Tutanhamon nyomában

Az ókori Egyiptom világába csöppenhettek a református középiskolások számára rendezett Tutanhamon nyomában elnevezésű vetélkedő résztvevői a budapesti Lónyay Református Gimnáziumban.

Két és fél hét híján szinte napra pontosan száz éve, 1922. november 4-én került sor a történelem eddigi legszenzációsabb felfedezésére: Howard Carter angol régész a Királyok völgyében, az egyiptomi Luxor közelében szinte teljesen érintetlen királysírt talált. Az egyébként nem sok történelmi nyomot maga után hagyó Tutanhamon rövid uralkodása annál komolyabban visszhangzik az archeológia történetében. A sírjában feltalált leletek betekintést engednek az egyiptomi kultúra és civilizáció páratlan gazdagságába.

Az alkalomra szervezett napon a Lónyay Gimnázium egyiptomi díszbe öltözött, csengőjéből a megszokott barokk muzsika helyett egzotikus, keleti dallamok csendültek fel. A vetélkedőre érkező magyarországi egyiptomi közösség tagjai szavaikkal, jelenlétükkel, tudásukkal (pl. kalligrafikus arab írás) sokat hozzáadtak az alkalom emlékezetessé tételéhez, ahogy az egyiptomi ízeket prezentáló Orientál Bár is, amelynek finomságait a versenyzők megízlelhették.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Hassan Elsayed, az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjának volt főigazgató-helyettese köszöntötte a versenyzőket.

A verseny fő információforrását Dembitz Gabriella egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusának előadása adta Howard Carter karrierjéről, és végül élete fő művéről, Tutanhamon sírjának megtalálásáról, a sírban talált töméntelen kincs szakszerű és precíz dokumentálásáról. A versenyzők ezt követően egy feladatlap, majd egy keresztrejtvény megoldásával tudták bizonyítani azt, hogy valóban elmélyedtek a korszakban, a múzeum honlapján található gazdag információkban, illetve az előadáson hallottakban.

A feladatlapok értékelése, a győztesek kihirdetését követően a versenyzők apróbb, Egyiptomot idéző ajándékokkal térhettek haza.

A verseny végeredménye pedig:

Usébtik

Lónyay Utcai Református Gimnázium

Kiss Péter, Németi Gábor, Erdélyi Petra

I.

Időutazók

Gödöllői Református Líceum

Milyán Eszter, Sjerps Laura, Tóth Emese

II.

Ókor profik

Lónyay Utcai Református Gimnázium

Gál Barnabás, Magyar Bálint, Matula Márk

II.

Tutan, come on

Bernáth Kálmán Református Gimnázium

Cseri Bence, Gazdag Dorina, Kerek Máté

III.

Hárman a benzinkútról

Lónyay Utcai Református Gimnázium

Molnár Ágoston, Horváth Huba, Keresztesi Kornél, Mári Menyhért

III.


 

Ludvik Mihály Csaba
Képek: Mózes Edina 

Tutanhamon 100 a Lónyayban