Tanuljunk egymástól táborszervezést!

Olykor még a legrutinosabb nyári gyerektábor-szervezőknek is jól jöhet egy-egy friss ötlet vagy inspiráció. Az első nyárigyerektábor-konferencián jártunk.



Sok szülőnek jelent gondot, hogy mit kezdjen nyári szünet idején a gyerekével. A gyülekezeti gyerektábor erre ideális megoldás lehet, a lelkészek és gyülekezeti szolgálók viszont nem biztos, hogy kellő gyakorlattal és kapacitással rendelkeznek ennek megszervezésére. Szerencsére vannak olyan ifjúsági missziós szervezetek, amelyek sok tapasztalattal, kiadvánnyal és akár képzéssel is tudnak segíteni nekik ebben. Ennek szellemében született meg a Szentírás Szövetség első nyárigyerektábor-konferenciája is.

A 2023. március 27-én a Ráday Házban megtartott rendezvényen több szervezet bemutathatta kiadványait, módszereit és képzéseit, hogy ezzel is segítsék mindazokat, akik bátorításra szorulnak a nyári táborok szervezése terén; mindazokat, akik kifogytak az ötletekből; és mindazokat, akik már belefáradtak a régi módszerek ismétlésébe. A konferencia emiatt a tapasztalt táboroztatók számára is hasznosnak bizonyult, hiszen mindenkinek szüksége van néha új lendületre vagy friss inspirációra.



Az igazi csoda
A konferencia nyitó áhítatát Győrffy Eszter, a Szentírás Szövetség lelkésze tartotta, aki párhuzamot vont az ötezer férfi megvendégelése (Márk evangéliuma 6. fejezet, 30-44. vers) és a nyári gyerektáborok szervezése között. Mint azt kifejtette, ez az igeszakasz több szempontból is a kedvenc csodáját meséli el, amelynek mindig is szeretett volna résztvevője lenni. Egyrészt amiatt, mert megmutatja, hogy Jézussal lehet közösségben lenni, másrészt amiatt, mert nagyon emberi események sorozatából áll, harmadrészt amiatt, hogy az igazi csoda valójában nem az ételszaporítás, hanem az, ahogyan a tömegből közösség lesz.

„Jézus látja, mekkora szüksége van rá a tömegnek, ezért félreteszi eredeti terveit, és tanítja őket, foglalkozik velük. Lelkileg és testileg is táplálja őket, majd megelégített, bővelkedő közösségként bocsátja őket útjára” – foglalta össze a történet lényegét Győrffy Eszter. „A gyerektáboroztatás is hasonló folyamat. Kivonulunk a megszokott térből azokkal a gyerekekkel, akik vezetésre szorulnak, mint a pásztor nélküli juhok, és néha még a juhok makacssága is megvan bennük. Szükségük van rá, hogy kimozduljanak, feltöltődjenek. A táborban oly módon vezetjük őket, hogy az testileg és lelkileg is a javukra szolgáljon.”

Jézus ötvenesével és százasával ültette le az egybegyűlteket. E kettő közé esik az a csoportdinamikai szám, ahol még mindenki ismerheti a másikat. „Amíg várnak az ételre, beszélgetni kezdenek egymással, és igazi asztalközösséggé formálódnak. Nem kell sorba állniuk, mert a tanítványok mennek hozzájuk, akik ugyan kelletlenül indulnak neki, mégis fáradhatatlanul szolgálnak. A tábori szolgálók is sokszor azt érzik, hogy nincs elég ötletük, kedvük, de Jézus adhat muníciót mindehhez. A hihetetlen mennyiségű maradékban megláthatják, mennyire bővelkednek mindabban, amit az együttléttől kaptak. Ebből tudnak utána továbbadni.”



Amire egy lovagnak szüksége van
A Magyarországon 1993 óta jelenlévő Szentírás Szövetség 1996 óta szervez hazánkban gyerektáborokat, de többszáz tábor után is úgy érzik, hogy szívesen tanulnának más szervezetektől. A konferencián a szervezet nevében Győrffy Eszter és Daxner Tamás ismertette táboraik sajátosságait a sajtó alá rendezett gyerektábori programjuk, A Király lovagjai című kiadvány példáján keresztül.

A Király lovagjai tábor angol minta alapján készült, de magyar fejlesztés. A tábor lovagos tematikája tulajdonképpen Péter apostol történetének motívumait, szereplőit és erkölcsi tanulságait adja át gyerekek számára izgalmas, interaktív és könnyen átélhető formában. A webshopból megrendelhető kiadvány, amelyhez munkafüzet is tartozik, mindent tartalmaz, amelyre a tábort megrendezni kívánóknak csak szüksége lehet: például bibliai tanításokat, aranymondásokat, módszertani segítségeket, ötleteket, lovagos drámajátékot és éneket, játékokat és sok egyebet. A tematikus drámajáték lényege, hogy a gyerekek úgy érezzék jól magukat, hogy közben olyan narratívát éljenek át, amely nem a bibliai történetet szájbarágása, hanem közös motívumok alapján kapcsolódik hozzá. A Szentírás Szövetség honlapjáról egyéb segédletek is letölthetők azok számára, akik ott regisztrálnak.



Lelki program és keretprogram
A Vasárnapi Iskolai Szövetség (ViSz) nemcsak táborokkal foglalkozik, hanem a gyermekmisszió egyéb területeivel is óvodáskortól a tinédzserekig. Tanfolyamokat és képzéseket tartanak, klubokat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg, és emellett tízféle tábori csomagot is készítettek, amelyeket webshopjukból megvehetünk. Ezekről Ferenci Virág és Gyügyei Krisztina mesélt.

