Miben lehet segítségére a résztvevőknek a képzés?

Azoknak a lelkészeknek, hitoktatóknak segítség, akik folytatnak egyfajta lelkigondozói tevékenységet a gyülekezeti szolgálatuk során. A célunk az, hogy valóban segítő, gyógyító módon tudjanak jelen lenni a beszélgetésekben a hozzájuk segítségért fordulók számára.

Hogy épül fel a képzés?

A kétéves képzésnek három pillére van: elmélet, gyakorlat és önismeret. Ezek a stúdiumok szintjén, időben is arányosan oszlanak meg. Szeretnénk ugyanis, ha a hallgatóink elsajátítanák a lelkigondozáshoz szükséges alapismereteket, de fontos a gyakorlat is, hogy beépíthessék a szolgálatukba azt a tudást, amit itt szereznek. Megnézzük, hogy is történnek a lelkigondozói találkozások, mi minden van ilyenkor jelen. Az önismeretre azért teszünk nagy hangsúlyt, mert a legtöbb segítő szakma elsajátítása közben kevés időt, figyelmet szentelnek ennek, legyen szó akár a teológiai, akár a pszichológiai vagy a szociálismunkás-képzésről. A miénken kívül sok olyan képzés van, ahol előírják, hogy valahol máshol el kell végezniük a hallgatóknak valamilyen önismereti munkát. Nálunk viszont ez ugyanabban a csoportban történik meg, ahol az elméletet és a gyakorlatot is tanulják. Ez sokkal támogatóbb közeget jelent a számukra. Az pedig szintén az egyéni fejlődést segíti elő, hogy azt, amiről délelőtt tanulunk, délután átültetjük a gyakorlatba, és a következő önismereti részben lecsapódik, mivel kell még dolgoznia a lelkigondozónak saját magában. Talán nem is látunk rá, de sokszor az az akadálya egy-egy segítői folyamatnak, hogy önmagunk számára megdolgozatlan önismereti kérdések vannak jelen, amikor a klienseinkkel kapcsolódunk. A mi képzésünknek az az erőssége, hogy a hallgatók jól átdolgozhatják a saját élettörténetüket, hitüket. Vagyis tágasabb belső térben lesznek képesek eligazodni, mozogni, így tágasabb teret tudnak nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Ha ugyanis például valaki a maga számára is nagyon szigorú működésben él, ahol a számonkérés és a teljesítménykényszer egy megbetegítő formája a meghatározó, akkor nehezen tud mást felajánlani annak az embernek, aki hozzá fordul segítségért.

Mi a lelkigondozás, és mi nem az?

Ahogy formálódunk, a képzés oktatói és szakmai vezetői újra és újra feltesszük a magunk számára ezt a kérdést. Most ott tartunk, hogy a lelkigondozás – ahogy Baumgartner írja – nem más, mint minősített odafordulás. Azt a közeget szeretnénk megteremteni, amelyben a hozzánk forduló találkozhat a valósággal, azzal, ami van, vagy azzal, ami lehet, bármi is legyen az. Biztonságos bizalmi közeget szeretnénk nyújtani, ahol kimondhat dolgokat. A lelkigondozás nagy, biztonságos tér megteremtése, ahol bátran bebarangolhatjuk a belső tájat, azt, ami van. Egyszer csak megérezzük ebben az Isten jelenlétét, azt, hogy Ő is velünk van ebben. Ekkor születnek olyan felismerések, belső megmozdulások, amelyek segítenek, hogy krízis esetén valamiféle változás, előrelépés, gyógyulás történjen.

Miként van jobban jelen Isten ilyenkor, mint egy más típusú segítő beszélgetésben?

Az által, hogy legalább az egyik résztvevő hisz benne. A képzés magában foglal két intenzív hetet, az egyik gyakorlati, a másik az istenkapcsolatról szól. Mindenki lehetőséget kap átdolgozni a saját életútját imádságban, majd pedig azt, hogy az miként jelenik meg a lelkigondozásban. A lelkigondozó egyébként is folyamatosan az imádság terében van, a találkozások alkalmával épp úgy, mint utána, amikor reflektál a találkozásra. Mély meggyőződésem és tapasztalatom, hogy a gyógyulást alapjában véve Isten jelenléte hozza. Mi lelkigondozóként annyit tudunk tenni, hogy megteremtjük azt a légkört, ahol ez a jelenlét érzékelhetővé válik a segítségért hozzánk fordulóknak.

