Hitemért, tudományért, gyülekezetemért

Huszonhat évesen választották meg gyülekezeti gondnoknak, ezt a szolgálatot hite szerint csak alázattal lehet betölteni. Vulkanológiával foglalkozó keresztyén kutató, aki fontosnak tartja, hogy hitet és tudományt soha ne állítsuk szembe egymással.

Nyáregyházán, házukba lépve éreztem: egészséges helyen járok, olyan családba érkeztem, ahol a keresztyén hit a mindennapok része, nem vallásos díszletként tekintenek rá. Biró Tamást a hithez, tudományhoz, családjához való viszonyáról faggattam, és mint kiderült, mindhárom szervesen összefügg gyülekezetével.

Dicsekvés helyett
A közeg és légkör nem véletlenül hatott rám, hiszen Tamás is szeretetteljes családban nőtt fel, és nagyon sok ajándékot kapott Istentől. Miközben erről beszél, hangsúlyozza: nem saját érdeme szerint kapta ezeket, hanem kegyelemből. Korán került kapcsolatba a hittel, de a valódi megtérése csak felnőttkorában történt.
„Szüleim még óvodáskoromban írattak be református hittanra. Egy alkalommal, már felnőttként került elém egy norvég evangélikus igehirdető könyve, és az első néhány oldal olyan volt, mint egy szövegként közölt fénykép rólam. Ott olvastam arról, hogy sokan tekintik magukat vallásosnak, de a bibliai csodákkal nem tudnak mit kezdeni, nem igazán hiszik azokat. Ekkor már a doktori kutatásomon dolgoztam, és ekkor feszült egymásnak a tudománnyal mindaz, amit addig ismertem és hittem.”

Szakmai közegben is forgó, tudományos igényű, személyes honlapján a legelsők között tüntette fel, pontosan kinek vallja Krisztust. Mint mondta, sokáig kísértette a gondolat, hogy önmagából sztárt csináljon, aki mindenkit felülmúl.
„Eljött a pillanat, amikor annyira rám nehezedtek a bűneim, hogy úgy éreztem, ebbe belepusztulok, ez rettenetesen nehéz időszak volt az életemben. Megértettem, mennyire beképzelt, pökhendi, saját magában végletekig bízó ember vagyok, aki jobbnak tartja magát másoknál. Ítélkező emberré lettem, és ekkor olvastam Pál apostol szavait a római levélből, amikor arról ír, emberi dicsekvésünk a hit törvénye által kirekesztetett, ezért lehetetlenné vált. Szembesültem azzal, hogy tetteimért cserébe Isten szeretetét vártam. Ha valaki megértheti, hogy Krisztus érte, helyette és miatta halt meg, az egyetlen dolog, amit tehet, hogy az egész életét neki adja.”

Hiteles hit, hiteles tudomány
Biró Tamás jelenleg az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszékén dolgozik mint tudományos munkatárs, régóta kialudt, elsősorban a Kárpát-medencében található tűzhányók működését kutatja. Egyetemista korában kezdett vonzódni a geológia és a geográfia iránt. Számára a hit a Szentírásban kijelentett igazságok komolyan vételét és megélését, a tudomány pedig az egzakt, ideológiától mentes megismerési módszert és rendszert jelenti.

A heidelbergi káté elég tömören foglalja össze a hit és a tudomány látszólagos konfliktusát: a hit ellentéte a hitetlenség, a tudományé a tudatlanság.
„Emlékszem, mennyire kétségbeesett voltam, amikor nem tudtam ezt az ellentétet feloldani. Bizonyítékokért kiáltottam Istenhez, amelyeket meg is kaptam, ma már tudom, hogy nincs semmilyen konfliktus hit és tudomány között, sőt, a természetet Isten egyik kinyilatkoztatásának vallom. Nagyon sok tudós felismerte ezt, és a tudományon keresztül akarta Isten nagyságát hirdetni. Ma az emberi világnézet könnyedén beleszövődik a különféle elméleti tudományokba, ezért arról hallhatunk, hogy a keresztyén hit nem egyeztethető össze a természettudománnyal. A teremtett világ összetettségének feltárása nem kiváltja a Teremtőt, hanem rámutat, és a tudomány mélyén olyan titkok rejtőznek, amelyeket csak a teremtés elfogadásával lehet igazán megérteni.”

Tapasztalatai szerint keresztyén körökben könnyebben beszélhetünk a tudományról, tudományos körökben hitről beszélni már árnyaltabb, de a fogadtatás nem teljesen egyértelmű.
„Hálás vagyok, mert keresztyén diákokkal is kapcsolatba kerülhettem, akik közül többen is küzdenek hitük vállalásával. Egy tudományos témájú, nyilvános beszélgetésen az egyik tudós arról beszélt, hogy a vallás és a hit a legrosszabb találmány, amit az ember feltalálhatott. Sokszor előfordul, hogy nem hívő kutatók nagyon támadón nyilvánulnak meg hívő tudósokkal vagy laikusokkal szemben. Az online térben erős, harsány ateista hangok könnyen eljuthatnak a hallgatósághoz, azt tapasztalom, hogy ez rendkívül romboló hatást tud kiváltani egy világra nyitott fiatal életében.”

