Olvasnivalók a nyárra

A nyári pihenés a kikapcsolódás mellett arra is alkalmas, hogy kicsit megálljunk és átgondoljuk, honnan indultunk és hová tartunk. Ehhez ajánlunk néhány könyvet, amelyek új távlatokat nyithatnak meg előttünk.

A nyár megérkeztével párhuzamosan enyhült a járványveszély, így a szabadságunk is nagyobb lett, nem csoda hát, hogy aki csak tehette, végre kimozdult otthonról. Míg bezártságunkban sokszor a könyvek voltak leghűbb társaink, most végre hátrahagyhattuk képernyőinket és könyvespolcainkat, hogy valódi, személyes kapcsolatokban legyen részünk. A nyár azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükségünk olvasmányélményekre, sőt, a nagy kánikula idején talán kifejezetten kívánatossá válhat az árnyékban hűsölés egy-egy tartalmasabb kötettel. Hiszen az olvasás nem bezártságot hoz magával, inkább felszabadít, és új távlatokat nyit meg számunkra.

Nyári keresztyén könyvajánlónkban olyan művekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek akár pihenés, kikapcsolódás közben is befogadhatóak, mégis kellő mélységeit tárják fel mindazt, amiről szólnak. Van közöttük, amelyik témáját tekintve könnyedebb, de akad közöttük olyan is, amelyik létünk legsúlyosabb kérdéseit és kihívásait feszegeti, bár többnyire felszabadító vagy reménykeltő módon. A kínálat összeállítása közben gondoltunk kicsikre és nagyokra, fiatalokra és idősekre egyaránt, emellett egy protestáns könyvvásárt is az olvasók figyelmébe ajánlunk, amelyen akár kedvezményes áron is hozzájuthatunk a legfrissebb keresztyén kötetekhez. Frissüljünk föl szellemileg is ezen a nyáron e művek segítségével!

Napraforgó. Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt

(Református Tananyagtár, Kálvin Kiadó)
Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt munkásságát talán nem kell bemutatnunk a Parókia portál olvasóinak. A több évtizedes pedagógiai és irodalmi tapasztalattal rendelkező házaspár a Református Tananyagfejlesztő Csoporttal együttműködve négyrészes irodalmi szöveggyűjteményt állított össze gyerekeknek, amelybe verseket, meséket, történeteket válogattak össze kortárs és klasszikus magyar szerzők írásaiból. A református iskolák pedagógusai által kipróbált és véleményezett sorozat mindegyik kötete egy-egy évszakhoz kapcsolódik: a Kezd őszülni a nyár… az őszhöz, az Angyalmese a télhez, a Gólyahír a tavaszhoz, a nemrég megjelent negyedik kötete, a Napraforgó pedig a nyárhoz.

A Napraforgó a 3-4. évfolyamos diákok számára kínál izgalmas és szórakoztató olvasnivalót. Külön tematikus fejezet gyűjti egybe például a technika és találmányok, a sport és mozgás, a nyár, a játék, a víz és vízpart, az utazás és közlekedés, valamint a táborozás és túra témaköréről szóló verseket, meséket. Ezek mind ismerős dolgok a megcélzott korosztály számára, a tálalás mégis frissítő. A válogatott művek nyelvezete könnyen érthető, mégis alkalmas arra, hogy szókincset gazdagítson. Mivel a vakációnak nem a tanulásról kell szólnia, ezért ezt a szöveggyűjteményt most ne taneszközként vegyük kézbe: minden szakmaisága ellenére érdemes inkább igazi nyári olvasmányélményként kezelni!

