Egy csepeli középiskolában komoly változás történt: fenntartását az egyház vette át, már harmadik tanévének feléhez közeledik így a református intézmény. Átlagos napon érkeztem, hogy a Bocskai István Református Oktatási Központ Apáczai Csere János Középiskola lelkészével, Nyeső Ágnessel találkozzam.

Mindent az alapoktól
Nyeső Ágnes másfél évig szolgált Kiskunhalason iskolalelkészként, azután a cigánymisszióhoz került, 2018 szeptembere óta ismét iskolában szolgál. Van összehasonlítási alapja, ismeri a nagy hagyományokkal rendelkező egyházi iskolák világát. Most egészen más a légkör és a helyzet, amelyben szolgálatot vállal. „Mindent az alapoktól kell kezdeni. Ahogy egy-egy iskola működését, belső dinamikáját, úgy az iskolalelkész munkáját is döntően meghatározza az adott intézmény múltja. A ma működő református iskolák között vannak olyan intézmények, amelyek történelmi előzmény nélkül jöttek létre, mert egy-egy gyülekezet elhívást érzett erre a munkára és alapított egy oktatási intézményt. Más az, amikor korábban államosított egyházi iskola a rendszerváltás után visszakerült az egyházi fenntartóhoz, a harmadik esetben az iskolának nincs egyházi múltja, hanem az egyház átvette. Ez utóbbiban, mivel nem volt hagyománya a református oktatásnak, lassan építkeznek, tanévről tanévre. Akik már református iskolába iratkoznak be hozzánk, heti két hittanórájuk van az órarendbe illesztve, és hétkezdő áhítaton vesznek részt.”

Nagyon vegyes közegben
Nyeső Ágnes sok diákkal, tanárral találkozik, akiknek nincs kötődésük gyülekezethez, egyházhoz.  „Van, aki nyitott, lelkes, kérdez, és ugyanúgy vannak, akik nem tudják, ki a lelkész és mi a feladata, ezt a munkát most ismerik meg.  Nagyon érdekes látni a különbséget azok között, akiknek az életében én vagyok az első lelkész, és akik már egy sor előzetes élményből kialakult képet vetítenek rám, legyen az jó vagy rossz. A diákok egy része vallástalan, másik része vallási szempontból is nagyon vegyes közegből jön, sőt, van más vallású diákunk is. Fontosnak tartom, hogy mindannyian elfogadást tapasztaljanak. Egymást tisztelve, egymás hitét, meggyőződését tiszteletben tartva tudunk párbeszédbe és kapcsolatba kerülni.

„Ha valakinek tényleg van hite, az fel kell tűnjön. Ez a Szentlélek munkáján múlik, és a hitelességemen is, hogy amit teszek és amit mondok, összhangban van-e. Ha Isten igéjét hirdetem, megtettem a dolgom, legyen az áhítat tartása vagy konkrét segítségnyújtás, például problémával küszködő diákok segítése. Ők és a helyzetek megmutatják, milyen a hitem, de azt is, csak beszélek-e arról, hogy Isten elfogad és szeret, vagy tényleg elfogadást tanúsítok. Ez nagy felelősség.”

Az iskolalelkész nemcsak egyéni beszélgetéseken keresztül, hanem közösségi szinten is hatással van az iskolai életére. „Nem gondolom, hogy egy keresztyén intézménynek és közösségnek „sterilnek”, vagy homogénnek kell lennie. Pál apostol is társadalmilag, kulturálisan nagyon vegyes gyülekezetekkel találkozott. Mindenki része lehetett a nagy egésznek, a kérdés igazán az volt, mit tudtak kezdeni a sokszínűséggel. Ezt a kérdést az egyházi iskola vonatkozásában is feltehetjük.”

Hogy az áldás, békesség ne legyen súlytalan
A valódi cél, hogy a hittanórák és az áhítat ne plusz feladat, érthetetlen és teljesíthetetlen elvárás legyen. „Kérdés, hogyan válhat természetessé, hogy van kémia-, fizikaóra és van hittan is, amikor a Bibliával foglalkozunk, a kereszténység történetét, értékeit fedezhetjük föl. A hitet nem lehet tanítani, elvárni, a megtérés személyes döntés. De adott értékeket elfogadni, megélni, közösségi szabályként elfogadni már lehetséges. Hinni nem lehet kényszerből, de beszélgetni és tanulni valamiről már lehet elvárás. Az igazán nagy feladat az, hogyan tudják áthatni a mindennapokat ezek az értékek, hogyan válik érezhetővé és megtapasztalhatóvá, hogy keresztyén iskolában vagyunk."  

