Völgymenet

Áldások so(d)rában

Harminc év a Művészetek Völgyében
A Dörögdi-medencébe szerelmesedő fővárosi értelmiségiek fesztivál-kísérlete Csórompusztán indult, majd nőtt a medencét körülölelő öt település: Kapolcs – Taliándörögd – Vigántpetend – Öcs – Pula országos jelentőségű összművészeti fesztiváljává.


Volt, amikor majdnem megszűnt, de a művészek mind eljöttek mégis, és zsíroskenyérért vállalták az előadások megtartását. Aztán szűkült be egészen élhetetlenül zsúfolttá Kapolcsra, majd őrség- és szemléletváltást követően három település tematikus helyszínein a fiatal generációkat is megszólítani kívánó professzionális programáradattá duzzadt ismét.

Húsz év a Református Udvarban
Eleinte Öcsön, az újjáépített pajtában, ahová zenekarunkkal, fellépőként jutottam el első alkalommal. A kapcsolódás megtörtént: legközelebb már kiállítóként, majd Taliándörögd meghódításának első állomásaként szintén fotókiállítással jelenhettem meg a református templomban. Véletlen (?) egybeesés, hogy a Jeruzsálem – Párhuzamos valóság című anyagom helyszínén délutánonként Dinnyés Jóska daltulajdonos adott koncertsorozatot, soha annyian nem látták falon azóta sem a képeimet. Később, amikor a fesztiválból Öcs kimaradt, a Református Udvar is átköltözött a taliándörögdi református templom udvarába, birtokba véve a kántortanító romos házát, a kertet és a templomot. Az ismert valóságban nem történhetett volna így, de a kis gyülekezet maroknyi népe végtelen szeretettel és türelemmel hordozott minket évről-évre.

Bölcsföldi András, a Károli Hittudományi Karának spirituálisa egykori kecskeméti, majd budapesti ifiseiből szervezte a Református Udvar első csapatát. A nagy generáció ikonikus kiállításokkal tette le a névjegyét – Miatyánk Imakert, Hatvanhatos út, Sakk-sétatér –, számon tartott és elismert programhelyszínné téve az udvart a Völgyesek körében, programszervezők, művészek és látogatók ültek egy asztalhoz az Irodalmi Kávéházban.

Taliándörögdre költözött tehát a Református Udvar, és ekkoriban alapíthattunk szerkesztőséget a Parókia portál mögé a Dunamelléki Egyházkerület szervezetén belül.
Ez különös szinergiát hozott a projektbe, ettől kezdve egész évben ötleteltünk, hogyan fussunk neki a következő évnek, mi az, amit csak mi adhatunk hozzá a programhoz, és hogyan lesz az mégis teljesen Völgy-kompatibilis, hitünkhöz, hitvallásunkhoz és a helyszínhez illeszkedő.
No persze soha nem tudhattuk tavaszig, hogy  lesz-e rá pénzünk, kik áldozzák majd oda az idejüket a szolgálatra, összeáll-e az álmainkból a kézzelfogható, befogadható és szellemi tere az Udvarnak.
Az emberi erőfeszítéseink és benne a kapcsolataink is botladoztak időnként, de minden évben annak az ígéretével indulhattunk, hogy Gondol ránk az Úr, meg fog áldani. (Zsoltárok könyve, 115,12.) És így történt.

A kántortanító házát romosan vettük birtokba és használtuk hosszú éveken át. Aztán négy évvel ezelőtt került forrás az újjáépítésére, ezért nem használhattuk tovább, építési területté nyilvánították.  Az épület ma már életveszélyes, az építkezés nem indult el, a kijelölt pénzügyi keretet visszavonták, mert már semmire sem lenne elég. Ezért 2019-ben helyszín híján csak kiállításunk volt a templomban. 2020-ban a pandémia elsodorta az egészet. Idén pedig a program kiköltözött a település utcáira és tereire – talán ott van igazán a helyén.

Lesz-e folytatás? Korszakváltás jön, talán teljesen más módon folytatódik a jelenlétünk a Művészetek Völgyében? Keressük a válaszokat, próbálunk csendben maradni, hogy az a halk és szelíd hang hallhatóvá váljon számunkra. Közben formálódnak új utak: mára már négy, a projekthez is kötődő család kapaszkodott meg a településen, takaros portán, romokból újat álmodva, vagy apró présházban.

Ami következik, még nem látható a számunkra, de visszatekintve egyik ámulatból a másikba esünk, mennyi gazdagság, öröm és áldás hordozója volt ez a húsz év.

Számomra külön öröm, hogy szerkesztőségünk az elmúlt tíz évben milyen sokat megörökíthetett mindebből. Köszönöm kiváló munkatársaimnak, akikkel ebben az időszakban együtt dolgozhattunk: Dobó Mártinak, Fekete Zsuzsának, Jakus Áginak, Bella Violettának, Rácz Zsuzsinak, Barna Bálintnak, Somogyi Csabának.

Füle Tamás
völgymunkatárs, szerkesztőségvezető
parokia.hu

Hulló körte, vakolat, áldás

Csenddé lett

Az idő rövid ócsárolása
- Völgyfutár a kiállításról

Egy omladozó ház példázata és egy élettel teli tér
- Bella Péter RePosztja

Enyészet vagy megmenekedés völgye?

Szóvirágos kiállítás

 

Ékszerbe zárt istenélmény

Akadálymentes övezet

Át a zónán, az életen

Emberarcú közösség

Mondvacsinált kiállítás

Boldogságfüggők

A boldogság origója

Boldogság, csúcsélmény

Az igazi képmás

Történetek a tulipános ládából

A látható nem látható

Rádió két ütemre

Kitárta kapuit a Képtelen kert

Az elfogadás helye

Az embernél nincs csodálatosabb?

Minden emberben ott a zene

Tükörbe körte

Képtelen történetek

A tóba dobott kő

Szolgálók a lelki oázisban

Vigyük át a szerelmet!

A múltamon, falaimon túl

Beszélgetések a Völgyben

Felszabadultak és megszabadítottak

A beszélő kút

Völgymenet