„Arra emlékeznek, hogyan bántam velük”

Még van néhány szabad hely az idei GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia kétnapos programjára, amelyet Budapesten, a Kelenföldi Montázs Központban tartanak március 27-28-án (pénteken és szombaton).

A GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia (eredeti nevén Global Leadership Summit) a chicagói Willow Creek Gyülekezet huszonhat évvel ezelőtt indított szolgálata, amely rövid idő alatt túllépte a közösség falait. A kétnapos vezetőképző előadásait ma már 128 országban közvetítik 60 különböző nyelven. A magyar közönséghez mindig a néhány hónappal korábban, Chicagóban megtartott konferencia legjobb, hazánkban leginkább adaptálható előadásai jutnak el magyar szinkronnal.

A magyar GLS azért is különleges, mert egyes előadásokat követően azonnal lehetőség nyílik a hallottak feldolgozására is kis csoportokban, a magyarra fordított munkafüzet segítségével. Noha az előadásokat felvételről vetítik, profi szinkronszínészek, hang- és vetítéstechnika teszi azokat élvezetessé, könnyen befogadhatóvá. Ezért pedig át sem kell utazni a fél világot – mondta érdeklődésünkre Illéssy János, a GLS magyarországi szolgálatának vezetője.

„Üzletemberek, lelkipásztorok és társadalmi szolgálatot végző szakemberek több évtizedes, kiérlelt tapasztalatával, valamint a legfrissebb kutatások eredményeivel bővíthetjük a világról és saját világunkról alkotott tudásunkat, ha ellátogatunk a kétnapos vezetőképzőre. Az előadók komoly szakmai háttérrel rendelkező, elismert szakemberek, akik kudarcok árán is megvalósították víziójukat.”

Kaland, nevelőszülők, FBI
Épp a kudarc az egyik téma, ami megjelenik az idei GLS-en: erről a vadonban szerzett kalandjairól ismert, néhány évvel ezelőtt kereszténnyé lett Bear Grylls televíziós műsorvezető, író beszél majd. Az előadók között van az FBI egyik korábbi túsztárgyalója, aki a munkája során alkalmazott tárgyalási stratégiájáról mesél, amely jól alkalmazható a hétköznapi és a vállalati szituációkban is. A konferencián lelkipásztorok, üzletemberek és vezetési tanácsadók is megosztják munkájuk során és az emberi együttműködésben szerzett tapasztalataikat. „Szó esik majd a visszautasítás lélektanáról, a korrupt környezetben is megtartható etikus viselkedésről, a kreatív csapatok vezetéséről, a generációk közötti együttműködésről, valamint a nevelőszülőségről is, hiszen nemcsak vállalati vezetőknek szól a konferencia, hanem mindazoknak, akik egy családot vezetnek. Az idei magyar előadónk Holló András kerekesszékes tánctanár, aki arról beszél, hogyan találhatjuk meg az elhívásunkat” – ismertette Illéssy János.

Sokak pótapukája egy elapátlanodó társadalomban, mozgáskorlátozottan is képes férfiasan vezetni, és még súlyos balesete után is fel tudott állni a székből lelki értelemben. Holló András kerekesszékes tánctanár volt a Parókia portál vendége Túl a korlátokon címmel megrendezett estünknek a budapesti Adna kávézóban.
 