„Én tényleg hiszem, hogy a világ sóvárogva várja az istenfiak megjelenését. Azt tapasztalom, a diákok tele vannak kérdésekkel, és igénylik a beszélgetéseket. Az én életemet megváltoztatta Krisztus, tudom, hogy milyen lett az én közösség- és jövőképem, milyen a megváltás tudatában élni, és erről próbálok őszintén beszélni. Hiszek abban, amit csinálok. És annak a visszajelzésnek örülök a legjobban, amikor, azt mondják, ez látszik a szolgálatomon. Az, hogy tényleg elhiszem, amit mondok. Ha nem értenek is velem egyet, ez a komolyság hatással van rájuk.”

Egy hosszú út elején
Az iskola hosszú út elején tart. „Nem azonnali eredményekért dolgozunk, és ez nem baj. Azért szolgálunk, hogy a lelkekben valami történjen - és sokszor Isten megengedi látni, hogy ez tényleg történik. Különleges helyzet, hogy olyan embereknek kell Istenről beszélni, akiknek a keresztyén vallás és hit nem a szocializáció és a kultúra része. Nem lehet arra hivatkozni, hogy azért van így, mert így szoktuk – ez kevés, önmagában nem ad választ egy Istentől távol élő ember számára. Ezzel a kamaszok kőkeményen szembesítenek: vagy vannak érvényes válaszaid, vagy nincsenek, és ez egy perc alatt kiderül. Vagy tudod, miért csinálod, amit csinálsz, vagy nem. Akarva-akaratlanul egy perc alatt „levizsgáztatnak”. Ha nem tudom elfogadni ezt, nincs értelme ennek a szolgálatnak. Tudni és érezni kell, hogyan halljuk meg a hangjukat, kérdéseiket, véleményüket, gondolataikat a világról.”

Kapcsolódni diákhoz, tanárhoz, az emberekhez
Nyeső Ágnes kiváltságnak látja ezt a szolgálatot. „Olyanoknak lehet beszélni Istenről, akik valószínűleg saját elhatározásból soha nem mennének el templomba, fordulnának lelkészhez, mert vagy előítéleteik vannak, vagy rosszak a tapasztalataik. Akiknek nem jutna eszükbe a templom, mert nem ismernek keresztény közösségeket. Nem tudják, mi miért van a templomban, mi mit jelent. Ha nem tudunk lelassítani, és komolyan venni, hogy ez nem érdektelenség, nem közöny, hanem egyszerűen az alapoktól kell elkezdeni az építkezést, akkor a munkánk szétesik.”

Az építkezés hosszú folyamat, amelyhez nélkülözhetetlen, hogy az evangéliumot érthetően mondjuk el és éljük meg. „Ezt szem előtt tartva lelkészként nem onnan indítok, hogy én hol tartok a hitem fejlődésében, és elvárom, hogy hipp-hopp, mások is ott legyenek, hanem meg kell állnunk és meglátnunk, hogy a körülöttünk élőknek milyen a kapcsolata Istennel, hol vannak és miben élnek. 2020-ban nem alap a bibliai műveltség, és azt is meg kell nézni, hogy gyülekezeteink olyan közösségek-e, ahova a nem egyházban szocializálódott emberek – diákok és felnőttek – szívesen csatlakoznak.”

Amihez bárki bármikor csatlakozhat
„A valódi kihívás az, hogyan tudom elmondani érthetően az evangéliumot. Jézus 5000 emberhez beszélt, és mindenki értette őt, az emberek nem álltak fel a felénél, nem veszítették el a fonalat. Pál apostol sem a tanítást változtatta meg, hanem sikerült úgy kapcsolódnia az emberek élményvilágához, hogy az evangélium üzenete ne torzuljon, gyengüljön. Legyünk valóban jelen, kapcsolódjunk az adott közegben élőkhöz, és tegyük érthetővé az üzenetet. Kereszténnyé lenni soha nem késő, bárki bármikor csatlakozhat.”

Az, hogy egy iskola fenntartót váltott, az értékrendre is hatással lehet. „Az igazi változás azonban lelki út, amelynek állomásai, lépcsőfokai vannak. Nem tudjuk, mikor jön el a pillanat, hogy belső igényévé válik a diákoknak a reggeli áhítat. De eszembe jut egy kedves történet, amikor a reformáció ünnepéhez kapcsolódva imasétát készítettünk, és az egyik rosszcsont kamasz diák azt mondta a közös ima után a végén, hogy itt olyan nyugalom és békesség van, hogy ide kellene jönni kétóránként, és nem cigizni, mert ez jobb. Ha ehhez hasonló megtapasztalásai vannak, akkor jó úton járhatunk...”

Képek: Somogyi Csaba, Füle Tamás