Lelkipásztori pályája jóval előbb kezdődött, mint az írói. Hogyan kapott rá elhívást?
Tiszabezdéden nőttem fel háromgenerációs nagycsaládban, az apai nagyszülőkkel együtt. Nagyapám négyéves koromtól kezdve tanított bibliai történetekre, zsoltárokra, így jutottam el hatéves koromra az akkor szilárdnak hitt elhatározásra, hogy református lelkész leszek. Ez persze lázadó tinédzser koromban megváltozott. Tizenkilenc éves koromban éltem át valódi, mély megtérést, ezután két nehéz, imádságos év alatt jutottam el odáig, hogy huszonegy évesen felvételizzek a debreceni református teológiára, így lettem református lelkipásztor. Emellett egyéb felsőfokú tanulmányaim is voltak, például az ELTE hebraisztika szakán is végeztem tanulmányokat, később pedig szeretnék teológiából doktorálni is.

Jelenleg mégsem főállású lelkész, hanem a civil szférában dolgozik.
Volt egy tartós betegségem, amely egy időre alkalmatlanná tett az önálló lelkészi szolgálatra. Miután lemondtam a tapolcai lelkészi állásról, egy lelkész barátom felajánlotta, hogy dolgozhatok az általa vezetett civil szociális intézményben. De nem mondtam le a lelkészi hivatásról, a lelkészi képesítésem hatályban van, a gyülekezeti istentiszteleti szolgálatba rendszeresen besegítek, most pedig újra lelkészi állást keresek.

Érdekesség, hogy az első könyvem is a lelkészi szolgálatomhoz kötődik: 2019-ben jelent meg a Dunántúli Református Egyházkerület gondozásában Az engesztelés misztériuma című kötetem, amely Jónás könyvét magyarázza végig hat hosszabb prédikációban.

Milyen úton jutott el a szakirodalomtól a szórakoztató irodalom írásáig?
Gyerekkorom óta szerettem olvasni, mindenevő voltam. Kamaszként próbálkoztam az írással is, de akkoriban csak két-három western ponyváig jutottam, amelyek megmaradtak az asztalfióknak. Versek terén sikeresebb voltam, de érdekes módon a megtérésem után már nem vonzott többé a költészet. Regény vagy novella írásán régóta gondolkoztam, de mindig lenyomott a kishitűségem, hogy erre alkalmatlan vagyok. Tavaly novemberben jött a fordulópont, amikor az Arte Tenebrarum Könyvkiadó sci-fi antológiára hirdetett ki pályázatot, amelyre beneveztem A felemelkedés című, majdnem kisregény-terjedelmű írásommal. Meg is jelent Bert Miller név alatt Az utolsó című antológiában. Az általam íróként nagyra becsült Gabriel Wolf – a kiadó főszerkesztője – pedig arra biztatott, hogy folytassam a történetet.

Azóta meg is jelent egy folytatás ehhez a novellához. Erről mit érdemes tudnunk?
A felemelkedés folytatása csak e-könyv formátumban jelent meg, A menedék címmel. Az eredeti terv szerint A menedék egy e-könyv trilógia első része lett volna, amelyet két, hasonló terjedelmű kisregény követett volna, és ez a három mű egy kötetbe szerkesztve nyomtatásban is megjelent volna. A kiadóval való szerződésbontás azonban meghiúsította ezt. Nem sokkal később leszerződtem a New Line Kiadóval, velük abban állapodtam meg, hogy az eredetileg előzménynek szánt A felemelkedés lesz az első rész, a második A menedék, és a harmadik a még nem publikus Az örökség. A három írásom egy könyvet alkotva idén szeptemberben fog megjelenni Az utolsó rend címmel.

Miről fog szólni ez a történetfolyam?
A regénysorozat apokaliptikus sci-fi, amely azzal indul, hogy a Sátán a Megkísértés Hegyén kiválasztja magának az Antikrisztust, és megpróbálja általa átvenni a hatalmat a Földön. Az utolsó rend egy földalatti keresztyén szervezet, amelynek tagjai hiszik és vallják, hogy ők a Szentírásban említett pusztai menedék az üldözöttek számára. Ez a kiindulási helyzet, de többet nem merek előre elárulni a történetből. A regény a keresztyén eszkatológián alapszik, viszont nem ragaszkodik semmiféle merev menetrendhez, hanem az üdvtörténeti alapokat megtartva rugalmasan kezeli az események egymásutániságát. A történetnek nyitott lesz a vége, mert azt tervezem, hogy lesz folytatása, ráadásul olyan, számomra rendkívül izgalmas témát dolgoz fel, amelyet egyetlen regényben nem lehet feldolgozni.

