Emlékszem, gyerekkoromban a strandolások után mennyire vártam már, hogy a hűvös cukrászdában pihenjem ki az egész napos úszás fáradalmait, és ott hűtsem le a nyáron felhevült kisgyerektestem.

A cukrászdának mindig kellemes, édes és hűs illata volt. Klasszikus cukrászdát képzeljenek el – amolyan „békebelit” –, ahol a kínálat egyforma: oroszkrémtorta, habroló és rózsaszín mignon. Mikor kislány voltam, különleges örömöt okozott nekem a rózsaszín mignon – olyan szép volt, és kicsit misztikus: nem lehetett pontosan sejteni, mit rejt a rózsaszín cukormázkabát. Milyen az íze, milyen a tölteléke – mindig kíváncsi voltam, de kicsit féltem, hogy nem olyan finom, mint amilyen szép.

Érdekes évek múlva rátekinteni arra, mi az, ami örömet okoz egy gyereknek – a hűvös, édes illatok, és üveg mögül nézni egy szép süteményre. Olyan kevés is elég az örömhöz!

Az öröm szót gyakran használjuk, mert kis dolgokat is jelezhet, és amilyen hirtelen jön, úgy el is megy – nem jár olyan nagy gonddal, mint a boldogság szót használni. Adott esetben még cinizmussal is fűszerezzük, és úgy mondjuk: „örülök neki”. Hirtelen megörülhetünk egy rég nem látott ismerősnek vagy egy utcán talált százforintosnak, ami pont jó lesz a bevásárlókocsiba – apró kedves pillanatok, amik tarkítják egy-egy napunkat.

A koszorún a harmadik gyertya különleges. Csak ennek van más színe – rózsaszínű a lilák között. Az öröm vasárnapját jelzi ez a szín – öröm a bűnbánat és a remény között, mert nem csak reméljük, hanem biztosan tudjuk, hogy eljön. Ezért a nagy öröm.

A Jézusért tartott öröm nem csak érzés vagy egy hirtelen felindulás, hanem életforma. A rózsaszín gyertya az életformára emlékeztet: arra, milyen más Jézust ismerve és őt visszavárva élni. Ez a fajta tartós öröm ráül az egész életünkre, más nézőpontba helyezi az eseményeket, és a ránk bízott embereket.

Jézussal élni friss és éles. Mindenre rányomja a bélyegét, mindent egy mozdulattal a helyére ránt, mint ahogy a frissen mosott ruhán rántunk egyet, mielőtt kiterítjük.

Van, akinek a Jézussal való élet nem ilyen egyértelmű. Van, akit még csak most vonz valami ellenállhatatlan erő a rózsaszín gyertya közelébe – lépésről lépésre egyre közelebb az örömhöz. A vonzalom természetes, hiszen Jézus békét hozott közénk – békét Istennel –, ez az érdemtelen kegyelem pedig nem marad visszhang nélkül, vágyódást kelt az emberben, aki egyre inkább a béke felé mozdulna zűrzavaros életéből.

Ám olyan is van, akit nem vonz még – van, aki távol maradna, messze a fénytől, mert talán túl nagy gonddal jár, mert ismeretlen a fény. Ismeretlen, mint a mignon a kisgyereknek.

Gyerekként a cukrászdában a rózsaszín mignon csalódás volt, nem kértem többször, mert valóban nem volt olyan finom, mint amilyen szép. A furcsa tapasztalat ellenére azonban az öröm nem változott – akárhányszor meglátom vagy megérzem az illatát, valami édes nosztalgia fog el a régi kedves emlékekkel kapcsolatban. Hűvös, édes illat és egy varázslatos cukormázkabát – bár finom is lenne!

A rózsaszín gyertya ég, örömöt hirdet – örömöt Jézus miatt, aki eljött, hogy ezt a sokféle embert, ezt a sokféle hozzáállást egy mozdulattal helyre rántsa, rendbe tegye, megmentse. A harmadik gyertyával egy lépéssel közelebb vagyunk hát az angyalok nagy öröméhez.

Bárdos-Blatt Boglárka

A szerző az első baranyai gyülekezetgondozó központ gyakornok lelkipásztora. 

Kép: Gina Cukrászda