Megragadni a megragadhatatlant

A J. R. R. Tolkien fiatalkorát bemutató film a külföldi keresztény kritikák célpontjává vált. De mit kezdhet egy rendező a hit ábrázolásával, mitől lesz keresztény egy film vagy egy szereplője, és mindez hol kérhető számon egy alkotáson?

Nem könnyű úgy bemutatni egy életrajzi film főszereplőjének a keresztény hitét, hogy az se szájbarágós ne legyen, se észrevehetetlen azok számára, akiknek ez újdonság lenne. További nehezítés, ha a vallás vagy a vallásosság egyáltalán nem témája a filmnek. Akik tudják a főszereplőről, hogy hívő ember volt, talán árgus szemekkel keresik az erre való utalásokat, és az életrajzi hitelesség mellett a keresztény szellemiség ábrázolását is elvárnák. De meddig a pontig kérhető ez számon egy alkotáson?

A J. R. R. Tolkien fiatalkoráról szóló Tolkien című filmnek amúgy is nagy elvárásoknak kellett megfelelnie. A hobbit és A Gyűrűk Ura írójáról valószínűleg mindenki hallott már, hiszen Peter Jackson látványos mozifilmjeinek köszönhetően Középfölde a popkultúra részévé vált. Az író keresztény hite azonban továbbra sem közismert tény. Éppen ezért amikor Dome Karukoski finn rendező úgy döntött, hogy filmet készít az ifjú Tolkien íróvá válásáról, olyan területre tévedt, amely továbbra is újdonságnak számít sokak számára.

A valódi Tolkien
A gyermek John Ronald Reuel Tolkien keresztény hitére két ember volt nagy hatással: az édesanyja, Mabel Tolkien; és a gyámja, Francis Morgan atya. A későbbi író hároméves volt, amikor édesapja meghalt, így Mabel Tolkien egyedül nevelte fel őt és öccsét, Hilaryt. Az édesanya komoly áldozatokat hozott fiai vallásos neveléséért, és még azt is vállalta, hogy anglikán családja minden tiltakozása ellenére áttérjen a római katolikus hitre. Amikor Mabel Tolkien cukorbetegségben elhunyt, a kis John Ronald még csak tizenkét éves volt. Az immáron megárvult fiúk gyámja egy katolikus pap, Francis Morgan lett, aki már korábban is a támogatójuk volt. Az atya szeretettel, de szigorú vallásossággal nevelte a Tolkien-gyerekeket: egyszerre volt pótapjuk és lelki vezetőjük.

John Ronald tizenhat éves volt, amikor megismerte szerelmét, Edith Brattet. Francis Morgan atya valamivel később eltiltotta egymástól a fiatalokat, hogy a románc ne hátráltathassa gyámfia tanulmányait. A tiltás Tolkien huszonegy éves koráig szólt. A fiú méltósággal és reménnyel viselte mindezt, és a huszonegyedik születésnapja után megkérte Edith kezét. A lány igent mondott, és nem csak felesége, de múzsája is lett: Tolkien több olyan történetet írt, amelyet ez a szerelem ihletett. Edith pedig férje kedvéért tért át a katolikus hitre. Házasságukból négy gyermek született, legidősebb fiukból pap lett. Tolkien az édesanyja és gyámja szellemében egész élete során kitartott római katolikus hite mellett: ez tartotta benne a lelket az első világháború lövészárkaiban is.

A keresztény szellemiség írásaiban is jelen van. Középfölde világa nem csak mitológiákból táplálkozik; ez az életmű szimbolikájában, moralitásában és filozófiáját tekintve hitvalló tanúságtételként is értelmezhető. Ez sokszor nem szembetűnő, mert Tolkien történetei jóval kevésbé allegorikusak és didaktikusak, mint például későbbi barátjának, C. S. Lewisnak a könyvei. Tolkient a fiatalkori élmények és a keresztény hit mellett számos nyelvészeti és irodalmi forrás is megihlette, amelyekkel előbb tanulmányai, majd tudományos munkássága során foglalkozott oxfordi professzorként. Az író életének azonban nem pusztán egy kis szelete volt a vallás, hanem átitatta minden tevékenységét és kapcsolatát, így műveinek sem csupán egy eleme a kereszténység, hanem sokkal inkább egyfajta rendező elv.

A fiktív Tolkien
Dome Karukoski filmje azt kísérli meg bemutatni, hogyan lett a fiatal árvából a szerelem, a barátságok és a nyelvészet hatására az az író, akit a műveiből ismerünk. A történet körülbelül három évtized eseményeiből merít: a birminghami gyerekkortól A hobbit legelső mondatának lejegyzéséig kíséri végig Tolkien életét, miközben néha ide-oda ugrál térben és időben. Ehhez vázként az első világháború lövészárkainak borzalmai szolgálnak, ahol is a betegséggel küzdő John Ronald emlékszik vissza életének korábbi szakaszaira, miközben a csatatéren eltűnt barátját keresi. A film elsősorban az Edithhez fűződő szerelemre, a gyerekkori baráti kör történetére és a nyelvek szeretetére összpontosít, a többi életrajzi elem sokszor lazább hozzátoldásnak érződik ezek mellett. Tolkien hite is.



