A hét fénypontja
Mentőorvosként jól ismeri, milyen a hatékony csapatmunka, a házasság azonban többről szól: nem pusztán feladatok megoldásáról, hanem a párról magáról – mondja Gorove László. Lelki vezetőjük tanácsára ezért kezdtek el feleségével hatévnyi házasság után heti egyszer randevúzni – úgy tűnik, nem hiába, mert 38 év után is boldog házasok. „Minden héten rászánunk három órát arra, hogy kettesben legyünk. De nem azért, hogy ilyenkor végezzük el a heti bevásárlást vagy az elmaradt házimunkát, hanem elmegyünk sétálni, vacsorázni, színházba, leülünk beszélgetni, vagy ha délelőtt randizunk, akkor uszodába.” Felesége, Kriszta megerősíti: a kommunikáció és az intimitás az, amitől egy párkapcsolat több lesz, mint egy jól működő csapat. A randevúk pedig kiváló alkalmat jelentenek a beszélgetésre, az érzelmi megnyílásra és a testi közelségre is.

„Nehéz esetek”
„Az elmúlt csaknem negyven évben sok mindent megtanultunk egymástól és közvetítettük egymásnak Jézus gyógyító szeretetét. Ketten együtt szélesebb látókörűek lettünk a kommunikációnkban, a másik emberhez való hozzáállásunkban, az események értékelésében” – mondja László. Pedig amikor a szüleik először találkoztak egymással, mindkettejük édesanyja azt mondta: az ő gyerekük nehéz eset – fűzi hozzá Kriszta. Az összecsiszolódáshoz azonban azért volt erejük és kitartásuk, mert Isten jelen van a házasság szent kötelékében – állítja. „Amikor Isten előtt szövetséget kötünk, megkapjuk az erőt ahhoz, hogy ha kiderül, a másik nem olyan, mint amilyennek gondoltuk, akkor is el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk őt. Ha ez kölcsönös, akkor tudjuk Isten gyógyító szeretetét közvetíteni egymásnak. Persze, ez hosszú folyamat. Velünk is megesik, hogy visszajelzek valamit Lacinak, például hogy amit most mondtál, számomra megalázó volt – és nyilván nem mondja rögtön, hogy persze, drágám, igazad van, hanem van némi harc kettőnk között.”

Betölteni az űrt
Férje szerint a probléma nem az, hogy két ember nem érti meg azonnal tökéletesen egymást, hanem az, hogy általában úgy gondolkodunk, a gyermekkori hiányainkat, sebeinket, traumáinkat teljes egészében a házastársunk fogja betölteni – ráadásul ő is azt gondolja, hogy én fogom az övét. „Egy bizonyos mértékig, persze, amikor összeházasodunk, megéljük, hogy egy csomó űrt sikerült betölteni, de mindig maradnak lyukak. Sajnos egyre gyakoribb reakció erre, hogy ha nem megy, akkor megpróbálom valaki mással betölteni a hiányaimat, akiről megint meg vagyok győződve, hogy erre alkalmas lesz – pedig nem lesz. Ezeket a hiányokat csak Jézus tudja betölteni a szívünkben, de abban, hogy ez megvalósuljon, tudjuk egymást segíteni.”

Akkor mégis mire jó a házasság?
A házasság abból mutat meg valamit, hogy Isten hogyan szeret minket – vélekedik Gorove Kriszta. Mivel ő 14, László pedig 18 éves volt, amikor megismerkedtek, együtt járásuk időszaka hat évig tartott. Már friss házasok voltak, amikor rátaláltak Istenre. „Ez volt az a pillanat, amikor sikerült kinyitni az ajtót a Szentléleknek, és Ő minőségi változást hozott az életünkbe. Hagytuk, hogy Ő rendezze be az életünket, és azóta is velünk van.”

Hogy mit adott nekik a házasság? Társat, örömöt, szerelmet, gyógyulást – sorolja László. „Vidámságot, de leginkább azt, hogy tudunk egymásnak abban segíteni, hogy olyanok legyünk, amilyennek az Isten elképzelt bennünket. Mi tényleg mindig azt próbáljuk keresni, hogy a másik boldog legyen” – avat be Kriszta.

