusban nem lehet csalódni; és így lesz alázatos a szolgálat.”

„Milyen apróságokon tud az ember szembesülni a saját gyengeségével! Még jó, hogy a kakas újra és újra megszólal. Az édesanyánk, a házastársunk, a barátunk, a lelki társunk és a lelki vezetőnk, vagy egy sor, amit reggel Isten Igéjéből olvasunk – szól. Arra figyelmezteti Pétert és bennünket is, hogy Jézus tekintetét kell keresni és hozzá érdemes visszatalálni. Lehet hová odafordulni a belső szobánkban, az otthoni saját csendességünkben, és a gyülekezetben egyaránt, a budai városrészben is, a Budahegyvidéken. Van hol meghallani az Ige szavát az igehirdetésben, az imádságban, az énekben és most már az orgonaszóban is.

Az új orgona illő keretet ad magyar református hitünknek ebben a templomban. Visszafogottságában, minőségében, tisztaságában és egyszerűségében ráismerhetünk a Krisztus-hit alapvonásaira. Most már méltó hangszerrel és méltó énekkel dicsőíthetjük szabadító Istenünket. Segítsen bennünket abban, hogy ráleljünk a bűnbánat és a bűnbocsánat megtapasztalására, rátaláljunk a könnyek áldására, a megbékélésre és az örömre!” – biztatott a püspök.

Az orgona bemutatása
A gyülekezeti ének elhangzása után elsőként Szabó István lelkipásztor mondott köszönetet az új orgonáért, majd a hangszer építésének történetét ismertette.

„A budahegyvidéki gyülekezetnek megalakulásától kezdve voltak hangszerei, amelyek istentiszteleten, esküvőn, ünnepi alkalmakon segítették és vezették a gyülekezet énekét. Az első negyven évben egy nagyobb méretű harmónium, aztán az 1980-as évek elejétől egy úgynevezett elektronikus orgona szolgált 2005-ig. Ekkor néhai Borzsák István adományából lehetővé vált, hogy egy Johannus-orgonát vehettünk. Ez a mai istentiszteleten utoljára kísérte gyülekezeti énekünket.”

A lelkipásztor elmondása szerint a sípos orgona építését sok minden hátráltatta az elmúlt évtizedekben. Legelőször is az, hogy az 1935-ben megvásárolt – eredetileg étteremnek épült – épületet a gyülekezet másfél évtizedig ideiglenes helynek tekintette. A második világháború után, már a kommunizmus első évében nyilvánvaló lett, hogy a diktatúra idején nem épülhet itt templom. A nyolcvanas évektől a gyülekezet otthona több bővítésen és átalakításon is átesett, de csak a legutóbbi átépítés során merült fel erős szempontként, hogy helyet kellene tervezni egy orgonának is. A karzat alacsony, a régi templomtér szűkös, így a bővítéskor épült apszis lett a tervben lévő orgona remélt helye.

„Anyagi lehetőségek hiányában elődeink még az orgona építésének tervezésébe sem fogtak bele. A többszöri építkezés számunkra sem tette kedvezőbbé a pénzügyi helyzetet, de kántorunk kezdeményezésére kutatni kezdtük a lehetőségeket. Felmerült, hogy vásároljunk meg olcsóbban egy külföldi, bontott orgonát és építsük fel újra, itthon. Gárdonyi Zsolt zeneszerző és orgonaművész fordította át a gondolkodásunkat. Felajánlotta, hogy amennyiben nem használt orgonát veszünk, hanem építünk egy helyi adottságokhoz igazodó újat, ő nagy összegű adománnyal támogatja azt. Ezt követően – Balog Zoltán püspök buzdítására – segítséget kértünk Magyarország Kormányától. Az építés becsült összegének döntő hányadát a Bethlen Gábor Alap támogatta. Gárdonyi Zsolt nagyvonalú felajánlása mellé egyházközségünk tagjainak számos adománya is társult.

