Szabadság, igényesség, önzetlenség a zene nyelvén

A zene sohasem lehet öncélú, az improvizáció pedig személyiségünkről árulkodik. A dzsessz, bár alapvetően rétegműfaj, mégis önzetlen. Nagy János kurzusokkal is segíteni szeretné azokat, akik számára fontos ez az igényes önzetlenség.

Az Erkel-díjas zeneszerző és zongoraművész kurzusán jártunk. Nagy János református kántor és presbiter, emellett nemzetközileg elismert dzsesszzenész. Triója, a Nagy János Trió Frankie Látóval és Joubert Flórával három éve működik ebben a formában. Világszínvonalú dzsesszzenészekkel dolgozik együtt, mint például Dominique di Piazz basszusgitárossal, vagy Mike Stern gitárossal. December 17-én Artisjus Zenetanári-díjat kapott. Bár zenéjét alapvetően meghatározza az improvizáció és a spontaneitás, a mindennapjaira komoly tervezettség jellemző, hiszen nagyon sok zenésszel dolgozik együtt határon innen és túl.

Érdeklődők, tehetségek, zátonyra futottak felkarolása
Nagy Jánostól azt kérdeztem, kiknek ajánlja kurzusát, és milyen céllal jött ez létre. „A Mi Zenénk Alkotóműhelyt (AMZAM) Mózes Tamarával és Frankie Látóval alapítottuk idén októberben. Tíz évvel ezelőtt Kéri Gábor jó barátommal szerveztük meg először a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábort, ahol elsősorban népzenei alapokra és improvizációra épülve oktattunk. Minden tábor végén azt a visszajelzést kaptuk, hogy évközben is jó lenne folytatni ezt a munkát. Most láttuk elérkezettnek az időt, hogy elkezdjük ezt a munkát a tanévben is.

Alkotóműhelyünkben vannak egyéni órák és csoportos hangszeres kurzusok. A diákok közt egyaránt megtalálhatók kicsik és nagyok, kezdők és haladók. Általános iskolásoknak a hagyományos zeneiskola mellett ajánljuk képzésünket.”

A műhelyt tanároknak is ajánlják. A harmincórás, idén nyáron akkreditált tanfolyam címe: Improvizáció és stílusismeret egyéni és zenekari játékban. Nagy Jánost sokszor keresték már olyan növendékek, akik abbahagyták volna a zeneiskolai oktatást, a szülők azonban azt szeretnék, hogy ez ne jelentse a zenetanulás végét. „Így meg tudunk menteni néhány diákot a zenének, ennél mégis fontosabb, hogy ne hagyják ott a zeneiskolai oktatást. Ezt a tanfolyamot a tanárok továbbképzésére hoztuk létre, nekik segítünk betekintést nyerni az improvizációba, a jazz műfajába. Úgy talán könnyebb megtartani a növendéket, ha tudunk irányokat mutatni, látják a nyitottságot.”

„Az igényes zenének gyülekezetnövelő hatása van”
Nagy János 1989 óta végez kántori szolgálatot a Pestszentlőrinc-Ganzkertvárosi gyülekezetben. Amikor csak teheti, ma is kíséri hangszeresen a református énekeket a templomban. Együttesével három olyan lemezt jelentetett meg, amelyeken protestáns énekeket dolgoztak fel.

„Ezzel nem az volt a célom, hogy az éppen aktuális könnyűzenei stílusban szólaltassam meg ezeket az énekeket. A mi beszélt nyelvünket, a dzsessz és az improvizáció nyelvét használtuk. A zene is kifejez valamit, az volt a célunk, hogy az énekek üzenetét a zenén keresztül is elmondjuk másoknak. A jó és igényes zenének gyülekezetnövelő hatása van, ezt nagyon fontosnak tartom.”

Kántoroknak is
A kurzust ezért az egyházzenészeknek is ajánlja, de a dzsesszt elválasztja az egyházzenétől. „A kántorok a gyülekezeti éneklésben is felhasználhatják az improvizációt, például a zenei előjáték során. Ez színesebbé és jobbá teheti a kíséretet, a gyülekezet is könnyeben tud énekelni, ha ritmikusabban játszik a kántor. Sokszor annak is örülünk, ha valaki négy szólamban tud játszani, azonban ennél többről is szólhat a kántori szolgálat. Amikor istentiszteleten kísérek, nem dzsesszt játszom, mert ezzel a zenei kíséretre és nem az énekre fektetném a hangsúlyt. Ha feldolgozzuk az énekeket, az már mást jelent – ezt koncertszerűen tesszük, nem az istentisztelet részeként.”