Öt ajándék
László és Kriszta öt gyermeket neveltek fel. Isten ajándékaként fogadták őket, de annak tudatában, hogy egy nap el kell engedniük mindannyiukat. Náluk nem a gyerek az első, hanem a házasságuk – és ma már szakemberek állítják: a gyerekeknek is ez a jó, hiszen a szülők stabil házassága teremt biztonságos légkört nekik. „Amikor a gyerek megszületik, első helyre kerül, mert az életben maradáshoz eleinte ez kell. De érdemes tudatosítani, hogy a házastársam volt az első a szövetségben – a Biblia szerint is van hierarchia a családban. Így amikor előtörnek az anyai vagy apai ösztönök, akkor segíteni kell egymásnak, hogy figyelj, most már rakjuk ki a gyereket a hálószobából, vagy hároméves, miért szoptatod még mindig” – sorolja Kriszta.

Az igazi hivatás
Meglepő lehet, hogy egy ötgyermekes apa azt mondja, hogy neki is a felesége az első, de amit a hivatásáról mond, legalább ennyire érdekes. Amikor erről faggatom, László azt mondja: „Különleges munkát végzek légi mentőként – de nekem ez valóban a munkám. A hivatásom az, ami minden keresztény ember hivatása: hogy hívőből tanítvány legyek, és az örömhírt elvigyem másokhoz is. A házasságnak pedig, mint minden jó közösségnek, kell hogy legyen egy önmagán túlmutató, külső célja. Mi közös életünknek szinte a legelejétől mindig végeztünk valamilyen evangelizációs munkát. Még akkor is közös ügyünk volt ez, amikor Kriszta itthon volt a gyerekekkel. A külső szemlélő számára talán ez nem látszott, pedig amikor hazajöttem, nekem nem az volt a fontos, hogy legyen ennivaló meg be legyen fűtve, hanem hogy vele meg tudtam osztani a tapasztalataimat, ő pedig ötleteket tudott adni. A szolgálatba egyébként a gyerekeket is mindig belevontuk. Katolikus diakónusként látom, hogy a mi papjainknak mekkora hátránya, hogy ritkán kapnak őszinte visszajelzést. A kamasz gyerek simán megkérdezi, hogy papa, szerinted értette valaki, amit mondtál? Református testvéreink jobb helyzetben vannak, amennyiben hagyják, hogy a gyerekeik kritizálják őket. Nem is beszélve arról, ha a lelkész feleségének lenni nemcsak háttérmunkás szerepet jelent, hanem közös szolgálatot is.”

Csapjon az asztalra!
A gyerekek születése után azonban sok házaspár eltávolodik egymástól. Ám az eltávolodás nem az első gyerek megszületésével kezdődik, hanem egy sokkal korábban induló folyamat eredménye – állítja László. „Ahogy a házasság megköttetik, megszűnik az udvarlás. Ebben benne van a férfiak céltudatossága is: a feleség az elintézendő dolgok sorából átkerül az elintézettbe. Elmarad a kettesben töltött minőségi idő, nem megyünk csak úgy sétálni, moziba. Mire az első gyerek megszületik, a nőben kialakul a hiányérzet, hogy a férje már nem kedveskedik neki, virágot vagy bókot nem kapott már fél éve, és már régen nincs arról szó, hogy egy héten egy estét eltöltenének. Elviszi az időt a munkahely, szülőkhöz kell menni látogatóba és így tovább. És amikor jön a baba, ott van egy ember, aki mindig mosolyog, ha ránéz, mindig hálás, ha enni kap, így a baba teljesen át tudja venni a férfi szerepét. A keresztény férjnek meg elkezd hiányozni a szexualitás, ha viszont próbálkozik, a felesége elutasítja, mert tényleg fáradt. A megoldáson a férjnek is dolgoznia kell! Óvja a kettesben töltött időt, csapjon az asztalra, és hívjon valakit, aki vigyáz a gyerekre, ha szükséges.”

