Tanúim lesztek!

Mit jelent ma Jézus tanítványának lenni? Hogyan érheti el az egyház a társadalmat az evangéliummal? Mit jelent annak átformáló ereje? Ezekre a kérdésekre ad választ a „Tanúim lesztek!” missziói tanítvány- és vezetőképző kurzus, amelyről Lovas András református lelkészt, egyházkerületi missziói referenst kérdeztük.

Jézus utolsó, tanítványaihoz intézett szavai úgy hangzottak: „tanúim lesztek”. Ez a címe annak a missziói tanítványképző kurzusnak is, amelyet tavaly indított el három református lelkész, Dani Eszter, Harmathy András és Lovas András. „A gyülekezeti életünk fókusza legtöbbször magára a gyülekezetre irányul. Kevéssé figyelünk arra, hogy Isten azért hozta létre az egyházát, hogy az Ő missziójában vegyen részt. A képzés szemléletformáló erejű és nagyon gyakorlati is: a célja, hogy tudatosan legyünk jelen a világban az evangéliummal” – számolt be Lovas András református lelkész.

A tanítványság a képzés szervezőinek elképzelése szerint egy keresztyén ember számára nem mást jelent, mint azt, hogy élete minden területén Krisztust követi. „Ha egyre inkább Krisztust tesszük az első helyre, és merjük Őt követni a családi és baráti kapcsolatainkban, a lakókörnyezetünk iránt érzett felelősségvállalásban és a hivatásunkban is, akkor hatással tudunk lenni a környezetünkre. Ám csak akkor fog az evangélium ereje kifelé is hatni, ha a kegyelem mélyen megrendít minket, ha átéljük Isten szeretetét Krisztusban. A kurzus ezt a kettős célt szolgálja: elmélyülni az Istennel való kapcsolatban és Krisztushoz vezetni az embereket.”

A „Tanúim lesztek!" missziói tanítvány- és vezetőképzés az amerikai Surge School adaptációja, amelyet a Lesslie Newbigin munkásságát kutató Michael Goheen kanadai református missziológus dolgozott ki. A képzés négy modulból áll: az első részben az üdvtörténet, a második részben az evangélium hatása az emberi szívre, a harmadik részben a misszió, a negyedik részben a hivatásban megélt Krisztus-követés áll a fókuszban. A képzés egyéni készülést, hetente egyszeri kiscsoportos munkát, valamint négy vasárnap esti és egy hétvégi találkozót foglal magában azokkal a gyülekezetekkel, ahol a kurzus párhuzamosan zajlik.

Gyakorolva tanulni
A „Tanúim lesztek!” kurzus nemcsak a tanítványságról szól, de hatékony módját is választja a tanítványozásnak Lovas András szerint. „Úgy tanulunk, hogy elkezdjük belegyakorolni magunkat a tanítványságba, és ezáltal fogjuk egyre inkább megérteni az evangéliumot, és missziós szemléletre is szert tenni. Az imádság, a bibliaolvasás, a kortárs világról való tájékozódás, a közös étkezés, a jó hír hirdetése és a pihenés is hozzátartozik a tanítványi léthez. Ezekre fokozottan próbálunk figyelni, hogy áldás lehessünk a világ számára. Például arra buzdítjuk egymást, hogy járjunk nyitott szemmel a városban, és imádkozzunk azért a helyért, ahol többször megfordulunk. A kurzus részeként nyolc hétig hordozzuk imádságban egy általunk választott nem hívő ismerősünket is, figyelünk rá, és ha lehetőségünk adódik, megosztjuk vele az evangéliumot. Amikor összejövünk a csoportban, megbeszéljük, ki hogy élte meg mindezt, imádkozunk egymásért, ezzel is segítjük egymást.”

Őszinte és közösségi
A közösség alapvető része a formálódásnak, még a legszemélyesebb kérdésekben is párokat alkotnak a résztvevők – tette hozzá a lelkész. „Ha létrejönnek közösségek, ahol egy személyes bűnt, gyengeséget az Isten világosságába viszünk, és valakivel együtt hordozzuk, mert megvan ez az őszinteség, akkor ez is töri az individualizmusnak nemcsak a hatalmát, de a rabságát is az életünkben, és már nem érezzük magunkat egyedül a terheinkkel.”

