Él, ezért zengjük Ő dicséretét!

Énekszó a dombról, ahonnan minden templom látszik. Krisztus egyetemes, feltámadásának híre minden kontinensre eljut, áthatol népek, kultúrák, nyelvek, felekezetek határain. Tímár Sára magyarként, a népdal erején keresztül közvetíti ezt a nagyszerű üzenetet.

A népdalénekes tavaly megjelent Református hálaének népzenével című lemezén hallható a Krisztus feltámadott kezdetű dicséret, amelyhez nemrég készítettek videóklipet. A forgatási helyszín nem véletlen, hiszen a szentendrei templomdombról nemcsak a város és környéke, hanem a felekezetek templomai is látszódnak, így a feldolgozás univerzális jelleget kap.

A református énekeskönyv 185. dicséretét az egyik legkorábbi magyar nyelvű feljegyzésből ismerjük, ez a liturgikus ének a néphagyományban élt tovább. A középkorban a köznépnek nem volt lehetősége anyanyelven énekelni a templomban, ám a templomon kívül lehetőség nyílt rá a körmenetekben, ahogy ezzel az énekkel is tették. A későbbi paraszti társadalmakban is általános volt az egyházi énekek szakrális téren kívüli megszólaltatása.

Mára kikopott ez a szokás, Tímár Sára nem titkolt szándéka, hogy a templomok falain kívülre emelje az egyházi énekeket, és a templomok falain belülre pedig a népzenét, ezért született meg a Református hálaének népzenével. A húsvét vasárnap megjelenő videóban szándékosan nem használtak templombelsőket, az alkotók az ének felekezetközi jellegét szeretnék kiemelni, és továbbadni a dicséret húsvéti örömüzenetét.

 

A videót rendezte és vágta: Timár Benjámin. Operatőrök: Liptai Gábor, Timár Benjámin. Drón: László Péter. Közreműködők: Tímár Sára - ének, Szabó Dániel - cimbalom, Fekete Márton - brácsa, Lelkes András - bőgő, Bacsó Lilla és Darabos Péter - tánc.

 

Kapcsolódó cikkünk:
Zenei és lelki ajándék, amit másoknak átadok

Vallja, hogy Isten szeretetét kell továbbadnunk a zenén keresztül, erre a népzene is alkalmas, amely sokszor személyesebb, mint a külföldi énekek. Jól ismert dicséreteinket dolgozza fel a népzene nyelvén, sőt, népdalokat is gyűjt. Így szeretteti meg református énekeinket.