Énekesként, dalszerzőként, drámapedagógusként, meseterapeutaként tevékenykedsz, párhuzamosan viszel több projektet is. Mindig ilyen zsúfolt életed volt?
Viszonylag energiadús ember vagyok, szeretem, ha pezseg körülöttem az élet, mert akkor érzem, hogy áramlok. Mindig is zsúfoltak voltak a mindennapjaim, de mindig más foglalt le. Talán ott kezdődött, hogy volt olyan év, amikor három iskolában tanultam egyszerre és három különböző városban éltem párhuzamosan, emiatt minden héten Budapest, Nyíregyháza és Kecskemét között ingáztam. Most már Budapesten élek, de még mindig több lábon állok. Ennek van jó és rossz oldala is, de most már tudom magamról, hogy nagyon sok kíváncsiság van bennem. Igyekszem minél több mindent tanulni, a tanultakat pedig minél több munkámba beleforgatni. Korábban például színész szerettem volna lenni, és valamilyen formában hasznosítom is a színész szakon tanultakat a munkáim és fellépéseim során.

Mi az, ami leginkább összefűzi egymással a projektjeidet?
Mindegyiket átszövi a kapcsolódás. Kapcsolódás másokkal és önmagammal is. Nagyon szeretem, amikor azért gyűlnek össze emberek, hogy közösen alkossanak. Ez az, ami teljesen feltölt, elvarázsol, és aminek értelmét látom. Ezt nemcsak a zenében, de drámapedagógusként is megélem, sőt, korábban iskolai tanítóként is erre törekedtem. Élveztem is, de most a zene került első helyre az életemben, mert már nagyon régóta erre vágytam, ezért hagytam ott a tanítást 2019 szeptemberében. Azóta szabadúszóként dolgozom. Új projektek születtek, régiek folytatódtak, nagyon mozgalmas és izgalmas kezdet volt, ugyanakkor nagy küzdelem is, hogy pusztán szívszerelemből nem vállalhatok el mindent. Nem könnyű számomra elkérni a munkám árát, de ezt is meg kellett tanulnom.

Mindig elfoglalt és nyüzsgő emberként hogyan élted meg a pandémia miatti leállásokat?
Tavaly tavasszal annyira sokkolt, hogy kihúzták az új életem alól a talajt, hogy sokáig nem voltam hajlandó online megoldásokban gondolkodni. Borzalmasan hiányzott a másokkal közös zenélés élménye, és ezt az online koncertek nem adhatták meg. Nagyon szomorú voltam, és másfél-két hónap után kezdtem csak megérkezni ebbe az új állapotba. Meg kellett tanulnom türelmesnek lenni, meg kellett tanulnom megállni. Az az igazság, hogy végül nagyon jólesett. Egyrészt nagyon sokat aludtam, ami jót tett, másrészt elkezdtem rendszeresen mozogni és megtalálni azokat a szépségeket a bezártságban, amelyekről először nem akartam tudomást venni. Jó lenne ennek a lecsendesedésnek legalább egy szeletét továbbvinni, ezért még keresem a helyem az átmenetben.

Pedagógusi és zenészi pályád a kreatív zenei, illetve drámacsoportok és tréningek terén fonódott össze. Mikor történt ez?
Viszonylag hamar. Már zöldfülű csoportvezetőként felfedeztem a kreatív zene általános iskolai felhasználását. Drámajáték-vezetés terén sokat köszönhetek Orbán Editnek, aki diákszínházi rendezőként és nagy tudású drámapedagógusként is óriási hatással volt rám a gimnáziumi éveim alatt; valamint Pap Gábornak, a kreatív zenei tréning megalkotójának. Már a tanítóképző elvégzésével párhuzamosan drámacsoportokat vezettem a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Azóta szinte minden korosztálynak tartottam tréningeket. Dolgoztam pedagógusokkal, drámapedagógusokkal, zeneiskolai tanárokkal, felnőttekkel, általános és középiskolásokkal is.

Mi az, ami vonzó számodra mindebben?
A gyerekekben azt az önfeledt, felszabadult örömöt csodálom, ahogyan játszani tudnak. Én is szeretek játszani, és abban hiszek, hogy amíg ezt megőrizzük magunkban, addig minden rendben van. A felnőttekkel való munkában azt a folyamatot szeretem, amin keresztülmegyünk. Sok felnőtt nyit azzal, hogy nem mer énekelni, és jut el odáig, hogy táncol, ugrál, zenél, alkot. Abban hiszek, hogy mindenki tud zenélni és énekelni. Rengeteg gátlás és korlát épül belénk, ami elveszi az örömünket, ezeket a falakat szeretném áttörni. A drámajátékot most éppen szüneteltetem, de azért itt-ott megjelenik az életemben.