Együtt alakíthatjuk a jövőt
A GLS magyarországi szervezőcsapatának küldetése, hogy visszaadja a bizalmat a vezetésben, és azzal együtt a reményt jövőben  – hangsúlyozza a haza szolgálócsoport vezetője. „Szerte a világon bizalmi válság tapasztalható a különféle szervezeteken belül. Bizalomhiányos környezetben dolgozni viszont lélekromboló és a lehető legkevésbé hatékony. Sajnos még mindig túl sok olyan vezető van a szervezeteinkben, aki azt hiszi, a vezető pozíció azért van, hogy ő a saját hatalmát növelje vele, nagyobb reflektorfény essen rá vagy több juttatást kapjon. Az ilyen vezető nem szeret kényelmetlen beszélgetéseket lefolytatni, vagy pedig azért határolódik el, mert nem hajlandó szóba állni a rangban alatta levőkkel, nem ad át információkat nekik, és észre sem veszi, mennyire megbánt ezzel embereket. A GLS előadói – akik az élet különböző szegmenseiben szintén vezetők – valamennyien szolgálatként tekintenek a vezetésre. Azt vallják, hogy a vezetés szolgálata kiváltság, és arról is beszélnek, hogy miért. Az emberek nem rossz szervezeteket hagynak ott, hanem rossz vezetőket. A vezető vezetése szinte üvölt. Árulkodik az emberi magatartásáról, a gondolkodásmódjáról, a másokhoz való viszonyulásáról, az értékrendjéről, amihez szilárdan ragaszkodik akkor is, ha baj van. A jó vezetőt előbb-utóbb észreveszik, mert vonzza az embereket. A GLS egyik korábbi előadója, egy vadászpilótakiképző jól tudta ezt, ő mondta: Az embereim nem arról fognak rám emlékezni, hogy milyen manővereket tanítottam nekik. Arra fognak emlékezni, hogy hogyan bántam velük. Az emberek nem sebezhetetlen vezetőt keresnek, hanem olyasvalakit, akiben megbízhatnak.”

A saját fülünkkel halljuk
Egy tanácsot azonban érdemes megfogadni Illéssy János szerint: ne más fülével hallgassuk az előadásokat, hanem a sajátunkkal. „Igyekezzünk beépíteni a mindennapok gyakorlatába a hallottakat, és ha valakinek továbbajánlanánk ezeket a gondolatokat, a helyszínen megvásárolható az exkluzív előadásokat, interjúkat és motivációs rövidfilmeket tartalmazó adathordozó. Ezek az anyagok nem találhatók meg máshol. Mégis inkább a személyes jelenlétet ajánljuk, hiszen a GLS élmény, nem mellesleg új ismeretségek is születhetnek a helyszínen.”

A konferenciát követő GLS-estek szintén a hallottak elmélyítését szolgálják. „Ilyenkor egyetlen előadást vetítünk le, amelyet közösen feldolgozunk a résztvevőkkel. A közösségteremtés is célunk ezzel. A GLS hídépítés is: szeretnénk párbeszédet folytatni a nem hívő emberekkel a nekik fontos dolgokról, szakmai-tapasztalati és etikai segítséget nyújtva azokban, képviselve azt az értékrendet, amelynek forrása valójában Isten.”

Kiknek szól?
„Az emberek kilencven százalékának megfordul a fejében, hogy ’de hát én nem is vagyok vezető’. Pedig senki sem húzhatja ki magát a vezetői felelősség alól, hiszen nagyon kevesen vannak, akik csak azt teszik, amit más mond. Mindenki vezet, akár a családját vagy a saját életét: vezetők a pedagógusok, a közszolgák, az üzletemberek és a családanyák is, hiszen vezetik a rájuk bízottakat, hatással vannak rájuk. Ezért a GLS egyik jelmondata: Mindenki formál. Ezt fogja Isten számon kérni rajtunk egyszer. A rajtunk kívül álló dolgokon nem tudunk változtatni, de azzal, ami ránk van bízva, jobbá tehetjük a világot.”

A kétnapos GLS Nemzetközi Vezetői Konferenciát március 27-én, pénteken 14:30 és 19:00 óra között, valamint március 28-án, szombaton 09:00 és 18:30 óra között rendezik a Kelenföldi Montázs Központban (1119 Budapest, Etele út 55). Jegyvásárlás (a készlet erejéig), kedvezmények és jelentkezés itt.

A vezetőképző itthon a keresztény egyházak széles körű támogatásával valósul meg, a Magyar Evangéliumi ALIANSZ és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa védnökségével. Az előadók között hívő keresztyének is vannak, ám a konferenciára hitbeli meggyőződéstől és világnézettől függetlenül várnak bárkit, akik fejlődni szeretne.

 

Képek: Füle Tamás; GLS