Karácsonykor azok is elmennek a templomba, akik talán csak egy évben egyszer, de fontosnak tartják, hogy ott legyenek. Az evangélium megosztásának kiemelt lehetősége ez. Hogy lehet vele jól élni?

A lelkész is ünnepel a gyülekezettel együtt, egyszerű földi halandóként átadja magát a karácsony ámulatának, de mivel az üdvözítés történetének kiemelkedő eseménye ez az ünnep, másfajta készületet, nagyobb igyekezetet jelent. Valóban megjelennek a templomban érdeklődők, rokonok, akiket nem ismerünk. A nagy ünnepben sokszor dominánsabbak az érzések, kevesebb az értési igény. Jó lenne úgy hirdetni az Igét, hogy találkozzon a lelkész és az ünneplők ünnepes hangulata, és ne sikkadjon el az üzenet.

Hogy lehet az igazi Krisztust ma meglátni és láttatni, hogy ne valamilyen fantazmagóriához kapcsolódjunk?

A képzetektől nehéz megszabadulni, de az istenképünk tisztulásában épp az evangéliumok segítenek. Amikor Máté evangélista arról ír, hogy a napkeleti bölcsek megérkeznek Jeruzsálembe – hiszen hol másutt is születhetne meg a zsidók királya –, gondosan megemlíti, hogy a kérdésre, hol kell megszületnie a Krisztusnak, az írástudók a mikeási próféciát vették alapul. Az ugyanis egy drámai helyzetben hangzott el, amikor úgy tűnt, nincs esély a szabadulásra, de amely előrevetíti, hogy hiába van nagy serege Asszíriának, Efratának Betleheméből – noha ő a legkisebb – fog származni a Szabadító. Na, de Máté evangéliumában a főpapok és az írástudók ezt már úgy idézik, hogy „Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled”. Vagyis, az evangélista jól jelzi, hogy Krisztus személyéhez már születése előtt, szolgálata alatt és mind a mai napig nagy álmok, nagy elképzelések kapcsolódnak.

Megérkeznek a napkeleti bölcsek: hol van a helye a Messiás királynak? Jeruzsálem palotáiban. Ha valaki valami nagyot akar csinálni, akkor a nagy dolgok körül kell lennie. A napkeleti bölcsekhez hasonlóan mi is tudni véljük, hogy a világ dolgaiban egy szabadítónak hol a helye. Bíborban, bársonyban vagy épp ellenkezőleg, ahogy a 20-21. századi felszabadításteológia hirdeti: ott, ahol az igazságtalanság, a jogtalanság, a nyomorúság már annyira összeért, hogy most már ott föl fog fakadni valami. Ott kell keresni a dzsumbujban, a nyomornegyedekben, a proletárok között – a világnak valamilyen meghatározott helyén. A mikeási jövendölés felolvasásából az derül ki, hogy épp csak ott nem keresik, ahol van. A helyet Isten mondja meg.

Így van ez ma is. Ismerhetjük Krisztust, hiszen akiknek Péter prédikált pünkösdkor, akiknek Pál apostol prédikált Kis-Ázsiában és Európában, akiket az apostolok hirdettek Etiópiától Indiáig és mind a mai napig, ők sem ismerték személyesen Krisztust, de a Lélek erejében fölragyogott nekik az igazi Krisztus. Számunkra is Ő ragyog föl.

Természetes emberi vágy, hogy ha találkoztunk Krisztussal, akkor az a hatás akár az egész társadalmi rendszert átható módon gyűrűzzön tovább rajtunk keresztül. Eljött közénk Isten országa, de a világ mintha egyre kaotikusabb lenne. Hogyan fejthetnénk ki mi hatást erre a világra, és nem fordítva?

A 19. század óta, Hegel óta hiszi azt a nyugati világ, hogy a világnak fejlődnie kell, hiszen főleg az előzményekből kikövetkeztethető a történelem menete. Ez modern gondolat, és véleményem szerint zsákutca is. De ugyanígy, láthatjuk a világot egészen megváltozhatatlanul, alakíthatatlanul rossznak, és hajlamosak is vagyunk erre, a kérdés az, hogy miért. Azért, mert rossz a történelemfilozófiai belátás, vagy mert tele vagyunk csalódással? Terhel bennünket is az ember bűne, a magunké is, a másiké is, a bűn, ami össze is tud adódni, társadalmiasulni is tud? Vagy azért, mert ragyog a világosság, és a világosság elkerülhetetlenül, elodázhatatlanul rávilágít mindenre? Ahol felragyog az evangélium, ott nem lesz mindjárt minden szebb és jobb, hanem épp hogy megmutatkozik az ember elesettsége, nyomorúsága, megsötétedettsége. Ahogy János evangélista mondja: a világosság a sötétségben fénylik.