Az Idő kereke. Magyarország képes krónikája
Gál Zsolt, Kojanitz László, Pompor Zoltán
(Református Tananyagtár, Kálvin Kiadó)
Szintén a Református Tananyagfejlesztő Csoportnak köszönhetjük ezt a gyönyörű és hasznos kötetet, amelyet tanár és diák egyaránt élvezettel forgathat, és amely bebizonyítja, hogy tíz tablókép segítségével is össze lehet foglalni a magyar történelem 1100 évének legfontosabb szakaszait, újdonságait, szemléletét és fordulópontjait. Az Idő kereke úgy mutatja be átfogóan a kiemelt történelmi korszakokat, hogy a rájuk jellemző művészeti stílusban jeleníti meg őket, miközben információkkal, érdekességekkel egészíti ki a képi anyagokat. A kapcsolódó kérdések és feladatok nem csupán történelmi, de irodalmi és művelődéstörténeti összefüggések meglátásában is segítséget nyújtanak.

A kötet elsősorban tanári kézikönyvnek készült, de felső tagozatosoknak is ajánlják – nem véletlenül, hiszen a tablókban való elmerülés közepette alig tűnik fel, hogy nem szórakoztató nyári olvasmánynak készült, és a feladatok is kellően játékosak. Természetesen ettől még kellően szakszerű és alapos munkáról van szó. Ha valakinek mindez mégis kevés lenne és többre vágyik, a kiadványhoz animációs filmek, valamint tanári kézikönyv is készült, amelyek tovább gazdagíthatják a történelmi időutazást. Egészen biztos, hogy mindenki talál benne újdonságként ható érdekességet, és emellett gyönyörködnivalót is, hiszen ritkán sikerül ilyen szépre egy tanári kézikönyv, ezért már kézbe venni is élvezet.

A Csoda-dosszié. Egy oknyomozó újságíró interjúi a természetfeletti eseményekről
Lee Strobel

(Harmat Kiadó)
Gyakran visszatérő kérdés, hogy mit gondoljunk a csodákról, csodatételekről, mit kezdjünk a megmagyarázhatatlannak és természetfelettinek tűnő jelenségekkel. Ehhez hasonló gondolatok az istenhívőkben is felmerülhetnek, a kételkedőkben és a materialistákban pedig még annál inkább. Lee Strobel amerikai újságíró, A Jézus-dosszié szerzője újabb könyvében, A Csoda-dossziéban arra vállalkozott, hogy oknyomozó újságírói eszközökkel járja körül a csodákat. Interjúk sorozatát készítette el, amelyben neves tudósokat szólaltat meg, szkeptikusokat, bizonytalanokat egyaránt, hogy saját tapasztalataikat meséljék el a csoda-gyanús esetek kapcsán. Válaszok helyett azonban újabb kérdésekbe ütközünk.

Strobel célja az oknyomozói attitűd ellenére nem a végső válaszok megadása, nem a döntő érv bemutatása. Sokkal inkább arra próbál ráébreszteni minket, hogy nem mindig a racionális érvek mentén kell választ keresnünk, és erre pont azok az interjúk világítanak rá, amelyek ezzel próbálkoznak. Néha elhiteti velünk, hogy ez mégis lehetséges, máskor megcáfolja, de végig bizonytalanságban tart minket, így az újságírói tényfeltárást inkább arra használja, hogy rámutasson az emberi megismerés korlátaira. Éppen ettől válnak izgalmassá, érdekessé a racionalitásnak a megértésre törekvő próbálkozásai. „A végső döntés az olvasóra vár...” – üzeni a könyv borítószövege is.

Találkozás Istennel-sorozat: Születés. Házasság. Halál.
Timothy & Kathy Keller

(Harmat Kiadó)
Születés, házasság és halál. Nem valószínű, hogy a nyári pihenő során pont ezeket a mély témákat akarjuk emésztgetni, ilyenkor inkább valami könnyedebb olvasmányra vágyunk. Miért járhatunk mégis jól, ha mindennek ellenére ezt a háromkötetes sorozatot választjuk? – merülhet fel bennünk. Próbáljuk meg máshonnan megközelíteni a kérdést! A pihenés, kikapcsolódás pillanata arra is alkalmas, hogy egy kicsit megálljunk, és átgondoljuk, honnan indultunk és hová tartunk. Erre a mindennapok taposómalmában nem nagyon adódik lehetőség. Ez a három vékony könyvecske nem nyomasztani akar, hanem felszabadítani azáltal, hogy reményt, vigaszt és bölcsességet kínálnak az Istenhez vezető utunk során.

