A kárpátaljai Nevetlenfalu lelkészei tavaly februárban kislányuk születését várták. Mivel nyíregyházi orvosuk azt mondta, lehet, hogy a gyermek két héttel korábban fog születni, úgy döntöttek, Magyarországra utaznak. A háború kitörése előtt egyetlen nappal, február 23-án lépték át a magyar határt. Az első döbbenet után bíztak benne, hogy pár hét alatt rendeződik a helyzet.

Ahova Ő hív
Hájas István és felesége, Hájas-Gáspár Orsolya a debreceni teológián ismerték meg egymást. István kárpátaljai, míg Orsolya partiumi származású, Nyíregyházán együtt voltak segédlelkészek. Szabadok voltak Isten tervére, akkor még úgy sejtették, hogy a szolgálati helyük Magyarországon lesz majd. „Elhatároztuk, hogy ott szolgáljuk Istent, ahol ő akarja, ahova ő hív minket” – idézi fel Orsolya. Aztán István érezte, Isten hazaszólítja Kárpátaljára: „Egy hét volt, mire ezt megvívtam magammal, azóta teljes békesség van bennem, és a legjobb döntést hoztam” – meséli. Orsolya folytatja: „Egyértelmű volt, hogy jövök vele, persze voltak bennem emberileg kérdések. Lehet, hogy hihetetlen, de ez nem volt nehéz döntés, sőt, természetes volt.” 2021 őszén kezdték meg a közös szolgálatot Nevetlenfaluban.

Aggodalom a behívó miatt
Bíborka, a kislányuk 2022 márciusában született meg. Hogyan vezetett vissza az útjuk Kárpátaljára, a háborúban álló Ukrajnába az újszülött csecsemővel? Aggódtak? – kérdezem a lelkész házaspárt. „Ha Isten küld, azt nem lehet semmivel összetéveszteni” – felelik. Visszatérésük a korábbi teológustársakat meglepte, de tudva az elhívást, megértették a döntésünket, segítséget is ajánlottak. „Teológiai tanáraink pedig kifejezetten bátorítottak, biztattak” – idézi fel Hájas István.

Orsolya azt mondja, sokat őrlődött, aggódott gyermekük és a férje miatt, hiszen István a hadköteles 18–60 éves korosztályba tartozik. A háború elején még minden bizonytalan volt, az is, hogy a lelkészek kapnak-e felmentést a hadi szolgálat alól. A férfi veszi át a szót, megdöbbentő higgadtsággal mondja: tudta, hogy ha Isten Kárpátaljára hívta – háború ide vagy oda –, akkor itt fogja megőrizni a családjával együtt. „Szerintem igazam lett, a háború lassan egy éve alatt Isten megőrzött bennünket, és semmilyen károsodás vagy nagy hátrány, hiányosság nem ért bennünket."

Pedig Kárpátalján jellemzően nincs áram az elmúlt hónapokban. Ha mégis, akkor csak napi pár órára. Ezért visszakérdezek, tényleg úgy érzi-e, hogy semmilyen károsodást vagy hiányt nem szenvedtek el? „Ha engem kérdezel, nem, de Orsi ezt máshogy látja” – teszi hozzá mosolyogva. A felesége veszi át a szót: „István nagyon nyugodt ember, ha ő megbizonyosodott róla, hogy minden rendben lesz, nem aggódik; én nem vagyok teljesen ilyen.” Azt mondja, neki sokszor nehéz elfogadni, hogy sok minden kiszámíthatatlan.

Mire elég két óra áram? „Nem a világvége, de persze, nehezebb az élet egy kisbabával, át kell értékelni a fontossági sorrendet” – mondja István, aki szerint ki lehet mosni ennyi idő alatt. Orsi szerint nem feltétlenül.

Világosság – áram nélkül
A férj szerint a legfontosabb az, hogy arra koncentráljanak, hogy mit lehet tanulni a helyzetből. „Például megtanultam, hogy ha valamit nem tudok megcsinálni azonnal, nem dől össze a világ, holnap is meg lehet tenni, ha újra lesz áram.” Társadalomkritikával mondja: miért dolgozik valaki éjfélig? Mert úgy gondolja, még ma meg kell valamit csinálni. „De amikor nincs áram, könnyebben észrevesszük, mi a fontos.”

Az áramszünet egyébként érdekes helyzetet teremt Nevetlenfaluban, mert a közeli határátkelő miatt van egy része a településnek, amit soha nem kapcsolnak le az ellátásról, így a főutcán, és annak környékén mindig van áram. A parókia és a templom azonban távolabb van a román határtól.

