Kapcsolatban maradni

„Meg kell találnunk azt a formát, amellyel újra tudunk egymáshoz közeledni.” Beszterczey Andrással, az MRE Diakóniai Irodájának vezetőjével beszélgettünk a négy fal közé szoruló szeretetszolgálat lehetőségeiről.

„A diakónia lényege a kapcsolat. Kapcsolat nélkül a szolgálat félkezű marad” – mondta portálunknak Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy intézményeikben látogatási és kijárási tilalmat kellett bevezetni a koronavírus-járvány miatt. „Az életünk gyökerestül felfordult, hiszen a ki-bejárás lehetősége, a hozzátartozókkal való kapcsolattartás, a kölcsönösség személyes formái sérülnek a korlátozások miatt. Gondozunk, segítünk időseket, fogyatékossággal élőket, pszichiátriai betegeket, szenvedélybetegeket, hajléktalanokat, tevékenykedünk a család- és gyermekvédelem területén, bentlakásos otthonokat és alapszolgáltatásokat tartunk fenn, de most új utakat is kell találnunk minderre a személyes kapcsolati háló mellőzése miatt.”

  • A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája, korábbi nevén a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája egyházunk központi fenntartásban működő szociális intézményeinek koordinálásával, összefogásával foglalkozik, jelenleg egyszerre intézményfenntartóként és működtetőként.
  • Egyházunkban bármelyik gyülekezet lehet autonóm intézményfenntartó, esetükben a Diakóniai Iroda csak tanácsadó, segítő, monitorozó tevékenységet folytat.
  • A Diakóniai Iroda nem összekeverendő a Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal, akik viszont karitatív tevékenységekkel, segélyezéssel kríziskezeléssel, krízisintervencióval, és más felzárkózási programokkal foglalkoznak.

A megelőzés fontossága
A Diakóniai Iroda már nagyjából másfél-két héttel azelőtt bevezette intézményeiben a szükséges óvintézkedéseket, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalosan elrendelte volna ezeket. „A belső szabályzatainkat és a fegyelmet a fokozott megelőzés szempontjainak rendeltük alá. Állandó a fertőtlenítés, szájmaszkban járnak a nővérek a lakóink közé, ami kissé kórházjelleget kölcsönöz az intézményeinknek. Ez utóbbitól mindig óvakodtunk, mert inkább az otthonok hangulatát akarjuk megteremteni. Ha környezetben nem is, de a lelkiségben továbbra is erre fogunk törekedni” – ígérte Beszterczey András.

Fotó: Sebestyén László

A be- és kijárási tilalom miatt elmaradnak a közösségi programok, nem hívnak sem külsős vendégművészeket, sem gyülekezeteket. Nyomtatványokat csak elektronikus formában fogadnak. Az ellátottak nem hagyhatják el az intézmények területét, és új bentlakókat sem tudnak felvenni az üres helyekre. „A rászorulók e-mailen és telefonon tudják felvenni velünk a kapcsolatot, így távolról próbálunk segítséget nyújtani. Határozatlan ideig csak erre lehet számítani. Ha egy otthonunkba bekerülne a vírus, nagyon súlyos következményei lehetnek az idősek és a betegek körében. Ezt meg kell előznünk. Sosem lehet ugyanis tudni, hogy ki fertőz kit.”

A létszámstop miatt hosszú távon eleshetnek a normatív támogatások egy részétől, de a legtöbb intézmény rendelkezik annyi forrással és háttértartalékkal, amivel ezt az időszakot át tudja vészelni. „Természetesen idővel ezek a források is elapadnak, tehát nagyon elhúzódó veszélyhelyzet már okozhat problémákat a rendszerünkben. Most még a védekezésre is komoly összeget tudunk fordítani, van erre tartalék. Egyetlen munkatársunk sem szenvedhet hátrányt az ellátotti létszám lecsökkenése miatt, tőlünk ezért nem fog elmenni alkalmazott. Szükség esetén inkább azokhoz a forrásainkhoz nyúlunk, amelyeket a fejlesztésekre és beruházásokra szántunk volna. A működést nem szabad hogy befolyásolja a rendkívüli helyzet.”

