A szeretet a kulcs

Egy baranyai település, ahol nem egyre kevesebben, hanem egyre többen járnak templomba. Ahogy a kisváros fejlődik, úgy éled a gyülekezet is. De vajon hogy érik el azokat, akiknek nincsenek református gyökereik? Erről faggattuk Nagy Mariann kozármislenyi lelkipásztort.

Sok református gyülekezetben máig sem éri el a templomok látogatottsága a járvány előtti szintet. A Pécs melletti Kozármislenyben azonban épp az ellenkezőjét tapasztalják: amint kinyitották a templom ajtaját egy-egy járványhullám visszahúzódásával, a jól ismert arcok mellett tíz-tizenöt új szempár tekintett vissza a szószéken prédikáló lelkészre. Ők most is ott vannak minden vasárnap. „Férfiak, nők, gyerekek, házasságban élők, egyedülállók, betegek, gyógyultak egyaránt jönnek közénk. A gyülekezetben Isten igéjére éhes emberekkel találkozom” – számol be Nagy Mariann helyi református lelkész.

A lelki éhséggel érkezők pedig nem maradnak táplálék nélkül, mert számára mindig is az igehirdetés volt a legfontosabb szolgálat, erre készül a legtöbbet, ha csak teheti, olvas, képezi magát. Amikor a járvány alatt bezártak a templomok, a városi televízió minden vasárnap közvetítette igehirdetését. Sokan hallgatták, pedig élete egyik legnehezebb időszaka volt ez – árulja el. „Nem tudtam fölmenni a szószékre, nem is palástban prédikáltam, hanem a templomajtóban ültem, háttal az üres padsoroknak. Elveszítettem a biztonságérzetemet a járvány miatt, és amiatt, hogy nekem is nélkülöznöm kellett a gyülekezet támogató jelenlétét. Ahogy sokan mások, úgy én sem értettem, hogy következhetett be ez a világméretű krízis, mint ahogy most sem értjük, hogy törhet ki a 21. században egy olyan háború, mint ami Ukrajnában zajlik. Mi, lelkipásztorok is eljutunk néha arra a szintre, hogy elég most már, Uram.”

Mélyponton volt, de prédikálnia kellett. Csak arról beszélhetett, amit Isten a szívére helyezett, arról is gyengén, összetörten, bátortalanul – idézi fel. Nem bánja, hogy így történt, úgy érezte, ez a sírás ideje, sebzettsége pedig sokakat megszólított. „A valóságos érzéseimről, a kérdéseimről, a kétségeimről beszéltem. Ebben sokan tudtak velem osztozni, mert hasonlóan éreztek. Lelkipásztorként az a célom, hogy az evangélium erejével minél több embert erősítsek – mint ahogy én is ebből merítek, és a közösségből. Ha az emberek kapnak valamit abból, hogy látják: nem egyedül küzdenek, és még a saját lelkészük is elesett, akkor ezt nem szégyellem megmutatni. Nem attól vagyok erős, hogy van tartásom előttük, hanem éppen attól, hogy össze tudok törni. A szószéken is merem ezt vállalni, és ez életszerű. Akik hallgatják az igehirdetést, meggyőződhetnek róla, hogy én is közülük való vagyok. Ugyanazokat élem meg: harcokat, válást, betegséget, kamaszgyerekek lázadását, a hol vagy, Uram kérdést. A különbség az, hogy van hitem, és így könnyebb. Látják, hogyan kapaszkodom föl én is, és kibe kapaszkodom. Van, hogy együtt erősödünk.”

A legtöbbet az igehirdetés és az interaktív bibliaóra formál az emberek lelkén – állítja Nagy Mariann. E mellett ő maga sokat tanul a gyülekezetépítésről az egyházkerületi Inkubátorprogramban is, amelyben több más lelkipásztorral együtt végeznek a szolgálatukban hasznosítható műhelymunkát. „Elengedhetetlen, hogy egy teológus ne találkozzon ezzel a képzéssel, mert annyira sokat segít a meglévő gyülekezeti élet megújításában, vagy abban, hogy hogy lehet a semmiből plántálni valamit, ami működőképes, de akár önmagamat, az elakadásaimat is segít kezelni lelkészként. Gyülekezetépítő stratégiákat dolgozunk ki együtt Lovas András missziói referens vezetésével Tim Keller könyve alapján. Ez azért is hasznos, mert minden, amit Kozármislenyben elkezdtem csinálni tizenkét évvel ezelőtt, ösztönös volt. A kislányom akkor született, amikor elkezdtem itt a szolgálatot, a nagylányom kétéves sem volt, ezért kezdetnek indítottam egy baba-mama klubot. Heti két alkalommal tíz-tizenöt anyuka jött hozzám. Aztán ahogy a gyerekek óvodába mentek, elkezdtem az óvodai hittant. Évről évre egyre több gyermek csatlakozott hozzánk, nagy vonzerő volt számukra, hogy gitározom. Ezeknek a gyerekeknek a szülei, nagyszülei is eljöttek időnként a templomunkba. Csodának éltük meg, ahogy évről évre gyarapodott a létszám a templomunkban, persze, ez tizenkét évbe telt, és mi türelmesek is voltunk. Isten láttatta velem, hogy a hittanóráknak lesz gyümölcse a gyülekezetépítésben is, mert a gyerekek hozni fogják majd a szüleiket magukkal a templomba.”