Miért foglalkoztatja ennyire az apokaliptika?
Kezdő lelkészként az első szolgálati helyemen, Berettyószentmártonban többször vitába keveredtünk Jehova tanúival. Reformátusként a hitvallásaink által preferált úgynevezett amillenizmus nevű teológiai modelljéből indultam ki, amely szerint a Jelenések könyvében megfogalmazott ezeréves királyság olyan időszak, amelyben jelenleg élünk. De rájöttem, hogy a mai szekularizált világban ez a modell anakronisztikussá vált, ezért erősen elgondolkodtam a klasszikus premillenizmus megközelítésén. E szerint az ezeréves messiási üdvkorszak Jézus visszatérése után jön csak el. Ez az a keretrendszer, amit Az utolsó rend című regényemben is használok, és amely, persze, eltér a kisegyházak által vallott változattól.

A témához adott volt a teológiai tudás. De hogyan tanult meg írni?
Autodidakta módon, bár tervezem egy szerkesztői tanfolyam elvégzését. Nem szerettem volna ebbe a „mesterségbe” úgy belekezdeni, hogy előtte tanfolyamokat végzek el, mert úgy érzem, engem ez behatárolna és korlátok között tartana. Érzek magamban tehetséget az írásra, és jó a helyesírásom is. Viszont szeretek más íróktól szakmai fogásokat ellesni. Az egyik kisregényemről szóló amatőr olvasói értékelésben azt írta valaki, hogy a stílusom olyan, mintha képregényt olvasna. Ez számomra azt üzente, hogy sikerült pörgősre megírnom. Nem operálok hosszú leírásokkal, hanem a cselekmény dominál. Persze az is benne van a műveim pörgősségében, hogy ha azt akarom, hogy sikeres legyen a regény, akkor könnyed formában kell elrejtenem a valódi mélységeket.

Megosztana velünk néhány regényírói műhelytitkot?
Regényt úgy írok, hogy először összerakom a bővebb szinopszist, amely tartalmazza a cselekmény főbb szálait. Persze, ha belelendülök az írásba és elkap az ihlet, akkor úgy érzem, mintha bizonyos történetelemek és szereplők önálló életre kelnének. Sok szereplő sorsa így változik meg ahhoz képest, amit eredetileg szántam nekik. Ilyenkor néha a szinopszishoz is hozzá kell nyúlnom, hogy továbbra is kapaszkodóul szolgáljon, de teret kell hagynom a spontaneitásnak. Ez izgalmas dolog, talán ez a legszebb az írásban. Ezért is fontos számomra, hogy a leírt és megtanult szakmai fogások ne határoljanak be.

A keresztyén témaválasztás nem behatároló a sci-fi zsánerén belül?
A témám ugyan kötött, de úgy próbálom újraértelmezni a zsánert, ahogyan Frank Peretti tette a klasszikus keresztyén szórakoztató irodalommal. Az ő könyvei élvezetes olvasmányok nem hívők számára is, mert intellektuálisan megmozgatja őket, hogy elkezdjenek érdeklődni a hit iránt. Azután ebből bármi lehet, hiszen Isten Szentlelke nincsen gúzsba kötve. A menedéket sok nem hívő is olvasta, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük. Bár nem evangélizáló céllal készült, jócskán szőttem bele keresztyén üzenetet. Ez a hívő olvasó számára a plusz. Egy nem hívő írótársam pedig azt jelezte nekem vissza, hogy a művem komolyan elgondolkodtatta a bibliai értékek 21. századi alkalmazásáról.

Szintén bibliai gyökerűek azok a novellák, amelyek ingyenesen hozzáférhető formában kerülnek ki a honlapjára.
Az eddigi két novellám Jézus személyére fókuszál. A pusztában című a pusztai megkísértés szépirodalmi adaptációja, afféle novella formájában megfogalmazott prédikáció. Folytatni szeretném majd a második résszel, amely a Gecsemáné-kertben játszódik. Az ifjú Jézus pedig a húszéves Jézus életének fiktív momentumát dolgozza fel, azt firtatva, hogy lehetett-e az ember Jézus szerelmes. Én írói választ adok rá, de óvva intek attól mindenkit, hogy ezt a bibliaitól eltérő megközelítésnek tartsa! Nem ez a célja, hanem egy magasabb, mögöttes igazság felmutatása, hiszen jelképes prófétai cselekedetről van szó – de ennél többet nem szeretnék elárulni azoknak, akik még nem olvasták. A szeptemberi regény megjelenéséig reményeim szerint még két-három ingyenes novella kikerülhet a honlapomra.

Ezek továbbra is mind bibliai történetek lesznek?
Bár a Szentírás ebből a szempontból is kimeríthetetlen kincsesbánya, én nem feltétlen fogok mindig egy konkrét bibliai történetből kiindulni. Terveim szerint hétköznapibb irányokba is elmennék, mind a novellák, mind a regények esetében.