Nagyon sokat változott, persze, a világ, ma nagy harc folyik azért, hogy ezt a változást valahogy az ember visszacsinálja. De a krisztusi erők azok, amelyek valóban változtatnak a világon, mert magán az emberen tudnak változtatni – és ha így van, annak van közösségi, társadalmi, történelmi, kulturális, civilizációs kisugárzása is.

Mindeközben van bennünk türelmetlenség, de lássuk meg azt is, hogy a világ egészen jellegzetesen és karakteresen megváltozott. Nagyon mélyen igaz az a mondás – legalábbis Európára –, hogy a másfélezer éves keresztyén történet után még az ateisták is csak keresztyén módon tudnak ateisták lenni, tehát nem úgy általában egy istenséget vagy transzcendenciát tagadnak, hanem a Szentháromság Istent, aki világot teremtett, és aki karácsonykor beleszólt a világ dolgaiba. – Ezt jelenti ugyanis, hogy az Ige testté lett. A teremtő szó testté lett, Isten beleszól a dolgokba.

Ezért örömhír az örömhír?

Szintén Máté evangélista írja, hogy amikor a napkeleti bölcsek meglátták a csillagot megállni a hely fölött, ahol a gyermek volt, igen nagy örömmel örvendeztek. Ez a nyelvi formula hebraizmus. Ahogy az Énekek éneke, a királyok Királya, az Uraknak Ura, a Könyvek könyve azt jelenti, hogy az ének, a Király, az Úr és a könyv, úgy az örömnek öröme sem más, mint az öröm. A latinban ez a magno valde – a valde szó a validus képzett alakja, ami azt jelenti: erős és jogi értelemben érvényes. Vagyis: hiteles öröm.

Hogy mi a karácsonyi öröm? A hiteles öröm. Talán a flow pszichológiai fogalmával lehet leírni azt az átélést, amikor az ember lemond a szituáció kontrolljának kényszeréről. Elengedi azt. Nem én irányítom a dolgokat, hanem a csillag vezet engem. Nem én mondom meg, hogy hol az a hely, hanem Isten mutatja meg a helyet. És ha Isten vezet, akkor Isten magához vezet. A testté lett fiúhoz vezet el, az igazi öröm forrásához.

Az ünnephez az ünneplés és annak az öröme is hozzátartozik, de nemcsak az. Sokszor vagyunk olyan közösségben, akár asztalközösségben ez idő alatt, amikor nehezünkre eshet elviselni az adott társaságot vagy körülményt. Egy református hívő hogy képviselheti Krisztust az ünneplés során?

Emlékeztethet mindenkit, hogy a karácsony szó azt jelenti: inkarnáció. A testet öltött Igét ünnepeljük, Jézus Krisztust. Azt is elmondhatja, hogy amikor a bölcsek megérkeznek és hódolnak a gyermek előtt, az már színről színre látás, megelőlegezése a majdani, nagy színről színre látásnak. Lehet, hogy szomorkás az asztaltársaság, mert valakinek gyásza van, kicsit feszengünk, tartózkodóan ünneplünk, de hát, arról a Krisztusról beszéljünk, aki feltámadt. Lehet, hogy azért vagyunk feszélyezettek, mert már huszadjára futunk neki, hogy kibéküljünk, testvérek, barátok, családtagok. Mégis csak ez a Jézus mondta, hogy azok a boldogok, akik békességet szereznek. Lehet, hogy nem sikerült jól az ajándékozás, de végül is Krisztusban értjük meg, hogy mindannyian megajándékozottak vagyunk. Sok minden van ott a karácsonykor olykor megjelenő feszengésben is. Csak arra tudok buzdítani mindenkit, hogy ünnepeljen bátran, szépen. Öltözzön ünneplő ruhába, engedje át magát az ünnep történéseinek! Itt élünk egy szerző, hajszás, egyébként apokaliptikus félelmektől megrázkódó világban, de tegyük most félre ezeket. Isten készíti nekünk az ünnep helyét és alkalmát, engedjük, hogy ebben is vezessen bennünket.