A Születés és a Halál című köteteket Timothy Keller egyedül írta, míg a Házasság címűt feleségével, Kathy-vel együtt. Mindhárom témára úgy tekintenek e sorozaton belül, mint életünk nagy utazásának három sorsfordító pontjára – a születésbe beleértve hit általi újjászületésünket is –, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy feltegyük magunknak a lét legfontosabb kérdéseit, és ezekre összpontosítsunk. Álláspontjuk szerint ugyanis a helyükön kezelve mindhárom téma közelebb vihet minket végső célunkhoz, Istenhez. A könyvsorozat abban kíván segíteni nekünk, hogy ezt a célt soha ne veszítsük szem elől. Mindezt úgy éri el, hogy a kérdéskörök mélysége, súlyossága ellenére is könnyen emészthető marad.

Önéletbaj
Papp Ákos

(Fekete Sas Kiadó)
Papp Ákos szociális és mentálhigiénés szakember az alkoholizmus problémáját nem csak tanulmányai és munkája kapcsán ismeri, maga is megküzdött vele. Saját tapasztalatai nemcsak abban segítenek, hogy jobban szót tudjon érteni más függőkkel, de olyan egyedi látásmódhoz is hozzásegítették, amely eleinte a költészetében, az utóbbi öt évben pedig leginkább a fényképeiben ölt formát. Írásai több irodalmi lapban megjelentek már. Fotóiból és a hozzájuk kapcsolódó verseiből Ébredéstörténet – Eljöttem hozzád, hogy megszeresselek címmel rendeztek kiállítást 2019-ben, ennek kapcsán készítettünk vele interjút, amelyben fölvázoltuk a tagadástól a kegyelem megéléséig tartó útját.

Papp Ákosnak most Önéletbaj címmel jelent meg kötete a Fekete Sas Kiadónál, amelyben korábbi kiállításához hasonlóan verseket, blogposztokat és más szövegeket párosít fényképeivel. A könyvecskét többféleképpen is lehet olvasni: haladhatunk benne az elejétől a végéig, fejezetek vagy írások között válogatva, de akár csak a képeket végignézve is – minden esetben hatnak ránk az alkotások, mégha nem is mindegyik útvonalon ugyanúgy. A nagyrészt az alkoholizmus fogságában készült szókimondó írások olykor sötét mélységekbe engednek bepillantást, azonban a fotók és a könyv kontextusa már az „innenső part” megközelítésével szabadítanak fel minket, az újjászületés reményét is felvillatva.

Nyári könyvvásár
A Luther Kiadó, a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat közös nyári könyvvásárt rendez 2021. július elsején, csütörtökön 14:00 és 19:30 között, az 1085 Budapest, Üllői út 24. cím alatti belső udvarban. Az eseményen a Luther, a Kálvin és a Harmat Kiadó kiadványai 20%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg, rossz idő esetén pedig július hatodikára terveznek esőnapot. Az árusítások, könyvbemutatók és beszélgetések mellett lesznek gyerekprogramok, koncert, hagyományőrző bajvívás és kvíz. 17:00 és 17:45 között például Történelmi kalandozás  merre forog Az idő kereke? címmel tart könyvbemutatót a Kálvin Kiadó, amelyen Pompor Zoltán, a Református Tananyagfejlesztő Csoport szakmai vezetője beszélget Kojanitz László és Hajnal Ödön szerzőkkel.


Képek: Kálvin Kiadó, Harmat Kiadó, Fekete Sas Kiadó, pexels.com