„Időnként szeretnénk hinni, hogy Istennel akkor is jó lehet a kapcsolatunk, amikor az emberekkel nem az. Azonban mindenki felé egyazon szívből élünk."
Kovács Endre
Tükrödben
TÜKRÖDBEN
Kiülök életem befagyott partjára,
belefáradva lelkem nyugtalan zajába,
a ki nem mondott szóba, a jónak hazudott
rosszba, az el nem siratott gyászba,
az életnek hitt halálba.
Ebbe az időtlen, átlátszó csendben,
szemem végül a hegyekre emelem,
honnan jössz, biztos léptekkel felém,
hogy szelíden mellém ülj, életem peremén,
didergő lelkemre meleget terítve,
tükrödet elém tedd, és bemutass magamnak:
Ha rád nézek, nem a jéghegy csúcsát látom,
hanem a mélységbe rejtett világod csodálom.
Mától új lesz minden, a régiek elmúltak,
gyönyörködöm benned, értékesnek tartlak.
Kezdetektől érted lüktet szívem minden vérere,
egy a kérdés: - Hiszed-e?
Ahogy hangtalan válaszom rezgi a táj,
eddigi fájdalmam messzire száll,
mert ez időtlen, átlátszó csendben,
két tenyered zárójelében,
végre önmagam lehetek, szemeid tükrében.
TÚLÉLŐ
Áztatta eső, tépázta szél, mégsem bánta,
Gyűrhette vihar, gyapjúból volt nagykabátja,
Fakíthatta nyárnak tikkasztó sugara,
Mégis dalolt, ama reménység madara.
De most, oly kopár, töredezik, fogy,
Mit erőnek véltem, teher alatt rogy,
Hát fogtam ollóm, hogy hulljon,
minek hullni kell,
Mint vágott tincs a kőre,
de szólt az égi jel:
Még hajszálad sem eshetik le fejedről,
csak ha tudom,
Így Teérted, bár még rejtve,
köreimet ma is futom.
KÖDBEN
Megbillenek, dőlök, állok,
Egyfolytában hezitálok,
Hogyha lépek, zuhanok?
Vajon hová juthatok?
Köd előttem, köd utánam,
Van biztonság? Lehet váram?
Csak a hit, hogy bármit teszek,
Tenyeredbe beleesek.
AZ ÉN TOSZKÁNÁM
Ahogy nézem e szabálytalan helyeket,
ismerős utcákat, huzatos tereket,
csodálom múltam emlékköveit,
eddigi életem csalóka gödreit,
mert javamra adtad a göröngyöket,
a külvárosi ösvényeket,
a mély kátyút, a hullámzó utat,
mely valahogy mindig feléd mutat,
hozzád visz rendületlenül,
hogy tűzfalamra írj legbelül,
egy nem látható mondatot,
melyhez odakuporodhatok,
s felidézed bennem a tényt,
a fénysugaras reményt:
Ne félj, lejtőidben is itt vagyok!
Őrizem szemedben a csillagot.
Képek: Szemem Világa
Ribinszky Zsófia hittanoktató, tanító, de dolgozott könyv- és újságszerkesztőként is. Az Árpádföldi Református Egyházközség tagja, jelenleg elsőtől nyolcadik évfolyamig tart hittanórákat.
Az írásra mint kifejezőeszközre egy nehéz élethelyzetben talált rá, erről így vall: „Négy éve kezdtem el verseket írni. Úgy éreztem, Isten folyamatosan arra biztat, hogy írjam le a gondolataimat, majd pedig osszam meg másokkal is. Mivel vizuális alkat vagyok, hívóképeket is kaptam az íráshoz. Azóta is Pucz Károly fotográfus képeire rezonálok leginkább, aki a Szemem Világa oldal megálmodója és alkotója is – a maga letisztult közlésével számomra láttatni képes a láthatatlant. Verseimet csupán a Facebook-oldalamon teszem közzé, olvasóim kezdettől fogva lelkesen támogatnak. Ennek a közösségnek köszönhetem az írások kötetbe rendezésének a gondolatát is.”
Az írásra mint kifejezőeszközre egy nehéz élethelyzetben talált rá, erről így vall: „Négy éve kezdtem el verseket írni. Úgy éreztem, Isten folyamatosan arra biztat, hogy írjam le a gondolataimat, majd pedig osszam meg másokkal is. Mivel vizuális alkat vagyok, hívóképeket is kaptam az íráshoz. Azóta is Pucz Károly fotográfus képeire rezonálok leginkább, aki a Szemem Világa oldal megálmodója és alkotója is – a maga letisztult közlésével számomra láttatni képes a láthatatlant. Verseimet csupán a Facebook-oldalamon teszem közzé, olvasóim kezdettől fogva lelkesen támogatnak. Ennek a közösségnek köszönhetem az írások kötetbe rendezésének a gondolatát is.”