Szintén a kreatív zenéből indult ki a Gömbölyödő nevű, kismamáknak tartott dalköröd. Mesélj egy kicsit erről is!
Szerettem volna dalköröket indítani olyan felnőtteknek, akiknek nem megy könnyen az énekés. Leültem erről beszélgetni Vető Anna barátnőmmel, aki budai éttermükbe, a Szelence Caféba rengeteg közösségépítő programot szervez, és akivel még a színészképzésen ismerkedtünk meg. Felvetette, hogy indítsunk kismamáknak szóló dalkört. Ő is babát várt, és szeretett volna olyan dalokkal készülni a baba érkezésére, amelyekkel könnyebben tud hozzá kapcsolódni. Mindenki tudja, hogy fontos a saját gyermekének énekelni, de nem mindenkinek olyan könnyű ezt a gyakorlatban megvalósítani. Sok bennünk a kétség, a bizonytalanság. Megtartó ereje van annak, amikor egy körben vagyunk másfél órán át, leépítve a félelmeket, gátlásokat. Ennek érdekében a foglalkozás részét képezik relaxációs és kreatív zenei gyakorlatok is.

Ez a projekt a COVID alatt forrta ki magát, és rövid megszakítás után online is folytattad. Mennyiben volt ez hátráltató tényező?
A személyes jelenlét nagyon hiányzott, de az online kapcsolatnak az a könnyebbsége, hogy nem hallja más az éneklést, sokan pont ettől bátorodtak fel. Többen is beszámoltak arról, hogy otthon együtt énekelték a férjükkel a dalokat, sőt, olykor még nagymamák is bekapcsolódtak! Van kezdő csoportunk a babavárás elején járó kismamáknak, van haladó, amelyen részt lehet venni a szülés után is, és idén januártól indult el a Gombolyodó, amely már a kisgyerekes anyukák dalköre. Nagy vágyam, hogy a rengeteg dalból, amely ezekhez született, lemez készülhessen olyan illusztrációs segédanyaggal, amely segít a kismamáknak megérkezni ebbe a valóban áldott állapotba. Ez nagyon szép küldetés.

Küldetésként éled meg a zenélést is. Több formációban énekeltél már, mindegyik fontos szakasza volt életednek. Mi az, amit továbbviszel ezekből?
Mindegyik korábbi bandámra nagy szeretettel és hálával gondolok vissza. Első formációmból például a népzene szeretetét hozom, ami most is fontos része az életemnek. Ott bontogattam először énekesnői szárnyaimat, rengeteget tanultam belőle. A második és harmadik bandámban dalszerzőként is kipróbálhattam magam, ami szintén mérföldkő volt számomra. Énekesi karrierem alapjait tette le ez a három formáció, és rengeteg olyan dalom született akkoriban, amelyeket a mai napig szeretettel játszom, csak már új köntösben. Régi vágyam, hogy egyszer majd lesz olyan koncertem, ahol az összes valaha volt és aktuális bandám minden tagja fellép. Szeretem a teátrális és monumentális dolgokat.

Jelenleg négy formációnak vagy a tagja. Mit érdemes tudni róluk?
Közülük három állandó formáció. A Napfonat ötfős női a capella énekegyüttes, életem első olyan alkotóközössége, amelynek a tagjai nők. Előtte csak férfiakkal muzsikáltam, ezért különösen izgalmas és félelmetes projektnek tűnt, amikor belevágtunk. Sokat tanulok belőle. A repertoár főleg magyar és szomszédos népek dalaiból áll, ezt ma már egyre több megzenésített vers és saját dal egészíti ki. Az alkotás során szoros barátság született közöttünk, ezért ez az egyik legfontosabb pontja jelenleg az életemnek.

Az általam életre hívott Lámpaláng együttes alapvetően trió-formáció, de van már nagyobb, zenekaros felállása is. Velük a dalszerzés mellett a frontemberséget is gyakorlom, a repertoárban saját dalok és megzenésített versek szerepelnek.



A Zabszalma pedig gyerekzenekar. Úgy csöppentem bele, hogy már kilenc éve létezett, amikor meghívtak énekesnek. Ebben az a nagy kincs, hogy találkozik benne az összes eddigi munkásságom, mert a színpadon színésznek, énekesnek és pedagógusnak is kell lennem egyszerre.