A külföldi keresztény sajtó élesen bírálta a filmet az író vallásosságának háttérbe szorítása miatt. Komoly viták indultak el erről, amelyekre végül maga Karukoski is reagált a Catholic Newsnak adott interjújában. Állítása szerint igyekeztek hűek maradni az író kereszténységéhez, de ez annyira bensőséges dolog, hogy nagyon nehéz vizualizálni. Nem mindig tudtak ezzel mit kezdeni. Volt például olyan kivágott jelenet, amely egy szentáldozást mutatott be, de ezt a tesztközönség unalmasnak találta, így végül kimaradt a végleges változatból. A rendező úgy véli, Tolkien keresztény hitét leginkább az írásaiból lehet megismerni, ezeket azonban már nem mutatja be a filmje.

A filmben azért akad néhány apró utalás az író hitére. John Ronald alakja minden hibája és gyarlósága ellenére – vagy éppen azokkal együtt – nem különbözik attól a képtől, amely egy vallásos emberről élhet bennünk. Meggondolatlanul elkövetett bűneit őszinte megbánás és bocsánatkérés követi, és igyekszik jóvátenni őket. Imádkozni ugyan nem látjuk, de amikor kezeibe temeti arcát vagy felpillant az égre, azt akár úgy is értelmezhetjük, hogy Istentől kér válaszokat vagy segítséget. „Üdv, Éarendel, emberhez küldetett legragyogóbb angyal!” – idézi vallásos áhítattal a Crist című angolszász vers egy részletét életének egy mélypontján. Amikor pedig veszélybe kerülnek tanulmányai, egy pillanatra a papi hivatás lehetőségét is felveti, noha ez a pillanat Edith miatt hamar el is múlik.

A keresztény dilemma
Karukoski műve valóban kihagy néhány kézenfekvő lehetőséget Tolkien hitének ábrázolására – és itt nem feltétlen a kivágott szentáldozás-jelenetre vagy az ehhez hasonló szemléltetésekre gondolok, hanem például más szereplők tudatosabb felhasználására. Hiszen az emberi kapcsolatainkban mutatkozik meg igazán, mennyire vagyunk keresztények, nem pusztán abban, hogy hányszor látnak minket imádkozni vagy templomba járni. A filmnél elsősorban Mabel Tolkien és Francis Morgan karakterén keresztül lett volna erre lehetőség, de ha már a baráti kör és Edith ekkora szerepet kapott a cselekményben, John Ronald hozzájuk fűződő viszonyában is megjelenhetett volna.

Tolkien vallásosságának ábrázolásánál fontosabb kérdés, hogy mennyire tekinthető keresztény filmnek a Tolkien. Ha ugyanis maga az alkotás ennek a szellemiségét képviseli, akkor a rendezőt ért keresztény kritika is súlyát veszti. Ez több szempontból is megvizsgálható. A képi világ nem csupán Peter Jackson mozifilmjei előtt tiszteleg egy-egy jelenettel, hanem tudatosan használja a fény és sötétség keresztény szimbólumait, valamint a meleg és hideg színek, a lázálom-szerű látomások és a húsba vágó realizmus kontúrjait, akárcsak Tolkien írásai. A legerősebb szimbolikája annak a jelenetnek van, amikor a világháború borzalmainak képi monotonitását megtöri egy feszület. Krisztus szomorúan néz le róla a véres csatatérre. A filmzene pedig néha a templomi kórusok hangulatát idézi meg.



Nem csupán a formai nyelvezetben ismerhetünk rá az eredeti tolkieni felfogásra. A film pacifizmusa, szeretet-központúsága, mértékletessége, kapcsolatorientált látásmódja, természettisztelete mind olyan értékek, amelyeket az író könyveiből is ismerősek lehetnek. Akárcsak a kötelességtudat és a hűség eszménye – legyen az barátokhoz, szerelmünkhöz, önmagunkhoz vagy Istenhez való hűségünk. És jelen vannak azok a központi témák is, amelyek Tolkient annyira foglalkoztatták: a mulandóság és az alkotás, valamint ezeknek az egymáshoz fűződő viszonya. A keresztény néző számára ezek nem csupán egyetemes emberi értékek, hanem túlmutatnak önmagukon. A film tehát tartalmát tekintve is tele van keresztény elemekkel. Valami mégis hiányzik.

A rendező elv
Tolkien életének nem csupán egy eleme volt a hit, hanem egy általános rendező elv, amely minden más területre kihatott. És ez az, ami az egyébként keresztény formai és tartalmi elemeket is felhasználó filmből hiányzik. A kritikusoknak nincsen igazuk: nem többre lett volna szükség ezekből az elemekből, hanem arra a rendező elvre, amely ezt az alkotást vagy legalább a címszereplőjét valóban kereszténnyé tehette volna. Olyan szemléletre, amely mellett teljesen mindegy, hogy látjuk-e John Ronaldot imádkozni vagy szentáldozni, mert a keresztény hite ezek nélkül is jelen lenne. Vagy legalább e szemlélet megértésére.

Karukoski kétségbeesetten keresett valamiféle eszközkészletet, amellyel megragadhatná a megragadhatatlant, és nem értette, hol csúszhatott félre az őszinte szándéka. Nyilvánvalóan eszében sem volt elhallgattatni az író vallásosságát. A hit témája a rendező elv hiánya miatt érződik a film központi elemei mellett csupán laza hozzátoldásnak. A Tolkien így ugyan hiányérzetet hagy a hívő nézőkben, de pont emiatt alkalmas arra, hogy elgondolkodtasson bennünket arról, mitől lesz keresztény egy film, vagy annak szereplői. Nekünk, nézőknek még marad lehetőségünk arra, hogy megragadjuk a megragadhatatlant.


Barna Bálint

A képek forrásai: The Times; Fox Searchlight Pictures; Bontonfilm Magyarország