Hogyan jelenik meg mindez a gyülekezet életében, a prédikációkban, a lelkigondozói beszélgetésekben? – kérdezem a lelkészeket. Orsolya azt mondja, ő úgy tapasztalja, hogy „akiknél nincs mindig áram, nekik eléggé e körül forog minden, az idősebbek ráadásul nagyon a szívükre tudják venni.” A női bibliaórán – amit mindig ő tart – az „imádságainkban ott vannak ezek a nehézségek.” Látja nőtársain, hogy vágynak rá, hogy a bibliaóra közösségében megoszthassák egymással, amikor áram híján például nem tudtak kimosni, megfőzni.

István az igehirdetéseibe építi be a jelenlegi helyzetet. Azt mondja, szerinte azt kell megértenie a gyülekezet tagjainak, hogy „Isten meg akarja nekünk tanítani, hogy ezzel a helyzettel is éljünk. Az áramszünetben is meg kell látni a lehetőséget, például arra, hogy több időt töltsünk Istennel.” Imádkozni sötétben is lehet, de a bibliaolvasáshoz is elég lehet egy gyertya – mondja a lelkész.

Láthatatlan férfiak
Gyülekezetük nagy része külföldön van. Csak egyetlen számadat: tavaly még 40 hittanos gyermekük volt, most 18-an járnak hittanórára. A hiányzók családjai együtt hagyták el Kárpátalját. A férfiak nagy része már a háború előtt is a határ túloldalán, vagy még messzebb dolgozott, de akkor még sűrűn jártak haza. „A behívástól való félelem miatt ma már nem tudnak jönni, ezért sok család szétszakadt” – mondja Orsolya, majd hozzáteszi: a női bibliaórán ez a téma még hangsúlyosabban előkerül, mint az áramszünet.

A kárpátaljai nők jelentős részének már másik országban dolgozik a férje, mások ugyan otthon vannak, de folyton attól tartva, hogy bármikor elvihetik őket katonának, így nem járnak ki a településre, nem ők vásárolnak, hogy ne találkozzanak rendőrökkel, hogy ne nyomhassanak a kezükbe behívót. Vagyis Kárpátalján a férfiak megpróbálnak láthatatlanok maradni, de ez állandó bizonytalanságot, feszültséget hoz a családok életébe.  A nők ebben a helyzetben, ha nem is ugyanazt érzik, de átérzik egymás gondját. „Akárkivel beszélgetek, azt látom, hogy a tűrőképességük határán vannak, őrlődnek, hogyan lesz tovább a családi életük.”

Az Úr megáldja népét
Ebben a helyzetben van-e olyan ige, ami különösen nagy erőt ad a lelkész házaspárnak? – kérdezem őket. Orsolya azt mondja, számára a lelkésszé szentelésekor elhangzott áldó ige lett fontos az elmúlt időszakban. „Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsolt 29,11) Elmeséli: a debreceni Nagytemplomban kapott igét sokáig nem érezte magáénak, de az éjjeliszekrényére azért odatette. „Miután kitört a háború, reggelenként elolvastam, és rádöbbentem, hogy Isten már a lelkésszé szentelésemkor biztatott, csak még nem értettem, mire. Hihetetlen volt ezt a gondviselést megtapasztalni.”

Egy havi fűtésszámlával segítenek
A nevetlenfalui református gyülekezet diakóniai bizottságának tagjai felosztották maguk között a segítségre szoruló és az egyedül élő gyülekezeti tagokat – szám szerint hetven ilyen háztartás van a látókörükben. Megszervezték, hogy havi szinten látogatják őket, most külön figyelmet szánva az egyedül élőkre is. „Ebben az áramkimaradásos, háborús helyzetben még jobban esik a beszélgetés, a társaság, főleg az egyedül élőknek” – mondja a lelkész. Az ilyen személyes találkozók arra is lehetőséget adnak, hogy a szükségről tudomást szerezzen a gyülekezet: például az egyik látogatáskor kiderült, hogy egy idős reformátusnak elfogyott a tűzifája, de sikerült megoldani, hogy februárban is meleg legyen az otthona.

Támogatják egymást
A közelgő házasság hete kapcsán a lelkész házaspár kapcsolatáról is beszélgetünk. Azt mondják, a házasságuk a háborúban nem sokat változott: eddig is egymás mellett álltak és támogatták egymást. István hozzáteszi: Orsolya kicsit többet aggódik a háború kezdete óta, mint előtte, így többször meg kell nyugtatnia. Orsolya azt mondja, férjével teljesen kiegészítik egymást. „István például türelmes, én kevésbé. Elmondhatatlanul hálás vagyok az Istennek, hogy megajándékozott vele.”

Hegedűs Márk

Képek: családi archívum