Novellát nehezebb írni, vagy regényt?
Novellát. Ha az embernek sok mondanivalója van, azt nehéz egy kisebb terjedelembe sűríteni. A regény nehézsége viszont, hogy több szálat kell kézben tartani, ezért sokkal komolyabb tervezést igényel. A bibliai keretrendszer megköveteli, hogy legyen az embernek előképzettsége és végezzen kutatómunkát. Ezt Az ifjú Jézus esetében is megtettem: feltérképeztem a korabeli Názáretet mint helyszínt. A novellában szereplő Soam ben Menahem pap létező személy volt, ezt onnan tudjuk, hogy Názáretben feltártak egy osszáriumot, amin az ő neve szerepelt. Írásaimban megjelenik a bibliai nyelvek ismerete is: a Sátánt például nem a klasszikus nevén emlegetem, hanem héber nevén: Hélél ben Sachar. És arra törekszem, hogy az írásaim szórakoztató mivoltuk ellenére is teológiai alapokon álljanak.

Akkor végeredményben nem válik szét prédikáció és fikció?
Van átjárás a kettő között, esete is válogatja, de azért nem mosódnak össze, hiszen általában a tartalom, a forma és a funkció is eltér. Előfordult, hogy a regényemben visszanyúltam egy formabontó, szinte félig novellaként megfogalmazott igehirdetésemhez, és onnan vettem át gondolatokat. De ennek fordítottja is előfordult már.

Általában mi motiválja az írásra?
Nem vágyom sztárírói babérokra, a pénz sem motivál. Legfőképpen azért írok, hogy valamit adjak. Ezt persze szórakoztatva kell tennem, hiszen manapság így is kevesen olvasnak, de ez nem mehet az üzenet kárára. A keresztyén témájú műveimmel a hit világát szeretném felmutatni. Ha ezzel indirekt módon arra indítanék egy ateista olvasót, hogy elkezdjen érdeklődni Isten dolgai iránt, azért csak hálás leszek a Szentléleknek. Ha nem jutna hitre, de legalább pár órára elgondolkodtatom, már annak is örülök.

Íróként végig maradni fog a fikciós zsánereknél, vagy elmozdulna más irányokba is?
A sci-fi a novellapályázat miatt élvezett elsőbbséget, ezért amikor ennek a történetnek a végére érek, nyitott leszek más zsánerekre is. Nem tervezem magam beskatulyázni sci-fi íróként, szeretném magam más területeken is kipróbálni. Nincs kiemelt vagy kedvenc zsánerem. Olvasóként is így vagyok vele: ha valami jól van megírva és értékes, akkor nyitott vagyok rá. A fikció mellett a realista és szatirikus vonalon is kipróbálnám magamat.

Milyen témák foglalkoztatják még?
Foglalkoztat egyházunk jelenlegi helyzete, pozitívumaival és negatívumaival egyaránt. Realista regényt írnék ebből, amely részben életrajzi elemekből is táplálkozik. Senki ne ijedjen meg, nem botránykönyv lesz! Inkább arra mutat rá, hogyan is állunk. Nem akarom saját egyházamat lejáratni, mert hibái, fogyatékosságai ellenére is ebbe az egyházba születtem, ebben az egyházban jutottam hitre, ez az egyház adta meg külső elhívásomat, küldött el szolgálatra. Felekezeti hűségem töretlen, és továbbra is az marad. Halálomig református keresztyén, sőt, református lelkész szeretnék maradni, ha ez megadatik nekem. De a regényem nem fogja a problémákat sem elkenni. Fiktív cselekményével a jó dolgokra és a hibákra is rámutat – nem rombolva, hanem építő szándékkal.

Hol húzódik az építő egyházkritika határa?
Tervezett regényem nem fog túlmenni az egyházkritika azon szintjén, ami nyilvánosan elhangzott igehirdetéseimben már eddig is megfogalmazódott. A legtöbben előítéletesen állnak az egyházhoz, részben jogosan, mert mi is hozzájárultunk ehhez. Azt szoktam mondani hittanosoknak, és néha prédikációban is, hogy nem vagyunk tökéletesek, néha egyenesen megbotránkoztatunk másokat, sokan ezért fordítanak hátat nekünk. De ha a Ferrari igazgatója rozzant Trabanttal jár, az nem jelenti azt, hogy a Ferrari rossz kocsi. Ne a gyarló, elesett, elbukott ember életét vizsgáljuk, hanem Krisztus jelenlétét az egyházban, aminek a lényegnek kellene lennie, ami nélkül nincs egyház! Ha valaki rátalál erre a jelenlétre az egyik művem segítségével, akkor azt már érdemes volt megírnom.


Képek: Barna Bálint, Molnár Csaba Bertalan