Menekülők meséje

A Hajnalszárnya-sorozat második része, az Észak vagy halál! című könyv nem kiszámíthatatlanságának mértékétől válik izgalmassá, hanem attól, hogy szereplőivel együtt járjuk végig a meneküléstől a megmenekülésig tartó külső-belső utat.

Andrew Peterson keresztyén szerző a moralitás kérdései köré építette fel a négykötetes Hajnalszárnya-sorozat (The Wingfeather Saga) fantasztikus világát. Művei éppen ezért nem pusztán ifjúsági fantasyk, hanem annak az irodalmi hagyománynak az örökösei, amelynek legfőbb huszadik századi képviselői C. S. Lewis vagy J. R. R. Tolkien voltak. Ahogyan az első részről, A sötétség sötét tengerének peremén című műről írt kritikánkban fogalmaztunk: e történet középpontjában egy család áll, a családtagok egymáshoz fűződő viszonya, az egymásért vállalt felelősségtudat. Egyedi megközelítése és szeretetteljes ábrázolásmódja emeli ki a tucatművek unalmas sorából, világa pedig egyszerre hat frissítően és otthonosan – ez az a kombináció, amelytől igazán jó lesz egy gyerekkönyv.

A Harmat Kiadó jóvoltából azóta megjelent magyarul a második rész is, amely az Észak vagy halál! címet kapta. Fordítója az első kötethez hasonlóan ismét Szabadi István volt, aki változatlan kreativitással ültette át magyarba az angol elnevezések ötletes játékosságát. Ez a fajta nyelvi lelemény a világépítés és hangulatteremtés mellett a jellemábrázolás fontos eszköze, a második kötet ugyanis ismét morális kérdések feszegetésével emeli a cselekmény amúgy sem kicsiny tétjét, így még azt is megbocsátjuk neki, ha egy-egy szereplő neve túlságosan is sokat elárul az illető jelleméről, mielőtt alaposabban megismernénk őt. A valódi izgalmak ugyanis nem a történet kiszámíthatatlanságának mértékéből fakadnak, hanem a meneküléstől a megmenekülésig tartó út végigjárásából.

Menekülés
Bár gyerekkönyv mivoltát nem vetkőzi le, az Észak vagy halál! jóval komorabb és nyomasztóbb könyv elődjénél, ezért valamivel idősebb korosztályt is céloz meg annál. Az előző részben megismert Igiby család bujdosni kényszerül az őket kereső gonosz hatalom elől, miután egykori otthonukat azzal a tudattal kellett maguk mögött hagyni, hogy sosem térhetnek oda vissza. Az északi jégmezőkre szeretnének menekülni, mert ez tűnik a túlélés egyetlen esélyének, de az odavezető út veszélyes és hosszú, ráadásul üldözőik folyton a nyomukban vannak. Emiatt nemcsak a hangvétel változik az első könyvhöz képest, de a tempó is gyorsabb: az első kilencven oldalon történtek szinte egyetlen nagy üldözési jelenetté állnak össze, miközben alig várjuk, hogy végre több idő jusson a szereplőkre is.

A menekülés motívuma végigkíséri az egész könyvet, de szerencsére nem diktál végig ilyen őrületes tempót, hanem okosan rátalál a kellő ritmusra, ráadásul teret hagy maga mellett az utazás ősi toposzának is. Ez utóbbi egyrészt lehetőséget kínál arra, hogy a szereplők szemével ismerhessük meg az útba eső vidékeket, másrészt arra is, hogy a külsőleg megtett úttal párhuzamba állíthassuk azt a belső utat, amelyet a szereplők a jellemfejlődés útján járnak. Menekülésük ezáltal nemcsak a valami elől menekülés útja, hanem a valamilyen irányba tartó menekülésé is egyben, még ha e belső út során nem mindenki számára világos is a pontos cél. Ez a menekülés dickensi hangulatú utakat jár be, melyet számos egyéb kultúrtörténeti utalás is szegélyez Zorrótól kezdve Khazad-dûm hídjáig.