Támadásra szeretettel válaszolni
Ahhoz, hogy hitében, istenképében sérülttel beszélgessünk, óriási alázat, türelem és kellő bölcsességgel kell.
„Sokszor érezhetjük, hogy világunk működésével kapcsolatban nincs egyértelmű állásfoglalásunk, nem tudjuk, mi az, amiben hinnünk érdemes. Imádkoznunk kell azokért, akik harciasan támadják a keresztyén hitet, mert Istennek ők is fontosak, akkor is, amikor ezt a legkevésbé sem érezzük egy-egy konfliktusos helyzetben.
Ha szavanként próbáljuk elemezni a különféle ateista vádakat, rájövünk, hogy valójában sokszor nem a bibliai kijelentést támadják, hanem valamilyen sérült istenképet vetítenek másokra, így a legtöbb esetben csak vélt biblikus kijelentést támadnak. Nagyon hálás vagyok azokért a pillanatokért, amikor a hit és tudomány egészséges kapcsolatáról beszélhetek másoknak, például műhely vagy előadás formájában. Régebben sokkal sarkosabban fogalmaztam, sokszor szeretetlenül. Ma azt vallom, amikor a világnézetünkről beszélünk, nem lehet kompromisszumot kötni, és sokszor bölcsebb egyszerűen csak meghallgatni a másikat, de mindezeket szeretetteljesen kell tennünk.”

Gyermekből felnőtt
Biró Tamás példája annak a szocializációnak, amit sok gyülekezet szeretne megadni: a kisgyermek a családjával együtt lesz része a közösségnek, ott nő fel, és fiatalként, felnőttként vállal valamilyen szolgálatot. Tamás a nyáregyházi gyülekezet egykori hittanosa, konfirmandusa, ifise, presbitere és most gondnoka. Mint kiderült, ez a lánc Nyáregyházán nem ritka, sok mai húsz-harminc év körüli fiatal válik aktív és hűséges gyülekezeti taggá. A tizenkét fős presbitérium fele harminc és negyven év közötti, Biró Tamás az egyik legfiatalabb a presbitériumban.

2017-ben kapta a felkérést a gondnokságra, de ekkor még a tisztséghez szükséges készségek hiányát látta magában.
„Volt kialakult képem erről a szolgálatról, de egészen mást jelent ténylegesen gondot viselni egy gyülekezetről. Elődöm hosszú évekig szolgált gondnokként, az ő mintáját és hűségét látva is a saját kicsiségemet éreztem. Végül bizonyosságot kaptam Istentől, ezért nagyon hálás vagyok. Kutatóként sokszor találkoztam például a pályázatok világával, ezt a tudásomat gondnokként is tudom kamatoztani.”

A gondnokság az egyik legfelelősségteljesebb szolgálat, a gondnok karaktere komolyan meghatározhatja a gyülekezet működését, a kapcsolatokat.
Segítő szolgatárs szeretnék lenni, vallom, hogy tényleg a legkisebbé kell válnunk, ha az Úr kezében használható eszközök akarunk lenni. Nem hiszek a csodamódszerekben, és nem akarok megmondóember lenni, olyan vezető, aki kioszt másokat, az ítélkezés nélküli, szeretetteljes intésben hiszek. Nagyon hálás vagyok a lelkipásztorunkért, akinek az elszántsága, kitartása, hűsége példa számomra. Sokszor hirtelen, váratlanul értettük meg, hogy Isten valamit adni szeretne nekünk, az általa teremtett lehetőségeket nem igazán lehet előre megtervezni, ilyen értelemben nem állhatunk készen azonnal az Úrtól kapott feladatokra. Mindig kiüt a különbség, amikor egy üggyel kapcsolatban nem kérdezem meg Istent, utólag kiderül, hogy valamit az én saját elképzelésem szerint akartam megvalósítani, önző módon.”

Visszatérés
Nyáregyházán számos, fiataloknak szervezett program zajlik évről évre, korosztály szerint több nyári tábort is tartanak, de az évközi ifis filmklubok és bibliaórák is aktívak. A gyülekezeti családi napok, a cserkészet, az egyes diakóniai szolgálatok által a református gyülekezet mélyen beágyazott a település életébe. Biró Tamás nem tud olyan fiatalt mondani Nyáregyházán, aki ne vett volna részt valamelyik református közösségi programon, a megszólított fiatalok közülük sokan visszajárnak. Családapák kerülnek kapcsolatba a gyülekezettel, akik elhozzák gyermeküket is. Mindezekkel együtt a gondnok nem önmagában a fiatalságban, vagy a családok megszólításában látja gyülekezetének és egyházának megújulását.

„Valójában nem lehet kiemelni egy adott célcsoportot a gyülekezetben, hanem a tágabb családi kötelékekre fókuszálva kell az evangéliumot hirdetnünk. A keresztyén, református életnek legfontosabb sajátossága, hogy a megújulás mindig visszatérést jelent Krisztushoz, ezért minden gyülekezeti programnak, az egyházszervezésnek erre kell rímelnie. Egyetértek azzal, hogy mindennap meg kell térnünk, és óriási öröm, amikor ezt a gyülekezeti tagok életében láthatjuk. Nekem is naponként kell megtérnem és megújulnom, amikor előadást tartok, a lelkésszel, presbiterekkel, idős és fiatal gyülekezeti tagokkal kerülök kapcsolatba, amikor családapaként fordulok két kislányomhoz és a feleségemhez.”

A budapesti agglomerációban a fővárosból ki- és beköltözők állandóan cserélődnek, ez minden keresztyén közösséget próbára tesz. Azzal a tudattal jöttem el Nyáregyházáról, hogy a gyülekezet sokak számára családdá és otthonná, biztos hellyé vált, ahol a feladatokat, szolgálatokat és az ezekkel járó felelősséget vállalják, így van jövője a közösségnek. Ebben a munkában vállal szerepet Biró Tamás tudósként, családapaként, egyházának kisgyermek kora óta hűséges tagjaként, ma már szolgájaként.

 

Képek: Somogyi Csaba