Szabadság a zenében
Bár a dzsessz alapvetően rétegzene, nem cél azokat megszólítani, akik egyébként nem hallgatnak ilyen zenét – vallja Nagy János. „Ez nem azt jelenti, hogy a zene, amelyet játszunk, öncélú. Tanítok, alkotóműhelyt vezetek, és aki érdeklődik a stílus iránt, az improvizáció útján el lehet őt vezetni a dzsesszhez. Úgy látom, nem a színpadról kell megszólítani azokat, akik nem hallgatnak ilyen zenét. Ha azt keresem, hogy a megszólaltatott zene hogyan tetszene másoknak, akkor már nem beszélünk dzsesszről. Ez a műfaj ugyanis a szabadságot, a szabályok széttörését, az improvizáció gazdagságát jelenti.”

A dzsesszzenész sajátos zenei világot szeretne megteremteni, amelyben a népzene, a klasszikus és a dzsessz talál egymásra. „Ahhoz, hogy kialakítsuk a saját zenei nyelvünket, nem biztos, hogy pusztán egy stílus elegendő. Tanulunk klasszikus zenét, hallunk a dzsesszről, de az egyik legfontosabb az, hogy ismerjük a saját népzenénket. Ha ezeket magunkénak valljuk, akkor ezek akarva-akaratlanul is találkoznak egymással, megjelennek bennünk.
Hasonló ez az olvasmányainkhoz: amit olvasunk, leképződik a nyelvhasználatunkban, megnyilvánulásainkban, de viselkedésünkben is. Azt gondolom, minden improvizatív előadónál megjelennek azok a hatások, amelyek a zenészt érték és érik élete során. Ez a három zenei világ sokakat gazdagít, mert komoly értékeket képvisel – hivatásomnak tekintem ezeket képviselni és közvetíteni másoknak.”

„A zene Isten ajándéka, ha pedig az, akkor az Ő dicsőségére kell vele élnünk.” (Kálvin János) 
Ma sokan sokféleképpen állnak a keresztyén könnyűzenéhez. A dzsesszzenésztől távol áll ez a zenei világ, mert szerinte az egyházzenének mást kell képviselnie, mint a popzenének. „Ez utóbbi kereskedelmi műfaj, amely arról szól, hogy tetsszen az embereknek és sok pénzt lehessen keresni vele – ezt nem lehet szépíteni. Ez a kettő nyilván egymást erősíti, ezért is kérdezem: mit keres ez a világ az egyházban? Nem olvasom a Bibliában azt, hogy az emberek tetszése lenne a cél és az, hogy sok pénzt keressünk. Nagyon szerettem a Hungáriát, de mi köze ennek az Isten dicsőítéséhez?”

 „A fiam mesélt az egyik ifjúsági alkalomról, ahol szerelmesslágereket énekeltek – csak a „szerelem”, „vágyom rád” szavak helyett „Jézus” és „halleluja” szavakat használtak. Kevés, ha máshogyan fogalmazunk, de ugyanaz a harmóniasor, a dallam, a lüktetés. A művészet elsősorban a fantáziához, az érzelmekhez szól, és azon keresztül hat az értelemre és az akaratra. Ezért nem tartom kívánatosnak, ha az első két harmónia megszólalásakor egy könnyűzenei sláger cseng vissza a hallgatók fülébe, és így lopakodik be az az anyagias, világi gondolkodásmód, amit azok képviselnek.”

Nagy János azt tapasztalja, sokan hivatkoznak az „új énekekre”. „Attól még, hogy valami új, nem biztos, hogy jó, és rögtön értékessé is válik. Kálvin János mondja, hogy „a zene Isten ajándéka, ha pedig az, akkor az Ő dicsőségére kell vele élnünk.” Ezzel nem azt mondom, hogy csak vallásos tárgyú lehet, de a zenének olyannak kell lennie, mint ahogy Makkai Sándor is megfogalmazza: „a fantáziát nem égeti, hanem táplálja, nem lenyűgözi, hanem felszabadítja a magasba, és nyugtató, hűs érintésére a lélek legnemesebb erőforrásai fakadnak fel.”

 

Somogyi Csaba

Képek: Asszonyi Eszter