Élelmiszerbank menekülteknek

Hetente csaknem száz, az ukrajnai háború elől Budapesten menedéket találó édesanyának és gyermekének, valamint egyetemistának gyűjtenek élelmiszert a református Skót Misszióban.

Élelmiszerbankot nyitottak a budapesti református Skót Misszió gyülekezetében az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésére pár héttel a háború kitörése után. Egy, a gyülekezethez lazán kapcsolódó külföldi férfi ötlete volt a segélyakció, aki Portugáliában már csinált hasonlót, ott a koronavírus-járvány következtében munkanélkülivé vált vendéglátósokat segítették ki így a legnehezebb időszakban. A Budapesten élő férfi látta, hogy itt is vannak segítségre szoruló ukrán állampolgárok, akik szállást ugyan találtak, de nem tudnak elegendő élelmiszert vásárolni – számolt be érdeklődésünkre Aaron Stevens lelkipásztor.
Az általa vezetett református közösség a kezdeményezés mellé állt, méghozzá nem akármilyen módon: bár a menekülők több helyen is hozzájuthatnak száraz élelmiszerhez, például tésztához vagy kekszhez, ezek az alapanyagok azonban nem elegendők egy igazi étkezéshez egy család számára. A Skót Misszióban ezért egyebek közt lisztet, olajat, tejet, tojást, gyümölcsöt és zöldséget is vásárolnak zömmel apa nélkül maradt családoknak és a háború kitöréséig Ukrajnában tanuló külföldi egyetemistáknak.

Miután átgondolták, mi kell egy ebéd vagy vacsora megfőzéséhez, és a rászorulókkal is egyeztettek, az önkéntesek összeállították az élelmiszerek listáját. A „rendelést” minden héten vasárnap estig e-mailben adhatják le az Ukrajnából érkezettek, az önkéntesek pedig a szükségletek alapján bevásárolnak. Szerdánként névre szólóan szortírozzák a hozzávalókat, ezekért csütörtökön jönnek a jelentkezők. Nagyra értékelik, hogy olyan csomagot kapnak, amiből meg tudják etetni a gyermekeiket, mégsem állnak elő túlzott igényekkel – mondta a lelkész. „Volt olyan édesanya, aki egy csomag kávét visszahozott azzal, hogy másnak talán nagyobb szüksége lesz rá, másvalaki pedig sms-ben írta meg, hogy köszöni a csomagot, mert így végre házi kosztot tudott adni a lányának, és az élelmiszert meg tudták osztani egy másik családdal is.”

A jelentkezők közül sokan egyedülálló anyák, akiknek a férje a háborúban veszett oda vagy még mindig harcol. Ők nem tudtak vagy nem akartak továbbutazni, egyelőre Budapesten húzzák meg magukat családoknál vagy olcsó albérletben, még nem tudják, meddig. Alkalmi munkából próbálják fenntartani magukat és gyermekeiket, van, aki takarítást vagy mosást vállal. Akinek megmaradt a munkája, és internetkapcsolat segítségével el tudja azt látni új, átmeneti otthonából is, sem igazán boldogul hazánkban ukrajnai fizetésével. Noha a menedékes státusszal rendelkezők kapnak havi durván huszonháromezer forintot, és még további alig 14 ezer forintot minden gyermek után, ez nem elegendő a lakhatásra, a számlákra és az étkezésre. Sokan pedig csak turistavízummal tartózkodnak itt. Ezért próbál a Skót Misszió minél több háború elől menekülő mellé odaállni. A támogatásba bevont emberek egymásnak adják tovább a hírét a lehetőségnek. A Skót Misszióban hetente csaknem száz embernek segítenek élelmiszer-adománnyal.

Az adományozásba bárki bekapcsolódhat úgy, hogy pénzt ajánl fel, amelyből az önkéntesek bevásárolnak, vagy azzal, hogy személyesen visz a felsorolt élelmiszerekből a Skót Misszió épületébe. „Szép történeteknek voltunk tanúi már: egyszer kaptunk egy minibusznyi élelmiszert Olaszországból. Három kis falu összefogott, és Budapestre küldték az adományukat, mert tudták, hogy Magyarországon sok a menekült. Nekik mindegy volt, hová érkezik a szállítmány – valahogy nálunk kötött ki” – idézte fel Aaron Stevens.

Elfogadni egy ilyen segélycsomagot, sokakat érzékenyen érint, a legtöbben igen szermérmesek – tette hozzá. Ezen is oldani próbáltak a gyülekezeti tagok, amikor a templomtér bejáratánál létrehoztak egy kis kávézó-teázó sarkot, ahová a vendégek leülhetnek. „Eleinte csak elvették a nekik összekészített csomagot, aztán lassan oldódni kezdtek, legalább egymással elkezdtek beszélgetni. Most, hogy kiraktunk pár asztalt, széket és innivalót, le is ülhetnek, elbeszélgethetnek, amíg megisznak egy italt vagy elfogyasztanak egy süteményt. Így már kedvesebb, emberközelibb a találkozás.”

A legtöbben az intenzíven támadott területekről, az ukrán fővárosból, Kijevből és Harkovból jöttek. Tanácstalanok, hogy ha véget is ér a háború, visszatérhetnek-e hazájukba, és ha nem, hol és hogyan kezdjenek új életet. Ebben a helyzetben egy-egy élelmiszercsomag valós szükségleteket elégít ki, és kézzel fogható jele annak is, hogy van kire támaszkodni. „Ezek közül a családok közül többen részt vettek a húsvéti és a pünkösdi istentiszteleteinken, voltak, akik gyermekfoglalkozás iránt is érdeklődtek. Az élelmiszercsomagok mellé a Magyar Bibliatársulat ukrán nyelvű bibliai szövegválogatását is odaadjuk, amely a bajban különösen is erősítő Igéket tartalmaz.”

Az evangélium az egész embernek szól, és ez azok számára is vonzó, akik szívesen tennének valamit a háború elszenvedőiért: olyan emberek is csatlakoztak a gyülekezet segélyakciójához, akik ritkán látogatják a lelkialkalmakat – árulta el a lelkész.

Ha Ön is személyesen támogatná az élelmiszerbankot, minden szerdán délután 3 és 5 óra között beviheti élelmiszer-adományát a budapesti Skót Misszióba (1064 Bp., Vörösmarty utca 51).

Ezeket az élelmiszereket tudják fogadni: cukor, só, bors, egyéb fűszerek (babérlevél, kömény, kakukkfű, kapor, fokhagymapor), olaj (egyliteres), liszt, kukoricakonzerv, tej, tea, csokipudingpor, édesség a gyerekeknek (csoki, cukorka), keksz, instant kávé, rostos gyümölcslé (narancs, alma, barack), lekvár (eper, málna, feketeribizli), vécépapír, öblítő.

Ha pénzadománnyal támogatná a menekültek ellátását, akkor azt banki átutalással teheti meg az alábbi számlaszámra:

Budapesti Református Skót Misszió
11600006-00000000-27073779
A közleménybe kérik beírni: Élelmiszer.

Ha ismer valakit, akinek szüksége lenne élelmiszertámogatásra, Aaron Stevens lelkipásztor e-mail címén (astevens@churchofscotland.org.uk) fogadják jelentkezését minden héten vasárnapig angol vagy magyar nyelven.