Nézeteik szerint a nyári gyerektáborok azért fontosak, mert hatékony eszközök a hitre jutásban, mert lehetőséget adnak mélyebb személyes beszélgetésekre és lelkigondozásokra, és mert nagy segítséget jelentenek a szülőknek. Az ő táboraik is konkrét tematikákra épülnek, mert a gyerekek szemében ez kölcsönöz vonzerőt a táboroknak. Napközis és ottalvós táboraik során lelki programok és keretprogramok kategóriáiba sorolják a foglalkozástípusokat, de akad azért összefonódás a kettő között. A Nomád tábor során például Bábel tornyától Izsák és Rebeka házasságáig veszi végig a bibliai történeteket, miközben a keretprogram során nomád családokba osztják be a táborozókat, ahol vezetett kisközösségekben tevékenykedhetnek. A megvásárolható kiadványhoz többek között szövegkönyv, CD, tanítói kézikönyv és kétféle korosztályra szabott munkafüzet is tartozik.



A változás köre
A Reménység Magjai Alapítvány (ReMa) akkreditált képzéseket tart gyülekezeti gyermektanítóknak és tinédzsertanítóknak, emellett többféle kiadványt is megjelentettek. Nyomtatott és online táboros anyagaik leginkább az óvodás és kisiskolás korosztályra fókuszálnak. Baker Ágnes előadásában nemcsak alapítványuk kiadványairól mesélt, de azokról az alapelvekről is, amelyekre gyerekfoglalkozásaik épülnek.

Módszerük lényege, hogy élményekkel váltanak ki érzelmeket, és ezekből az érzelmekből formálódnak azok a minták, amelyekből utána tapasztalatok fakadnak. A tapasztalatok pedig újabb élményekhez kapcsolódnak, bezárva ezzel a kört. Leghatékonyabb eszközeik ebben a művészet, a szimbolikus kifejezés, az emberi kapcsolatok, a játék, a légkör és az alkotó tevékenység. Mindezekkel arra törekednek, hogy a gyerekek teljes személyiségét bevonják a tapasztalati úton történő tanulásba: értelmét, érzelmét és testét is. Ehhez nem elég az ismeretátadás, hanem cselekvésre is kell sarkallni őket, hogy átformálódjanak, változzanak.


 
Óraterveik négy központi elemből állnak:
1. Horog: Figyelemfelkeltő tevékenység, amellyel érzelmileg bevonják a gyerekeket.
2. Sorok: A bibliai történet vagy üzenet, amely az értelmet és a szívet is érinti.
3. Nézek: Az eddigiek alkalmazása, kiscsoportos beszélgetés nyitott kérdésekkel, amely elsősorban az értelmi területre, a gondolkodásra hat.
4. Lépek: Az üzenetre reagáló válaszlépések (például ima, döntés, emlékeztető kézműves tárgyak) ideje, amelynél az akarati területen van a hangsúly.

Baker Ágnes kiemelte: a mai digitális generáció nagyon nehezen azonosul a többezeréves történetekkel, és ezt csak súlyosbítja, hogy olykor még egyes szavak is idegenek számukra. Sokuknak el kell magyarázni, hogy mit jelent a parittya és a saru. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy egyrészt az ő nyelvükön beszéljünk, másrészt nagy hangsúlyt helyezzünk az audiovizualitásra. Táboros anyagaik tartalmaznak hangjátékokat, bábjátékokat, kölcsönözhető jelmezeket és díszletelemeket, de hatékonynak bizonyult a filmekből kiszedett, kinyomtatott és lamellált képek szemléltető eszközként való használata is.



Legyünk közösséggé!
A konferencián rövid kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol Győrffy Eszter kérdéseire Daxner Tamás, Ferenci Virág és Baker Ágnes válaszoltak. Itt elsősorban praktikus tanácsok hangzottak el azok számára, akik tábort szerveznének. Néhány példa ezekre:

  • Mindenekelőtt imádsággal kell megkérdezni Istentől, hogy milyen úton induljunk el.
  • Nagyon fontos a segítői háttér, mert a szervezés nem lehet magányos harc. Aki tábort akar szervezni, először gyűjtsön maga köré csapatot!
  • Meg kell vizsgálnunk céljainkat abból a szempontból is, hogy van-e kapacitásunk rá. Ha nincs, át kell gondolnunk, hogy kik tudnának besegíteni nekünk – esetleg már eleve másokkal közös táborszervezésben gondolkodni.
  • A célkorosztály ismeretében át kell gondolnunk és alaposan fel kell mérnünk, hogy mik a szükségletek, és ezekre kell építeni.



Elhangzott, hogy egyre több olyan ötletre lehet szükség a programok összeállítása során, amely adott esetben a digitális eszközöket is bevonja a foglalkozásokba. Ugyanakkor vannak esetek, amikor pont a „kütyük” teljes kitiltása lenne a célravezető. Emiatt a leghatékonyabb módszer az lehet, ha mindkét módszer időt és helyet kap a tábori napirenden belül.

Legyük közösséggé! – hangzott el még a konferencia elején a buzdítás a résztvevők számára. Ezt elősegítendő minden jelenlévő kapott egy-egy kártyát, amelyen különböző színű lovagok szerepeltek. Az összetartozó színű kártyák tulajdonosainak fel kellett keresnie egymást, először a konferencia elején, hogy megismerkedjenek, majd a konferencia végén, hogy reflexiókat adhassanak az elhangzottakra és javaslatokat a következő konferenciához. A szervezők ugyanis szeretnék folytatni a most megkezdett hagyományt, és alkalomról alkalomra egyre több szervezetet meghívni, hogy tudjunk egymásról és megismerhessük egymás módszereit. Így egyre többen bővelkedünk majd mindabban, amit az együttléttől kapunk. Ebből a valódi csodából tudunk utána továbbadni másoknak.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás