A diósdiak már 2021 pünkösdjén beléphettek lelki otthonukba, a felszentelő istentiszteletre egy évvel később került sor. A járvány idején zajló templomépítés a gyülekezet gyarapodását eredményezte, a közösség ebben az áldásban fogadta a megjelent egyházi és világi vezetőket, a környékbeli lelkipásztorokat, a közelről és távolról érkező vendégeket az ünnepi istentiszteleten.

Építésre kaptuk
„Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából” – hangzott a 118. zsoltár a június 6-i ünnepség kezdetén, a zsoltárt Nyilas Zoltán északpesti esperes olvasta fel, aki templomszentelő imát is mondott. Az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán dunamelléki püspök végezte az Efézusi levél  5. része, 15-17. versei alapján. A megnevezett helyen Pál apostol arra hívja fel a keresztyének figyelmét, hogy Isten bölcsességet ad és időt rendel arra, hogy megértsük az ő akaratát.

„Ennek a bölcsességnek jele, amikor már nem azt kérdezzük, mi okból, hanem, hogy mi célból, azaz milyen küldetéssel kell kihasználnunk az alkalmas időt. Hálásak lehetünk, hogy ezt építésre kaptuk, hogy a diósdi református templom egyike lehet annak a harminc templomnak, amelyek az elmúlt tíz évben épültek fel egyházkerületünkben. A lelki felelősséggel végzett építkezésekből anyagi és hitbeli fejlődés származik, ha mind az alkalmas, mind a gonosz időkben Isten akaratát keressük, e keresésből áldás és megújulás fakadhat.”

Reformátusként nemcsak templomszenteléskor, hanem minden istentisztelet alkalmával az úrasztalára helyezzük a Szentírást, ez, bár régimódinak tűnhet, a mi hitvallásunk része ma is – fogalmazott a püspök.
„Lesz még hatalmas éhség arra az üzenetre, amelyből megérhetjük életünk értelmét, és azt, hogyan kell építeni közösségeinket. Ha gazdagítani szeretnénk a várost, az országot és a nemzetet, maradjunk meg a Sola Scriptura gondolatánál, legyünk továbbra is a Biblia népe, ne térjünk el a Szentírástól mint középponttól. Így áldja meg Isten ezt a közösséget, a reformátusokat és minden keresztyént Diósdon!”

Ami a templomnál is fontosabb
A felépült templomnál fontosabb, hogy milyen kapcsolatban vagyunk Istennel, ezt a kérdést bátran fel kell tennünk. A diósdi reformátusok azért építhettek templomot, mert sokszor kimondták már szolgálatuk során: legyen meg a te akaratod – köszöntötte a gyülekezetet Veres Sándor egyházkerületi főgondnok.

„Ha néhány szóban határoznánk meg az ebben a városban végzett missziót, az imádkozást, Isten szavának, hatalmának hirdetését és Krisztus szeretetének megélését mondhatnánk elsőként. A missziós lelkület azt jelenti: előítélet és megbélyegzés nélkül bocsátunk meg egymásnak, ahogy Jézus is megbocsát nekünk. Különös egybeesés, hogy pünkösd ünnepén szentelhetjük fel az épületet, hiszen éppen a Szentlélek ajándékai által tudjuk gyülekezeteinket építeni. Kívánom, hogy a Lélek gyümölcsei szerint forduljatok egymáshoz, Isten áldása kísérje a gyülekezet életét és szolgálatát!”

Fürjes Zoltán helyettes államtitkár is köszöntötte a megjelenteket, majd Pogrányi Károly mondta el köszöntőjét. Én vagyok a szőlőtő – olvasható Jézus jól ismert kijelentése a templomtér falán, középen. Ahogy erről a lelkipásztor beszámolt, ez az örömhír megoldást adott és ad a diósdi reformátusok hosszas helykeresésére.

„A Megváltó helyreteszi, kihez kell igazodnunk, ahogy azt is, milyen a modern, felnőtt, keresztyén pontgyűjtés: azért járunk templomba, hogy pontokat gyűjtsünk, és ezzel megfeleljünk a vélt vagy valós elvárásoknak és igényeknek. Milyen legyen egy jó keresztyén? A válasz csak ennyi: Én vagyok a szőlőtő. Ha sok éve hívőként élsz, tudod, mit jelent a kegyelem, tudod, hogy kegyelemből élsz.”

A valódi szőlőtő életünk drámájában
A szőlő fontos jelképe Diósdnak, a város címerében is megtalálható a gyümölcs. Az 1880-as és 90-es években hatalmas szőlőgyökértetű-járás sújtotta Magyarországot, így az akkor még kicsiny Diósdot is – magyarázta a lelkész.

„Az akkori, túlnyomórészt sváb falusiak saját maguk termesztették a szőlőt, ez volt a megélhetésük. A filoxéra elvitte mindenünket, talán épp úgy, ahogy a Covid-járvány sújtotta a vendéglátást és a turisztikai szektort. Diósd évtizedekig érezte a pusztítás következményeit, nem tudom, hányan mondták akkor, hogy nem bírják tovább, és a szőlővel együtt önmagukat is kivágták. A mi templomunk a pandémia alatt épült, felszentelésére az orosz–ukránháború 103. napján került sor. Nem tudhatjuk, hogyan emlékeznek majd erre Diósd történetírói. A templomkertben már kiírtottuk a szőlőket, de nemrég arra lettünk figyelmesek, hogy néhány tő újra kihajtott, ezért cövekeket vertem le melléjük. Én vagyok a szőlőtő – ez az evangéliumi mondat hasonló ezekhez a cövekekhez. Krisztus keresztje határ, amelyet Isten húzott a bűn és az élet között, ez a templom azért áll, hogy a valódi szőlőtőre hívja fel figyelmünket életünk drámájában.” 

Hosszú, de áldott út vezetett a kicsiny közösség templomának felszenteléséhez. A Pogrányi házaspár szolgálatának hajnalán a gyülekezet még a diósdi művelődési házban tartotta istentiszteleteit, 2014 őszén már saját tulajdonú épületben, egy családi házban gyűltek össze a reformátusok. A ház adott helyet a lelkészi hivatalnak, az ifióráknak és a napközis táboroknak is. Az egyházkerület 2017-ben a szomszédos telket is megvette, a családi házat 2018-ban lebontották, és a volt épület helyén rakták le a templom alapkövét 2019 júniusában.
Mindezekről, a templom fogadtatásáról és a gyülekezet jelenlegi céljairól a Pogrányi házaspár beszélt portálunknak.

„Pusztai vándorlásban”
 A formálódó közösség történetének kezdetén a gyülekezeti misszió fontos célcsoportjai az óvodai és iskolai hittanos gyermekek és családjaik voltak.
„Kuriózumnak számított, hogy református felekezetként az óvodákba is bejutottunk, és az iskolai hittan is felpezsdült férjem és Fodor István beosztott lelkész szolgálatának köszönhetően. Vannak a gyülekezetünkben olyan aktív szolgálattevők, akiket ebben az emlékezetes időszakban szólítottunk meg, és később közösségünk tagjaivá váltak” – emlékezett vissza Pogrányi Mária.

„A másik csoportot az egykori érdligeti szórványgyülekezet tagjai jelentették. Kis közösség vagyunk, amelynek többször is költöznie kellett, és Diósd agglomerációs jellege is éreztette hatását a gyülekezeti tagok cserélődése szempontjából, de a település közösségi élete felpezsdítésének mi is részesei voltunk” – tette hozzá Pogrányi Károly.

Ahogy erről a lelkészházaspár beszélt, a Diósdra költöző családok közül egyre többen gyökereznek meg és akarnak tenni a városért, ez a hozzáállás a református gyülekezetben is tapasztalható. Az elmúlt évtized pusztai vándorlás volt a közösség számára, amely templom híján közösségi és családi házban, iskolaépületben tartotta alkalmait. A most felszentelt épület valódi lelki otthonná vált, amelyre már régóta vágytak a reformátusok.

Valódi közösségként
„A gyülekezeti tagok társadalmi háttere szempontjából nagyon sokszínű közösség vagyunk, vannak, akik vidékről, Erdélyből költöztek Diósdra, számukra nagyon szokatlan a templom modern jellege. Ezt mégsem hánytorgatják, sőt, örülnek, ezzel együtt azt is elfogadták, városunkban nincs több száz éves hagyománya a reformátusságnak, az új, modern külső az új élethelyzetüket is jelképezi” – fogalmazott Pogrányi Károly.

A reformátusok új otthona szépen visszatükrözi azt a közösségépítési munkát és szemléletet, amely az elmúlt bő tíz évben a gyülekezet megerősödését eredményezte – tudtuk meg Pogrányi Máriától.

„A templomra néző iskola tanárai nagyon pozitívan fogadták új otthonunkat, a kertet, a templom előtti teret, volt, akit bevonzott az épület nyitottsága. Azt látjuk, a diósdiak örülnek, hogy ilyen épület állhat a városban, érzik, hogy jó dolgok történnek a reformátusoknál. Szeretnénk elmondani nekik, hogy nemcsak templom, hanem közösségi ház is várja őket. A gyülekezet számára óriási öröm, hogy ilyen otthona lehet, nem véletlen, hogy sokan maradnak itt vasárnap az istentisztelet után is. Nagy hangsúlyt helyezünk a családokra, kihasználjuk az épület és a telek adta lehetőségeket. Valódi közösségként élünk Diósdon.”

Erre a valódiságra rímel a gyülekezet önfenntartó szemlélete és működése. A presbitérium, ahogy erről Pogrányi Károly beszámolt, évről évre kevesebb egyházkerületi támogatást kér, a cél, hogy az egyházközség teljes mértékben önfenntartóvá váljon, ennek tervezett dátuma 2025 januárja.

„Gyülekezetünkből három presbiter is részt vett egy egyházkerületi képzésen Rácalmáson, amelyet az újonnan alakult gyülekezeteknek és vezetőiknek szerveztek. A képzésen hasznos tanácsokat kaptunk arra, hogyan is érdemes beszélni az adakozásról. Ma már tudatosan kérjük az egyházfenntartói járulékot a gyülekezeti tagoktól, évente egyszer felajánlóívet küldünk, amelyen leírjuk a gyülekezet céljait, kifejtjük, milyen formái léteznek az adakozásnak. A tudatosság nagy segítséget jelentett a pandémia alatt, azt valljuk, nekünk kell fenntartanunk gyülekezetünket, ehhez nélkülözhetetlen az elköteleződés.”

A diósdi református közösség most tapasztalja meg gyümölcseit annak a vándorlásnak, amely bár megpróbálta a közösséget, de végül az egyértelmű növekedést és kiteljesedést hozta magával. Új lelki otthonuk, szemléletük, elkötelezettségük sok-sok gyülekezet előtt válhat példává.

Képek: Füle Tamás