Az orgonát Dosek Domokos kántor tervezte és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. építette Thomas Barthold útmutatásai szerint. Az összeszerelést és az intonációt Budaváry Attila és Galla József végezte, a külső megjelenést Horváth Gyula belsőépítész határozta meg. Talán kiderült a történetből, hogy gyülekezetünk istentiszteleti és zenei életében kiemelkedő fordulatot jelent ez a hangszer. Az énekelni szerető budahegyvidékiek számára csodálatos eszköz, az orgonamuzsika kedvelőinek szép lehetőség, de mindenek fölött nagy ajándék. Istennek adunk érte hálát, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik elhozták nekünk” – nyilvánította ki a lelkipásztor.

Az orgona bemutatása a hangszer megszólaltatásával folytatódott. Dosek Domokos kántor regiszterenként mutatta be az orgonajátékban rejlő lehetőségeket. Megtudtuk, hogy a két orgonaházban három-három szélládán összesen 974 síp található, a legnagyobb síp több mint két és fél méter, a legkisebb csak néhány milliméter hosszú. A hangszer megjelenése és beillesztése a templom liturgikus terébe kedvezett az elektromos traktúra megépítésének. Ez lehetővé teszi a játszóasztal mozgatását, valamint kombinált regiszterek alkalmazását, és egy-egy sípsor sokoldalú használatát. A két manuálos, tizenöt regiszteres orgona manuáljai külön is meg tudják szólaltatni mindkét organaház sípművét, ezért az orgonát akár két külön hangszerként is lehet kezelni.

„A templom orgonája az utolsó bővítés során épített apszis két szemközti falára került. Ez a megoldás – szakítva az eddigi református gyakorlattal – az egyházzenei szolgálattevőket is visszahelyezi a liturgikus tér centrumába” – emelte ki a kántor.

Ünnepi orgonamuzsika
A hálaadó alkalom második része Dosek Domokos kántor orgonajátékával kezdődött. Előadásában J. S. Bach: Dór toccata és fúga, valamint Max Reger: D-moll toccata és fúga című zeneművei hangzottak fel.

Ezután Gárdonyi Zsolt zeneszerző és orgonaművész köszöntötte a gyülekezetet. Elmondta, hogy született budahegyvidékiként, gyermekkorát itt töltve, még nem tudhatta, milyen súlyos csapás érte az egyházzenét Magyarországon, éppen azokban az években.

„1948-ban a hatalom akkori birtokosai elrendelték, hogy a kántortanítók csak azzal a feltétellel tarthatják meg az iskolai állásaikat, ha feladják egyházi tevékenységüket. Ennek a kegyetlen kulturális érvágásnak a következményei négy keserű évtizedre megpecsételték az istentiszteleti zene sorsát is. Az ezredforduló azonban örvendetes változásokat hozott magával. Ennek az áttörésnek egyik nagyszerű példája a Budahegyvidéki Református Egyházközség első igazi, tehát sípokkal rendelkező orgonája is.

Ez a hangszer lehetővé teszi az orgonairodalom hangszínekben és zenei kontrasztokban gazdag repertoárjának előadását. A délutáni műsorban is négy különböző évszázad stílusai csendülnek fel, a XVIII. század végétől a XXI. századig. Eközben az orgonazene mindkét típusával – az úgynevezett szabad, tehát a koráldallamoktól független kompozíciókkal, valamint a korálfeldolgozások világával – egyaránt találkozhatunk. A reformáció óta a protestáns istentiszteleti zene szívkamrája éppen a korálfeldolgozások műfaja. Olyan művekkel, amelyek énekeskönyvi dallamokra épülnek, és a zeneszerzők kifejezetten a gyülekezeti ének bevezetése céljából komponáltak” – mondta el zenei előadását megelőzően az orgonaművész.

Gárdonyi Zsolt tolmácsolásában saját orgonaművei és édesapja, Gárdonyi Zoltán zeneszerző és zenetudós korálfeldolgozásai hangzottak el. A püspöki áldást követően a hálaadó gyülekezeti rendezvény böjti szeretetvendégséggel és testvéri beszélgetésekkel zárult. Az eseményen összegyűlt perselyadományt a kárpátaljai református testvérek megsegítésére ajánlotta fel az ünneplő gyülekezet.

Képek: Füle Tamás