Megtalálni a helyünket
Az első kurzust a képzés szervezői vezették az érdeklődő lelkipásztoroknak és gyülekezeti tagoknak, idén viszont a kurzus korábbi résztvevői segítségével indulhatnak el csoportok azokban a gyülekezetekben, amelyek szeretnének strukturált tanítványozást végezni és kimozdulni a lakókörnyezetük felé. „Missziói szemléleten nem azt értjük, hogy innentől kezdve Bibliával a hónunk alatt szaladgálunk az utcán, és mindenkinek beszélni kell Jézus Krisztusról, hanem azt, hogy meglátjuk, mi Istennek a történelmen átívelő terve, mi az a nagy történet, amelyben meglátjuk az egyház helyét és azon belül a saját magunk helyét és küldetését. Így az Istennel való kapcsolatunk kiszakad abból az individualista, akár önző szemléletből, hogy Isten azért van, hogy nekünk jó legyen, a mi életünket helyrerakja. Noha ez is érvényes része annak, amit Isten Krisztusban elvégez, de a teljes kép messze túlmutat ezen, és ha azt meglátjuk, valójában akkor kerül helyére az életünkről alkotott képünk.”

Ugyanez igaz a nagyobb közösségekre is – magyarázta Lovas András. „Ha egy gyülekezet lelkialkalmai mindig arról szólnak, hogy én, aki itt ülök, hogyan lettem részes a személyes megváltásban, hogyan változtam meg, vagy személyesen az evangéliumot hogyan hirdethetem másoknak, hogy megmentsem őket a haláltól, akkor idővel nagyon beszűkül a látóterünk, és fel sem merülnek azok a kérdések, hogy hogyan éljünk hálával a teremtett világban, amely Isten ajándéka; vagy mit jelent, hogy a bűn a társadalmunkban strukturálisan van jelen. Amikor a megváltást csupán az egyéni élet tekintetében vizsgáljuk, az kevesebb, mint Isten terve, mint amibe Ő meghív bennünket.”

A munka szerepe az életünkben
A képzés hangsúlyt fektet arra is, hogy hogyan viszonyulunk a munkánkhoz, ami ha másért nem, azért tölt be jelentős szerepet az életünkben, mert azzal töltjük az időnk jelentős részét – tette hozzá a lelkész. „Átgondolhatjuk, hogyan szolgáljuk Istent a munkánkkal, milyen kísértések érnek minket a hivatásunk végzése közben és hogyan tudunk azoknak ellenállni. Ezekről a kérdésekről gyakran nem beszélünk a gyülekezetben, a lelkipásztorok látóterében ez kevésbé van jelen.”

Hatással lenni a társadalomra
A képzés szervezői hisznek abban, hogy az egyház meg tudja szólítani a kortárs világot, az evangélium átformáló ereje el tudja érni a társadalmat. „Ha elkezdünk missziói módon élni, és tudatosan megérinteni az embereket szeretettel, tettekkel, beszéddel, akkor a gyülekezeteink sokkal inkább hatással lesznek a körülöttük élőkre. Elindulhatnak beszélgetések, és ha kialakul a kapcsolódás, könnyebben meg lehet hívni embereket Alphára, Keresztkérdésekre. A gyülekezet mozgósítódik, a tagok pedig érezhetik, hogy hatással vannak a világra.”

Jelentkezés
A képzés törzsanyagául szolgáló szakirodalmak angol nyelvű részét a Missziói Iroda munkatársai magyarra fordították, az egyes témákról szóló előadások videóanyaga pedig elérhető azok számára, akik úgy döntenek, csatlakoznak a szeptembertől jövő év májusáig tartó kurzushoz. Az érdeklődő gyülekezetek csak a lelkészük támogatásával és részvételével kaphatják meg a kurzus elindításához szükséges tananyagot. A következő kurzust idén ősszel indíthatják el azoknak a lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak a segítségével, akik már részt vettek ilyenen. A képzés nyitó alkalma mindenhol szeptember 8-án, vasárnap lesz, a „Tanúim lesztek” hétvége időpontja pedig november 22–24. (péntektől vasárnapig). Az ideális esetben 6-8 fős csoportok összehangolása a gyülekezetek kapcsolatépítését szolgálja. „A legfontosabb cél, hogy a kapcsolatok mélyülésén keresztül mozgalomként terjedjen a missziós szemlélet az egyházon belül. Nagy gazdagság van abban, hogy gyülekezetek összefognak, hatással vannak egymásra.”

Várhatóan júniusra körvonalazódik, hogy mely gyülekezetekben indulnak "Tanúim lesztek!" csoportok. Érdeklődni Lovas András lelkipásztornál lehet az andras.lovas@votin.hu e-mail címen.

Képek: Füle Tamás