Az egyház gyülekezeteiben él, Isten nagy történetébe pedig számos kisebb is beletartozik. Az általa végzett munkáról és szeretett közösségeiről napjainkban a mi feladatunk tudósítani, ami nem csak megtiszteltetés, de folyamatos rácsodálkozást is jelent Isten evangéliumának erejére. A magyar református egység napjára készülve a számunkra kedves írásainkból válogattunk, melyek kifejezik nemzeti összetartozásunkat, de mindenekelőtt egységünket Jézus Krisztusban.

„– Forró vizet gyorsan, kifogyott a butéliábul a gáz! – kiáltja a hidegségi vendégház gazdasszonya, mire a konyhában dologra váró, szorgos székely asszonyok azonnal felkapják a vedreket. A férfiak a halványkék ég alatt az udvar elejében perzselik a malacot.”
Disznóvágásra érkeztünk a gyimesközéploki Hidegségpatakára 2012 adventjében. A falusi ember életében kitüntetett szereppel bíró esemény valódi bepillantást engedett a gyimesi csángók életébe. Süvöltő Hidegség című írásunk a Kárpát-medence legtávolabbi pontján élő magyarokról szól. 

Az értelmiség téglát hord, az árva gyerekek kacagnak, az ateista elbizonytalanodik. – A határon túli magyar reformátusok megsegítésére létrejött Ágoston Sándor Alapítvány közvetítésével a rendszerváltás óta számos teológus részt vett azokon a missziós utakon, melyek alkalmával templomokat és parókiákat újítottak fel kétkezi munkával, vegyes házasságokban született gyerekeknek tartottak anyanyelvi táborokat, és olyan szórványgyülekezeteknek hirdették Isten Igéjét, amelyeknek nincs helyben lakó lelkésze. Megmozdulnak a téglák címmel itt olvashat róluk. 

Miközben vannak, akik bekötözik a sebeket, mások éppen feltárják azokat, hiszen tudják: amíg ez nem történt meg, addig a gyógyulás sem következhet el. Elhallgatott, de hatásait máig éreztető sebre tapintott rá a Keskenyúton Alapítvány, amely vándorkiállításával az 1944–45-ös délvidéki vérengzés több tízezer ezer magyar és más nemzetiségű áldozatára emlékeztet. Valamennyien háborús bűnösnek bélyegezve, jelöletlen tömegsírban nyugszanak, tragédiájukat pedig napjainkban is elhallgatás övezi. Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány kuratóriumi elnöke portálunknak azt mondta: „ennek a traumának a kibeszéletlensége máig zavart okoz a szerb–magyar együttélésben. A magyarok nem tanulnak róla az iskolában, fogalmuk sincs arról, hogy tömegsírokon lépkednek, a szerbeknek még kevésbé.” A Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 című írásunkat itt olvashatja. 

Nem csak kívülről jöhetnek támadások, hiszen vannak olyan tragédiák is, amelyek belülről sorvasztanak. Ilyen az alkoholizmus is, amelynek becslések szerint egymillió ember a rabja a Magyarországon, de családtagjaikkal is számolva több millióan érintettek a függőségben. „Az állami elvonókon kulcs van az ajtóban és rács van az ablakon. Amikor eljönnek, sokan azt hiszik, ez a hely biztos csak egy állomás, valahová még tovább kell menni, csak mert itt nincsenek zárt ajtók” – mondta id. Pocsai Sándor lelkipásztor, a kárpátaljai Csongoron található iszákosmentő misszió vezetője. Szolgálatuk nyomán évente 220-250 lelkes gyülekezet jön létre, az ott megfordulók szabadságukat Istennek köszönhetik. Minderről bővebben Ha betelt a pohár című írásunkban olvashat. 

Az utóbbi években a megélhetés és a katonai behívók elől is sokan elmenekültek Kárpátaljáról, de vannak régebbre nyúló történelmi okai is annak, amiért magyarok Nyugat-Európában telepedtek le és ott alapítottak családot. Az idegenben megalakult református közösségek magyarságukhoz és felekezetükhöz is ragaszkodnak. A felsőőriek néptánccsoporttal és színjátszó körrel, a nürnbergiek magyar klubbal és hétvégi iskolával, a párizsi magyarok történelmi megemlékezésekkel ápolják nemzeti identitásukat. Református és magyar identitás idegenben című írásunkban róluk olvashat. 

Megközelítőleg ötven nyugat-európai városban hangzik rendszeresen magyar nyelvű igehirdetés vasárnaponként, további húsz gyülekezetben alkalomszerűen tartanak istentiszteleteket. „Sok tekintetben másként gondolkodik egy erdélyi, mint egy felvidéki, vajdasági, magyarországi vagy kárpátaljai magyar. Más egyházi hagyományok közül jönnek, és mindenki szeretné, hogy legalább a lelki életben megtalálja azt, amit otthon kellett hagynia. Ezt nem tudjuk maradéktalanul biztosítani, de Isten Igéje az, ami valamennyiünket összeköt, és közös nevezőre hoz. Úgy próbáljuk közösséggé, Krisztus-testté formálni a történelmi Magyarországról, különböző egyházi háttérből és hagyományokból hozzánk érkezőket, hogy rámutatunk: ahhoz ragaszkodjunk, ami közös –  vagyis az evangéliumhoz" – nyilatkozta portálunknak Karvansky Mónika, a bécsi magyar reformátusok lelkipásztora. Mécsesek és tábortüzek című írásunkban két németországi és egy svédországi magyar lelkipásztorral, valamint egy észtországi gondnokkal is megismerkedhetnek, akik a kivándorolt magyarok körében végzett misszióról meséltek nekünk. 

Bombatámadás, a cári rendszer összeomlása, munkaszolgálat, emigráció – csak néhány fejezetcím a Genfben élő Teleki-házaspár élettörténetéből. Teleki Gábor gróf, a genfi magyar református gyülekezet gondnoka és felesége, Natasa asszony elbeszélése ráébresztett: a történelem valójában családok története. De akármilyen részletgazdag is egy-egy családi krónika, az igazi kérdés nem az, hogy kivel mi történt, hanem hogy ők hogyan viszonyultak a történtekhez. A Teleki-házaspárral készült riportunkból kiderül az is, hogy szerintük korszakoktól függetlenül mi az, Amit soha nem vehetnek el.