Mihalec Gábor család- és párterapeuta szerint ez a mondat minden házasságban elhangzik valamelyik fél részéről, és mélyen behatol a másik lelkébe. Mit érdemes tudnunk erről az állapotról, és milyen megoldási lehetőségeink vannak kapcsolatunk helyreállítására?

Komoly próba elé állunk
„Amikor kimondjuk: már nem vagyunk szerelmesek, házasságunk válaszúthoz érkezik. Vannak, akik párterápiára mennek, ők az igazán erősek, mert tenni akarnak a kapcsolatukért, nem adják fel. Egyes terapeuták méréseket végeznek, hogy a terápiára milyen okkal érkeznek a házaspárok. A legtöbb esetben azért fordulnak szakemberhez, mert eltűnt a szenvedély a kapcsolatukból, tehát az egyik legfontosabb problémáról beszélünk.”

Ez az állapot próbára teszi az elkötelezettségünket és a rugalmasságunkat.
„Kiderül, tudunk-e változtatni a jól berögzült viselkedésünkön, vagy minden helyzetben ugyanazt a megoldást erőltetjük, ami eddig sem működött. Szeretetünk is próba elé áll, hiszen a szeretlek, de mondatoknál nem mindegy, a mondat melyik részére helyezzük a hangsúlyt. Nagyon sok küzdelmet vállalunk életünk során, vajon amikor a kapcsolatunk recseg-ropog, képesek vagyunk harcolni érte?”

Ez a harc a hitünket is próbára teszi.
„Vannak, akik abban hisznek, az univerzumban csak egyvalaki mellett élhetik le az életüket, addig kell keresniük, ameddig meg nem találják az igazi igazit. Más azt mondja, sok emberhez tudok kapcsolódni, de kiválasztok valakit, aki az egyetlen, leélem vele az életemet, és a legjobbat hozzuk ki a kapcsolatunkból. Hatalmunk van afelett, amiben hiszünk, de amikor elkezdünk hinni, már a hit veszi át a hatalmat felettünk. Érdemes tehát jól hinnünk, hogy jól éljünk.”

Sokan kilépnek a válságba került kapcsolatból, hiszen azt gondolják, lehet még esélyük igazi társra.
„Biztos, hogy ez a megoldás? Ha valaki kilép, boldogtalanságának egyik forrásától biztosan megszabadul, de a másikat magával viszi egy életen át – ez a forrás saját maga. Csodálkozunk, amikor újra és újra megismétlődnek a helyzetek, amelyeket annyira szeretnénk elkerülni. Amikor kilépünk, létrehozzuk a kilépők mintáját, így a gyerekeink már háromszor nagyobb valószínűséggel lépnek ki egy megromlott kapcsolatból. A válás új mechanizmust is létrehoz bennünk: amikor megromlik egy kapcsolat, csak ki kell lépnünk, ezzel megoldódnak a problémák – azonban ez csak látszólag igaz.”

A limerencia és a biztonságos kötődés
A limerencia azt a módosult tudatállapotot jelenti, amit a szerelem fellángolásakor tapasztalunk: bármire képesek vagyunk a másikért.
„Ebben az állapotban csak a szerettünkre tudunk gondolni. A  romantikus filmek ezt a szakaszt jelenítik meg, a hétköznapokban tapasztalt szerelem azonban nem arról a tökéletes idillről szól, mint amit a filmekben látunk. Nagy a különbség a limerencia és az utána tapasztalt józan szerelmi kapcsolat között. Előbbi egyfajta varázslat, ami képes a kezdeti nehézségeken átlendíteni a kapcsolatot, de ez a csodálatos állapot nem maradhat fenn örökké, hiszen a társadalmi rend szétesne, a normális élet megszűnne.”

Fontos különbségeket kell látnunk a limerencia és a biztonságos kötődés között. „Előbbi nagyon gyorsan kialakul, utóbbihoz idő kell. A limerencia a kémiára és külső megjelenésre épül, bizonytalanságot teremt és figyelmen kívül hagyja a realitást. Destruktív magatartásra ösztönözhet, nem figyel a hibákra, és kihasználja a fizikai kapcsolatot. Ennek következtében önzésre késztet. Több személyre is irányulhat, és a távolság legyengíti.
Ezzel szemben áll a biztonságos kötődés, amelynek alapja a biztonságérzetet adó együttműködés. Ez számol a realitással, pozitív magatartásra ösztönöz, és felismeri a hibákat. Kontrollálja a fizikai kapcsolatot és önzetlen. A biztonságos kötődést a fizikai távolság megerősíti, a másik felet kizárólagossá teszi.”

A szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd valójában a limerencia eltűnéséről és az ebből fakadó aggodalmakról szól.
„A varázslat mindig elmúlik, ez minden kapcsolatra igaz. Érdekes, hogy amíg a kamasz gyerekünket nem hajítjuk ki az ablakon azért, mert már nem az az aranyos kisgyermek, akiért rajongtunk, a házasságra egészen máshogy tekintünk: ha elmúlik a kezdeti lángolás, kilépünk, kidobjuk a kapcsolatot. A limerencia során agyunk nagyon sok dopamint termel, amely az örömérzetünkért felelős. Ez a mennyiség az idő múlásával csökken, és más hormonok termelődnek, amelyek józanabb állapotot eredményeznek. Kötődésünk megerősödik, ami nem mindig a felhőtlen örömökről szól.”

A biztonságos kötődés során juthatunk el abba az állapotba, amikor azt mondjuk, nem vagyunk limerensek, de nagyon szeretjük házastársunkat. „Szerelmi kapcsolatról beszélünk, amelyben szerelmesek vagyunk, de nem limerensek. Felszabadító érzés, amikor őszintén ki tudjuk mondani ezt a különbséget.”

Kötődési szükségleteink
A limerencia átlagosan 3-48 hónapig tart, az azt követő időszakban az addigra kialakult viselkedési szokások még fenntartják a kapcsolatot, de a válság előbb-utóbb bekövetkezik.
„Ilyenkor az érzelmi többletünk szinte teljesen eltűnik, a kedvességet és a gyengédséget a morcosság és a fásultság cseréli fel. Ahogy a másikról beszélünk, az minket is leír: ha leminősítjük a másikat, valójában magunkat minősítjük. Ellenben ha társunkat értékesnek tartjuk, önmagunkat is annak látjuk. A kapcsolati válságok idején ez különösen fontos, ahogy a mindennapos, apró bocsánatkérések is.”

A felnőttkorban tapasztalt biztonságos kötődés egyik fontos alapja a vágyak őszinte és szemrehányás nélküli közlése.
„A kötődési szükségletek rossz vagy nem kommunikálása sok-sok konfliktus forrása, de nem szabad megijednünk a konfliktustól, hiszen minden konfliktus valójában kétségbeesett kísérlet a kapcsolat helyreállítására. Érdemes tehát meglátni a veszekedések mögötti valós indíttatásokat: a vágyainkat és szükségleteinket. A biztonságos kötődés esetén képesek vagyunk kérni, ez a bizonytalan kötődéskor követelőzésbe fordul át. Van, amikor teljesen szétkapcsoltak a felek, ilyenkor a házastársak visszavonulnak, nem kapcsolódnak egymáshoz.”

Bár megromlott kapcsolat esetén felnőttként elutasítók vagyunk a másikkal, legbelül mindannyiunkban ott van az a kapcsolatra és kötődésre vágyó gyermek, aki közeledni szeretne a másikhoz.
„Néha le kell vetkőznünk a büszkeségünket és engedni, hogy ez a gyermek a felszínre kerüljön. A felnőtt ember felelősséget vállal a tetteiért és azok következményeiért. Ha mindig hárítjuk ezt a felelősséget, nem tudunk felnőni a saját kapcsolatunkhoz. Ki kell tudnunk mondani: az én hibám, hogy idáig jutottam, jutottunk – ez a felnőtt hozzáállás.”

Visszatérni az első szeretethez
A Jelenések könyvének ismert igéje, amely az első szeretet elmúlásáról szól, a házassági válságok vonatkozásában is érvényes.
„Más a bibliai kontextus, de ez az ige jól alkalmazható a kapcsolatokra is. Emlékezzünk arra, milyen állapotban volt a kapcsolatunk, mit tettünk azért, hogy a kapcsolat megmaradjon. Ha sikerül ez a visszatérés, a kapcsolat nemcsak megjavulhat, de el is mélyülhet. Beszélgetéseink sokszor leszűkülnek az operatív teendők szintjére – tegyük izgalmassá, érdekessé a beszélgetést, legyünk őszinték egymáshoz és magunkhoz.”

„A fordulat abban áll, ami az adott pillanatban nagyon természetellenesnek tűnik. Sebezhetővé válunk, és önmagunkat kell feladnunk, amikor egy-egy veszekedés vagy érzelmi fásultság esetén például kérünk valamit a másiktól – de a feszültség csak ebben az esetben válhat intimitássá. Kiderül, hogy vágyunk egymásra, szövetségesek vagyunk, csak nem mertük kimondani, ami bennünk van. Válságok, viták és nehéz helyzetek esetén van igazán szükségünk a másikra. A házasság nem valami, ami történik velünk, hanem az, amit létrehozunk. Mi vagyunk azok, akik kivezethetjük a krízisből a biztonságos kötődés útjára a házasságunkat.”

A szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd tehát nem a végső, megjavíthatatlan, tragikus állapotról beszél – sokkal inkább arról a vágyról, amely a másikhoz közelebb visz. A biztonságos kötődésért, a kapcsolat helyreállításáért mindennap tennünk kell, akkor is, ha nem ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Képek: Füle Tamás