Miért félünk a novembertől?

Ünnepből ünnepbe menekülünk a hétköznapok szürkesége elől, és közben elfeledkezünk arról, hogy miért van szükségünk a mindennapokra.

Ha a november szín lenne, valószínűleg szürke lenne. Legalábbis a legtöbben erre asszociálnánk róla, mert ködös, mert esős, mert borongós. Beékelődött az október végi és a decemberi ünnepek közé, kérlelhetetlenül, szigorúan. Lassan már nem maradnak színes levelek a fán, így az ősz tarkasága kikopik, de a tél otthonos hótakarója még várat magára. Nem csoda hát, ha eltartjuk magunktól a novembert, ha minél inkább lerövidítenénk, ha összehúznánk az októbert a decemberrel, hogy összeérjenek, hogy ne maradjon közöttük rés.



Vannak persze, akik pont ezt szeretik benne. Minél borongósabb, minél melankolikusabb, annál hangulatosabb. Ők valószínűleg ünnepként élik meg ezt a hónapot is, és úgy várják, mint az adventi időszakban a karácsonyt. Nekik ez a szürke időszak nem a hétköznapokat, hanem a különlegeset jelenti. Nem törvényszerű tehát, hogy mindenkinek színtelen ez a hónap. Ha a Google képkeresőjébe beírom a novembert, elsősorban gyönyörű, színes faleveleket kapunk képtalálatnak. A Guns N’ Roses November Rain című száma pedig egy szerelemről szól. Láthatóan sokan igyekeznek megtalálni ennek az időszaknak az értelmét, próbálnak egy kis színt csempészni bele. De valójában miért is?

Az embernek az az érzése, mintha a novemberi szürkeség elől menekülve valójában a hétköznapok szürkesége elől menekülnénk. A reformáció – mindenszentek – halottak napja hármas ünnepét igyekszünk minél jobban kitolni, utána pedig minél hamarabb belekezdeni az adventbe. Ami a kettő között van, azt szeretnénk gyorsan letudni, vagy figyelmen kívül hagyni. Sok helyen a töklámpások egészen az adventi koszorú elkészültéig kint vannak.

Emellett sokan igyekeznek minél több ünnepről megemlékezni. Egyre több helyen tartják meg a Szent Márton-napot, annak ellenére, hogy nem katolikusok. Az egyházi ünnepek szépen beszivárognak a világi hétköznapokba, hogy eltakarják azt. Kapaszkodunk a különböző nemzetközi világnapokba, történelmi évfordulókba és népszokásokba is. Kapóra jön a no-shave november, a száraz november, a fekete péntek. Csak hogy valami megtörje a november ijesztő alakját. De legyünk kicsit önkritikusak is: számunkra, reformátusok számára október a reformáció hónapja. Mi is kiterjesztettük tehát október harmincegyedikét az egész hónapra, talán hogy minél tovább tartson az ünnep.

Ünnepből ünnepbe esünk, és mindent megteszünk azért, hogy eközben ne érintkezzünk a hétköznapokkal. Miért félünk a novembertől? Valóban ettől félünk, vagy inkább valami mástól? Miért nem tudunk mit kezdeni a két ünnep közötti hétköznapokkal? Miért nem tudjuk tartalommal feltölteni a mindennapjainkat?



Valahol érthető, ha meg akarjuk élni az ünnepeket. Számos helyen olvashattunk már arról, hogy miért fontos ez. Ráadásul komoly kihívás, hogy ne hagyjuk elszürkülni őket, hogy megtöltsük őket tartalommal, hogy az ünnep áhítatát ne nyomja el a rutin. Itt és most én mégsem az ünnepekről szeretnék beszélni, hanem a hétköznapok fontosságáról.

A Bibliában a „mindennapok” kifejezés többször előfordul, csak a Zsoltárok könyvében tizennyolcszor. Hol hálaadásként, hol könyörgésként, de mindig fontos kontextusa az adott versszakaszoknak. Az Igének van bőven mondandója erről is, nem csak az ünnepeinkről. Az Úr a dolgos hétköznapokat is az emberért teremtette. A hét napból hatot erre szánt, és nem ok nélkül. Mi kell hát ahhoz, hogy a mindennapjaink is hálaadó zsoltárokká váljanak? Valóban az ünnepek beléjük csempészése az egyetlen út?

Ha egy kicsit elcsöndesedünk, ha kitekintünk az ablakon, és rászánjuk az időt, hogy a kinti szürke, esős időjárást szemlélve kitisztítsuk a fejünket és megnyugtassuk egy kicsit a lelkünket, akkor vesszük észre, hogy a gondolataink telítődtek az ünnepekkel. Csoda hát, hogy mire eljön az advent, már csak le akarjuk tudni a karácsonyra készülés nyűgét? Ha nem hagyunk az ünnepek között időt arra, hogy a mindennapok alakítsák a lelkünket, akkor nem marad már hely bennünk az ünnepeknek.

Gondolkozzunk el azon, mit jelentenek számunkra a hétköznapok! Mitől lesznek tartalmasak, mitől lesznek hasznosak? Mi lehet az oka annak, hogy Isten jóval több dolgos munkanapot adott nekünk, mint vasárnapot? Hogyan lehet a mindennapok szentségét megélni az életünkben, mitől lesz áldottá és áldássá? Milyen lehetőségeket, utakat rejthet számunkra egy novemberi munkahét? Szánjunk rá időt, hogy a hétköznapok különlegességét felfedezzük és megéljük, hogy elmerülhessünk a csendben, hogy ne vakítson el az ünnepek ragyogása!



Míg korábban az ünnepekre mondtuk, hogy megtisztítanak, most talán sokkal inkább a hétköznapok szürke egyhangúsága az, ami tisztító hatású. Kiürít, lecsendesít, hagy minket egy kicsit regenerálódni a harsány időszak előtt, hogy ne feküdje meg gyomrunkat a sok jeles nap. A november nem véletlenül van ott a hónapok sorában, ahol. Nem az ünnepekért van, értünk van. Használjuk ki, amíg tehetjük, és éljük meg a mindennapok gyógyító és felkészítő hatását! Ne kapaszkodjunk görcsösen a különlegesbe, a szokatlanba! Már csak azért se, mert – ahogyan a Guns N’ Roses is megénekelte – a novemberi eső sem tart örökké.


Barna Bálint