Otthon vannak náluk
Gorovéék hisznek a házasságban, élnek egy jó házasságban, amelyért a mai napig minden lehetségest megtesznek, és szeretnék, ha más párok sem maradnának magukra kérdéseikkel, nehézségeikkel. Huszonöt éve foglalkoznak jegyespárok házasságra való felkészítésével. Amikor elkezdtek jegyesekkel foglalkozni, még nem léteztek módszertani útmutatók, de ők hittek a beszélgetés erejében. Nappalijukban négyen ülnek le beszélgetni – ők és a házasulandó pár. Az otthonukban álló kanapé csodákra képes, a bensőségességhez pedig nemcsak az járul hozzá, hogy nem egy plébánián vagy egy kávézóban találkoznak, hanem az is, hogy ők is megosztják, hogyan élnek meg egy-egy nehéz helyzetet. Összeállítottak egy felkészítő anyagot is, amelyben humoros és intim, sőt, provokatív kérdéseket is feltesznek a pároknak. „Akár egyetértenek valamiben, akár nem, fontos, hogy megbeszéljék, és amikor újra eljönnek hozzánk, megkérdezzük, mire jutottak. Megtanulják azt is, hogyan érdemes beindítani a randiestét, mi segíti a megnyílást, a minőségi időt.”

Ettől még szeret
A hozott családi minták, a pénzkezelés, az okostelefonra és az internetre fordított túl sok figyelem vagy a szexualitás csak néhány a felmerülő kérdések közül. Nem mondják meg a jegyeseknek, mit és hogyan csináljanak, csupán azt szeretnék megtanítani nekik, hogy gondolkodjanak el közös dolgaikról, és beszélgessenek arról, hogyan érzik magukat, vagy mi tesz jót a kapcsolatuknak és miért. Ehhez elengedhetetlen az őszinteség. „Amikor tudom, hogy szeret a másik, nehéz szembesíteni őt azzal, hogy hol sebez. De érdemes őszintének lenni egymással, elmagyarázni, mi esett rosszul és miért, és türelemmel kezelni a visszajelzést, mert az nem azt jelenti, hogy a társam már nem szeret engem.”

Komolyan vette
Kriszta különösen szeret provokatív kérdéseket feltenni, hiszen a párok sokszor a legjobb szándék mellett sem érzékelik, hogy van még miről beszélgetniük egymással. Például gyakran olyan triviális dolgok okoznak fájdalmas nézetkülönbségeket, hogy ki hogyan képzel el egy átlagos hétköznapot, mennyi időt töltsenek együtt, hányszor tudnak egy nap együtt asztalhoz ülni. Miként türtőztesse magát a szerelmes feleség, amikor férje egy huszonnégy órás műszak végén hazaérve nem tud azonnal arról beszélni, amit átélt. Vagy mikor és miért érzi magát cselédnek a házban a kisgyermekes anyuka. Kriszta azt mondja, ilyen jellegű megbeszélnivalóik nekik is akadtak, ami pedig segítségére volt, hogy a férje mindig komolyan vette.

Élni és hirdetni
A módszer sikerességét mutatja, hogy a válási arány a Gorovéékhez forduló párok esetében elenyészően kicsi. Számukra az is siker, hogy mindig van olyan pár, amelyik nem házasodik össze. A tréningezésről is gondoskodnak, hiszen előadássorozatot, wellness-lelkigyakorlatot, kommunikációs hétvégét is tartanak házasoknak. Az általuk gondozott párok nem maradnak egyedül házasságkötés után sem, hiszen részt vehetnek a Családok Jézusban Közösség által szervezett programokon. A keresztény házaspároknak megtartó erőt jelent, hogy egymással is találkozhatnak. „Az evangéliumot csak úgy lehet hirdetni, ha aszerint élek, mert előbb-utóbb vagy nem fogom hirdetni, vagy nem fogok úgy élni” – szögezi le László utalva arra, hogy minden házasszolgálatot végző pár elsődleges feladata a saját házasságát gondozni.

A házasságokat, persze, nem ők mentik meg. Egyetlen jó tanácsukat viszont érdemes megfogadni, ez pedig nem más, mint amit a házasság hete idei mottójául választottak: randevú – egy életen át.

Képek: Family Magazin/ VivienNaomi Photography