Ahova jó hazatérni

Újra megnyílnak a RefoRom kapui – a Budapesti Református Cigány Szakkollégium augusztus 12-ig várja azon fiatalok jelentkezését, akik felvételt nyertek bármely fővárosi felsőoktatási intézménybe, vagy ott aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat részeként működő Budapesti Református Cigány Szakkollégium, azaz a RefoRom idén is vár minden magát cigány származásúnak valló, vagy igazoltan hátrányos helyzetű, valamely egyetemre vagy főiskolára felvételt nyert fiatalt, vagy már tanulmányaikat korábban megkezdett, nappali tagozatos hallgatót, aki kész bekapcsolódni a szakkollégium életébe, programjaiba. A cigány szakkollégium célja a hátrányos helyzetből induló, de magukat a jövő értelmiségijeként értelmező hallgatók megsegítése abban, hogy sokoldalúan képzett, mindig fejlődni vágyó, cigány identitásukat is vállaló keresztény értelmiségiekké válhassanak. Jelentkezni 2020. augusztus 12-ig lehet.

„Elsősorban olyan roma fiatalok jelentkezését várjuk, akik vidékről jönnek a fővárosba azért, hogy megkezdjék egyetemi tanulmányaikat” – nyilatkozta portálunknak Káli-Horváth Kálmán, az intézmény igazgatója. „Nekik az ösztöndíj részeként nem pénzbeli juttatásként díjmentesen biztosítjuk a kollégiumi lakhatást, valamint lehetőségeket a szakmai fejlődésre és a személyiségfejlődésre egy támogató, keresztény közösségben. Emellett ingyenes idegennyelvi képzést és konditerem-használatot is biztosítunk számukra.” A szakkollégiumi közösségi terek mellett az intézmény falain túl is nyílik lehetőség a rendszeres szakmai, kulturális, művészeti, közéleti és önkéntes alkalmakon való részvételre.

„Az egyetemi tanulmányokban motiváló kortárs közösség mellett kiváló mestermentorok – művészek, szakemberek – és az éjjel-nappal rendelkezésre álló gondnok teremtik meg azt a biztonságos közeget, ahonnan feltöltekezve indulhatnak reggelente az egyetemre és ahova jó hazatérni” – fogalmazott az intézményvezető. „Persze az is segítség, hogy a közösségi szerepvállalásukat ösztönző pénzbeli támogató rendszerünk lehetőséget nyújt arra, hogy évente 10 hónapon keresztül ösztöndíjat is adhassunk nekik.” Cserébe aktivitást várnak el a szakkollégistáktól, valamint részvételt a közösségi, szakmai, lelki programjaikon, és őszinte elhivatottságot a RefoRom által képviselt értékek iránt.

A cigány származásúak az elsődleges célcsoport, de ez nem kizárólagos kritérium, ennek köszönhetően nem cigány jelentkezők is beadhatják jelentkezésüket. Aki nem pusztán „szakbarbárrá” kíván válni, hanem érdekli a kommunikáció és a média világa, továbbá szereti a művészeteket is, az a RefoRom szakkollégiumában otthonra találhat. „A RefoRom vezetőjeként, keresztyénként és művészként az a reményem, hogy működésünk a társadalomra is pozitív kisugárzással lehet azáltal, hogy nemcsak szakmájukban, de emberségükben is kiváló ifjak alma mater intézményévé válik.” Káli-Horváth Kálmán szerint kreativitásban nincs hiány az intézmény falain belül, és ennek sokszor látták már hasznát.

Az idei, kihívásokkal teli év lehetőséget teremtett az online oktatás kipróbálására is. Erre a jövőben építeni is fognak. „Szeretnénk gazdagítani a módszertani portfóliónkat azzal, hogy bizonyos ismereteket digitális oktatás keretében teszünk teljesíthetővé. Az egyetemi terheltség szempontjából érzékenyebb időszakokban pedig olyan beadandó feladatokat is tervezünk, amelyekkel az írásos és szóbeli, valamint a modern médiaeszközök használatával megjelenő vizuális kommunikációs kompetenciáik fejlődhetnek. Összességében élményekkel teli, színes, összehangolt, rugalmas, és ezért az eddigieknél is hatékonyabb élő és pezsgő közösségi működést remélek a következő tanévben.”

Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 12. (szerda)

Felvételi időpontja: 2020. augusztus 14. (péntek), 9:30-14:30

Felvételi helyszíne: Budapesti Református Cigány Szakkollégium, 1109 Budapest, Belényes utca 9.


A jelentkezés módjáról és egyéb részletekről itt lehet tájékozódni, a kérdéseket pedig a budapesti.szakkollegium@reformatus.hu vagy a papp.krisztina@reformatus.hu e-mail címek egyikére lehet elküldeni. Papp Krisztina szakmai és adminisztrációs munkatársnál van lehetőség a 06 30 397 2998 telefonszámon is érdeklődni.
 

 

Képek és videó: RefoRom