Tehát nem tanácsadásról van szó…

Van, hogy a Szentlélek egy beszélgetésben utat mutat, irányt ad, aminek hangot adok, és ennek szintén megvan a funkciója az egyházban, de nem feltétlen a lelkigondozásban. Vannak krízishelyzetek, amikor erre is szükség van, de ez nem a lelkigondozás tere, hanem a krízisintervencióé vagy akár a prédikációé, a tanításé. Ám amikor a lelkigondozói beszélgetésben megjelenik a direkt tanácsadás, akkor a segítségkérő nagyon gyakran elfordul, vagy beáll egy olyan útra, ami nem a saját belső útja. Mi viszont abban szeretnénk segíteni, hogy megtalálja a saját belső útját, amit az Istennel együtt tud bejárni.

Ez felnőttséget is igényel, a másik partneri tiszteletét.

Teljes mértékben! Szoktuk is mondani, hogy ez két felnőtt ember találkozása, még akkor is, ha látom, hogy ő épp elesett, segítségre van szüksége, vagy ő maga épp nem éli meg a felnőttségét. A lelkigondozás folyamatában épp arról van szó, hogy valaki visszakapja a belső méltóságát és azt a hitét, megélését, hogy ő képes ezekre az erőforrásokra önmagában rátalálni, hiszen kapcsolódik önmagához, Istenhez meg a másik emberhez.

A képzés felekezetközi. Hogyan hat a résztvevőkre az, hogy más-más kegyességi háttérből jönnek?

Eleve inkább erre nyitott emberek jelentkeznek hozzánk, ezért ez a találkozás nagyon termékeny, gazdagítja kinek-kinek a saját lelkiségét. Sokan pontosabban meg tudják határozni, miért tudnak a saját lelkiségükhöz jobban kapcsolódni, de talán a hiányokat is. Felfedezhetik, ami teológiailag elfogadható más felekezetek hitgyakorlatából, és akár beépíthető lenne a saját istenkapcsolatukba. A hallgatók sokszor el is mondják, hogy nem gondolták, hogy ennyire hasonló kérdésekkel küzdenek.

Persze, vannak, akiknek sokkal otthonosabb, biztonságosabb a saját egyházi közegükben tartott képzésen részt venni, hiszen nekik plusz teher lenne, hogy olyanokkal dolgozzanak együtt, akikkel legbelül teológiai vitát folytatnak. Másoknak viszont érthető módon az jelent nehézséget, hogy a saját egyházukon, megszokott kapcsolatrendszerükön belül foglalkozzanak önismereti kérdésekkel. Ami ezen a képzésen összeköt minket az Isten-kapcsolaton túl, hogy a lelkigondozásban egyetemes emberi megélésekkel találkozunk. A házassági krízis vagy a gyász felekezeti háttértől függetlenül próbára teszik az embert.

Észlelhető-e bármi a képzés során, amivel általában a református lelkészek küzdenek akár önismereti, akár lelkigondozói szempontból?

A kollégáim is mondják, hogy mintha a református lelkészek lennének most a legleterheltebbek, úgy tűnik, a feszített munkatempó, és a rengeteg elvárás miatt, aminek meg kell felelniük. A kötelező hittanoktatás és a különféle ingatlanokkal kapcsolatos teendők miatt nagy elfáradás érződik, és azt is gyakran megfogalmazzák, hogy magára a lelkészi munkára nem jut idejük és energiájuk. Szeretnének családokat látogatni, és fontosnak éreznék, hogy többet készüljenek a prédikációikra is, ám ezekre sokkal kevesebb idő marad, ami hosszú távon a kiégés veszélyét rejti magában.

Milyen visszajelzések érkeznek azoktól, akik már elvégezték a képzést?

Szokott minket kritika érni, hogy voltak esetek, amikor valaki miután mélyebb önismeretre tett szert, elhagyta a papi vagy a lelkészi szolgálatát. Arról kevesebb szó esik, hogy hány ember erősödött meg a házasságában és a lelkészi hivatásában. Sokan mondják, hogy megújultak a hivatásukban, újra örömöt lelnek a munkájukban. Egy másik hozadéka a képzésnek, hogy miközben megtanulják, hogyan segítsenek a klienseiknek, sokkal hamarabb és könnyebben fedeznek fel külső és belső erőforrásokat saját maguk számára is a küzdelmes időszakokban.

A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének kétéves Mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzéséről és a jelentkezés feltételeiről itt tájékozódhat. 

Kép: Szarvas László/ csillagpont.reformatus.hu