A közeledés új formái
Az intézményekben a négy- és hatszemközti beszélgetésekre álltak át a szobák csendjében. Intézménytípustól is függ, hogy a bentlakók hogyan reagálnak minderre. „Ahol az ellátottak apartmanjellegű részlegekben éltek viszonylag önállóan, szabad kijárással, ott sokkal komolyabb kihívás a bezártság, ezért az itteniek számára nagyobb mentális támaszt kell nyújtani. Akik ápoló-gondozó típusú otthonban éltek, és egyébként is nehezen mozogtak már, azoknak pedig nagyobb biztonságtudatot kell adnunk, mert most még kiszolgáltatottabbnak érzik magukat a hírek miatt” – magyarázta a Diakóniai Iroda vezetője.



Idős, az internetet nem ismerő emberek is kénytelenek áttérni digitális kapcsolattartársa. Ebben természetesen segítik őket, és külön telefonvonalakat élesítettek a kapcsolattartás fennmaradása érdekében. „Előtérbe kerülnek a lélekmelengető levelezések és a hasonló lehetőségek is, noha ez csak átmeneti lehet. Meg kell találnunk azt a formát, amellyel újra tudunk egymáshoz közeledni. Most tényleg csak a lelkigondozás az, amire rá tudunk erősíteni, amire jobban odafigyelünk – legyen ez akár élő közvetítéses Facebook-áhítat, YouTube-videó, személyes lelkigondozás az intézményben vagy bármi egyéb.”

A szenvedélybetegek terápiáját át kellett tervezni, mert nem tarthatók meg a nagycsoportos foglalkozásaik. „Rehabilitációjuknak kulcsfontosságú része az, hogy nagyon szoros a napirendjük, amelyet be kell tartani és komoly tartalommal megtölteni, hogy a terápia működjön. Az ő esetükben nagyon fontos, hogy a személyes kapcsolattartás megmaradjon, ezért most kis létszámú csoportokban ülnek össze. Ez nem hagyható el az eredményesség érdekében, persze, kellő óvatossággal tartják meg a foglalkozásokat. Az intézményeink szakmailag példás módon valósítják ezt meg.”

Ami felértékelődik
A gondozási folyamat marad az eddigi szakmai színvonalon, ebben Beszterczey András szerint nem lehet és nem is szabad, hogy változások legyenek. Változatlan az élelmezés folyamata, és a legtöbb helyen a napirend sem borult fel radikálisan. „Továbbra is tartunk áhítatokat, de ahol erre lehetőség van, ott mikrofonos-rádiós megoldással. A gondozásban, segítésben nincsen változás. Minden intézményünkben van kertkapcsolat, így a szabad levegőn időzés is biztosítható a bentlakóink számára. Még ha nem mindenhol is, de több helyen van saját gyógytornász, ahol ez a szolgáltatás is helyben megoldható. Végső stádiumban lévő betegeinknél lehetőséget adunk a hozzátartozóknak elbúcsúzni.”



A prioritások átrendeződtek ugyan, ám ennek az egyik pozitív hozadéka, hogy a munkatársak közötti kommunikáció sokkal hatékonyabb lett. „Jobban odafigyelünk egymásra, és mindezt nem a félelem motiválja, hanem a törődés érzése. Talán sokunk otthon is többet tud a családjával foglalkozni. Ha valaki erre fogékony, akkor új értékeket fedezhet fel, vagy olyanokat, amelyek jelen voltak ugyan az életében, de nem tudatosította ezeket magában, vagy nem vette komolyan őket. A kapcsolatok és a gondoskodás most felértékelődik, akárcsak a baráti beszélgetések és a jó asztaltársaság. Ezt próbálom szem előtt tartani és másoknak is közvetíteni. Ügyelnünk kell arra, hogy mindez ne kopjon el menet közben.”

Munkájuk során mindannyian igyekeznek a nehézségeken túlmutató pozitívumokat kiemelni. Ez utóbbiakból, hála Istennek, mindig akad néhány. Például a bizalom komoly jeleként élik meg, amikor nyolcvan év felettiek azt mondják nekik: a háború idején sem éltek meg ilyesmit, mégis bíznak bennünk és hálásak azért, hogy ilyen körülmények között is gondozzák őket. „Meg tudtuk teremteni azt a bizalmi légkört, amelyben számítanak ránk a gondozottak, és él bennük a remény, hogy amíg ott vagyunk velük, addig rendben lesz minden. Ezt csodaként élem meg. Ilyenkor kötelességünk Istenre mutatni azzal, hogy mi is csak tőle kaptuk ezt az erőt. Közösen imádkozunk azért, hogy továbbra is megkapjuk.”


Portréfotó: Sebestyén László (Reformátusok Lapja, reformatus.hu)
Illusztrációk: pexels.com