Hadd kezdjem a mondat közepén: „de csak”. Ez azért fontos, mert jól érzékelteti az Isten számára rendelkezésre álló idők – az örökkévalóság és a mi időszámításunk szerinti idő – közötti különbséget. Isten „a világ teremtése előtt” elhatároz valamit, a kiválasztásban cselekszik, de számunkra érzékelhető módon, a végső időben valósítja meg. Vagyis azt láthatjuk, hogy az örökkévalóság egy pontja – amikor kiválasztatott – „megtestesül”, megfoghatóvá válik, és a Fiú – szolgai formát véve föl – megjelenik az emberek között. És ez a „de csak” titka. Ez karácsony, ami maga is misztérium.

A következő, ami kiemelkedik számomra, hogy „kiválasztatott”. Amikor kiválasztásról, különösen is az eleve elrendelésről beszélünk, egyesek szeretik hangsúlyozni, hogy az csak a feladatra vonatkozik. Ha az emberek esetében nem is mindig igaz – ott az üdvösségre történő kiválasztásra is alkalmazzuk –, kétségtelen, hogy Jézus esetében, értelemszerűen nem is lehet másként – feladatról, küldetésről van szó. És ez a fölfoghatatlan megtestesülés-misszió értünk van. Ugyanakkor mindebből látnunk kell, hogy karácsony nem a betlehemi jászolnál kezdődik, még csak nem is az ősevangéliummal veszi kezdetét – 1Móz 3,15 –, hanem a világ teremtése előtt, bizonyos értelemben már ott „történik”.

Adódik a kérdés: vajon miért hangsúlyozza ezt Péter apostol? Mi volt a szándéka, célja? Ha a tágabb kontextust megnézzük, láthatjuk, hogy buzdításról van szó: „…szent félelemmel éljetek földi vándorlástok idején…” (1,17b) Ez a félelem azonban tudásalapú: „mert tudjátok, hogy…” – mondja az apostol. És tanúi lehetünk annak, amit a korai keresztyének és az egyházatyák mindig is együtt láttak – igaz, Péter nem a történeti sorrendet követi –: a nagypénteki, a karácsonyi és a húsvéti eseménynek. Előttünk van a Bárány vére, a végső időben megjelent Krisztus és a föltámadás. Péter tehát azt mondja, hogy még akkor is, ha csak a földi eseményeket szemléljük, minden okunk megvan a hálaadásra, a szent félelemre. Ám ő mindezt – a Szentlélektől taníttatva – azzal toldja meg, hogy visszalép az örökkévalóságba, mégpedig azért, hogy ezzel is Isten ki nem érdemelhető és fölfoghatatlan szeretetéről tegyen tanúságot. Az Atya már a világ teremtése előtt azzal bízta meg a Fiút, hogy legyen Szabadítónk. Nekünk, kárhozatra méltóknak! És Ő a végső időben meg is jelent. Erről szól az angyali szózat: „Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek … üdvözítő született ma nektek…” (Lk 2,10-11a).

Isten – bár még csupán a gondolataiban léteztünk – már az örökkévalóságban ezt tervezte karácsonyra miérettünk. Isten – bár minden oka megvolt rá – nem hagyott magunkra. Az angyal által adott kijelentés nekünk is hirdeti: Immánuél. Mert Általa eljött hozzánk az Isten. Velünk az Isten. Velünk tölti az idejét.

És mi mit tervezünk karácsonyra? Kivel vagy mivel fogjuk tölteni?

Legyenek Péter apostol szavai számunkra is buzdítássá! Legyenek Istenben bízó reménységgé, hiszen Ő már a világ teremtése előtt kiválasztatott értünk. És várjuk – miközben első eljövetelének örvendezünk – újbóli megjelenését!