Menekülők
A menekülés motívuma mellett legalább ennyire fontos elemei a történetnek maguk a menekülők, akik nemcsak a külső veszély elől, de saját maguk elől is menekülnek. Van közöttük, akit sötét múltja üldöz; van, akit a jelenben elkövetett bűnei, és van, aki jövőjétől megijedve menekül sorsa elől. Egyik titok sem maradhat következmények nélkül, és egyik menekülő sem találhat magában a menekülésben feloldozást. A legtöbb esetben pont ebből fakadnak a szereplők közötti konfliktusok, s ezek addig nem oldódhatnak meg, amíg a menekülők nem képesek őszintén szembenézni önmagukkal, hogy ezután szeretteiknek is őszintén és nyíltan meg tudják mutatni sebzettségüket. De amíg ez nem történik meg, addig újabb sérüléstől való félelmükben csak még jobban megsebzik saját magukat.

Bár az Igiby család tagjai az első könyv cselekményéhez hasonlóan ezúttal sem kérdőjelezik meg, hogy összetartoznak és felelősséggel tartoznak egymás iránt, mindez egyre nagyobb terhet jelent nekik, amely elől olykor szintén menekülnének. Amikor a történet során ténylegesen elszakadnak egymástól, annak nemcsak külső okai vannak, az nemcsak váratlan fordulatok következményeképpen értelmezhető, hanem annak is folyománya, hogy lélekben messzire sodródtak egymástól. A fizikai és földrajzi távolságok egyúttal érzelmi eltávolodást is megjelenítenek, a menekülők magánya pedig testi-lelki elszigetelődést jelent egyszerre. Ez azonban lehetőséget is nyújt számukra arra, hogy más, útjukba sodródó szereplők magányát átérezzék, megértsék és enyhítsék. Ez is a lelki útonjárás része.



Megmenekülés
Hőseink a valódi megmenekülést nem ott, és nem abban találják meg, ahol és amiben keresték, sőt, magát a megmenekülés fogalmát is át kell értelmezniük ahhoz, hogy véget érjen menekülésük. Ennek ellenére a megtett útjukra mégis szükségük volt ahhoz, hogy minderre ráébredjenek. Az út valódi tétje pedig pont ez: időben ráébrednek-e a valódi megmenekülés mibenlétére, mielőtt túl késő lenne? Képesek lesznek-e felvállalni maguk és szeretteik előtt mindazokat a sebeket, amelyeket kaptak és okoztak másoknak? Visszatalálnak-e önmagukhoz és egymáshoz? Időben döntenek-e a felelősség felvállalása mellett? Hol és hogyan találhatnak feloldozást, megtisztulást, lehetőséget az újrakezdésre? Van-e megváltás mindannyiuk számára, vagy akad, akire már csak a bűnhődés vár?

Mindezen kérdések fényében a könyv legmegindítóbb része az a jelenet, amelyben az egyik szereplő az újratalálkozás pillanatában felvállalja kudarcát, bűneit és szégyenét szerettei előtt. Azt mondogatja: „Sajnálom, sajnálom!”, s válaszként újra és újra csak ezt ismételgetik neki: „Szeretünk téged, szeretünk téged!” Istenkapcsolatunk jelenik meg ebben a momentumban, az a feltétel nélküli, mindennél erősebb krisztusi szeretet, amely képes begyógyítani sebeinket és újjászülni minket – súgja a szívünk. S meg sem lepődünk, mikor a jelenet az Alkotóhoz szóló imádsággal folytatódik, amely azért a szereplőért szól, aki még nem talált rá a megmenekülés útjára. A szereplők könnyei itt elapadnak, az olvasókéi pedig most erednek meg igazán. De ezektől a könnyektől válnak igazzá a mesék.


A könyv megrendelhető a Harmat Kiadó webshopjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.

Barna Bálint
Képek: Harmat Kiadó