És a negyedik együttesed?
A negyedik a Szélcsend nevű akusztikus duó, amely időszakos formáció. Pár évvel ezelőtt meghívást kaptam a Művészetek Völgye Református Udvarába. Akkor már évek óta visszajáró szolgáló voltam ott, de éppen nem volt olyan formációm, amellyel felléphettem volna, pedig szerettem volna muzsikálni, kapcsolódni valami „függőlegeshez”. Ehhez hívtam be a Napfonatból Tóth Esztert, aki sok hangszeren játszik, és akivel a közös éneklésben valami olyasmi születik, amely létrehozza ezt a kapcsolódást. Hangfürdő-Igefürdő nevű műsorunkban rengeteg zsoltárt, bibliai alapú saját dalt, megzenésített istenes verset és vallásos népdalt adtunk elő, zenénkkel megmártózva a hitben. Kereső emberként olyan muzsikát szerettem volna, ami nekem is segít kapcsolódni.



Kereső emberként hogyan sikerült valami „függőlegeshez” kapcsolódnod?
Nagy utat jártam be, és még mindig úton vagyok. Amikor elkezdtem keresni a hitemet, olyan közösséget kerestem magamnak, ahol a korombeliekkel kapcsolódhatok, és velük kereshetek tovább. A Református Udvarba is így kerültem, egy akkori formációmon keresztül. Meghívtak szolgálni, de akkor még azt sem tudtam, mi az. Ott tapasztaltam meg először azt, hogy számomra kulcs másokhoz kapcsolódni és együtt megmerítkezni. A Szélcsend ebben nagy segítségemre volt,  ezen felül pedig megtanított úgy adni másoknak, hogy ne én legyek a lényeg. Ott csak közvetítő vagyok, akin keresztül történik valami. Éneklés közben sikerült a fókuszt áthelyeznem magamról valahova föntre. Gyönyörű muzsikákon keresztül élhettem meg, hogy mennyire hálás vagyok az életemért.

A változások és folytonosságok érdekes elegyet alkotnak az életedben. Mintázatba rendezhető mindez?
Ezen az utóbbi időben sokat gondolkodtam. Egyrészt azzal a vággyal indulok neki mindennek, hogy azt keresem, mi az, amiben jó vagyok és mi az, amiben jól vagyok. Ha azt érzem, hogy ez a valami egy ponton minden igyekezetem ellenére kimerül, vagy már nem érzem magam jól benne, akkor továbblépek. Másrészről nehéz feladat beleállni dolgokba és megélni azt, ami éppen van, főleg a hozzám hasonló lebbenő-reppenő embereknek. Meseterápiás képzésen egyszer választanom kellett egy mesebeli varázstárgyat, amit magammal vinnék a mesékből és én a varázsszőnyeget választottam. Boldizsár Ildikó így kommentálta: „Csak nehogy meg kelljen állni, egy pillanatra, igaz?” Azóta igyekszem teljes szívvel beleállni abba, amit éppen csinálok.

Útkereső emberként látod már azt, hogy merre tartasz?
Az élet azt tanította nekem, hogy amikor már azt gondolom, tudom, merre tartok, akkor mindig jön valami váratlan, és akkor elbizonytalanodom. Nem felejtem el, honnan jöttem, és tudom mindarról, amit átéltem – hol jól, hol rosszul –, hogy semmi sem volt véletlen. Úgy élem az életem, hogy mindig van előttem cél, hogy el tudjak indulni valamerre, de már sokkal nyitottabban fogadom azt, ha menet közben változik valami. Rengeteg álmom, vágyam van, tele a fejem ötletekkel, és szeretném ezeket megélni, megalkotni, és szeretni és kapcsolódni.




Ha kíváncsiak Tóth Orsi legközelebbi fellépéseire, a következő alkalmakat ajánljuk figyelmükbe:

• Lámpaláng: augusztus 16., 20:00, Badacsonytomaj, Badacsonyi Bor7végék
• Napfonat: augusztus 19., 20:00, Balatonfűzfő;
  augusztus 20., 20:00, Szolnok, Örökség Fesztivál
• Zabszalma: augusztus 14., 15:00, Pétfürdő

Barna Bálint
Képek: Báró Mónika, Kolcsár Levente, Monos Gábor, CatherinArt, Füle Tamás