Ahhoz azonban, hogy a felnőttek évi két-három alkalomnál többször is eljöjjenek az istentiszteletekre, meg kell velük ismerkedni – teszi hozzá a lelkész. „Szeretnénk meglátni, mire van szüksége a körülöttünk élő embereknek. Mi az, amit a gyülekezetünk tud nekik adni, ami miatt szívesen tartoznának közénk. Az igehirdetés a legfontosabb – abban kell olyat nyújtani, ami miatt visszajönnek hozzánk. Ez nem működik másképp, csak úgy, hogy megismered a kulturális környezetet, amiben élsz, beszélgetsz az emberekkel, és a közben fölméred, hogy miben élnek, számukra mi a fontos, mi hiányzik az életükből, miről gondolkodnak sokat, milyen kérdéseik vannak. Ha én tudtam volna tizenkét évvel ezelőtt, hogy mennyire fontos a környezettanulmány, akkor sokkal komolyabbat készítettem volna. De most is aktuális, sőt, mindig aktuális egy ilyen településen, ahol folyamatosan változik a lakosság összetétele.”

Kozármisleny 6500 fős település Pécstől délkeletre. A lakosság száma az elmúlt két évtizedben duplázódott meg. Sokan a megyeszékhelyről költöztek ki a falusias kisvárosba, mások a környékbeli falvakból érkeztek. Az elmúlt három évben három új utca létesült a településen. A legtöbb ott élőnek nincs református gyökere és nem tartozik egyetlen gyülekezethez sem. A kozármislenyi református gyülekezet alig háromszáz tagot számlál. Az evangéliummal eléretlen emberek száma 4500-5000-re tehető. Átlagéletkoruk 37 év.

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a településen élők legalább a templom közelébe jöjjenek – árulja el Nagy Mariann. A légvártól a fánk- vagy a lángossütésen át a szabadtéri koncertig számos programot szerveztek már, minden évben otthont adnak művésztelepnek és kiállításoknak is. Most épp szabadtéri pikniket terveznek a templomkertbe, hogy megismerjék a településre újonnan betelepülőket. „Már korábban megkerestük őket, jeleztük, hogy jelen vagyunk a városban, az iskolában, a gyerekeinknek baba-mama klubot biztosítunk. Ha hitéleti igényeik vannak, akkor tudják, hogy ránk számíthatnak.

Mi mindent csináltunk csak azért, hogy legyen legalább egy lehetőségünk arra, hogy megérintsük az embereket. Ilyenkor azt szeretnénk elérni, hogy jól érezzék magukat. Szeretjük őket, és ez működik. Persze, ilyenkor nagyon jól kell prédikálni: az evangéliumot hirdetni egyszerű szavakkal, érthetően és lelkesen.”

Muszáj kilépniük a templomból és jelen lenni a helyi kulturális rendezvényeken is – fűzi hozzá a lelkész. „Egy-egy városi rendezvény megnyitóján akár csak egy igével és áldásmondással, de képviseljük magunkat. Ezek mind lehetőségek arra, hogy megérintsük az embereket. Soha nem lehet tudni, kinek mond az az egy ige valamit. Ha a kétezerből csak egy-két ember jön be a templomba, nekünk már van két lélek.”

A Kozármislenyben élőknek, persze, sok lehetőségük van a szabadidejük értelmes eltöltésére. „Ez egy csodálatos kisváros erdőkkel, tavakkal, horgásztóval, gördeszkapályával, bicikliúttal. Rengeteg a lehetőség, ám amiből az embereknek a legkevesebb van, az az idő. De a lelkük nagyon éhes, és mi ezért adhatunk nekik valami többet: tartós megelégedést az embernek csak az élő Istenbe vetett hit adhat.”

A kozármislenyi református gyülekezetnek 181 egyházfenntartó tagja van, az aktív templomba járók száma 70-80 fő körül alakul vasárnaponként. A gyermek-istentiszteleteken mintegy tizenöten vesznek részt, református hittanra százötvenen járnak, az óvodában további húsz kisgyermek részesül hittanoktatásban. A gyülekezethez tartozik a szomszédos Pécsújhegy, Nagykozár és Egerág reformátussága is – ez utóbbi településen ötven gyermek jár hittanra. Évente átlagosan huszonöten konfirmálnak a kozármislenyi templomban, amely 2006-ban épült fel a gyülekezeti tagok kezdeményezésére. A gyülekezeti terem tetőterében tavaly alakítottak ki egy 110 négyzetméteres parókiát a dunamelléki egyházkerület és a baranyai egyházmegye segítségével, nem kis részben a gyülekezet önerejéből.

Arra a kérdésre, hogyan szólhat az egyház a jövő emberéhez hitelesen, a lelkipásztor azt mondja: „Amikor János apostoltól megkérdezték, mi a legfontosabb, ő azt mondta: Fiacskáim, szeressétek egymást. Ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk marad, és ennek van jele: a szeretet. Lelkészként fontos, hogy én is szeressem a gyülekezetet, a presbitériumot, a gondnokomat, szeressek prédikálni, és hogyha szeretem azokat, akikkel dolgom van, akkor ott megmutatkozik a gyümölcs. Lehet, hogy három-négy-öt embert kell szeretnem – az is jó dolog, mert néha én is visszagondolok arra, mennyivel meghittebb alkalmaink voltak, amikor kevesebben voltunk. Most ehhez kell igazodnunk – remélhetőleg hamarosan lesz beosztott lelkésze a gyülekezetünknek. Akárhogy is: ha van igei látásod, van közösséged, és velük közös jövőképetek, akkor Isten áldása rajta van az utatokon – mert szeretitek egymást.”

 

Képek: Füle Tamás/parokia.hu; mislenykult.hu